Új Szó, 1969. augusztus (22. évfolyam, 179-204. szám)

1969-08-10 / 32. szám, Vasárnapi Új Szó

Ezekben a napokban emlékezünk az emberiség nagy tragédiájára, Hirosimára, s néhány hét múlva pedig az első békekongresszus 120. évfordulójára. A háború és béke perében a csehszlovákiai magyar szellemiség nagy alakjának, Fábry Zoltánnak a szavait idézzük. Az alábbi részlet A BÉKE IGAZÄ-ban jelent meg, HÁBORÚ — KULTÜRA — BÉKE címmel. A közel két évtizede elhangzott szavak értékükből azonban ma sem veszítettek, s mint akkor, ma is az emberiség erkölcsi felelősségére apellálnak. Mi a háború? Mindenki tudja. Szenvedőleg vagy cselekvőleg mindenki megélte. De mi a béke? Hol az az ember, aki erre a kérdésre gondolkodás nélkül felelni tudjon?! Ki akarja a háborút? Senki. És ha arra kerül a sor, mégis a legtöbben elfogadják, csinálják, élik, éneklik, és tűrik. KI akarja a békét? Mindenki. És ki csinálja? Mindenki? A felelet megzavarodik, mert a béké akarata, tette a hogyanon múlik, a példán, beidegzett gyakorlaton, a várbement mozdulaton. A békének nincs gyakorlata, tudata és történelme. Amire egyértelmű választ tudunk adni, nem probléma többé. A béke kérdésére nincs elhatározó felelet. A béke: a problémák problémája! A háborúnak csak történelme, csak gyakorlata van, az egész emberi életet betöltö, birtokló kiterjedése, totalitása. Ezer évek csata-történetével szembenáll a tíz ujjadon leolvasható békekongresszusok száma ... Az elsőt 1849. augusztus 22-én tartották Brüsszelben. Victor Hugó elnökölt, ő mondotta: „A népek, ezek az anyjukat kereső árvagyerekek, még hiába tapogatóznak a béke öltönyének szegélye után ... De eljön a nap, amikor a fegyverek kihullanak a kezeitekből, és hogy ez a nap eljöhessen, nem lesz szükség 400 évre, mert mi rohanó időben élünk, ahol egy év sokszor elvégzi századok művét. Franciák, angolok, belgák, németek, oroszok, szlávok, európaiak, amerikaiak, mit kell tennünk, hogy ezt a napot elérjük? Semmi mást, mint egymást szeretni!" A béke: a szeretet. Szeretet nélkül nincs béke. És mégis, ma, száz év múlva a béke-lényeg ez első politikai kinyilatkoztatása után Vietor Hugó mondata sután, nevetségesen hat. A szó, a fogalom: „szeretet", történelmünkben színtelenné, ismeretlenné kopott. Az emberiség válságát le lehet egyszerűsíteni a háború és béke problémájára, de a krízis alapja: a szertet-probléma megoldhatatlansága. Megdicsőült szegény költőnk, József Attila a megoldhatatlanságig példázta, „Aki szeretni gyáva vagy": e paradoxonhoz, ez igazságot feltáró gyilkos ellentmondáshoz csak József Attila juthatott el. Az ember tud ölni, de gyáva — szeretni. íme a probléma magja: az erkölcs légüres tere. Csoda, ha a keletkező űrt azonnal elöntik és eluralják a gonosz démonai háborgásig, őrületig, háborúig?! Ady a tizennégyes háborgás különös nyáréjszakáJán pontosan fedte fel a légüres teret, az ellenségnek átengedett tereprészeket: „Tudtuk, hogy az ember esendő", mert „ ... nagyon adós a szeretettel." • • • A béke megoldhatatlansága az emberiség csődjét, humánum elégtelenségét példázza. A totális háborúk korában élünk és ez irdatlan behemóttal szemben az ember csak az eltaposható féreg szerepét játszhatná? Totális háború, tehát barbár felelőtlenség ellen csak a humanizmus teljességének lehet létjogosultsága, esélye. És hol van ez? A háborúnak elvadult, elvakított, megfélemlített tömegei vannak. A háború és embere, a katona, a legegyszerűbb létforma. Tudja mi a kötelessége és élvezetet ls talál benne. Nyomj a kezébe egy fegyvert és tudja, mit kezdjen vele, de mondd neki, hogy gondoljon emberségére és már nem tudja, mit csináljon kezével, lábával, szemével. Az ismeretlennel szemben zavarba jön, az Ismeretlennel, önmagával, emberségével, a békével, Ábellel szemben! A háború pusztít, a háború gyilkol, de Igazi bűne ott kezdődik, amikor engem, ki egy bogarat nem tudok eltaposni, arra kényszerít, hogy öljek, hogy én, a béke embere, a háború eszköze legyek: gyilkost A háború mindent és mindenkit szolgává, cinkossá avat, megfertőz és kiforgat. Amikor gyilkossá kényszerít, a béke szálláshelyét: emberségemet, lelkiismeretemet ölte meg. • • • A kultúra nevében beszétek: a béke elkötelezettjeként Író vagyok: ez a tisztem és Igazolásom. És ez ma mindennél több. A béke elsősorban a kultúra ügye. Ha van egymást kiegészítő, meghatározó fogalompár, akkor a kultúra és béke az. Béke és kultúra egyjelentésű fogalmának: a béke védelme és kultúra tudata nélkül elképzelhetetlen. Végső fokon mindkettő egyformán egyazon erkölcsi elkötelezettség. A béke: a legnagyobb morális teljesség, a kultúra: a szellem erkölcsi felelőssége. A háború — Kant szerint — viszont az a dolog, melyet a világon a legkevésbé kell megfontolni. Ebben csak az agg Ferenc József volt kivétel, aki tudvalevőleg „mindent meggondolt és megfontolt".* A béke egy és oszthatatlan: mindenkié. A kultúra egy és oszthatatlan: mindenkié Aki kizárja magát áramköréből, kollektív elkötelezettségéből, az magának akar mindent, de béke és kultúra nélkül: hatalmat, hódítást, önző harácsolást, háborút csak a kultúra ellenében lehet valósítani és csak a barbarizmus eszközeivel. Hl magyarok örök példával szolgálhatunk: a háború és béke perében Adynál nincs hitelesebb tanú. A háború emberrontását, emberkisebbltését senki nála tisztábban nem látta, senki nála plasztikusabban nem közvetítette. A humanizmus ellenparancsát végleges, múlhatatlan egyszerűségében ő szövegezte. „Ember az embertelenségbe n": ez a formula, az emberséges magatartás kristálytiszta háborús képlete. Embernek megmaradni az embertelenségben: a kultúra és béke szálláshelyének, békének a háborúban: ez és nem más az értelem parancsa. A háháború senkivé, semmivé avatja az embert, hogy gyilkossá virulhasson és vadulhasson: „Csörtettek bátran a senkik És lapult az igaz ember ... Csúfolódóbb sohase oolt a Hold: Sohase volt még kisebb az ember, 'Unt azon az éjszaka oolt..." A béke: a gondolat igaza. A béke: a kultúra dolga. A hltlerek teljes tudatossággal ezt rohamozzák és miden új Hitler ezt kénytelen megismételni. Háborút csak kiskorú felnőttekkel lehet csinálni, egyformára ködölt agyakkal, ellenőrzés nélküli uszítással. A nagykorúság csalhatatlan jele az emberséggel, békével egyjelentésű kultúra. A fasizmust annak idején mint a gyilkosság kultúráját marasztaltuk el: kultúra és háború, az Imperializmus, a hódítás és elnyomatás szolgálatában. Tehát valami, ami nem kultúra többé, de annak játssza ki magát, valami, amit hadijogon, közigazgatásilag erőszakolnak az emberre, központi irányítással, cenzúrával, propagandával, uszítással. Az igazi kultúrának máglyákat gyújtottak. A haladás könyveit tűzbe dobálták és az írókat táborba, börtönbe, halálba. És ez volt a jel: így tudta meg a világ, hogy háború készül, hogy hadüzenet történt. A címzett: a szabad kultúra volt. • • • A béke fegyver s vitéz ellen énekel, tüntet és dolgozik. A béke legbiztosabb őre az általános jólét, melyet a zavarta- . lan munka biztosit. Munka, mely lehetővé teszi a háborút destruáló kultúra kiterjesztését. A béke szélességi körét a kultúra szélességi foka határozza meg: a kultúra terjedése elválaszthatatlan a munkásjóléttől, mely egyik legdötőbb biztosítéka a békének. Minden leszerelés előfeltétele: a munkanélküliség likvidálása, a kizsákmányolás nélküli biztosított munka, és erre a csodaszerre a fasizmus már tegnap sem volt képes. De épp e szociális képtelensége képesítette a háború barbarizmusára. Kiútja nem lehetett más, mint a háború, mint a hódító zsákmányolás ígérete és igézete. Az eszköz és az ugrasztott, a becsapott áldozat tegnap és ma egyformán az egyszerű ember, mint munkás. De ez az eszköz, épp a technikai háború folyamán, egyre döntőbb szerephez jut. A szocializmus a munka igazsága és nem a háború reglamája. A háború, a munka és a munkás gyilkosai A háború és béke perében a mérelg nyelvét tehát a dolgók jelentik. Liebknecht tegnapi szava az erkölcs ítélete: „Háborúról csak az dönthet, aki terhelt viseli, * nép!" És a nép, az egyszerű ember a béke mellett döntött!