Új Szó, 1969. november (22. évfolyam, 257-281. szám)

1969-11-02 / 44. szám, Vasárnapi Új Szó

öj „tag" a drágakövek családjában Kevés embernek volt alkalma megismerkedni a legújabb drá­gakővel — a zafírra hasonlító, s először 1967-ben Kelet-Afriká­ban talált tanzanittal. Csak ta­valy Ismerték fel igazi értékét, elsők között a goai Manuel Su­z a. Suza 1967 nyarán ismeretlen kristályokra bukkant. Több mintát küldött belőlük nyugat­német gyémántköszörűsöknek. Rövidesen megkapta a választ: a kövek alkalmazhatók éksze­részetben. Más kutatók is érkeztek az első lelet helyére, s körülkerí­tették az egyes mezőket. „Itt új Clondyke van — szá­molt be tapasztalatairól egy amerikai geológus, aki három parcellát szerzett meg. — Tisz­tességtelen játék harapózott el köztünk. Van, aki a cövekek át­tevésével próbál /a növelni a maga kutatási terepét . " Az amerikai geológus négy fiával együtt éjjel-nappal fegyverrel őrzi földjüket. E vidéken felfe­lé ível a bűnözés görbéje. A tanzaniai kormány hivata­los képviselői kísérleteket tesz­nek a drágakőkivitel ellenőrzé­sére. Azt állítják, hogy tavaly novemberig egyetlen egy darab tanzanitot sem vittek ki törvé­nyes úton. Ez célzás arra, hogy az Európában és az Egyesült Államokban feltűnt tanzanitot úgy csempészték ki. A gyémánt után mindjárt a legkeresettebb zafírra hasonlító tanzitról ékszerészek azt állít­ják, hogy „a tanzanit feljede­zése a század legizgalmasabb eseménye". A tanzanit alapszí­ne sötétkék — zöld és viola színű árnyalattal. Mivel a tan­zanit puhább a zafírnál és ke­vésbé törékeny, ára hatodrésze a zafír árának — kamtonként 400 dollár. TIME Házasság indiai módra Csandra Bosszar Praszad, az indiai Bi­har állam egyik kis falujában már két éve nős, de nem tudja, hogy hívják fele­ségét. Ez nem meglepő, hisz az esküvő óta nem is látta őt. Még a násznapon is csak sejthette jövendőbelijének arcvoná­sait, mert a lány arcát sűrű fátyol takar­ta. Csandra 9 éves, a felesége 8 éves, és 12 kilométerre lakik férjétől. Csandra hat-hét év múlva magához veszi felesé­gét, s akkor majd arcába nézhet. Csandra nővére. Manarami 12 éves, már ő is férjes asszony. Szülei csak abból a pénzből tudták összehozni lányuk hozo­mányát, amelyet Csandra feleségének szüleitől kaptak hozomány,ként. A hozo­mány értéke — 500 rúpia — megfelel egy Bihar állambeli középparaszt kétévi jövedelmének. Manarami férje néhány hónappal az esküvő után megbetegedett és meghalt. A lány szülei most egy 15— 16 év körüli özvegy „férfit" keresnek lá­nyuknak, hogy ne kelljen másodszor is hozományt adniuk. Az indiai törvények már régóta tiltják a gyermekek közötti házasságot. A há­zasodási kort 1955-ben a lányoknál 15, a fiúknál 18 éves korban határozták meg. A régi szokásokat azonban nem lehet egyik napról a másikra megszüntetni... AFRIKA I AZIJA SZIVODNYA A Flipper — egy szelíd delfin kalandjai című amerikai tv-sorozatból ismert ked venc állatsztár továbbra is gondos orvosi felügyelet alatt áll. A képen dr. fesse Wliite, a delfin „személyi orvosa" szoká sos vizsgálatát végzi. QUICK Különös kiállítás Kari Valentin, müncheni ko mikus egészen különös kiállí­tást rendezett a botanikus kert egyik épületében. Többek kö­zött egy kosarat állít ki, „a meg nem tojt tojásokkal", „egy követ, amelyen a Mariska ült" és „hivatalnokok izzadtságával" teli beföttesüveget. Az ilyen képtelenségek ellenére Valen­tin múzeumának dokumentáris értéke is van. A bemutatott fényképeken felelevenednek a müncheni népi énekesek, és az a 400 régi müncheni mulató, melyekben valamikor felléptek. A látogatók megismerhetik a legnevesebb énekeseket: Scha­ckerl Kolböckot, Ferdl Weist, Oskar Pauligot és másokat. A kiállítás egyik részlege bemu­tatja, hogyan mulattak a mün­cheniek 1900-ban. Óriásnövésű nők, törpék, a 7 éves Paul he­gedűművész, különböző ször­nyek voltak a legjelesebb mu­lattatók abban az időben. Va­lentinnek gazdag giccses leve­lezőlap-gyűjteménye van. Eze­ken a táncoló tündérek és va­dászok mellett a leggyakrabban II. lMjos mesebeli király szere­pel. A kiállítás egyik részlege ezt a címet viseli: Az 1900-as év szexje. Hannes König, a múzeum igazgatója az ősszel színre vi­szi a „Mesebeli király" népszín­művet, és azt állítja, hogy az ilyenfajta szórakozás iránti igény még mindig megvan. A kiállítást egyébként minden 90 évesné' idősebb látogató ingyen megtekintheti — csupán az a feltétel, hogy szüleik kíséreté­ben nézzék meg a különös gyűjteményt. SÜDDEUTSCHE ZEITUNG CHOLESTERIN A NÖVÉNYI ZSÍROKBAN Mtinsteri kutatók eisó ízben mutatták ki a növényi zsírokban a chuiesterin je­lenlétét. Ezzel megdőlt az az általános nézet, hogy ezt csupán az állati eredetű zsí­rok tartalmazzák. Az 1898­ból származó felfedezések szerint ez ideig megkülön­böztették a növényi erede tű (fytu-) és az állati ere detii (zud-j szlearinokat. Eszerint a cholesterin — amelynek jelentós szerepe van az érelmeszesedés kelet kezesében — zonszlearin és kizárólag az állatukban, il­letőleg az állati eredetű ter­mékekben fordul elő. Az új analitikus módszer azonban kimutatta ezl a szerves ve­gyületet a növényekben és a növényi olajokban is. El­választása során bebizonyo­sodott, hogy teljesen azonos az állati cholesterinnel. A tudósok véleménye szerint a fytu- és zoosztearínok ed­digi megkülönböztetése ma már helytelen. FRANKFURTER RUNDSCHAU Carmen Perez. 24 éves mexikói népláncosnó szerepel kapott egy készülő amerikai törté­nelmi filmben. Az antik indián szertartásokat fel-déző filmben is dívik a meztelenség. DER SPIEGEL Egy gyűjtemény drámai sorsa Felbecsülhetetlen értékű képgyűjteményt találtak Jugosz­láviában. Mintegy 200 festményen és rajzon Degas, Renoir, Gauguin, Cézanne, Utrillo, Bonnard, Picasso, Pissarro és más művészek aláírása díszeleg. A műkincsek között szerepel Rodin és Maillol néhány szobra is, amelyeket már örökre elveszetteknek tartottak. Most ott találhatók a belgrádi Állami Képzőművészeti Múzeumban. A Borba ecsetelte a páratlan gyűjtemény drámai sorsát A háború előtt a gyűjtemény Erika Szlomovics belgrádi la kosé volt, aki ezt egy párizsi műgyűjtőtől és képkereske dőtől örökölte. A gyűjtemény tulajdonosa a hitlerista táma­dás után Közép-Szerbiában rejtette el kincseit. A megszállás idején a hitleristák a műkincsek tulajdonosát és családtag jait — anyja kivételével — agyonlőtték. A hölgy 1944-ben vasúti szerencsétlenség áldozata lett, amikor a műkincseket Közép-Szerbiából éppen át akarta szállítani a felszabadult Belgrádba. A gyűjtemény eltűnt Első nyomait 1948-ban fedezték fel, amikor a műkincsekei magúhoz ragadó „új tulajdonos" néhány képet el akart adni A gyűjtemény most már teljes egészében megkerült. MOSZKVAI PRAVDA Héberül, arabul, franciául... Abic Natlian Tel Avtv i ven­déglős, egykori repülőtiszt és önjelölt békeközvetítő, tiajót akar venni, bogy kalózrádiót építsen rajta, és az izraeli partok közelében propaganda­adásokat sugározzon négy nyelven. Nathan — mint ismeretes — háromszor kísérelte meg. hogy Nasszer elnökhöz jusson és a békéről tárgyaljon vele. Leg­utóbb akkor toloncolták ki Egyiptomból, amikor hosszas előkészítés után nem sport­gépen, hanem utasszálító re­pülőgépen érkezett. Párizsba visszatérve Nathan elmondotta: Amszterdamba utazik és megvásárol egy 570 tonnás hajót, amelyet 45 000 dollárért kínálnak megvételre A rádió felállítása és üze meltetése összesen 250 000 dol tárba kerül majd, ezt a pénzi amerikai, franciaországi ét, hollandiai bizottságok gyűjtik majd össze. Adója héberül, arabul, franciául és angolul sugároz majd az izraeli partok közelében olyan adásokat, amelyek — Nathan szerint — alkalmasak lesznek arra. hogy csökkentsék a közel-keleti né pekben élő gyűlölködést és gyanakvást. — A politikusok vélemánya — mondotta Nathan — nem mindig egyezik ineg az ulca emberének nézetével. — Ezzel a jelen levő újságírók zajosan egyetértettek. MAGYAR SZÔ (JUGOSZLÁVIÁI

Next

/
Oldalképek
Tartalom