Új Szó, 1969. augusztus (22. évfolyam, 179-204. szám)

1969-08-12 / 188. szám, kedd

Városok és gyárak Bár Kárpátalja közigazgatási szélyhelye Ungvár, a területi és kereskedelmi centrum Munkács. Ezzel nem azt akarom monda ni, hogy Ugnvár nem fejlődik gyors ütemben, hiszen fejlődésének ütemét és irányát éppen közigazgatási székhely mivolta határozza meg, ezzel szemben Munkács helyzetét és fejlődését kedvező földrajzi fekvésének köszönheti. A fő vasúti vonalon fekszik, s ez a körülmény mindig jelentős tényező volt a város életében. Munkács megkétszereződött Az a tapasztalatom, hogy a vidéki városok fejlődésének, illetve nem fejlődésének megítélésében nem árt az óvatosság. Mert az ember hajlamos arra, hogy hosszú évek múltán végigsétál a főutcán, s a látottakbői könnyelműen levonja az általánosító következtetéseit. A városka fejlődik-e vagy sem — attól függ, hogy az ember a főutcái sétája alkalmával mit konstatál. Valahogy majdnem így jártam én is Munkáccsal. Mert rémlik, hogy a főutca így meg úgy nézett ki, s ez az üzlet mintha azóta épült volna, de az összbenyomás nagyjából — egészéből az volt, hogy igen, ez Munkács, erre az utcára és erre a térre emlékszem, tis ha változott ls valami, akkor is, a képen nem sokat változtat. Pedig micsoda tévedési Mert semmi mást nem kellett tennem, mint a főutcán visszaültem az autóba s azt mondtam: nézzük körül a várost. És ez a Munkács, amelyet most láttam, számomra már teljesen új. Megnagyobbodott a város, sok az új ház, és ami mindennél lobban meglepett: új, nagy gyárakat láttam. Csupán szemlélődve is meglepő a változás, hát még ha az ember konkrét tájékoztatót kap a város fejlődéséről. — A város területa megkétszereződött — mondja Maria Tyimofejevna Klocskova, a városi pártbizottság másodtitkára —, de lényegében ugyanez mondható a lakosság létszámáról is, mivel a háború előtti 30—35 ezer lakossal szemben, ma Munkácsnak 63 ezer lakosa van. Mivel magyarázható a város területének és lakosságának megkétszereződése? Elsősorban is és legfőképpen Munkás nagy arányú Iparosításával. Mert a felszabadulás előtt Munkácson az Ipart csupán a dohánygyár, a sörgyár, valamint a 20—30 emberrel dolgozó asztalosmühelyek, vagy, ha úgy tetszik, a „bútorgyárak" képezték, s az egész akkori ipari termelés értéke — átszámítva — mindöszsze évi 1 millió 112 ezer rubelt tett ki, ezzel szemben a múlt évben a város ipari termelése elérte a 95 millió rubelt. Munkács legnagyobb ipari létesítménye a műszergyár, továbbá a szerszámgépgyár, a bútorgyár, a sörgyár és több más üzem. Az Iparosítás a foglalkoztatottság nagy arányú növekedését eredményezte. Az iparban, az építőiparban, a közlekedésben és a távösszeköttetésben 21 ezer ember dolgozik. Továbbá 2500 embert foglalkoztat a kereskedelem és a vendéglátóipar. Mindemellett még újabb üzemek épülnek, mint pl. a fehérnemügyár, amely 2500 embernek ad majd munkát. Ruhagyárat, élelmiszeripari üzemeket, húskombinátot és más üzemeket építenek. Az iparosítás üteme és nagysága nemcsak ^ foglalkoztatottság kérdésének megoldására hatott kedvezően — s ezen keresztül természetesen az életszínvonal alakulására —, hanem az élet egyéb területein is érezteti hatását. Fábry Zoltán Az éhség legendájában Munkácsról a többi közt megállapítja: „Csak éppen 47 tanteremre volna szükség, hogy a gyerekek és Iskolák reggeltől estig ne szellözetlen helyiségekben váltsák egymást." Ma pedig az a helyzet, hogy a városban szép, modern, tágas iskolák vannak, amelyekben 14 ezer diák tanul. A városról alkotott képet kiegészíti még julij juliovics Ponyevács elvtárs, a Bútorkombinát igazgatója, aki a felszabadulás után néhány évig a város polgármestere volt. És ha már a lakásokról van szó, rögtön hozzáteszi, hogy az üzemek is építenek lakásokat, pl. a Bútorkombinát most épít egy százlakásos háztömböt. Aztán a gyárra terelődik a szó. Jullj J. Ponyevács igazgató elmondja, hogy a kombinát a 20—30 emberrel dolgozó kis bútorüzemekből szerveződött, s a Jellemző adat: 1946-ban ezeknek a kis üzemeknek a termelése 150 ezer rubel volt, ezzel szemben a kombinát ez évi termelési terve 10 millió rubel, de úgy néz ki, hogy még ennél ís többet érnek el. Mit gyártanak? Főleg egyszobás komplett bútorokat, ebédlőszekrényeket, székeket, irodaberendezéseket, és megrendelésre egyedi berendezések gyártását is vállalják. A kombinátban 1700 ember dolgozik, de a gyár állandóan bővül, s így nő a foglalkoztatottak száma is. Mennyit keresnek az emberek? Az átlag kereset havi 110 rubel (1 rubel = 10 korona), a szakmunkásoké 150—160 rubel. (50 négyzetméter iakóterületű lakás lakbére + vízfogyasztás + központi fűtés: 10—11 rubel havonta). A munkások kb. 15 százaléka magyar. Julij Juliovics Ponyevács ukrán. Tolmácsra nem volt szükség. Magyarul beszéltünk egymással. Beregszász Ügy látszik, hogy városokról és gyárakról szólva ismétlődik a szöveg, illetve a tények. Mert Beregszászon is mit hallok, s ennek kapcsán miről győzödöra meg? Azt, amit Munkácson: a város lakossága és terjedelme megkétszereződött. Az ipari termelés többszöröse a háború előttinek. A városban 24 ipari üzem van, így pl. bútorkombinát, konzervgyár, több téglagyár, autójavító vállalat, ruhagyár, s a többieken kívül — nem Beregszászon volnánk, ha nem így volna — a borüzem. Az autójavító vállalat 1956ban alakult, mindössze 50 munkással és 50 ezer rubel termelési értékkel. Ma a vállalat 640 embernek ad munkát és termelési értéke több millió rubelt tesz ki. A múlt évet olyan jól zárták, hogy az évi nyereségrészesedésből kitelt a 13-ik fizetésre. Nemcsak gazdasági, hanem művelődési, kulturális téren is nagyon sokat fejlődött Beregszász. Éppen ottjártamkor az utolsó simításokat végezték az új művelődési házon, amely méreteivel, kivitelezésével egy nagy város igényeinek is megfelelne. Dinamikus fejlődés Nagyszőlősön az iparban több mint hétezer ember dolgozik, szemben a háború előtti helyzettel, amikor az egész járásban csupán hatszáz ember volt alkalmazásban. Kétségtelen, hogy a városka legjelentősebb Ipari üzeme a 2500 munkással dolgozó cipőgyár, továbbá az alig pár hónapos múltra visszatekintő műanyagipari gyár. A korszerű cipőgyártás alapjait a Csehszlovákiából vásárolt futószalag-rendszerrel vetették meg, és múlt évben 3 millió 500 ezer pár lábbelit gyártottak, de újabb „futószalag" vásárlását tervezik, aminek eredményeképpen 1971-ben már 5 millió pár cipőt állítanak elő. Mint minden cipőgyárban, a dolgozók zöme itt ís nő. A kereset? Átlagban 100 rubel, szakmunkások megkeresik a 150 rubelt. Több munkással beszéltem, így pl. Dorogi Ilona szabásszal, aki 110 rubellt keres, özvegyaszszony, két gyereke van, a saját házában lakik. Hogyan élnek, hogyan jönnek ki a keresetből? Nem nagyzol, sem nem szépít: a keresetet be kell osztani, de ami kell, arra telik. A műanyagipari gyár, amely vízvezetékeket és különféle háztartozékokat állít elő, mind mondottam, alig pár hónapos múltra tekint vissza. A múlt év végén épült, most helyezték üzembe az első részleget. Most 740 ember dolgozik Itt, és ez évi tervük 5 és fél millió rubel értékű termelést ír elő, de 1971-re, ha elérik a teljes kapacitást, akkor már 1500 embert foglalkoztatnak és termelésük is megkétszereződik. Az üzemet járva az ember a z egyik csarnokban az építőkkel találkozik, a másikban pedig automata gépsorok ontják termékeiket. Számos üzemben, gyárban megfordulva, s általánosítva a tapasztalatokat, Kárpátalja iparosításáról is ez az összbenyomásom.BATKY LASZLO A közösség és az egyén érdekében A napokban közzétették a lapok az első félév gazdasági eredményeiről szóló statisztikai kimutatásokat. E számok, öszszehasonlítások segítségével illusztrálja, miként alakult az elmúlt hat hónap alatt a termelés, fejlődött-e az életszínvonal és sikerült-e a gazdasági életben már évek óta tartó feszültséget enyhíteni. Nem véletlen, hogy a Csehszlovák Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom Központi Tanácsának Elnöksége éppen ezekben a napokban ülésezett. A dolgozók érdekvédelmi szervezetének választott képviselői országos tanácskozásra Jöttek össze, hogy ellenőrizzék, teljesítik-e a VII. országos szakszervezeti kongresszus határozatát és megtartják-e a kormány és a szakszervezetek egyezményét, amely szerint a dolgozók számára létbiztonságot kell teremteni: harcolni kell a nyakló nélküli áremelések ellen, állandóan figyelemmel kell kísérni az egyes szociális csoportok életszínvonalának alakulását, főleg az alacsony jövedelmű rétegeknél. Tekintettel az ország gazdasági helyzetére, nem könnyű ma egy ilyen egyezség megtartása. Vessünk egy pillantást például a pénzgazdálkodás egyik mutatószámára, arra, hogy a múlt év hasonló időszakával öszszehasonlítva mennyivel növekedtek a bérek. Szlovákiában ez a növekedés 1,5 százalékot tesz ki. Jóval többet, mint ainenynyivel a kormány az év elején számolt. A szociális járadékok az említett időszakban még ennél is erőteljesebben — 37,3 százalékkal — növekedtek. A szövetkezeti tagság pénzjövedelme 14,6 százalékkal emelkedett. Ha ezeket az adatokat tekintenék a szakszervezeti szervek mérvadónak, nyugodt szívvel megállapíthatnák, hogy minden a legnagyobb rendben van. Ha azonban az árlista alakulására is vetünk egy-egy pillantást, látjuk, hogy van probléma éppen elég. És még több nyitott kérdésre mutat rá egy-egy olysn tanulmány, felmérés, amely azt taglalja: mennyivel növekedett konkrétan az egyes szociális csoportok Jövedelme, hogyan alakult például a nyugdíjasok egy részének létfenntartási költsége. Az ilyen kérdésekkel az országos statisztika nem foglalkozik, viszont a probléma akkor is probléma, ha nincs a statisztikai Jelentésbe foglalva. A szakszervezetben komoly apparátussal vizsgálják a szociálisan gyenge rétegek kiadásainak, bevételének alakulását, hogy figyelmeztethessenek erre, nehogy esetleg későn jöjjön létre a döntés, ha egy-egy esetben az alapvető emberi szükségletek biztosításáról van szó. Az ma már mindenki számára világos, hogy a pillanatnyi gazdasági nehézségeket csak többtermeléssel, jobb munkaszervezéssel, jó minőségű áru gyártásával, újabb piacok meghódításával és más pozitív tettekkel lehet leküzdeni. Tehát amellett, hogy a szakszervezetek továbbra is — ahogy azt a VII. kongresszuson elhatározták — érdekvédelmi szervezetként fognak tevékenykedni, arról az alapvető tételről sem feledkezhetnek meg, hogy az érdekvédelmet nem lehet az egyén vagy egy kis számú csoport érdekei szempontjából értelmezni. Másszóval: lehet, hogy egy-egy intézkedés a gazdasági életben ma rendkívül népszerű lenne, de holnap, holnapután megbosszulná magát. Elsősorban a beruházási kiadások és a szétosztásra kerülő összegek közötti relációra vonatkozik ez, de máshol is érvényesül. Viszont vannak problémák, amelyek megoldásának állandó szemmel tartása nem tűr halasztást. És itt újra csak vissza kell térnünk a kísfizetésűek szociális csoportjainak a kérdéséhez. Ügy tűnik, hogy az ilyennemű intézkedésekre vonatkozik a szakszervezetek elnöksége hivatalos jelentésének az a szakasza, amely szerint: „Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a szakszervezeti és a kormányszervek közötti együttműködés gyümölcsöző volt, főleg ami az életszínvonalat, a bérpolitikával és az általános szociálpolitikával kapcsolatos intézkedéseket illeti..." Persze, a szakszervezetek és a kormány kapcsolata nem egy idillikus, problémamentes viszony, hiszen — mint a statisztikai jelentésből is kitűnik — lényegesen továbbra se javult meg a gazdaságirányítás színvonala, egyes vállalatok az árképzés során a zavarosban is szívesen halásznak, és így tovább mélyítik a válságot. Arról már szóltunk, hogy pusztán az átlagbéreknek a tervezettnél gyorsabb emelkedésével az életszínvonal növelése nem biztosítható. Egyes vállalatok termékeik értékesítése során — a szabad árképzés adta lehetőségekkel visszaélve — művi úton, olyan eszközökkel, amelyeknek az ökonómiához semmi közük, abnormális mértékben fokozták Jövedelmüket. Ebből azután a bérek normálisnál jóval gyorsabb emelésére is telik. Csakhogy ez nem minden vállalatnál van így és egyáltalában nincs így azokban az ágazatokban, ahol a szabad árképzés lehetőségei nincsenek adva. Mind a kormányszervek, mind pedig a szakszervezetek megegyeznek abban, hogy a béremelés minden olyan esetbea indokolt, ahol megfelelően növekszik a munkatermelékenység, ahol a bevétel- és béralapnövelést tökéletesebb termékek és több áru piacra dobásával érik el, biztosítják. A szakszervezetek érdekvédelmi szerepét tehát szélesebb viszonylatokban kell értelmezni. A nominális bérek szinte már öncélú, minden más tényező, szempont mellőzésével történő emelésének igénye hosszabb távon megbosszulná magát és tovább növelné az infláció veszélyét. Az életszínvonal azzal is összefügg — és elsősorban azzal függ össze —, hogy a munkabérért mennyi terméket kapok a piacon. Jó tudni, hogy a szak^ szervezetek a jövőben az érdekvédelmi szerepet is értelmezik, hogy jó minőségű és nagy mennyiségű termék előállításáért indítanak harcot. Ugyanis nem szabad szem elől téveszteni, hogy egy szocialista ország szakszervezeteiről van szó. T. M. MAR A ROMAI NŰK is festették • hajukat, hogy a szőke szfnben tobzódó germán nők ne hódítsák el férjUket. Kiizben egy és más megváltozott a világon, az ember például felment a Holdra és viszsza is tért onnan, a női lélek is finomult, csiszolódott, de a tetszeniakarás, a szépség ntáni vágy őrök. A lányok, asszonyok kitartóan ülnek a búra alatt, talán szenvednek is, de ezt nem mondják. Ha végre elkészül a frizura, a hajkültemény, felszabadultan, magabiztosan lépnek ki az utcára és megkezdik bódító hadjárataikat. A nők ma is mindent megtesznek azért, bogy egy-egy új frizura díszelegjen fejükön, mondja Jolka SokinovA kassai fodrásznő, aki Osti nad Labemben csehszlovák bajnokságot nyert esti és nagyestélyi frizura-fésülésben. Jolka szőke hajú fiatalasszony, most várja első gyermekét. Férje bányászmérnök, „története" pedig ennyi: Ebben az évben átverekedte magát a Járási és a kerületi versenyeken és bejutott az országns bajnokság döntőjébe. Itt négy kategóriában szerepeltek a versenyzők, az említett két csoporton kivül még ón. nappali és koktallfrizurát is kellett fésülniük. Jolka az összetettben második lett egy prágai fodrásznő mögött. Ezzel jotolóknak. A modellt maga keresi, e körül vannak a legnagyobb bonyodalmak. Többnyire a kliensei körül kerül ki aztán a modell, akit versenyről versenyre magával visz. A zsűri tekintetbe veszi az időt, tehát a fésülési művelet ritmusát. Aranyérem egy frizuráért got formált a juoszláviai turnéra, ott a szocialista országok fodrásznői versengtek. Itt a negyedik helyen végzett, rögtön a magyarországlak után, csapatban bronzérmet nyertek. Welsben, ahová az osztrákok hívták meg, mint a szlovák csapat tagja megint kiválóan szerepelt, első lett, megelőzte a nyugatnémet, az osztrák és a jugoszláv konkurrenseket. Így lett Jolka Šokinovából országszerte ismert fodrásznő. Munkaidején kívül több órát kell edzenle naponta, főleg a versenyek előtt, pontosan úgy, mint a sporA modellnek nem lehet ritka haja, „jő" hajának, azaz formáihatónak, erősnek, rugalmasnak kell lenni. A frizurának természetesen modernnek kell lennie, jolka igyekszik külföldi lapokhoz hozzájutni, de itt sincs ideális helyzetben. A közönség többnyire szakemberekből áll, kíváncsi a fodrásznak stílusára, fantáziájára, ügyességére. Tulajdonképpen ennyi az egész, aztán már csak a dijak átvétele van soron. Persze mindezt könnyű leírni, de nagyon nehéz megvalósítani. )olka szerint pszichikai és fizikai igénybevétel ez. a tevékenység. Fontos a sok gyakorlás. Mint fodrásznő csúcsidőben húsz „fejet csinál meg" naponta. Nyáron kevesebb a munka, a szezon ősszel kezdődik. A fizetés? Ingadozó, attól függ, milyen a teljesítménye. Néha elég sok, néha kevés. Izgalmas kérdés: hogyan jutott el a frizura fésülés! versenyzés gnndolatáig? Egyszerűen: megtetszett neki a dolog, megpróbálkozott, és sikerültek a frizurái. Javasolja kolléganőinek is, próbálkozzanak, mert az mindenképpen előnyükre válik. Ö is ezt tapasztalja. KI HINNÉ, hogy az a szemüveges, mosolygós fiatalasszony, aki mindössze 24 éves, s aki éppen egy hölgy leje fölött tesz-vesz, Csehszlovákia bajnoka, s az abszolút pontversenyben mindössze egy ponttal szorul a prágai lány mögé? Ki hinné, hogy egy százötvenezres város rendelkezik a legjobb estélyi-hajviselet készítőjével? (bt) HHÉÍmí V&eŽsTŽ. ^žŕíis mnn VIII. 12. AZ ARANYÉRMES FODRÁSZNŐ