Új Szó, 1969. december (22. évfolyam, 282-306.szám)
1969-12-14 / 50. szám, Vasárnapi Új Szó
Lengyelországi riport L engye) kollégám, a Glos Wieikopolskí — százezres példányban megjelenő — poznani napilap munkatársa, naponta tucatnyi megírásra való témát kínált. — Él a jarocini járásban egy partizán, cseh földön is harcolt. Ha érde ke! . . így kerültem másnap a jarocini járás egy nagy falujába, Cielczára. A helységet érinti az ország egyik legforgalmasabb útvonala, a poznan — wroclawi főút. A falu szélén zsibongó gyermeksereg kergeti a bőrlabdát. Kőt összehajtogatott kabát jelzi a kapufát, mögötte egy tucatnyi 10—12 év körüli fiú topog. Ogy látszik, ők a létszámon felüliek, ezért nem léphetnek a pályára. Tőlük érdeklödtünk — Jozef Dostatní? Nem ismerem ... — öregember, partizán volt... — Nincsen kisfia? Nem Ismerem ... Partizán?... De rövid az eszed. E/ek a harcos Józsi bácsit keresik ... Most már egyszerre négyen is magyarázzák: Józsi bácsi a főúton, pontosan az autóbuszmegállóval szemben lakik. Nagy körtefák vannak a kertjükben, mérges farkaskutyájukat mindig kötve tartják. Egy háromezer lakosú faluban sok öregember él. Nem hinném, hogy valamennyit ilyen jól ismerik. A gyere kek ok nélkül nem jegyzik meg enynyire az öreg emberek nevét. Ez a gondolat már csupán a kocsiban jutott az eszembe, így nem kaphattam rá választ. jozef Dostatní magas, széles vállú férfi. Az edzett, erős emberek csoportjába tartozik. Hatvankilenc éves, de legalább tíz évvel fiatalabbnak látszik Fején vékony fehér kötött sapkát visel. Feleségével él kétszobás lakásukban. A hétvégi nagytakarítás után éppen a tisztítószereket rakosgatták a helyükre. A kis verandáról egyenesen a nappali szobába lépünk. Ebből egyik ajtón a konyhába, a másikon a hálószobába jutunk. A pad lót sötétvörös lakk fedi. Embermagasságnyi falba épített cserépkályha ontja a meleget, ez fütl ki a szom szédos hálószobát is. Az asztalon levelek, újságok. Felemelem a legfelsőt, s meglepetésemre a Prágában kiadott Bojovník legújabb számát látom. — Az előbb hozta a postás. Szombaton csak n „műszak" után olvashatok. A feleségem végtelenül szereti a rendet. Olyan ez a lakás, mint a tükör, de azért minden szombaton takarítunk. A hagyományos lengyel vendégsze retettel fogadnak. Kisüsti, sonka, kolbász, tea, gyümölcs és almabor kerül az asztalra. — Éhesen nem tehet politizálni, évődik a háziasszon, s ezzel ő indítja e) a beszélgetést. Ezen a vidéken hagyomány a politizálás. Cielcza munkásfalu. Lakosainak döntő többsége a háború előtt a nagybirtokosokat szolgálta. Volt néhány kisparaszt, aki a sajátján küszködött. A vidék korlátlan urai a földbirtokosok voltak. Itt, a szociális és a nemzeti elnyomás elleni harcban kristályosodott a földnélküliek és a szegényparasztok egysége, nőtt a kizsákmányolók elleni gyűlölet, kiala kult u szervezett munkásmozgalom. — Gyermekkoromban gyakran hal lottam idősebb emberektől: csak akkor lesz saját házunk, ha felszabadul az ország ... A cselédek, a munkások, a földnél küliek nemzedékelnek álma — családi ház, kiskert — összefonódott a nemzeti szabadság utáni vággyal. Az országot alapítása óta jó néhányszor feldarabolták, s szinte minden nemzedék részt vett az egyesítésért és a függetlenségért vívotl harcban. Az „orosz példa" nyomán 1918-ban újból fellángolt a nemzeti szabadságért vívott harc. — Tizennyolc éves voltain, Vilnó ban dolgoztam. Önként jelentkeztem katonának. Járásunk mai székhelyén, Jarocinban hamarébb kitűzték a harcba szólító lengyel üászlót, mint Poznanban. Ez is bizonyítja a vidék népének forradalmiságát. A Második Lengyel Köztársaság valóra váltotta ugyan a nép évszázados függetlenségi vágyát, de szociális gondjain vajmi keveset enyhített. Sem az 1926-ig uralmon levő parlamentáris kormányok, sem az utánuk következők nem voltak képesek biz tosftani az ország meghirdetett felvirágzását. Ugyanakkor a lengyel—német kapcsolatok sem alakultak kedvezően, a fasizmus erősödésével fokozódott a külső veszély. Az országban nőtt az elégedetlenség, erősödött a munkásmozgalom. A kommunista párt irányította szervezkedés nemcsak a munkások között, hanem a hadseregben is kedvező visszhangra talált. és idehaza a lengyárban kap munkát. Ekkor már tevékenyen dolgozik az ellenállási mozgalomban. Megkönnyíti munkájukat, hogy a lakosság végtelenül gyűlöli a megszállókat. Három év telik el, míg a Gestapo besúgókat talál. Ekkor már kegyetlenül irtották a nemzetet, minden lengyel gyanús volt. Először hat munkást visznek el a lengyárból, majd egy hét múlva őt is letartóztatják. Ogv tudják, ő a csoport vezetője. A nyilvános kivégzéstől csupán az menti meg, hogy néhány nap múlva újra az ellenállásra buzdító gyöngültem volna, megkísérel lein » lehetetlent. Egy éjszaka megszöktem. Hetekig bujkált, elkerült minden falut és települést. Senkit nem ismert, senkiben nem bízott. Októberben megbetegedett, feldagadt a hasa, fizikailag teljesen kimerült. Betegségét csak orvos gyógyíthatta. Feltételezte, hogy az orvos cseh, jó hazafi és nem árulja el. — Maga hogy került ide? Látta valaki? Kommunista? Ezek voltak az orvos első szavai. Láttam, legalább annyira fél tőlem, mint én őtőle. Többre nem emlékszem, összeestem. Egy kamra féle helyiségben ébredtem fel. Az orvos gyógyszert adott és elrejtett. Este beszélgettünk. Eszembe jutott régi jó ismerősöm, Novák kapitány. Elmondtam mindent, amit róla tudtam. Az orvos zárkózottsága felengedett: ha igaz, amit mondott, akkor maga a barátunk . .. — Három napot töltöttem az orvos házában. Nem tudtam, mi lesz a további sorsom. Szinte hihetetlennek tűnt, mikor Novák kapitány lépett a kamrába. Hét éve nem láttam, de alig változott. Felismert. Csupán azt kérdezte: szökni akarsz vagy harcol ni? Az utóbbit választottam. Ruhát, fegyvert kapott, beosztották egy csoportba. Elhagyott házakban tanyáztak, csupán két emberrel tartottak fenn kapcsolatot, tőlük kapták a lőszert és az utasításokat. Hidakat, raktárakat, vonatszerelvényeket robbantottak. Az akciók elvégzése után elrejtőztek, kerültek minden fegyveres összecsapást a németekkel. 1944 telén gyakran függött hajszálon az életük. Heten — négy cseh, egy orosz, egy jugoszláv, egy lengyel — alkották a csoportot. S a héthónapos küzdelem alatt mind elsajátították a cseh nyelvet. Tavasszal a front mögött húzódtak Prága felé. Részt vettek a prágai harcokban, Józsi bácsi megsebesült, a Masaryk Kórházban ápolták. Csak 1945 augusztus végén ért haza szülőfalujába. — Lengyelország egy nagy temető volt akkor, minden ezer lakosból 220 halt meg a háborúban. Az építés nehéz éveiben a kommunisták és az ellenállási harc résztvevői nyújtottak példát. Szót emeltek a helytelenségek, a kollektivizálás túlkapásai ellen. Meglátásaikat az 1956-os események Igazolták. Az új, reális alapokra épülő pártpolitika megnyerte a parasztságot is. — Látta a falut? De azt nem tud hatja, miként éltek itt az emberek 80 éve? Sokan szidják a fiatalokat. Nincsen igazuk. Az ilyenektől azt kérdezem: mit tesztek azért, hogy a fiatalok megbecsüljék a JELENT. Az ellenállásban részt vett harcosok kezdeményezésére vezették be az iskolában az „élő" történelem órát. A cél: megismertetni az ifjúsággal falujuk és környékük nemzeti és munkás-mozgalmi hagyományait. A hazaszeretetet, a proletár internacionalizmust plántálják a gyermekekbe, méghozzá azok az idős harcosok, akik az események részesei voltak. Elmondják élményeiket, meglátogatják a gyermekekkel azokat a helyeket, amelyhez történelmi, munkásmozgalmi esemény fűződik. Józsi bácsi azok közé tartozik, akik az „élő" órákat tartják. — A gyerekek kérték, ez legyen az utolsó óra, mert akkor meg lehet nyújtani. Józsi bácsitól az elmúlt évben nemcsak a gyerekek, hanem főként a felnőttek kérdeztek. Hallgatta a prágai rádiót, olvasta a lengyel lapokat és igyekezett tájékozódni. — Annyit tudtam, hogy az önök Januárja legalább olyan szükségszerű volt, mint nálunk az 1956-os változás. De nem értettem, miért engedik támadni a pártot. Hét hónapig harcoltam cseh földön. Az emberek gyűlölték a fasizmust, segítették az ellenállókat. Nem tudtam elhinni, hogy ugyanezek az emberek szégyenkeznek 25 éves munkájuk eredményeiért, júniusban már tudtam, ezt nem a nép mondja, itt egyesek csúnyán visszaélnek a nép nevével és bizalmával. — Ekkor kérdezték az egyik gyűlésen: mond, jozef, igaz barátaink nekünk a csehek? Igennel teleltem. Azt mrfndták: majd meglátjuk . . . Ilyen volt nálunk a közhangulat. A barátok bizalma megingott, jöttek az augusztusi események. Azóta több mint egy év telt el, megindult a baráti kapcsolatok erősítése országos szinten és e^véni kezdeményezés bői is. — Jól ismerem Fučík üzenetét. Az utánunk jövő nemzedék az éberség hiányát is számon kérheti tőlünk. A gyermekek nagyon figyelmesek. Be szélgetés közben említettem, hogy 1945 óta vagyok párttag. Erre meg szólal egy fiú: De hiszen akkor Józsi bácsi előbb volt kommunista, mint párttag! Erre megindult a kérdésára. dat: Miért írja az újság, hogy nem minden párttag kommunista? Miért párttag az, aki nem kommunista? — Magyarázza meg ezt a 14 éveseknek. Megpróbáltam, talán sikerült is. mert senki nem készülődött haza. Alaposan ..megnyújtottuk" az órát. Eszembe jutottak a futballkapu mögött topogó gyerekek. Most utólap már értem, miért tudták olyan pon tosan, hogy melyik házban lakik a „harcos" Józsi bácsi. CSETÖ JÁNOS HGY HARCOS EMLÉKEZIK — Vilnóban ismerkedtem meg a cseh származású Novák kapitánnyal Végtelenül gyűlölte a fasizmust. Megtudtam, hogy illegális munkát végez. 1936-ban búcsúztam el tőle, hazaköltöztem ebbe a kis házba. Nem gondoltam, hogy valaha még találko zunk. Az 1939-es mozgósítás nem érte váratlanul. Ekkor már kapcsolatot tartott fenn az illegális munkát végző elvtársakkal. Harcol a németek ellen, eljut egészen Varsóig, ezrede itt rakja le a fegyvert. Sikerül megszöknie Ezután minden gyanús egyéni öszszeszednek, így teljesen felszámolták a lengyári csoportot is. Poznanból Os wiecimbe viszik. Az erős fizikumú egyénekből csoportot állítanak össze, és a csoport tagjai különböző kőbányákban dolgoznak. Mikor legyengülnek, a csehországi litoméficei táborba szállítják őket. — Ez haláltábor volt, t'üvet és zöld lucernát rágtunk. Mielőtt végleg leröplapok .díszelegnek" a legforgalmasabb helyűken.
