Új Szó, 1969. augusztus (22. évfolyam, 179-204. szám)

1969-08-10 / 32. szám, Vasárnapi Új Szó

KAZÁR EMIL (1843-1922) Nagyváradon született. írói, pályáját fiatalon kezdte. A fővárosi lopok állandóan közölték írásait. Irt regényt, novellát, drámát és számos irodalmi meg művészeti bírálatot. Különösen tárcái voltak népszerűek és sok* rétüek. roiarnefok Kfí 'mmS^mS^i-.-^r. íc SCJÍQ) •Sri* '' MAGYAR nyi súlyt, minhta földdel lett volna megtelve. Hatalmos karjuk volt a kis teherhez. Az arcuk sovány, leégett. Látszott mindenkin, hogy ha alszik, nincs közte meg a csillagok közt takaró! Azután jöttek a kétkerekű talyigák a nyomorult gebékkel, melyek lecsüngették a fejőket, és az előttük haladó kereket nézték, annak a nyomában haladtak lomhán, alig bírva emelni azt a lábukat, melyen véletlenül potkó volt. Csikorgás, visitás - valami fájdalmas, keserves sikongatás. Mint a békák, mindenik hangosabban akart kuruttyolni. Ezek is folytonosan csikorogtak valami borzasztó melódiát, mely a fület metszette, a szívet járta át. A piacon szép sorjában letelepedtek, elővették a bundát, pipáztak és káromkodtak. Vitték őket kettesével, hármasával is kihallgatni. Egynémelyik nem is jött vissza. Fúrta Zsiga visszajött. Rendbehozta a holmiját a talicskáján, leterítette a gyékénnyel, ami a kubikos munkásnak a fedele - Nyikoroghatsz ezentúl is, de nem az én fülembe. Nem tudtál megsegíteni, mindig csak a nyomorúságot hirdetted. Túladok rajtad. Tíz esztendeje, hogy sírás-rívás tömi be a fülemet, a saját magamból fakadó, ríkató nóta, amit eltanultál, hogy keseríts, mindig csak keseríts. Ismered Bellér Misát? Leszúrták a taljánok verekedés közben. Mellette álltam, fölsegítettem, de már nagyon oda volt. „Nesze", mondta Misa, és ide adta a dohányzacskóját. Misa meghalt — szegény. A zacskóban egy kis pénz van. Nekem adta, neki senkije sincs. Na, koldus talicska, nem is kellesz nekem. Még egyszer eljösz velem a vasútig, az utolsó útra, sírhatsz, ríhatsz még egyszer. Csak nem kívánod, hogy Amerikába is magammal vigyelek. Megyek ám pajtás. Megindult a vasúti állomás felé a talicskával. Mint a szegény, és korhely ember szekerének kereke, sírt-rítt az most is. Amint tolta a munka közben a fakerekű talicskát Fúrta Zsiga, az mindig beszélt neki nyikorgó hangon. Még surján legény volt, mikor a talicskával dolgozott mint kőtörő, kubikos és zsáklódító. A talicska kerekének csikorgását értette és beszélgetett is vele. Válaszolgattak egymásnak. — Mit sivalkodsz, te átkozott szerszám? Tudod, hogy a háj meg a kenőcs árát el nem ittam. Ne vádolj. Ha olyan kenetlen vagy is, mint a koldus kordéja, ne restellkedj, ne szégyelld magad. Mért nem születtél batárkeréknek, masinokeréknek majd olajoznának, kennefennének akkor. Minek a te munkádhoz, hogy még ne is neszelj. Visíts, csak, ha már káromkodni nem tudsz. Csikorogj, az — Ha már Trézsi nem lehet az enyém, megyek én a világba. Kutyának nőjön a fű, ha a lovak kidögölnek. Az égett arcon csorgott a könny, amint hallgatta azt az édes melódiáját, mely szakadatlanul kísérte nehéz munkájában. A vasúti állomás előtt leszedte a vackát a talicskáról. — Hűséges voltál, meg kell adni. Cudarul hűséges voltál. Nem is hagylak más kezére, szegény szerszámom. A csákánnyal széttörte a talicskát. Legjobban összetörte a kerekét. Vállára vette a batyuját, bement a vasúti házba. Az előcsarnokban ott van kiragasztva a nagy plakát, rajta nagy háromkéményű hajó — vastag betűs írós. A magyar paraszt is jól ismeri már azt. - A köpenyeges jöttmentek! - A fatalpú heringrágók. Fúrta Zsiga telerakta a tolicskáját, tolta a töltéshez, és veszekedett vele. - Elhallgass! Nem hallgatok a tanácsodra. Szegény vagy, mi? Az igaz, hogy nemigen fúlsz bele a zsírodba, de még gyermekkoromban hallottam, hogy nem mindenkit szokás ám megkenni. Hej, csak már egyszer megszabadulhatnék a te sikongatásodtól. Másnap reggel, a nyolcórai pihenéskor a kubikosok összeverekedtek az oiarz digókkal. Zsandárok jöttek a vízparthoz. Délre a szolgabíró is megérkezett. - Fúrta Zsigmond - kérdezte a szolgabíró —, ütöttél vagy bicskáztál? - Én, tekintetes uram? Keveredés támadt itt. Hát talán a könyökömmel dolgoztam. Semmi egyebet, szolgabíró uram, — Nem járt itt valaki? Nem lázított, nem bizgatott, nem nógatott? - vallatott tovább a szolgabíró. — Semmi élő teremtés itt mi kívülünk nem járt. Senki nem biztatott. De a kordé meg a talicska kereke mindig olyan keservesen sír, hogy én néha vele sírok. — Bolond ez az ember? Azt felelték, hogy nem. Fúrta Zsiga megint fölvette a tolicskáját, tolta a munkához, és szokás szerint beszélgettek együtt. — Te csak nem hagysz nekem békét a síránkozásoddal Ha akarod tudni, hát já, megmondom neked. Bicskát szúrtam egy digó karjába. Most már egy darabig aligha sivalkodhatsz a fülembe. Visznek kihallgatásra. Erted? Még megérheted, hogy koldus kézre jutsz, egészen más koldus kézre, mint én vagyok. Lábatlan embert kell vinned búcsúkra. Te ugyan engem felbiztattál, te haszontalan. Délután az egész munkáscsapatot bekísérték a zsandárok a városbo, kihallgatásra. Egymás után hosszú sorban mentek. Mindenki tolta a talicskáját, azon rajta v«lt az egész holmija, Nem adott cnyhót, annyira sem segítettél meg, hogy melléd még egy másik kereket szereztem volna. Két kerék, egy taliga. Habár az is nyikorgó lett volna. De ahol taliga van, gebe is kerül hozzá, nem olyan, mint én, hanem különb. Ha volna taligám és gebém; Trézsit feleségül veszem, s akkor megeshetik, hogy idővel olyan portékát tolnak benned, aki jobbon sivalkodik, mint te. Igy szokott beszélgetni a csikorgó talicskájával Fúrta Zsiga. Az is visszabeszélt neki. Feleseltek munka közben, - Ne bosszants már annyira! - kiáltott rá sokszor Zsiga. - Hallgass, hallgass! A kubikoló munkánál egymás után ott nyikorgott óra hosszákig ötven-hotvan talicska, mint valami irtózatos rossz gép. — Ne rontsátok az ember fülét, ha már jajgatni nem bírtok! - fakadt ki Fúrta, hártaszólva, előre kiáltva. — Nekem verekedni való kedvem támad, mihelyt így csikorognak a fülembe, ördög vigye a talján munkásokat. Minek hozzák ide? Nincs itt elég koldus? A talicskákat kiürítették, aztán felborították, és ráültek, hogy szalonnát és hagymát egyenek. Amint egymás közt beszélgettek, nagyon villogott kezökben a szalonnázó bicska. r Kergessük el a taljánokat én fogam csikorgását nem hallanók úgy meg. A nagy, izmos legény dolgozott a tatalicskájával. Egy esztendő - két esztendő. Több és több esztendő. - Hát te lettél a feleségem, te? Te vagy oz én párom, te kerék? Te zsörtölödöl velem, mintha hites társam volnál. Ezt a dolgot jól érted, de bezzeg micsoda gyalázatos keresethez juttatsz engem? És még sivalkodsz, visítasz, mintha nyúznának. Nem cipellek a két karommal, felelj! Nem tömlek tele, nem tisztogatom meg a küllődet mocsoktól, sártól? Felelj és ne sivalkodj. Elhagylak-e, és ha tovább megyek, nem téged bocsátlak magam előtt, tollak, jó útra igazítlak, És hányszor rád bízom az egész vagyonomat, bundámat, csizmámat, serpenyőmet, csákányomat, ásómat, tarisznyámat, dohányzacskómat. Tudd meg v m I PfÖ