Új Szó, 1969. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)
1969-09-13 / 216. szám, szombat
Szavak helyett tetteket várunk A pártpolitikáról, a májusi párthatározatok teljesítéséről beszélgettünk Tarlcs Ferenccel, a Komáromi Járási Építőipari Vállalat igazgatójával és Szabó Lászlóval, az üzemi pártbizottság elnökével. • A Statisztikai Hivatal félévi jelentése megállapítja: „Szlovákiában az építőipar 265 millió korona értékű munkával végzett kevesebbet a tervezettnél... TARICS: Az építőipar betegsége nem újkeletű, jóformán egy évtizede ugyanazok a problémáink. Az elmúlt év eseményei nem egyszerűsítették, hanem még bonyolultabbá tették a gondjainkat. Már a demokratizálódási folyamatban felbukkanó szélsőségek is negatívan hatottak a termelésre. Egyesek elfeledték, hogy munka. és technológiai fegyelem nélkül nem lehet jó eredményt elérni. Tavaly áprilistól éreztük a felszított nemzetiségi ellentétek kedvezőtlen hatását, majd később a szovjetellenességét is. Az üzemi pártbizottság internacionalista szempontból Ítélte meg a szövetséges csapatok bevonulását, de a munka iiteme — főként a kedvezőtlen anyagellátás kóve'Veztében — mégis csökkent. A zűrzavaros politikai helyzet, amely az idén még az első negyedévben is tartott, bizalmatlanságot, nyugtalanságot keltett a dolgozókban. Április végén a bruttó jövedelmünk 1 millió 300 ezer koronával volt kevesebb a tervezettnél. A pártbizottság többször is megállapította, hogy a lemaradásnak nemcsak külső, hanem belső okai is vannak. Egyesek szinte „táplálták" a felelőtlenség elburjánzását. Javítani kellett az irányítást, fokozni a munkafegyelmet, a politikai munkát. A pártbizottság káderváltozásokat is javasolt és az üzem vezetősége véleményét realizálta. Most, hónapok elteltével látjuk, hogy helyesen cselekedtünk. Az irányító munkában kevesebb a zökkenő és javult a tervteljesítés. A félév végére már csak félmillió korona hiányzott a tervezett bruttó jövedelemből. • Hogyan biztosítják a lemaradás pótlását, és a terv egyenletes teljesítését? Elsősorban is szervezési intézkedésekkel, az irányítás, valamint a munkafegyelem megjavításával. Üzemünkben — ide számítva a.300 ipari tanulót is , — közel 1200 egyén dolgozik. A gond ott kezdődik, hogy ezek havonta 300—500 munkahelyen -is. dolgoznak. "Ez megnehezíti az ellenőrzést, mivel a mesterek kevés időt tölthetneli az egyes munkahelyeken. A második félévben 28 millió 300 ezer korona értékű beruházási tervet kell teljesítenünk. Elsősorban iskolákat, lakásokat, egészségügyi létesítményeket építünk. SZABÓ: Minden részlegen pontos ütemtervet. készítettünk a lemaradás pótlására. A terv teljesítését rendszeresen ellenőrizzük. Előzetes számítások szerint az évi tervet néhány százezer koronával túlteljesítjük. A pártbizottság kezdeményezésére, amíg az üzem gazdasági helyzete nem javul, minden második szombaton dolgo zunk. A munkások megértették javaslatunk szükségességét. Természetes, hogy ezekre a szombatokra 50 százalékkal magasabb!) bért fizetünk, igy anyagilag is serkentjük a dolgozókat jobb teljesítmény elérésére. Számunkra a legkellemetlenebb, hogy egyes épületeket — anyaghiány miatt — csak egy-két hónapi késéssel tudunk átadni. Az anyagellátás nem javult, sőt szaporodott a hiánycikkek száma. A legérdekesebb az, hogy végeredményben minden hiánycikket be lehet szerezni, csak ki kell építeni a „kapcsolatoka't". Az ellátásban uralkodó zűrzavart csak központi intézkedésekkel lehetne némileg normális mederbe terelni. • Miként realizálják az üzemben a Központi Bizottság májusi irányelveit? — Figyelmünket két szakaszra, a politikai és gazdasági kérdések megoldására összpontosítjuk. Az alapszervezeti pártbizottságok rendszeresen foglalkoznak részlegük gazdasági problémáival. Tudjuk, hogy nagyon kevés munkahelyen dolgozzák le a teljes munkaidőt. Később kezdik, hamarább abbahagyják a munkát, s napközben nem kerülik el a közeli vendéglőt sem. Ha minden dolgozó csupán* egy órácskát „bliccel el" naponta, akkor ez a kiesés üzemi szinten havi egy millió koronát jelent. Ez a mi legnagyobb tartalékunk. Viszont az is igaz, hogy a munkaidő kihasználását lényegesen befolyásolja a politikai helyzet alakulása is. TARICS: Azt mondják, egyes pártszervezetekben csökkent a politikai aktivitás. Nálunk éppen az ellenkezőjét •tapasztalom. Szervezetünk munkájában az augusztus semminemű törést vagy lazulást nem jelentett. Ezt részben a tagság öszszetételével lehet magyarázni. Szervezetünkben aránylag sok az olyan középkorú és idősebb kommunista, aki már a múlt rendszerben, is .aktív pártmunkát végzett, tapasztalattal, marxista képzettséggel rendelkezik. Az ő állásfoglalásuk befolyásol ta az egész tagság véleményét január után, és az augýsztuši napokban is. Szervezetünkben a demokratizálódási folyamat során sem fordultak elő szélsőségek. Sőt nagyon sok figyelmeztető szó hangzott el -4 ezt jegyzőkönyvek bizonyítják —, amit a felsőbb szervek elhallgattak. Rámutattunk a nemzetiségi ellentétek okaira, láttuk, kik szítják a gyűlölködést járásunkban. Éreztük, miként fokozódik a szovjetellenesség,. s nem tudtuk megérteni — ma sem értjük —, hogy miért nem akadályozták meg. A mi dolgo zóink nem politikusok — mi sem vagyunk azok —, de azt megtanultuk, hogy a ketté osztott világban az egyik táborba tartozni kell. Ez a döntő szempont minden további kérdés megoldásánál. Ezért fogadtuk mi augusztusban barátként a szövetséges csapatokat. SZABŰ: Pártszervezetünk júliusi taggyűlésén elfogadott határozatában hangsúlyoztuk, hogy „a májusi plénum irányvonala lesz munkánk iránytűje, eszerint értékeljük mind a magunk, mind a mások munkáját, valamint a párt- és társadalmi életet... Nem osztjuk a pártot győztesekre és vesztesekre, ez megnehezítené helyzetünket, de a megalkuvás is káros következményeket vonna maga után. Pártunk tekintélyét, akcióképességét és forradalmi harcosságát — e nélkül elképzelhetetlen a kritikus helyzet felszámolása —.csak a marxizmus és pártépítés lenini elvei alapján növelhetjük. Éppen ennek érdekében elvárjuk, hogy a járási pártbizottság következetesen, megalkuvás nélkül értékelje január utáni munkáját és — tekintet nélkül a személyekre —, határozza meg tagjainak egyéni felelősségét azon deformációk létrejöttében, amelyeknek következményeit még ma is érezzük. Elvárjuk, hogy a járási bizottság megjavítja az alapszervezetek tájékoztatását, s a mi szervezeteinket is aktívabban bekapcsolja a járás politikai életébe. CSETÖ JÁNOS • ••••••••••••••a - Ö J F í L M E K • ••••••••••••••a LEONTINE, A LEGYŐZHETETLEN (francia) A francia kinematografia nem egyszer bizonyította már, hogy a humor és a bűnügyi kaland kitűnően kiegészítheti egymást, és tulajdonképpen kétszer akkora közönséget képes vonzani, mint külön-külön az egyik vagy a másik. Michel Audiard, az eddig elsősorban forgatókönyvei és dialógusai révén híressé vált író ezúttal teljesen saját filmet készített, azaz írt és rendezett, s ugyancsak arról tesz tanúbizonyságot, hogy a bűnözés mániája és a szellemes tréfa valóban szerencsés ikertestvér lehet a filmben. Hősei „előkelő", immáron dúsgazdag bűnözők, akik ha új akcióra szánják el magukat mindenre képes bandájukkal, akkor az esedékes zsákmánynak már igazán meg kell érnie a fáradságot. De legfőbb jellemzőjük mégsem nagystllűségük és a nagy hal utáni vágyódás, hanem az, hogy a legjobban egymástól rettegnek, -azaz valamennyien a vakmerőségben és a furfangban mindannyiuknál többet tudó Leontine-től. Igaz, voltaképpen nem lenne miért rettegni az idős hölgy felülmúlhatatlan bűnözési képességeitől, hiszen korára való tekintettel már rég visszavonult. Annál veszélyesebb azonban, ha olykor-olykor szinte rajtaütésszerűén megjeFATHOM Vérbeli kalandfilm kívánt lenni, de a sok-sok valószerűtlen és felüleles bonyodalom szinte untató, olcsó kis látványossággá degradálta. Egyetlen szenzációja, hogy főszerepét Rdquel Welch, a fotomodellből szédítő gyorsasággal lett világhírű hollywoodi filmcsillag játssza. A vonzó alakú szépség valóban megfelel azoknak a követelményeknek, amelyeket a mai kalandfilmek vakmerő ós csábító hősnőivel szemben támasztanak. Sikerét legfőképpen ennek az alkalmasságnak és az óriási hírverésnek köszönheti, de saját bevallása szerint: nem szívesen éri be enynyivel. Igazi broadwayi színészi karrierre vágyik ... A film egyébként már csak azért is ellentéte az előbbinek. lenik. Kiváltképp akkor van elemében, ha felbosszantják. Audiard filmjében is egy ilýen „elemében való" visszatérésének lehetünk szemtanúi. Ugaynis bűbájos, de leginkább sok pénzre és hozzá illő fiatalemberre vágyó unokahúgocskája cseles árulással kijátssza egy tonna aranyat rabolt vőlegényét, de új szövetségese rútul becsapja, s így nem marad számára más hátra, mint hogy akcióra bírja vidéki békességében pihenő nénikéjét. Az események nem követik egymást a hasonló filmekben megszokott gyorsasággal, de az új bonyodalmak annál inkább meglepőek, váratlanok, s ezáltal a komédia kibontakozását is hatásosan elősegítik. A film komédiái erőssége azonban főként a kiváló színészek játéka. A sokszor látott Frangoise Rosay most sem okoz csalódást: Leontine-ja természetesen előkelő, emberfölöttien vakmerő és irigylésre méltóan magabiztos. Valósággal mesébe illő, mint az egész történet. Bemard Blier mulattató és rokonszenves, illetve tökéletesen együgyű, mint ahogy szerepe kívánja. Az unokahúgocskát alakító Mariéne jobert pedig hol naiv, hol rafinált bájosságában és mókázó készségében szinte rendkívülien megnyerő. tangói) mert el akarja hitetni, hogy valóság az, amit mutat, holott ezzel szemben lépten-nyomon növeli kétségeinket. Egy sokat érő kínai ékszer, a Tüzes sár. kány körül bonyolódik a történet. A látványosság és a rejtelmesség túlfokozásával igyekszik megnyerni a néző tetszését, miközben leginkább arra számít, hogy a cselekmény logikáját kritikátlanul elfogadjuk. Leslie H. Martinson rendező hűen követi a nagyszabást) bűnügyi kalandra specializálódott amerikai kalandfilm-gyártás példáját, de sem a cselekmény változatosságában, sem a technikai kellékek mennyiségében nem éri el annak színvonalát. Egyszóval: ez a film elsősorban Raquel Welch révén csábítja moziba a nézőt. Barátok barátoknál Nagy sikerrel szerepelt Szlovákiában a Magyar Néphadsereg Művészegyüttese A vendégeket mindenütt szeretettel fogadták >0 Az együttes vezetői elégedettek Közel két hétig tartózkodott Szlovákiában a Magyar Néphadsereg Vörös Csillag Érdemrenddel kitüntetett művészegyüttese. Fellépett több kel^t-, közép- és dél-szlovákiai városban. Búcsúelőadását csütörtökön este a bratislavai Kultúra és Pihenés Parkjában tartotta meg. Az együttes nemcsak hazájában, hanem külföldön is jó hírnévnek örvend. Járt már többek között a Szovjetunióban, Bulgáriában, a Német Demokratikus Köztársaságban, Romániában, Algériában, Kínában és Franciaországban. Legutóbb Lengyelországban vendégszerepelt Nálunk ezúttal harmadízben mutatkozott be. A mostani kétrészes előadás első felében népdalokat, népi táncokat, Erkel, Kodály és Ránki egy-egy szerzeményét, második felében szimfonikus és beatzenére épülő — a mai élet eseményeit ábrázoló — népszerű tánc-, ének- és zeneszámokat mutatott be. A mondanivalót mindkét esetben szépen, nagy technikával tolmácsolta. A műsor számunkra érdekesnek és tanulságosnak bizonyult azért 1s t mert az elmúlt években népi együtteseink műsorpolitikájának a kialakítása kapcsán gyakran felvetődött az a kérdés, hogy a csoportok melyik utat járják? A most látott nagy múltú együttes műsorának a sikere azt bizonyítja, hogy a közönség egyformán igényli mind a népművészeti, mind a többi kifejezési formát. De ezúttal nem célunk a műsor elemzése és értékelése. Néhány szóval csupán azt szeretnénk elmondani, hogy az együttes vezetőinek mi a véleménye a szlovákiai vendéglátásról, és a csoport milyen emlékekkel tér haza. Méreg László alezredes, a politikai főcsoportfőnökség kulturális osztályának vezetője kérdésünkre válaszolva többek között elmondta, hogy életében először járt Szlovákiában és nagyon megnyerte tetszését Szlovákia tájainak és városainak szépsége. A legnagyobb élménynek mégis azt a meleg, baráti fogadtatást tekinti, amelyben vendégszereplésük során mindenütt részesültek. Meghatottan gondol arra, hogy az eperjesi fellépés alkalmából a városi nemzeti bizottság elnöke abban a teremben fogadta az együttest, amelynek erkélyéA népművészeti táncegyüttes ről kikiáltották a Szlovák Tanácsköztársaságot. Ezt a többi sok szép élménnyel együtt szintén magukkal viszik. Görgei György alezredes, az együttes művészeti vezetője elmondta, úgy érzi, hogy szlovákiai vendégszereplésük várakozáson felül sikerült. Ö maga többször járt Szlovákiában. Sok személyes emlék fűzi országunkhoz. A mostani út alkalmából azonban nemcsak sok élményt, hanem sok új barátot is szerzett. Hasonlóképpen az együttes többi tagja is. A mostani vendégszereplésre mindannyian szeretettel gondolnak. Hasonlóképpen nyilatkoztak az együttes tagjai is. Hangsú' (Végh felvétele) lyozták, hogy a szlovákiai körútra nagy érdeklődéssel készültek és — bár egyik tudósításunkban arról volt szó, hogy a múlt hónapban a fellépés elhalasztását latolgatták — körükben sosem merült fel az a gondolat, hogy a vendégszereplést elhalasszák vagy lemondják. Ilyen értelmű nyilatkozatot az újságíróknak sem adtak. Szívesen jöttek, szíves vendéglátásban részesültek és úgy érzik, hogy jó munkát végeztek. Az együttes műsora iránt megnyilvánult nagy érdeklődést az bizonyítja a legjobban, hogy a 180-tagú csoport wzinte mindenütt telt ház előtt lépett fel. Megtelt a mintegy kétezer nézőt befogadó pozsonyi előadóterein is. A tény önmagában is siker. Hasonló jellegű bemutatókra až utóbbi időszakban a Kultúra és Pihenés Parkjában csak nagyon ritkán jött össze annyi ember, mint most. S ha ehhez hozzászámítjuk a meleg fogadtatás és a jó műsor elismeréséül gyakran felharsant nagy taps eredményezte sikerélményt, az a kép rajzolódik ki, hogy a közönség ezúttal nemcsak a művészetnek adózott tisztelettel, hanem azt is kifejezte, hogy a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesére úgy tekint, mint jó barát a jó barátra. Tudjuk, hogy ez nem érdem és az ilyesmit nem szokás emlegetni. A jelen esetben azonban ez a jelenség is sokat mond. Arra is következtethetünk belőle, hogy a közönség túlnyomó többsége hogyan viszonyul a szocialista közösség országaihoz. BALÁZS BÉLA HOLNAP HAJÓTÖRÉST SZENVEDÜNK (szlovák) A két csehszlovák vitorlás tavalyi emlékezetes Atlantióceáni útjának útirajza ez a szép kivitelezésű, színes szlovák dokumentumfilm. Dimitrij Pliclita rendező is tagja volt a két „csónak" maroknyi legénységének, így hiteles tanúságtételt adhatott a nagy bátorságot, sok fáradságot és végtelen kitartást igénylő tengeri-óceáni hajókázásról. Fő figyelmét az út hőseinek, a nemcsak kalandra, hanem a rendkívüli tettre való képesség bizonyítására is vágyó fiatalembereknek szenteli. Nem sokat látunk a tengerből, az ócenából, az érintett városokból, de annál többet látjuk-halljuk a bátor hajósokat. Érthető kétségek közt indulnak útnak, hiszen a tengeri hajózást illetően semmilyen konkrét tapasztalatuk nincs; azonban a kaland vágya, a bizonyítás akarása legyőzi kétségeiket, s végül kiállják még azt a próbát is, amely elé a megjátszott, de koplalásban végigszenvedett hajótörés állítja őket. A rendező gondolati fejtegetése nem mindig tartja ébren érdeklődésünket, filozofálása egy kicsit több a kelleténél, viszont maga a veszéles kirándulás, s az a tény, hogy erre honfitársaink, a mindenfajta tengertől távol eső hazánk fial úgyszólván teljesen „saját szakállukra", sőt a lebeszélések ellenére is vállalkoztak, megérdemli, hogy lássuk ezt a színeiben meglepően szép filmet. /sző/