Új Szó, 1969. november (22. évfolyam, 257-281. szám)

1969-11-30 / 48. szám, Vasárnapi Új Szó

Ötven évvel ezelőtt, 1919. december 2-án halt meg Cagnesban Pierre Auguste RENOIR francia festő. Képei a francia impresszionizmus legkiválóbb alkotásai közé tartoznak, művészetének jelentős részét a figurális kompozíciók és portrék adják. Képünkön Önarckép című műve. Néhány szó az egyeztetésről Nem kell ahhoz különösebb fejlett nyelvérzék, hogy az ember felfigyeljen egy-egy ilyen mondat rendellenességére: „Ha egy-egy növénynek sok fényre van szüksége a fejlődéshez, fényszegény időszakban tetszés szerint megvilágíthatják őket a napfény lámpák." Nyilvánvaló, az egyeztetéssel van baj. A mellékmondat egyes számú mondatrészére a tőmondat többes számú személyes névmással utal. Talán a főmondat állltmánya a többes számú „megvilágíthatják" zavarja meg a fogalmazót. Helyesen egyes számú tárgyat kellene használnunk, de mivel az ige tárgyas ragozású, felesleges kitennünk az őt névmást, úgy is pontosan tudja az olvasó, mit világítanak meg a napfénylámpák. Tehát: Ha egy növénynek ..., megvilágítják a napfénylámpák. Ha a mondatnak több egyes számú alanya van, az állítmány akkor is esves számú lesz, főképpen akkor, ha ezek az alanyok nem személyeket megnevező szavak. Helytelenül egyeztetett tehát ennek a mondatnak a fogalmazója: „A nemzetközi munkás- és kommunista mozgalom, valamint az egész haladó közvélemény — áll az Izvesztyija vezércikkében — a bukaresti tanácskozások dokumentumait súlyos csapásként értékelik az imperialisták agresszív terveire,..." Az állítmányhoz a birtokosjelzős többes számú tárgy áll közel, valószínűleg ez idézi elő a helytelen egyeztetést. Helyesen: „A nemzetközi munkás- és kommunista mozgalom, valamint az egész haladó közvélemény.., súlyos csapásként értékeli..." Amikor az összetett mondat két tagmondatának közös alanya van, mindkét állítmányt ezzel egyeztetjük, nem pedig valamely más mondatrésszel, mint például az a mondat is: „Ezért a világ békéjének megőrzése érdekében elengedhetetlenül szükséges a világ békeerőinek egységes és határozott fellépése, hogy az amerikai imperialistákat a vietnami agreszszió beszüntetésére kényszerítsék." A tévedés forrása valószínűleg a tőmondat többes számú birtokos jelzője, a „békeerőinek". Pedig nyilvánvaló, hogy a „fellépése" kényszeríti, ezért így kellett volna egyeztetni: „... egységes és határozott fellépése, ... beszüntetésére kényszerítse." Az állítmány lehet egyes számú vagy többes számú is, ha az alanyok személynevek. Ez azonban nem vonatkozik az intézménynevekre, mint azt tévesen gondolja ennek a mondatnak az írója: „Az SZKP Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelső Tanácsának Elnöksége és a Szovjetunió Minisztertanácsa bejelentették ..." Ebben magyarosabb lett volna az egyes számú állítmány, amely jobban érzékeltette volna azt is, hogy a szóban forgó intézmények együttesen jelentették be, nem külön-külön. Ebben az alanyok viszont személynevek: „A külfölddi egyetemeket Szergej Vasziljevics Rumjancev, a moszkvai Patrice Lumumba Egyetem rektora, Grigor Popiszakov, a külföldi diákok szófiai intézetének igazgatója és Horst Fischer profeszszor, a lipcsei Kari Marx Egyetem Harder Intézetének igazgatóhelyettes képviselte." Ilyen helyzetben nem magyartalan a többes számú állítmány használata sem. Tekintettel a többes számú tárgyra, jobb is lett volna ilyent használni. Ez jobban kidomborította volna, hogy az egyetemeket külön-külön képviselték. Nem célja e cikknek, hogy a fogalmazás legelemibb szabályait Ismertesse, inkább a figyelmet kívánja ráirányítani bizonyos körülményekre, melyek esetleg egyeztetési botlást idézhetnek elő. MORVAY GÁBOR KOMLÓSI LAJOS: PANASZ HELYETT Elhallgattak szivemben . az öröm parányi csengettyűi , A lelkem elhagyott székesegyház s a nyár messze porzik elsüllyedt utakon Idegen fogalmak forognak fölöttem mint tetem felett károgó madársereg Perelek perelek még érted de mozduló karodat egy óceán ereje szorítja vissza A napok pedig csak mennek mint a csuklyás zarándokok A pihék nem puhák a tüskék simogatnak a hajnal fekete az éj fehér Nem menekülsz Gránit szobor leszek hallgatag s mégis beszédesebb a kereplő szónál Az alkony puha fényei azt simogatják kit mindenki elhagyott — fényt majd így kapok Leszek esőcsepp mely hajadra hull pázsit melyen önmagad elől futsz a kiúttalanságba Melléd lépek ha a Duna ezüstös habjait nézed és nem beszélek Elhallgattak szívemben az öröm parányi csengettyűi mert így akartad Csend van csak éjszakánként hallom az emlékezés surranó lépteit s látom a csillagok fényében sugárzó barna nagy szemed DÉNES GYÖRGY: FALU A földeken már késő ősz borong, tehén nyakában sír a rézkolomp. Tündéri táj. Sejtelmes, füstös ég, eső veri a hársak üstökét. Kökényfák Szurtos fácskák. Kökényják. Mostohák. Fanyar gyümölccsel roskadásig teltek. Vadon termők. Vadócok. Boglyasak. Az őszt ködben sírva énekelnek. Megint az ősz Megint az ősz, a haldoklás miértje, Megint a csönd, a lélek zúzmarája. Hajtsd a fejed a világ szívére, köréd hajlik majd milliónyi árva. A múltadat viszed Amerre mégy, a múltadat viszed, egy megtöretett, régi éneket. A földet, amely sóhajjal teli és áldón is csak szívedet veri. A kísérő szomorúság Elbolyonghatsz a csillagok alatt, a szomorúság kísér hallgatag. És nő az árnyék, földeket elönt, de csak te látod ezt a vízözönt. MIKOLA ANIKÓ: ŐSZI DAL KULCSÁR FERENC: FELÉRNI EGYSZER himnikus magasokban kelepel az idő s én folyékonyan mint a víz csak élek az ég néma oldalán hozzám simulnak a tárgyak átlátszó testemben vonulnak dalolva hajlékonyan egyedülvaló karmesterek gesztusára vonulni mint a tevék szívem ütemére végtelen fehér dünák közt hol a monszun romlatlan zenéje egy szinten homlokommal elálmosítja az önmagukba égő szemeket s visszatér csontjaimhoz az egyforma muzsikával ó hogy felérjek egyszer egyetlen testemnél magasabbra s halljam hogy sír utánam mélye az anyagnak és lássam ó míg éltem mennyit pusztítottam. Énekelnek a fák az eső csarnokában Orgonaszó kísér. Mély vizek torkán fakadó áldás. Énekelnek a fák az utolsó ének áhítatásával. SZITASI FERENC: CRÉDE-SZONETT Felépít minden nap az élet, ködben nem mosom arcom, öklöm himnuszát zengi az alkony, ha a teremtésből hazatérek. Nem lebegek: munkám mai, erőmben világok nőnek, követ adok a kőtörőnek, ha izmait fel tudja oldani. Nem szenny, "mit véremben mostam, az elúszott habokban s tiszta kiáltássá váltam. Tornyom lett apám sorsa, — csontjait harangszó mossa az örök változásban.