Új Szó, 1969. július (22. évfolyam,152-178. szám)

1969-07-13 / 28. szám, Vasárnapi Új Szó

ÉIÖ MÚLT B

erkó Sándor neve cseh költők verseinek fordításai alatt 1937. második felében tűnt fel először a Magyar Nap oldalain. Sűrűbben csak 1938-tól jelentek meg itt versei, majd ugyanez év augusztusától Vass László helyére lépve ő vezette a Magyar Nap kulturális és irodalmi rovatát. Alig húsz esztendős ekkor, a Magyar Nap alkotó körében érett emberré, s költővé egyaránt. Losoncról indult, abból a városból, amelynek nem kis szerepe volt a csehszlovákiai magyarság önálló szellemi arculatának kialakításában. A csehszlovákiai magyar irodalommal kapcsolatban gyakran esik szó Kassa és Pozsony egymástól független irodalmi és kulturális hagyományairól. Mindig két különböző színt, emberi és művészi magatartást jelentett „nyugati" vagy „keleti" kultúrcentrumhoz tartozni. 1919 után a Csehsonc melletti Alsósztregován született Komlós Aladár finomtollú lírája, irodalmi munkássága, és Simándy Pál modern teológiája és lírai hangulatú prózája jelzi. Mindketten a magyarországi ellenforradalom elől kerestek menedéket Csehszlovákiában, és sokat tettek azért, hogy az 1919-es Budapest szellemű forradalmának az új körülmények szabta lehetőségeken belül a csehszlovákiai magyar irodalomban is valamiképpen folytatása legyen. Ezt szolgálta az általuk alapított, a Losonc vidéki intelligenciát állandó szellemi pezsgésben tartó Madách-kör, melyről Vass Lászlónak egy 1938-as cikkében olvashatjuk: „különböző világnézeti emberek alkalmi csoportosulása volt a modern tudomány és művészet igazságainak és szépségeinek népszerűsítésére." Amit Kassónak Baróti Szabó Dávid, Batsányi, Kármán József, Kazinczy eleven hagyománya, azt jeVarga Rózsa: BERKÓ SÁNDOR es a AGYAR kW Szlovákiában menedéket kereső magyar emigráns írók a „keleti" hagyományt a modern irodalom történetének egy jelentős szakaszával gazdagították. Kassa mellett ennek a kultúrkörnek egy másik, kisebb góca volt Losonc. A csehszlovákiai magyar irodalommal foglalkozó irodalomtörténeti felmérések egyáltalán nem, vagy eléggé szűkszavúan emlékeznek meg Losonc kulturális életének az 1920 utáni csehszlovákiai magyar szellemiség kialakulásában betöltött szerepéről, pedig hogy ez nem lehetett jelentéktelen, arra többek között az is figyelmeztet, hogy a különböző időszakokban felbukkanó jelentős csehszlovákiai írók egész soráról kiderül, hogy indulásuk, vagy pályájuk egy-egy szakasza valamiképp Losonchoz kapcsolódik. A losonci Madách Kör tevékenységéről a Sarlós-mozgalom előzményeinek, illetve az „Oj arcú magyarság" ideája megszületésének, kialakulásának történetével kapcsolatban szoktak utalásszerűén megemlékezni, mivelhogy Győry Dezsőt is a Madách Kör indította el az irodalom útjain. Losonc szellemi életének jellegét még Győryt megelőzően a Lolentette Losoncnak Modách; sztregovai sírja a helyi intelligencia zarándokhelye, szelleme a tághorizontú gondolkodásmód példázata, s mint ilyen, a kisvárosi szűk lehetőségek közt is a magas szellemi csúcsokra való törekvés, küldetéstudatú nagy szándékok, inspirációk forrása. Azt a gondolatot, hogy a csehszlovákiai magyar irodalom létjogának alapfeltétele: kialakítani az európai szellemű irodalmi magatartást és vállalni a „híd" szerepét a nyugati kultúra, a közép-európai kisnépek és a magyarság között, a Tűz c. lap iniciatívája után a losonci értelmiség karolta fel. Ezt hirdette a losonci „Mi Lapunk"-ból felnövekvő Sarló, ennek az eszménynek a jegyében fogant Győry Dezső lírája, Darkó István prózája, akik szintén innen indultak. Losonc szellemi életének első irodalmi nemzedéke belenőtt az országos - Komlós és Simándy a magyarországi, Győry és Darkó a csehszlovákiai - irodalmi közéletbe, de Losonc sem maradt folytatás nélkül. A megkezdett út hagyományait folytatták később Czabán Samu, llku Pál, Sándor László, s ő utánuk az a legújabb nemzedék, melynek szellemét a Szekeres György szerkesztette „Indulás" c. ifjúsági lap fémjelezte. Losoncnak nemcsak általában a progresszív szellemi élet élesztgetésében, de a kommunista mozgalomban is aktív szerepe volt. Mindenekelőtt dr. Here Sándor helyi vasúti orvos révén. Dr. Here Sándor még az első világháború frontjain kapcsolódott a kommunista munkásmozgalomba, részt vett a csehszlovákiai kommunista párt első szervezeteinek megalakításában, s egy időben szerkesztője volt a „Népakarat" c. kommunista lapnak. 1925-ben szenátorrá választották, s mint a mentelmi jog tulajdonosa, lakását igen gyakran ajánlotta fel illegális kommunista tanácskozások számára. Ilyenképpen nevét a magyarországi munkásmozgalom is nyilvántartja. 1928 márciusában a magyarországi kommunista párt két napos bányász-konferenciáiát tartották nála. A KMP Külföldi Bizottságát Orosz Nándor, Kun Béla, Révai József képviselték, s Magyarországról a salgótarjáni bányászküldöttség nyolc tagja vett részt a tanácskozáson. Nem véletlen, hogy a losonci értelmiséget 1937-38ban mind ott találjuk a Magyar Nap körül. A Magyar Fiatalok Szövetségének helyi szervezeteként Losoncon Sándor Lászlónak, a Korunk egyik csehszlovákiai szerkesztőjének vezetésével megalakították a „Tűz" kultúregyesületet, mely korszerű folytatója lett a 20-as évekbeli Madách-körnek. Marxista előadásokat és szemináriumokat szerveztek, amelyeket néha Schönherz Zoltán vezetett. Berkó Sándor szellemi világa ebben a légkörben bontakozott ki. Első versei az „lndulás"-ban jelentek meg, elismert költővé Sándor László támogatása mellett a Korunk avatta, ahol versei Bárd Oszkár, Forbáth Imre, Gereblyés László, Korvin Sándor, művei társaságában kerültek a nyilvánosság elé. Ettől kezdve a helyi lapokon kívül a Magyar Újság és a Magyar Nap közölte verseit. Hangsúlyoztuk az irodalmi előzmények, a hagyomány szerepét, pedig látszólag Berkó Sándor lírája alapjaiban más eszmények jegyében indult, mint a csehszlovákiai magyarság küldetéstudatában fogant, mindenekelőtt közösségi költészete. Rezignált Hangú, a szív belső rezdüléseire figyelő költő. Első verseiben semmi nyoma a csehszlovákiai költészet szellemiségének, nem hirdet új hiteket, nincsenek agitatív szándékai, a vers számára elsősorban önkifejezés. Nem Győry vagy Morvay, nem is az ovantgard forradalmisága, inkább Mécs és Komiós Aladár szépségóhítata, a diszkrét, rejtett szépségeket kibontó művészigény munkált benne. Az első zsengék után azonban ő is elérkezett a társadalmi elkötelezettséa vállalásáig, a magánlírától, a közösségi költészetia. A fasiszta fenyegetettségen túl, Berkó Sándor általános társadalmi helyzete Is olyan (LÖRINCZ GYULA rajza) volt, hogy kifejlesztette benne a nép szenvedései és vágyai iránti érzékenységet. Özvegy édesanyja két testi vérével együtt anyagi gondok közt, varrásból nevelte fel. Egyéni sorsa, szabad szellemű európai műveltsége, szociális érzékenysége és következetes humanizmusa arra késztette, hogy szerepét, helyét azok között keresse, akik az adott társadalmi viszonyok megváltoztatásán, a nép sorsának megváltásán fáradoztak. Mint belső munkatárs 1938 augusztusában az „Ores tarsollyal" című, „Forbáth Imréhez, Fábry Zoltánhoz és a többiekhez" dedikált versével köszöntött be a Magyar Naphoz. A laphoz való csatlakozás ebben az időben már önmagában is bátor kiállás volt. A szellem ekkor már többek á'ltol elhagyott őrhelyére állva, eli tökélt hűségéről így vall Berkó Sándor: Az elárult nép bánata hajol rám fogjuk meg egymás kezét Fábry Zoltán s ti mindannyian, ifjak és idősek szószólói a vészthozó időnek okik a poszton ím még megmaradtunk mi végigharcoljuk megkezdett harcunk ha kell fokossal, ha kell tintalével az elnyomottok töretlen hitével. A versnek nagy visszhangja volt. Egy munkás meghatott levélben köszönte meg a költő nyilvános foqadalmát, a nép, az elnyomottak melletti harc vállalását. Berkó Sándor rövid glosszában reagált a levélre: ,,Ami engem illet, két szempontból is erősen érintenek a sorok. Egyrészt, hogy célom, mely a kérdéses vers megírására ösztönzött, beteljesült, mert ha sokat talán nem is, de íme egy embert bizonyosan találtam, aki megérezte az üresen kongó sorok mögött a szív és az agy eleven forróságát, másrészt pedig, hogy ez az őszinte ősi ösztön bátorító és bíztató hatással lehet mindazokra a tollforgatókra, akik még megmaradtak az innenső par-i ton". 1938 augusztus második feléber, vette ót a Magyar Nap irodalmi rovatának vezetését. A rovat cikkeit, kritikáit, tájékoztatóit, ettől kezdve többnyire ő maga írta. irt cikket az iskolai évnyitó alkalmából, megemlékezést Barbusse halálának harmadik, Tolsztoj születésének 110-ik évfordulójára, hiányolja a demokratikus társadalmi egység alapján álló, az összefogáson munkáló ifjúsági sajtót és értékeli a magyarországi szociális elkötelezettségű irodalom helyzetét. Kritikáit kialakult, biztos ízlés, müértés, széles körű irodalomismeret és szókimondó bátorság jellemzi. Munkatársakra nemigen támaszkodhatott, napról napra szinte egymaga írta tele a kulturális és irodalmi rovatot, másfél hónap alatt húsznál több írása jelent meg a lapban. Kritikái, cikkei mellett egy nagyobb igényű tanulmányt is írt ebben az időben. „Egy népszerűtlen magyar költő" címmel Komját Aladár költészetével foglalkozik halálónak egy éves évfordulója alkalmából. A tanulmányon érződik, hogy Komját Aladár közel áll hozzá, sőt az is, hogy kicsit alteregójának tekinti saját magát; társadalmi helyzetük, költészetük kibontakozásának személyes vonatkozásai és társadalmi körülményei sok hasonlóságot mutatnak. Elismeréssel, őszinte nagyrabecsüléssel ír Komját Aladár költészetének gondolatiságáról, eszmeiségéről, hangsúlyozva verseinek a szocialista forradalommal, a proletariátus ügyével való elkötelezettségéből következő magasrendűségét. Azonban míg a maga verseszményétől idegen, modernista, expresszionista versek művészi értékét messzemenően elismeri, „ Komját utolsó korszakáról azt írja: ,,A továbbiak folyamán igyekezett közelférkőzni a nép igénytelenebb versfelfogó képességéhez - de legtöbb esetben művészi alkotóerejének kárára cselekedett". Versírásra a szerkesztőségi munka hajszája mellett nemigen maradhatott ideje, s a régebben írottakból is keveset jelentetett meg a Magyar Napban. Masaryk halálának egyéves évfordulója alkalmából közli „Vers gyászkeretben" című költeményét, melyben az elnök halála egy költői metafora áttételével a „Sebző szuronyok", a „Vér" jegyeivel teljes korban „az igazság, a szeretet s a béke" halálának szimbólumává válik. Ugyancsak itt jelent meg, s valószínűleg a Magyar Nap Ossietzkyről szóló cikkeinek hatása alatt fogant a „Beszélgetés egy útszéli feszülettel - Ossietzky emiekére" című verse. Az önfeláldozás, a megváltás krisztusi szimbóluma azáltal, hogy költeményét a nácik által halálra kínzott német író emlékének ajánlja, általánosító értelmet kap. Meghalnál értük, tudom, százszor is, de ha keresztre jutsz századszor is s az útszéli por ajkadig belep, zászlóinkon mi kibontjuk neved, Szpttárt karokkal, a langy dombokon, Te megmaradsz, túl minden korokon, túl minden álnok szenten, ál-imán, és megkönyörülsz az Embe/ Fián. Az egyszeri, konkrét jelképeket, fogalmakat általánossá, örök emberivé emelő, tágértelmű asszociációsorokat felidéző szimbólumokat kialakító költői képesség általános jellemzője Berkó Sándor költészetének. De mintha éppen visszájára fordítaná a szimbolizmus módszerét; a valóságfelettivé nőtt szimbólumokat - pl. a vallási jelképek, vagy az európaiság mint fogalom — emberivé, konkrét képekké oldja fel. (Beszélgetés egy útszéli feszülettel; Ének a Tátra alján, Szomszédok, Sirató ének, Mielőtt kartács zúzna szét.) Rettenetében, halólraítéltségének érzetében versei az emb^r, a humanizmus megcsúfolásának kort jellemző dokumentumai. Radnóti fiatalabb öccse ő, sorsában, sorsának kifejezésében, a szörnyű életre való reagálás emberi és költői módjában egyaránt. Mint zsidó munkaszolgálatos halt meg ô is, emberi és költői kiteljesedése előtt, alig 25 éves korában. Halálának, sírjának helye máig ismeretlen. ÉLÖ MÚLT