Új Szó, 1969. október (22. évfolyam, 231-256. szám)
1969-10-09 / 238. szám, csütörtök
Határozottabb intézkedéseket Folytatódik az ENSZ általános politikai vitája New York —' Az ENSZ-közgyülés 24. ülésszakának általános politikai vitájában kedden felszólaló líbiai küldött hangsúlyozta a hazájában végbement politikai változások jelentőségét. Mint elmondotta, kormánya úgy határozott, hogy nem újítja meg a területén levő katonai támaszpontok használatára vonatkozó szerződést. Líbia állandó ENSZ-képviselője utalt a feszült, robbanással fenyegető közel-keleti helyzetre, amelyért a felelősséget a Biztonsági Tanács határozatait figyelmen kívül hagyó Izraelnek kell vállalnia. Mauritánia küldötte élesen elítélte az amerikai imperializmus vietnami háborúját és támogatásáról biztosította az ENSZ-közgyülés elé terjesztett szovjet javaslatokat. Paraguay képviselője kormányának aggodalmát fejezte ki a fegyverkezési verseny kapcsán. Szomália képviselője felszólalásában főként a közel-keleti helyzet kérdéseivel foglalkozott. Határozottabb intézkedéseket követelt az ENSZ részéről a közel-keleti helyzet rendezésére. Hasonló intézkedéseket sürgetett az afrikai fajüldöző rendszerek megfékezésére is. U Thant ENSZ-főtitkár meggyőződése szerint az Egyesült Nemzetek Szervezetének fejlesztési programját a jövő évben legalább 250 millió dollárral kellene dotálni. Az ENSZ tagállamai és egyes más államok e célra eddig csak 197,4 millió dollárt ajánlottak fel. Ez ugyan 17 millió dollárral több az előző évinél, de a fejlett országokban az egy főre eső jövedelem növekedéséhez viszonyítva csökkenést jelent. Zavargások Montrealban Montreal — Mint a Presse Canadienne hírügynökség jelenti, kedden este Montrealban körülbelül 200 gépkocsivezető nagyszabású tüntetést rendezett a Murray Hil közlekedési vállalat helyiségei előtt. Az öszszetüzések során egy gépkocsivezető életét vesztette, 10 pedig megsebesült. A vállalat a Montreal és a város nemzetközi repülőtere közötti közlekedés kizárólagos jogát monopolizálja. A város gépkocsivezető szervezetei ezen kizárólagosság ellen tiltakoznak. A gépkocsivezetők, akik több év óta harcolnak a Murray Hillmonopólium ellen, a városi rendőrök és tűzoltók sztrájkját használták fel arra, hogy támadást intézzenek a vállalat intézményei és garázsai ellen. Több autóbusz ablakait betörték. A kanadai nagyváros kedden reggel gyakorlatilag rendfenntartó erők nélkül maradt, mert 3700 rendőr és 2400 tűzoltó sztrájkba lépett béremelési követeléseinek alátámasztására. Tekintettel a Montrealban kialakult helyzet súlyos voltára, a Quebec közelében állomásozó 22. gyalogezredet repülőgépen a városba szállították. Kedden néhány órával a rendőrök sztrájkjának megkezdését követően, gengszterek Kanada legnagyobb városának 10.bankját kirabolták, és ezenkívül több üzletet megtámadtak. Legfrissebb hírügynökségi jelentések szerint a montreali rendőrök és tűzoltók eléget tettek a nemzetgyűlés felhívásának és helyi Idő szerint szerdán éjfél után 1 perccel szolgálatba álltak. Medici elnök programja Rio de Janeiro — Emílio Garrastazu Medici, aki a brazíliai katonai junta döntése alapján november 15-én foglalja el az elnöki széket a súlyosan beteg Costa e Silva utódjaként, kedden este rádió- és tv-beszédben Ismertette politikai programját. Beszédében „szabad sajtót, szabad egyházi és egyetemi életet" ígért, ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy keményen fog fellépni mindenfajta „felforgató és terrorista" tevékenység ellen. „Amint a diákok, politikusok és újságírók felhagynak az ilyesfajta tevékenységgel, megteremtem szabadságuk feltételeit" — mondotta a tábornok. Továbbá ki jalentette, hogy „Brazília jelenleg olyan rendszer uralma alatt él, amelyet nem lehet teljességgel demokratikusnak nevezni". Medici tábornok, bár gyökeres változásokat ígért, elismeréssel szólt Costa e Silva politikájáról. MILANÓBAN tegnap kb. 100 ezer fémmunkás tüntetett. A tüntetők, akik néhány órára megbénították a forgalmat a milánói utcákon, új kollektív szerződést követeltek. AZ USA Montana államában több mint ezer küldött részvételével megkezdődött az amerikai indiánok konferenciája. A 100 indián törzset képviselő küldöttek az indiánok életszínvonalának emeléséről tárgyalnak. arckéi Ton Duc Thang mmmm^mlm Ton Dne Thangot választotta a VDX Nemzetgyűlése az slhunyt Ho Si Minh elsők utódjává. Tan Duc Tbang, a VDK második elnöke, 1838-ban munkáscsalád gyermakeként született Long Xuyne délvietnami tartományban. Elete szorosan összefonódott a vietnami nép szabadságharcával. Már fiatalkorában bekapcsolódott a vietnami diákok és munkások mozgalmába. 1910-ben munkásként Saigonban dolgozott, s megalakította DélVietnam első munkásszervezetét. 1912-ben Franciaországba ment és a francia haditengerészetben vállalt szolgálatot. Egységét 1913-ban Szevasztopolba vezényelték, és itt részt vett a bolsevikokkal rokonszenvező francia matrózok lázadásában. Ton Duc Thang vörös zászlót vont a Paris nevű hadihajó árbocára, és így üdvözölte az Októberi Forradalmat. Ezért a bátor tettéért letartóztatták. 1920-ban visszatért Vietnamba és folytatta harcát. 1929-ben a francia gyarmatosítók letartóztatták, de sikerült megszöknie. Két évvel később újból a rendőrság kezére került és ekkor 20 évi kényszer munkára ítélték. Hosszú évekig sínylődött a Poulo Condore szigeti koncentrációs táborban. 1930-tól 1945-ig tagja volt az Indokinai Kommunista Pártnak. A vietnami szabadságharc győzelme óta magas tisztségeket töltött be Ho Si Minh oldalán. 1946bsn Saigon képviselőjévé választották és így tagja lett a VDK Nemzetgyűlésének. A Vietnami Békevédők Bizottságának elnöke. 1350-ban a VDK alelnökévé választották. 1!B1 óta tagja a Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottságának és 1955-tSI a Vlatnaml Ha zaflas Front központi Bizottságának elnöke. Több kitüntetést kapott. 1955-ben a nemzetközi LeninbSkadíjjal tüntettük kl, 1937-ben pedig a szovjet kormány a Leninérdemrendet adományozta neki. Ho SÍ Minh vSgrendsIetSt ezekkel a szavakkal fejezte ba: „Végső akaratom, hogy egész pártnnk és egész népünk szoros egységben harcoljon a békás, egységes, független, demokratikus és virágzó Vietnam megteremtéséért, mozdítsa méltóképpen elő a világforradalom ügyét." Ton Duc Thang személye és forradalmi múltja a biztosíték arra, hogy a vietnami nép teljesíti Ho Si Minh végakaratát és a végső győzelemig folytatja harcát az amerikai agresszorok ellen, Vietnam függetlenségéért és szabadságáért. CS. E. néhány sorban JANÜSZ WIECZOREK, a lengyel minisztertanács osztályvezetője fogadta a Szlovák Nemzeti Tanács 4 tagú küldöttségét, amely tanulmányi látogatásra érkezett Lengyelországba. SKOPJÉBAN tegnap a Szlovák Tudományos Akadémia és a Macedón Tudományos Akadémia képviselői tárgyalásokat kezdtek a kölcsönös együttműködésről. A Szlovák Tudományos Akadémia küldöttségét Stefan Schwarz, az akadémia elnöke vezeti. SZOVJET tudósok küldöttsége Msztyiszlav Keldis akadémikus vezetésével tegnap Rómába utazott. A szovjet tudósok az olasz tudományos intézmények munkájával ismerkednek meg. AZ APOLLO 11. három utasa: Neil Armstrong, Edwin Aldrin és Michael Collins tegnap Párizsba érkezett. Az amerikai űrhajósokat fogadja Chaban-Delmas miniszterelnök, Pompidou elnök és szerepelnek a francia televízlóban is. MARSHALL új-zélandi külkereskedelmi miniszter tegnap Brüsszelbe érkezett, ahol a belga kormánnyal és a Közös Piac bizottságaival Nagy-Britannia közös piaci tagságáról fog tárgyalni. EGY GÖRÖG ellenállási szervezet bejelentette, hogy egységei felrobbantották az Athén egyik külvárosának vízellátását biztosító vezetéket. A környéken mozgósították a rendőrséget, 200 fiatalt — akiknél röp lapokat találtak — őrizetbe vettek. BOMBA robbant az egyik New York-i katonai sorozóiroda épületében. Sebesülés nem volt, a légnyomás azonban kitörte a negyedik és az ötödik emelet összes ablakát. Az épület már hosszabb ideje a vietnami háború elleni antimilitarista tüntetések egyik célpontja. WILLIAM ROGERS, az Egyesült Államok külügyminisrtere megelégedését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok küldöttségének Genfben sikerült megállapodásra jutnia a tengerfenék nukleáris demilitarizálásának kérdésében. LAS VEGASBAN kijárási ti lalmat rendeltek el. Néger tüntetők kedden este bezúzták az üzletek és mulatók ablakait, palackokkal dobálták meg a rendőröket azt követően, hogy egy betöréssel gyanúsított társukat a rendőrök lelőtték. ARGENTÍNÁBAN ratifikálták az ez év tavaszán aláírt román—argentin kereskedelmi megállapodást. A megállapodás értelmében emelkedik a két ország árucseréje. SOUVANA PHOUMA laoszi miniszterelnök megkezdte tárgyalásait Washingtonban az amerikai kormány képviselőivel. A laoszi miniszterelnök találkozik Nixon elnökkel, Rogers külügyminiszterrel és Harriman nagykövettel. Minaret vagy sírbolt? Hiva üzbég városkában a Kék kultaminornak nevezett légi építkezés ugyanolyan érdettlödést kelt a turisták körében, mint a pizai ferde torony. Szakemberek véleménye szerint, ha az építők 100 évvel ezelőtt nem szakítják félbe az építkezést, a minaret 100 má terrel magasabb lett volna és ma a világ legnagyobb ilyen építkezésének számítana. Taiszija Szeredova a helyi múzeum tudományos dolgozója más megállapításra jutott. Véleménye szerint Madaminkán, hival utalkodó nem akarta az egekig emelni az imaházat ás a kultaminor befejezet építicezés. Valószínűnek tartja, hogy Madaminkán, akit titokban gyilkoltak meg, és ismeretlen nelyen temettek el, Zoroaszter hívei közé tartozott és ezért áldozatul esett a muzulmánoknak. Ebben az esetben nyilvánvaló, hogy a kultaminor sírboltnak épült, és a kán azért építette kívülről imaház alakúra, hogy ellenségei ne tudjanak az építkezés valódi küldetéséről." Az is lehetséges, hogy az uralkodót baráti titokban mégis ebben a sliboltban temették el. INovosztyij Brezsnyev üdvözlete a békeharcosokhoz Moszkva -*- Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára üdvözletet intézett az európai szocialista országok békeharcosai ungvári nemzetközi találkozójának részvevőihez. Brezsnyev üzenetében hangsúlyozta: „A Szovjetunió Kommunista Pártja és a szovjet nép, híven a nagy Lenin hagyatékához, a jövőben is minden tőle telhetőt elkövet a szocialista közösség minden irányú erősítéséért, az imperializmus és a reakció elleni küzdelem érdekében, a békéért és a nemzetközi biztonságért". Mi sokta értékeljük az európai szocialista oiszágok békeharcos szervezeteinek a béke és az európai biztonság megszilárdítása érdekében végzett gyümölcsöző munkáját, amely fontos tényező az egyetemes békéért és a népek biztonságáért vívott harcban — írja üzenetében Brezsnyev. Szovjet—tanzániai tárgyalások Moszkva — Szerdán a Kremlben megkezdődtek a tárgyalások a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa meghívására hivatalos látogatáson Moszkvában tartózkodó tanzániai küldöttség és a szovjet vezetők között. A tárgyalásokon részt vesz Julius Nyerere tanzániai köztársasági elnök, Stephen Mhando külügyi . államminiszter, Paul Bomani gazdasági és tervezésügyi miniszter. A szovjet fél részéről Nyikolaj PodgorniJ, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke, Kirill Mazurov, a minisztertanács elnökének első helyettese és Andrej Gromiko külügyminiszter vesz részt a tárgyalásokon. A LITYERATURNAJA GAZETA CHE GUEVARÁRÓL . Moszkva — Che Guevara az imperializmus elleni harc jelképévé vált — írja a Lityeraturnaja Gazeta. A szovjet írószövetség hetilapja a nagy forradalmár halála évfordulójának alkalmából közölt cikkében megállapítja, hogy Che Guevara példája nagyon közel áll a szovjet emberekhez. A munkásnép iránti szeretete, a forradalomhoz való hűsége, bátorsága, az elnyomók gyűlölete, hősiessége, határozottsága, igényessége és becsületessége — mindez halhatatlanná tette Che Guevara nevét. A cikk befejezésül idéz ab ból a táviratból, amelyet a szovjet vezetők küldtek a kubai vezetőknek Guevara halála alkalmából. ŰRHAJÓZÁSI KONGRESSZUS Mar del Plata — Az argentínai Mar del Platóban ülésező nemzetközi űrhajózási kongresszuson Eugéne Pepin francia professzor, a Nemzetközi Orjogi Intézet elnöke kijelentette, hogy a legégetőbb jogi probléma, amelyet az emberiségnek a közeljövőben meg kell oldania, a Hold ásványkincseinek a kiaknázása. Szórványos harci tevékenységek Dél-Vietnamban Saigon — Az amerikai parancsnokság az éjszaka eseményeiről kiadott közleményében csupán szórványos harci tevékenységről számolt be. A partizánok 14 ízben vettek tüzérségi tűz alá különböző amerikai, illetve dél-vietnami katonai célpontokat. Kedden újabb 600 amerikai katona hagyta el Dél-Vietnamot a létszámcsökkentés keretében. Az amerikai veszteségeket öszszesítő jelentésekben az amerikai katonai parancsnokság megelégedéssel állapítja meg, hogy a saigoni kormány-csapatok lassan kezdenek az amerikaiaknál aktívabb szerepet vállalni a hadszínten. Washigton — Két demokrata párti szenátor bejelentette, hogy amennyiben a dél-vietnami kormány 60 napon belül nem hajt végre politikájában gyökeres reformokat, javasolni fogják egy határozati javaslat szenátusi vitáját, amely indítványozná az amerikai csapatok teljes kivonását. Párizs — Pham Van Ba, a DNFF párizsi irodájának vezetője kedden találkozott francia és külföldi újságírókkal, és Ismertette előttük az amerikai imperialisták és lakájaik délvietnami háborús bűneit kivizsgáló bizottság szeptember 30-i különleges közleményének főbb tételeit. A közleményben felsorolt tények azt tanúsítják, hogy az Egyesült Álamok és a salgo-. ni vezetés tovább szélesíti a háborút Dél-Vietnamban. A Dél-Vietnamban uralkodó börtönállapotokkal foglalkozott a dél-vietnami ideiglenes forradalmi kormány szóvivője. Rámutatott, hogy 1969 februárjában és márciusában Poulo Condor szigetén közel 800 politikai foglyot mészároltak le, 1969 áprilisában pedig véres megtorlást alkalmaztak az egyik Bien Hoa-i börtön több száz foglyával szemben. Nixon c a keljfeljancsi »