Új Szó, 1969. augusztus (22. évfolyam, 179-204. szám)

1969-08-10 / 32. szám, Vasárnapi Új Szó

A mikroszkopikus elemzéshez a mikroszkópon kívül elsősorban idő szükséges. Fölvázolni egy község térképét, szemügyre venni jellemzőb]) területeit, innen mintát venni s azt laboratóriumi elemzésnek vetni alá — inkább a szociológus feladata. Az idegennek számító újságíró talán csak arra képes, hogy tükröt tartson egy községnek nevezhető település elé, s az ott látott képet közreadja. Innen a cím is, Buzitai tükör. Az újságíró ugyan ebben az esetben mégsem az sorolható idegen kategóriájába, mert három-négy évvel ezelőtt tíz teljes hónapot töltött itt, s azalatt alkalma nyílt egyetmást megfigyelni. A HNB elnöke Slrilo István, aki Barta Gábort váltotta fel ebben a tisztségben, éppen a közelmúltban. A község „vezérkara" is az ismerősök közül való: Vajányi László a szövetkezet elnöke. Bodnár András a Kilencéves Alapiskola igazgatója, Kmeczko Mihály pedig a CSEMADOK helyi szervezetének vezetője. A készséges asszonyok — a HNB alkalmazottai — és Etelközy Ágoston, a buzitai krónika írója segítettek még ahhoz, hogy a tükör végülls elkészüljön. Most, amikor közreadom, van bennem némi szorongás: tudom, hogy ilyen munkát nehéz mindenkit kielégítően elvégezni, de éppen azért, mert jól éreztem magam annakidején Buzitán, s azóta sem szakadt meg K«*ttttünk a kapcsolat — szeretném, ha a buzitic" állapítanékJPW.Pis olyan torz az a tükör. A krónika szerint már kétezer évvel ezelőtt is lakott terület volt a mostani. A falu közepén gerincként húzódó dombra tehát már akkor felkapaszkodtahott az ember, persze, ha lepillantott Kassa irányába, nem láthatta még a Vasmű kéményeit pipálni. A krónika — bár erősen hangsúlyozza, hogy az adatok eléggé kuszák, főleg a régebbi időkből — azt közli az olvasónak, hogy a község első lakosai valószínűleg a gall törzshöz tartozó kotinok voltak. A legfrissebb adatok szerint ma csaknem 1300 lakosa van Buzitának, a lakosok túlnyomó többsége magyar nemzetiségű, nem egészen száz főre tehető az itt élő szlovákok száma. A községet 229 ház jelenti, és két pusztaszerűség, a Rózsás és a Koplaló, melyek afféle holdakként veszik körül Buzitát, hogy „űri" hasonlattal éljek. Egy ugrásnyira húzódik innen a magyar határ: másfél-két kilométerre, de vámhivatal csak Vendégiben és Hidasnémetiben van. A lakosság csaknem egyhatoda otthon, a községben dolgozik, főleg a szövetkezetben; kb. ugyanennyien utaznak nap mint nap más másüvé, elsősorban a Kelet-szlovákiai Vasműbe és Szepsibe kenyeret keresni. Szinte meghökkentő, hogy ebbe az aránylag kicsinek nevezhető községbe is negyvenöten érkeznek minden nap máshonnan, hogy alkalmazottaként közreműködjenek az élet normális szükségleteinek megszervezésében és lebonyolításában. Errefelé nem folyik sem a Hernád, sem a Tisza. Azt a patakból folyóvá válni igyekvő vlzcsíkot melyet masszív hld szel ketté még jóval a község előtt, Kanyaptának hívják, s egyedüli nevezetessége talán az lehet, hogy hébe-hóba megpillantani — nem tudom, mostanában is így van-e? — partján a CSEMADOK örökké művelődni vágyó elnökét, könyvbe merülten. Balatonról írótt Illyés-féle jegyzetekben olvashattuk, hogy a víz csörgedezése mindig megnyugtat. Kmetzko Mihály bizonyára ezért választotta ez a környezetet. Híres-neves épület — legalábbis szerény ismereteim szerint — nincsen itt, bár a krónika említést tesz a templomról például, de az mégsem számít a vidék különlegességének. Persze, ezt nem szabad egészen szó szerint venni, mert mindenki büszke a falujára és érzékenyen reagáló. írnék azonban egy egészen új épületről, a Kilencéves Alalpiskola épületéről. Falai nem maszszívabbak az országosan ismert átlagénál, de nagyszerűen be van rendezve és kiváló, tágas, szépen megtervezett tornateremmel rendelkezik. Nem csoda, hogy a buzitai iskolások hagyományosan jó sportolók, lehetőségeiket kihasználják és törvényszerű, hogy a járási szintű versenyekről díjakat vagy értékes helyezéseket hoznak. A község kulturális élete eléggé sokrétű és színes. Mint érdekességet hadd említsem meg azt a pici néprajzi múzeumot, amit az iskola egyik helyiségében rendeztek be, s amelynek tárgyait a diákok kutatták fel, tanáruk segítségével a padláson és pincében. Annak idején beszámoltam róla az olvasóknak az Oj Szó hasábjain. A krónika egyik befejezése arról tanúskodik, hogy itt járt a MATESZ, bemutatta a Liliomfit és „dicséretes teljesítményt nyújtott", önerőből elsősorban különféle kultúrműsorok szervezésére és író-olvasó találkozók rendezésére tellett. Legutóbb Mács József és Zselyi Nagy Lajos járt ittt, az egészen frissen, közelmúltnak nevezhető esemény meg az volt, amikor személyesen ellátogatott Buzitára Dobos László miniszter. (Itt jegyzem meg, hogy Etelközy Ágoston eredeti felfogású munkát készít falujáról; szemmel követi a legfrissebb eseményeket is, és beszámol róluk.) A miniszter a Vajda-emlékest vendégeként járt itt. A kultúrműsor szinte egyik rendezvényről sem hiányozhat. A szervezés oroszlánrészét, mint másutt is — a pedagógusok végzik elsősorban, de Jó munkát végeznek azok a fiatalok is, akik nem szakadtak fel falujuktól, s ha munkahelyük nem is, de a szívük ide köti őket. Jelen voltam például egy ifjú CSEMADOK-tagokat avató ünnepségen, s az ott tapasztalt lelkesedés példás volt. Persze, itt is olyan a helyzet, mint más községekben. Egyenletes színű, folyamatos kultúrmunkáról alig beszélhetünk, mert nem mindig jön úgy össze a társaság, hogy megfelelő számú szervezőember együtt legyen. Néhányan például berukkolnak, s oda a tervezett színdarab. Már-már hagyománnyá vált, hogy évenként legalább egyszer, a falu szemeláttára összemérik erőiket a futballpályán a tanítók és a szövetkezetesek. Mint ilyenkor lenni szokott, nagy a dinom-dánojn a találkozó előtt és után is. Én ennek a megmozdulásának nemcsak az atraktivitásban látom az értelmét: a közösség valahogyan még közelebb került egymáshoz, és ez lényeges egy olyan községben ls, ahol mindenki ismeri egymást. örvendetes, hogy nem vesztek még ki a népi szokások; a lakodalomban például ezt mondják a vőlegénynek a buzitai legények: „Tisztelt vőlegény úri A buzitai legények nevében bátorkodom szavamat felemelni, amennyiben ön egy olyan kertbe jön virágért melynek mi voltunk az ápolói és gondozói. Mint tudja, a virágok ápolása költséges, ezért kérünk szerény ápolási dijat. Ha egy napra csak egy fillért számítunk, az többe jön ki, mint szerény kérésünk: 300 korona és két liter locsolásra való." Véletlenül taálkoztam buzitai utam után egyik barátommal, aki ott tanít, s most fejezte be tanulmányait a nyitrai Pedagógiai Főiskolán. Diploma-munkája százötven oldalas vaskos könyv, telistele Buzita és környéke néprajzi adataival, mondákkal, történetekkel. Mint az idézett vőlegényhez intézett „szózat" is bizonyítja, az Itt élő emberek sem voltak szükiben a képzelőerőnek és ötletességnek. Aki pedig beleolvasna Máté László gyűjteményébe, az egész kincstárat vélne felfedezni. benne. Vajon mikor Jön el az idő, hogy kallódó értékeinket felszínre hozzuk és a nyilvánosság elé tárjuk? Mint Kelet-Szlovákia több más községét, Buzitát is elkerüli a vasútvonal. A főúthoz mellékutakon Juthat ki az utazó, a közlekedés tehát eléggé bonyolult, a legközelebb eső centrumot, Kassát, meglehetős hosszú időben telik megközelíteni. Viszont egyre több a magántulajdonban levő saját közlekedési eszköz, attól azonban még messze vannak az itteniek, hogy kivétel nélkül mindnyájan, saját gépkocsijukon járjanak a Vasműbe vagy Szepsibe dolgozni. 1967-ben készült el a neonvilágítás. A ténynek inkább az öregek örültek jobban. Az öregek között akad- egynéhány érdekes, eredeti mondatfűzésű ember. Á téma a világháborúk, mindkettő karmai elérték idáig, összesen csaknem száz ember esett el, s hányan tértek vissza rokkantani A krónikás tárgyilagosan, de olyan szomorú ridegséggel jegyezte be neveiket a krónikába, hogy az ember még most is elfogja a borzadály, ha elolvassa, hogy 18—60 esztendős korú férfiakat tereltek a csatatérre, s később milyen rossz élet következett az itthonmaradottak számára is. A község egyik különlegessége volt az az úszómedence, amely négy esztendeje készült, de már születése pillanatában komoly problémákkal küzdött, mert vize enyhén szólva tisztátlan, partja pedig kopár volt. Az igyekezet és a szándék kimutat* ható minden itteni törekvésből. Alapos és tudományos könyvben olvastam, hogy a kultúra egyik fokmérője az uszodák száma. A víz és az úszás ösztönösen gyógyít, ezért lenne érdemes — meg azért is, mert a Kanyapta nem Igazi fürdőhely — alaposan rendbetenni azt a medencét. Mi lenne még említésre méltó? Talán a buzitaiak utazókedve. Lehet, hogy ennek a határmenti állapotnak az oka, de tény, hogy aránylag sűrűn járnak kirándulgatni Magyarországra, s kapcsolataik révén őket is meglátogatják magyarországi pedagógusok vagy szövetkezetiek. Országosan ismert egyéniség nem lakik, a faluban, nem úgy, mint a szomszéd községben, Komarócon, ahol a szántás országos bajnoka él. Ez azonban mitsem von el az itteniek értékéből. Szolgálati utaim során számos községben megfordultam, s talán nem túlzok, ha azt állítom, összegezésként: Kelet-szlovákla egyik legélénkebb magyarlakta helyről van szó, s az itt élő emberek még korántsem érték el lehetőségeik felső határát, még többre képesek. Ha arra gondolok, hogy a helyi iskolának időszakonként megjelenő lapja volt, s körülötte számos fiatal tehetség csoportosult — mindenképpen hitelt érdemel megállapításom. Aki nem hiszi, üljön fel Kassán egy autóbuszra, s egy óra alatt a helyszínre érkezhet! t BATTA GYÖRGY