Új Szó, 1969. július (22. évfolyam,152-178. szám)
1969-07-07 / 157. szám, hétfő
Kormányválság Olaszországban LUIGI LONGO NYILATKOZATA Róma — Mariano Rumor szombaton kormánya nevében Saragat elnöknek beadta lemondását. Az addigi kormány, amely kereszténydemokratákból, szocialistákból [PSI] és republikánusokból állott, mindössze hat hónapig volt hivatalban. A kormányválságot közvetlenül kiváltó ok a PSI-ben pénteken keletkezett szakadás volt. A párt jobb szárnya kivált, és szombaton bejelentette egy új, önálló egységes szocialista párt (PSUj megalakítását. A PSU többségét volt szociáldemokraták képezik, akik 1966-ban egyesültek a szocialistákkal, és pártot alakítottak, amely tavalyi kongresszusán felvette a szocialisták eredeti elnevezését — a PSI-t. A szociádemokratákkal való egyesülés után azonban kivált a PSI legbaloldalibb szárnya és megalapította a Proletár Egység Szocialista Pártját (PSIUPj, amely parlamenti ellenzékben maradt a kommunistákkal, míg a PSI a következő években több koalíciós kormányt képezett a a kereszténydemokratákkal és a republikánusokkal. A pénteken bekövetkezett szakadás után tehát Olaszországban három szocialista párt van: PSI, PSIUP és PSU. Luigi Longo, az Olasz Kommunista Párt főtitkára az Uniténak adott tegnapi interjújában a PSI-ben történt szakadással és a kormány lemondását követő belpolitikai helyzettel foglalkozott. Longo azzal vádolja a volt szociáldemokratákat, hogy a PSI-től való elszakadásukat „hosszasan és módszeresen" készítették elő. A PSI-ben bekövetkezett szakadás folytán — hangoztatja Longo — új politikai helyzet következett be, amely megköveteli valamennyi baloldali erőtől: keressék az eddigi ellentétek áthidalásának és a közös eljárás megkezdésének a lehetőségeit. Az új kormány megalakításával kapcsolatban Longo óva in-tett „a túlhaladott, még konzervatívabb megoldásokhoz való visszatéréstől". Kifejezte reményét, hogy a kereszténydemokrácia baloldali csoportja továbbra is meggátolja az ilyen törekvéseket, elsősorban kizárólag kereszténydemokrata kormány megalakítását. A katonai akadémiák végzett növendékei a Kremlben Moszkva — „A szovjet fegyveres erők az internacionalizmus lenini elveinek szellemében hűen kötelességeikhez és szövetséges kötelezettségeikhez mindig készen állnak a testvérnemzetek segítségére sietni, és a szocialista országok hadseregeivel együtt közösen védelmezni a szocializmus ügyét" — jelentette ki Andrej Grecsko marsall, a Szovjetunió honvédelmi minisztere azon a fogadáson, amelyet tegnap tartótRostockban megnyílt a Balti-tenger hete Rostock — Rostockban vasárnap ünnepélyes külsőségek között megnyílt a Balti-tenger hete „A Balti-tenger legyen a béke tengere" jelszóval. Az ünnepélyes megnyitáson az NDK vezető képviselőin kívüL számos küldöttség volt jelen Svédországból, Dániából, Norvégiából, Izlandból, Finnországból a Szovjetunióból és Lengyelországból. Az ünnepi beszédet dr. Lothar Bolz, „a Balti-tenger hete" bizottság elnöke mondotta. Emlékeztetett arra, hogy az NDK fennállásának 20 éve alatt immár 12-szer kerül sor a BalA belgrádi tanácskozás előtt Belgrád — Holnap, július 8-án kezdődik Belgrádban az el nem kötelezett országok konzultatív tanácskozása, amelyen 51 ország képviselői vesznek részt Ázsiából, a Közel-Keletről, Afrikából és néhányan megfigyelőként Latin-Amerikából. Pavicsevics, a Szövetségi Végrehajtó Tanács elnökhelyettese a tanácskozással kapcsolatos nyilatkozatában kijelentette, hogy a konzultatív tanácskozáson új gondolatok és konkrét javaslatok hangzanak majd el a kölcsönös megértés és különféle konkrét akciók megvalósítására. Éleződik a feszültség Salvador és Honduras között Mexico — Mexikó következetesen semleges álláspontra helyezkedik a Honduras és Salvador közötti konfliktusban, és felszólítja a két felet, ne tegyék még nehezebbé a helyzetet, hanem keressék a viszály megoldásának módját. Mexikó vállalta a két fél érdekeinek képviseletét is, mivel közöttük megszakadt a kapcsolat. A salvadori fegyveres erők főparancsnoksága közölte, hogy szombaton visszaverték a hondurasi egységek két újabb fegyveres betörését. A közlemény szerint két ízben 100 hondurasi katona lépte át a határt. A salvadori külügyminiszter Ilondurast „háborús szándékokkal" vádolta az ENSZ Biztonsági Tanácsához intézett levelében. Ugyanakkor a hondurasi külügyminiszter levélben fordult az Amerikai Államok Szervezetéhez, hangsúlyozva, hogy „közvetlen fegyveres agresszió" veszélyezteti Hondurarst Salvador részéről. A szovjet sajtó Csehszlovákiáról Moszkva — Valamennyi központi szovjet lap vasárnap közölte a TASZSZ jelentését a hazánkban folyó pártaktívákról, amelyek megtárgyalták a CSKP KB májusi plénuma határozatainak teljesítését. A moszkvai Pravda elsősorban behatóan foglalkozik az észak-morvaországi kerület kommunistáinak aktívájával, amelyen Husák és Štrougal elvtárs mondott beszédet. Tájékoztatást közölnek Alois Indrának, a CSKP KB titkárának, valamint Jozef Lenártnak, a CSKP KB titkárának elhangzott beszédeiről is. A harpsundi konferencia Stockholm — Harold Wilson brit miniszterelnök és Tage Erlander svéd kormányfő tegnap is folytatta hivatalos tanácskozását az időszerű európai problémákról, különösen pedig a Közös Piac kibővítésének lehetőségeiről. A két miniszterelnök a nyugat-európai szociáldemokrata államférfiak minden nyfton megrendezett harpsundi konferenciájának keretében tárgyal. A tanácskozásra eljött Willy Brandt, az NSZK külügyminisztere is, aki franciaországi látogatásának eredményeiről tájékoztatja a harpsundi konferencia résztvevőit. tak a Kremlben a katonai akadémiák végzett növendékeinek tiszteletére. A szovjet hadsereg és haditengerészet — folytatta Grecsko marsall — a többi szocialista ország fegyveres erőivel szilárd egységben őrködik a béke és a szocializmus felett. A Varsói Szerződés országai testvérhadseregeinek közösségében megvalósulnak a különböző nemzetek dolgozói harci szövetségének lenini eszméi. ti-tenger hetének megtartására. Bolz beszédében örömmel vette a Finn Köztársaság kormányának törekvését, hogy hozzájáruljon az európai biztonsági rendszer megteremtéséhez. Az NDK megelégedéssel vette tudomásul — mondotta —, hogy a Varsói Szerződés országainak az európai biztonsági értekezlet összehívására tett felhívása széles körű visszhangra, talált Svédországban, Dániában, Norvégiában és Izlandon. Az NDK az ilyen konferencia összehívását nem köti semmilyen feltételhez. Mahmud Riad, az EAK képviselője a konzultatív tanácskozás előtt a zágrábi televíziónak adott interjújában kijelentette: „Az el nem kötelezett országok nem alkotnak semmilyen tömböt. Ez csupán az országok egy csoportja, amely megkísérli, hogy hatást gyakoroljon a világ közvéleményére morális akciókkal az ENSZ alapokmánya megvalósításának érdekében". Belgrádba már megérkeztek a tanácskozáson résztvevő első küldöttségek, közöttük Afganisztán, Algéria és Kambodzsa küldöttei. Az ötvenegyedik ország, amely résztvételét bejelentette, Libéria. Az AP HÍRÜGYNÖKSÉG jelentése szerint Aicsi japán külügyminiszter szeptember 5-én valószínűleg a Szovjetunióba látogat, ahol találkozik Koszigin miniszterelnökkel, majd pedij Gromiko külügyminiszterrel fog tárgyalni. Elsősorban a nemzetközi helyzetről, s főként az ázsiai kolektív biztonsági rendszer szovjet koncepciójáról lesz szó. A SZOVJET—KOREAI barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés aláírásának 8. évfordulójával kapcsolatban a szovjet lapok hangsúlyozzák meggyőződésüket, hogy a két ország népének együttműködése és barátsága tovább növekszik és erősödik. NELSON ROCKEFELLER, az Egyesült Államok elnökének különmegbízottja szombaton repülőgépen Bridgetownba érkezett, s ezzel befejezte hathetes latin-amerikai körútját. ALGÉRIA LAKOSSÁGA szombaton ünnepelte meg az ország függetlenné nyilvánításának 7. évfordulóját. Huari Bumedien, a Forradalmi Tanács elnöke rádióbeszédben méltatta Algériának az országépítésben elért eddigi sikereit. FRANK BORMAN amerikai űrhajós és családja vasárnap repülőgépen Moszkvából a Krímfélzsigeten levő Szimferopolba utazott. Az amerikai vendéget és hozzátartozóit Germán Tyitov és Konsztantyin Feoktyisztov szovjet űrhajós, valamint Dmitrij Muravjov, a Szovjet— Amerikai Kapcsolatokat Ápoló Intézet felelős titkára kíséri. INDIA ÉS PAKISZTÁN vasárnapra virradó éjszaka kicserélte a Nyugat-Pakisztán és Gudzsarat indiai állam határán levő területeket, annak a döntésnek alapján, amelyet a nemzetközi bíróság 1968 februárjában hozott, és 9000 négyzetkilométernyi területet Pakisztánnak ítélt oda. KIJÁRÁSI TILALMAT rendeltek el Kuala Lumpur keleti területén, ahol a legutóbbi faji összetűzések sqrán egy malaysiai rendőrt megöltek és két rendőrt megsebesítettek. A rendőrség vasárnapra virradó éjszaka 49 személyt letartóztatott. A ROMÁN SZOCIALISTA KÖZTÁRSASÁG Államtanácsa felmentette eddigi tisztsége alól Aurel Moga akadémikust, egészségügyi minisztert, és helyébe Dan Enachescut nevezte ki. MBOYA, Kenya közgazdaságés fejlesztésügyi minisztere merénylet áldozata lett. A kenyai kormány vasárnapra állami gyászt rendelt el. LAVE R wimbledoni csúcsa Befejeződött a nem hivatalos tenisz-világbaj'nokság Minden idők legnagyobb versenyét hozta az idei wimbledoni nem hivatalos tenisz-világbajnokság. Ennek elsfi számú hőse a 30 éves ausztráliai Rod L a v e r, aki negyedszer nyerte meg a férfi egyes bajnokságát. Soha nem aratott még négy egyéni győzelmet senki sem Wimbledonban. Laver — még amatőr korában — 1961-ben és 1962-ben győzött Wimbledonban, s megnyerte a tavalyi és az idei nyílt versenyt is. A wimbledoni nem hivatalos tenisz világbajnokság döntői ezeket az eredményeket hozták: Férfi egyes: Laver—NewcomUe (mindkettő ausztráliai) 6:4, 5:7, 6:4, 6:4. Női egyes:' Jones (angol)—King (amerikai) 3:6, 6:3, 6:2. Férfi páros: Newcombe, Roche (ausztrálok)—Okker (holland), Riessen (amerikai) 7:5, 11:9, 6:3. Női páros: Court, Tegart (ausztrálok)—Hogan, Mlchel (amerikaiak) 9:7, 6:2. Vegyes páros: Stolle, (ausztrál), Jones (angol)—Roche, Tegart (ausztrálok) 6:2, 6:3. A hazai közünség rég nem volt annyira elégedett a wimbledoni verseny eredményeivel, mint most. Szombati számunkban már hírt adtunk a balkezes Ann Haydon Jones győzelméről, aki sikerére ráduplázott a vegyes párosban Stolle oldalán, de elégedettek' voltak a rendezők ls; Idén rekordközönséget vonzottak a versenyek, s ennek megfelelően nagy volt a bevétel is. Mesterhármast ünnepelt a Newcombe—Roche ausztrál kettős, mivel sorrendben harmadszor nyerte meg a férfi párost. Laver Wimbledonban is bebizonyította, hogy jelenleg ő a világ legjobbja. Amatőr korában egyszer sikerült megnyernie ugyanabban az évben a világ négy nagy versenyét, s most arra törekszik, hogy ezt a nyílt versenyek idején is elérje. Idén már megnyerte Ausztrália, Franciaország és Nagy-Britannia nemzetközi bajnokságát, de hátra van még az Egyesült Államok nemzetközi bajnoksága. NHKG Ostrava a tenisz-bajnok A tenisz extraligában négy csapat versengett a bajnoki címért. Az NHKG Ostrava mindhárom ellenfelét legyőzte, legutóbb a Motorlet Praha ellen nyert 12:3-ra. A bajnokság további három résztvevője: a CH Praha, a Motorlet Praha és a VS Praha körbe verte egymást. A sorrendet a játszmagyőzelmek aránya döntötte el a fenti sorrendben. Ennek alapján az extra ligából a VŠ Praha esik ki. COUPE cfEUROPE CENTRÁLE, vagyis a Közép-európai Kupa, amely huszonhetedik kiírása során talált védőre, az utóbbi években különösen jelentős színvonal-emelkedést felmutató pozsonyi labdarúgás egyik nagyszerű képviselőjében, az Inter Bratislava együttesében. A fekete-sárga együttes kupavédőként természetesen ott lesz a 28. évfolyam mezőnyének tagjai között is. Világcsúcs-beállítás és új Európa-rekord Zürichben A zürichi nemzetközi atlétikai versenyen Willie D a v e n p o r t, a neves amerikai gátfutó a 110 m-es távon 13,2 mp eredméményével beállította a világcsúcsot. Először a nyugatnémet Martin Lauer futott 13,2 mp-et, kerek 10 évvel ezelőtt, s azóta már három amerikai gátfutó állította be ezt az eredményt. Most Davenport is csatlakozott hozzájuk. A verseny során megdőlt egy Európa-csúcs is. A svájci Clere 20,3 mp-t futott 200 méteren. Svájci atléta először szerepel az európai ranglista első helyén. A verseny további érdekesebb' eredményei: , Súlylökés: 1. Asta (olasz) 18,74 m, 2. Varjú (magyar) 18,68 m, —' távolugrás: 1. Kalocsai (magyar)' 778 cm, magyar csúcsbeállítás, 2. Pachecho (kubai) 766 cm; — rúdugrás: 1. Pennel (amerikai) 536 cm, 2. Dionisi (olasz) 520 cm; — magasugrás: Sugioka (japán) 214 cm, 2. Tomizawa (japán) 214 cm; — kalapácsvetés: 1. Zsivótzky (magyar) 70,20 m. • Besztercebányára megérkeztek azok a labdarúgók akik a Dukla Banská Bystrica együttesét az új idényben erősíteni fogják. Jelentkeztek: ing. Sedílek (Slovan) és Doubrava (Hr. Králové) kapusok, valamint Polák (Slovan), Uavský (Žiar), Masný (Bánovce), Novák (Prága), Mariinka (Žilina), Mlich (Kys. N. Mesto), Novák (VsetínJ és Medveď (Zvolen) mezőnyjátékosok. A funkcionáriusok még várják Hrdlička (Slovan) Král (Žilina), Gál (Inter) és Pozdech (Nyitra) érkezését. A sportfogadás hírei A ŠPORTKA 27. játékhete első húzásának nyerőszámai: 13 15 16 35 38 48 A ŠPORTKA 27. játékhete 2. húzásának nyerőszámai: 7 9 11 18 29 38 A prémiumok elosztása: Gyűjtőhely : Sorozatszám: Sorszám : összeg: Pošta Praha 34 TJ NHKG Ostrava TJ Slovan Léva Pošta Trebišov TJ Kovo Decin pa 068 794 sa 344 008 sa 642 388 pa 280 037 fb 788 486 072 70 629 633 692 5 493 60 000 60 000 60 000 60 000 40 000 ÍBYftjMelunh 28. fogadóhét RAPPAN KUPA MÉRKŐZÉSEK: 1. Olyinpique Marseille—Servette Genf. A Marsellle-i csapat 1:1 arányú döntetlenül játszott odahaza a svéd FF Malmö együttesével, a vendégek ugyancsak otthon játszottak, de vesztettek a Kaiserslautern ellen 0:1 arányban. A hazai csapat esélyes. Tippünk: 1. 2. FC Kaiserslautern—FF Malmö. A hazai környezet a német csapat mellett szól. Tippünk: 1, 0. 3. Orebro SK—NEC Nijmvegen. A hazai csapat nagyobb képességű. Tippünk: 1. 4. AC Belizzona— ZVL Žilina. A vendégcsapat sikerét várjuk. Tippünk: 2. 5. SV Hannover 96—Rapid Wien. Mindkét csapat legutóbbi idegenben játszott mérkőzését elvesztette. Két esélyes találkozóra van kilátás. Tippünk: 1, 0. 6. Young Boys Bern—IFK Norrköping. A svájci együttes vendéglátóként esélyes. Siker lenne a Norrköping esetleges döntelenje. Tippünk: 1, 0. 7. Saarbrücken —KB Koppenhága. Kiegyensúlyozott mérkőzésre van kilátás, amelyben inkább a vendégcsapatot tartjuk esélyesnek. Tippünk: 2 ,0. 8. Jednota Trenčín—Austria Wien. Egyenlő erejű csapatok. Az osztrák bajnok ellen a hazai környezet sokat számíthat. Tippünk: 1, 2. 9. Frem Koppenhága —Linzer ASK. A Frem odahaza a találkozó nagy esélyese. Tippünk: 1. 10. GVAV Groningen— VCHZ Pardubice. Idegenben a Pardubice gyengébben Játszik. Groningen az esélyes. Tippünk: 1, 0. 11. Lierse SK—Wisla Krakkó. A lengyel csapat idegenben is megállja a helyét. Tippünk. 2, 0. 12. BK Esbjerg—VSS. A VSS sikerét várjuk. Tippünk: 2, 0. 1969. VII. 7.