Új Szó, 1969. július (22. évfolyam,152-178. szám)

1969-07-07 / 157. szám, hétfő

A kettős vereség ellenére derék helytállás Csehszlovákia—Anglia Férfiak: 103:119, Nők: 68:67 == A brnói kitűnően előkészített, minden igényt kielégítő stadion — ban szombaton és vasárnap mérte össze erejét Csehszlovákia es = Nagy-Britannia lérli és női atléta válogatottja. Az első napi ered =§ mények nem sok jóval kecsegtettek. Tegnap azonban a csehszlo­= vák versenyzők — különösen a nők — kitettek magukért es ve­= gül — bár vereséget szenvedtek —lisztes eredményt értek el az eu­-= rópai élvonalba tartozó angol atlétákkal szemben. A vágtaszámokban elsősorban a 200 méteres távon annak ellené­re, hogy Kríž sérülése miatt nem rajtolhatott, kettős csehszlovák győzelem született. A 110 méte­res gátfutásban a 400 méteres gátfutás olimpiai bajnoka Hemery bebizonyította kivételes képessé­geit és a brit csúcsnál 0,2 mp-el jobb idővel fölényes győzelmet aratott. Ezzel az idei Európa baj­nokság első számü esélyesévé vált, annál ls inkább, mert be­jelentette, hogy csak ezen a tá­von akar a jövőben versenyezni. Remek teljesítményt nyújtott Plachý, aki mindkét angol ellen­felét megelőzve végzett az első helyen. A súlylökésben Janoušek tovább javult és Ismét országos csúccsal győzött. Ugyancsak ki­tűnő formáról tett tanúbizonysá­got Daüek is. A magasugrásban nem lehetett kétséges a kettős ha­zai siker. A távolugrást viszont a tokiói olimpiai bajnok Davies nyerte. Nagyon értékes Penkava győzelme 1500 méteren és a 4X100 méteres váltó sikere ls. A női atléták tegnap lényege­sen jobban szerepeltek mint szombaton. A magasugrásban biz­tos kettős csehszlovák győzelem született. Ezúttal Valentová jobb­nak bizonyult Mracnovánál. Mind­két napon remekelt Jehlíčková, aki a 800 méter után nagy meg­lepetésre 1500 méteren is maga mögé utasította az esélyesnek vélt angolokat. Glesková csak haj­szállal került a második helyre és Kucman Éva a távolugrásban csak új csehszlovák csúccsal győz­hette volna le Sherwoodot. Remek versenyeket hoztak a váltók. A 4X100 méteres síkfutás­ban a vendégek csak minimőlis külömbséggel győztek. 4X400 mé­teren a második váltásnál az an­golok elejtették a botot, a cseh­szlovák váltó csaknem harminc méteres előnyre tett szert, de ez sem volt elég a világ legjobb váltójának legyőzéséhez. Ha az angolokat nem éli ez a balsze­rencse a nézők új világrekordnak lehettek volna szemtanúi. Eredmények: nők: 100 in: 1. Nell (b) 11,5, 2. Glesková (cs) 11 5 3. Putnová (cs). 110 m gát: 1. Perer (bj 13,9 2 Puičková (cs) 14,0, 3. Garner (b) 400 m: 1. Slmpson (b) 54,2, 2. A KK csehszlovák és magyar szemszögből A Közép-európai Kupa eddigi elöntőiben a csehszlovák és a ma­gyar csapatok a következő ered­ményeket érték el: 1927: 6:2, 1:2. 1928: 3:5. 1929: 2:2. 1930: 2:3. 1935: 1:2, 3:0. 1936: 1:0. 1937: 4:2, 5:4. 1938: 2:0. 1939: 2:2. 1955: elődje— je) 6:0, 1956: 1957: 1959: 1961: 3:0. 1963: 1964: 0:0, 2:0. 1965: 1966: Cin 1:0. 1967: Dózsa 2 1968: va 0:1, 1969: 4:1. 0:0. Sparta Praha— Rapid W>en Ferencváros—Rapid 7:1, Újpest—Sparta Praha 5:1, Rapid—Sparta Praha 2:0, Sparta Praha— Ferencváros Austria—Sparta Praha 0:0, Ferencváros— Lazio Roma Slávia—Ferencváros 2:2, Újpest—Ferencváros 4:1, Vörös Lobogó (az MTK ÚDA Praha (a Dukla előd­2:1. Vasas—Rapid 3:3, 1:1, 9:2. Vasas— Vojvodina 4:0, 1:2. Honvéd—MTK 4:3, 2:2. Bologna— Slovan Nitra 2:2, MTK—Vasas 2:1, 1:1. Sparta—Slovan Bratislava Vasas—Fiorentina 1:0. Fiorentina— Jednota Tran­Spartak Trnava—Újpesti :3, 3:1. CZ Belgrád—Spartak Trna­4:1. Inter Bratislava —Teplice Macounová (cs) 55,3, 3. Pansey t L. J 55,7­200 m: 1. Tramter (b) 23,9, 2. Putnovu (cs) 24,5, 3. James lb) 24.6. 800 in: 1. Jehlíčková (cs) 2:07,4, 2. Lowe (b) 2:7,6, 3. Carey (b) 2:10,0. 15U0 m: 1. Jehlíčková (cs) 4:20,1 — csúcs, 2. Readly (b) 3. Bakman (b). 4X100 m: 1. Nagy (Britannia) 45,5, 2. Csehszlovákia 46,0. 4X400 m: 1. Nagy-Britannia 3:41,6, 2. Csehszlovákia 3:45,6 — csúcs. Magasugrás: 1. Valentová (cs) 175, 2. Mračnová (cs) 170, 3. lnk­pen (b). Gerelyhajítás: 1. Filová (cs) 49,80, 2. Platt (b) 48,28, 3. Fargu­har (b) 44,82. Diszkoszvetés: 1. Slmánková (cs) 52,14, 2. Vyhnalová (cs) 52,08, 3. Payne (b) 50,14. Súlylökés: 1. Srbová (cs) 16,06 — csúcs, 2. Fiebigerová (cs) 15,74, 3. Bedford (b) 15,06. Távolugrás: 1. Sherwood (b) 647, 2. Kucman Éva (cs) 640, 3. Barton (b) 629. Férfiak: 100 m: 1. Green (b) 10.5, 2. Janecek (cs) 10,5, 3. Boh­man (cs) 10,5. 200 ni: 1. Kynos (cs) 21,0, 2. Bohman (cs) 21,0, 3. Banthorp (b) 21,2. 400 m: 1. Wimbolt—Lewis (b) 47,2, 2. Campbel (b) 47.7, 3. He­gyes (cs) 48,3. 110 m gát: 1. Hemery (b) 13,6 — jobb a brit csúcsnál — 2. Pas­coe (b) 13,7, 3. Čierný (cs) 14,1. 400 m gát: 1. Sherwood (b) 50.6, 2. Todd (b) 50,7, 3. Madlík (cs) 51,9. 800 m: 1. Plachý (cs) 1:47,9, 2. Croppsr (b) 1:48,5, 3. Adams (b) 1:48,7. 1500 ni: 1. Pénkava (cs) 3:43 6, 2. Wíiklnson (b) 3:44,3. 3. Hoff­rnan (cs) 3:45,0. 10 000 m: 1. Wright (b) 29:11,2, 2. Calne (b) 29:57,6, 3. Vitkovlč (cs) 30:15,6. 4X100 m: 1. Csehszlovákia 40,2, 2. Nagy Britannia 40,2. 4X4U0 m: 1. Nagy-Britannia 3:06,8, 2. Csehszlovákia 3:10,7. Kalapácsvetés: 1. Payne (b) 65,40, 2. Hájek (cs) 64,40, 3. Fra­ser (b) 61,00. Távolugrás: 1. Davies (b) 761, 2. Brož (cs) 743, 3. Williams (b) 726. Gerelyhajítás: 1. Travis (b) 81,02, 2. Sherloc (b) 75,48, 3. Hunčík (cs) 74,76. Súlylökés: 1. Janoušek (cs) 18,90 — csúcs, 2. Teale (b) 18,24, 3. Skobla (cs) 17,97. Diszkoszvetés: 1. Danek (cs) 64,68, 2. Vidrna (cs) 60,06, 3. Tancred (b) 57,75. Magasugrás: 1. Budys (cs) 210, 2. Borodáč (cs) 207, 3. Campbell (b) 198. (k) l etelt tiltakozás az atlétikai EB ellen A görögök demokráciáért folyó harc svéd bizottsága azt követeli, hogy a svéd sportolók bojkottál­ják a szeptemberi atlétikai Euró­pa-bajnokságot és tagadják meg az athéni részvételt Az atlétikai E B-n való részvételt ugyanis a gö­rög fővárosban úgy fogják tekin­teni, mint a katonai rezsimmel való szimpátia jelét és mint a gö­rög kormány nemzetközi elisme­résének tanúságát. Több nemzetközi hírű verseny­ző már kereken ki is jelentette, hogy nem hajlandó részt venni az Európa-bajnokságon. Svédországban rendkívül nagy figyelmet váltott ki a szovjet spor­tolóknak a Szovjetszkij Szport ha­sábjain megjelent nyilatkozata, amelyben azt ajánlják, hogy min­denki tagadja meg az Európa-baj­nokságon való részvételt. 19B9. VII. 7. Készülnek a svédek A svéd labdarúgó-válogatott újabb barátságos mérkőzésen sze­repel. Július 9-én a brazíliai Sao Paulo együttesét fogadja, majd augusztus 25-én Izrael együttesé­vel Játszik barátságos, előkészü­leti mérkőzést. 0 Július 8-án, kedden délben ejtik meg a Bajnokcsapatok és a Kupagyőztesek Európa Kupájának sorsolását. Valószínű, hogy az el­ső fordulóban tekintettel lesznek az erőviszonyokra és így bizonyos mértékig Irányított lesz a sorso­lás. Földrészünk minden táján nagy érdeklődéssel várják, hogy országuk legjobb labdarúgó klub­csapatalt kivel hozza össze a sors. # A Davis Kupa európai zó­nája „A"-csoportjának döntőjét — melyben Nagy-Britannia a Dél­afrikai Köztársaság ellen mérkő­zik — július 17—19-én Bristolban rendezik. — Képünk a gólokban gazdag Slávia—ČH mérkőzés egyik je­lenetét mutatja be, amikor szinte fortyog a víz a nagy küzdelem nyomán. Alexy felv. ISMÉT A ČH KOŠICE a vízilabda-bajnok A vízilabda ligában vasárnap Pozsonyban fejeződött be a négy részből álló bajnokság. Ai elsőséget ismét a C H Košice csapata szerezte meg, amely a bajnokság 20 találkozója közül 13-at meg­nyert és csak hármat vesztett el, négyszer pedig döntetlenül ját­szott. A bajnokság végeredménye: 1. ČH Košice 30 p, 2. Slávia Bratisla­va 26 p, 3. Slovan Pieštany 22 p, 4. Slávia Plzeň 17 p, 5. Nováky 13 p, 6. Ústi nad Labem 12 pont. A bajnokságot befejező pozsonyi mérkőzések közül néhány ér­dekesebb találkozó: Kassa— Ústí 4:4, Bratislava—Plzeň 6:3, Bra­tislava—Piešťany 11:8, Kassa— Nováky 4:2, Bratislava—Nováky 12:4, Kassa— Plzeň 8:4, Kassa— Piešťany 6:6, Piešťany—Plzeň 4:3, Bratisla­va—Kassa 9:9. 3 győzelem és 1 vereség a Rappan Kupa második fordulójában A Rappan Kupa második fordulójában három csehszlovák csapat játszott otthon, s csak egy idegenben. A hazai mérkőzéseken győ­zelmet arattak a csehszlovák csapatok, a VSS-t viszont súlyos ve­reség érte Krakkóban. Jelenleg a Trencsénnek 4, a Zllinának 3, a Pardubicénak 2, a VSS nek pedig 1 pontja van. A csoport első­ségre és ezzel egyben a 10 000 nyugatnémet márka jutalomra a legtöbb esélye tehát a trencséni csapatnak van, annak ellenére, hogy csoportjában szerepel az osztrák és a dán bajnokcsapat. Cso­portelsőségre pályázhat azonban még a zsolnai együttes is. A csehszlovák csapatok második fordulóbeli mérkőzései ezeket az eredménykete hozták: VCHZ PARDUBICE—LINZER ASK 2:1 (2:0). Pardubice, 2500 néző. Játékvezető Lazowski (Lengyelor­szág). Az I. ligától elbúcsúzott pardu­blcel csapat már az első félidő­ben biztosította győzelmét az oszt­rák liga 4. helyezettje ellen. Pru­dič a 4., Jirousek a 30. percben ért el gólt. Az osztrák csapat csak 4 perccel a befejezés előtt szépített az eredményen Leitner góljával. JEDNOTA TRENČÍN — KB KOPPENHÁGA 5:0 (1:0) Trenčín, 1100 fizető néző. Játék­vezető Linemayer (AusztriaJ. A trencséni csapat, amely múlt héten Idegenben 4:0-ra győzött, biztosan győzte le a dánok 1968. évi bajnokcsapatát. Az első félidő­ben csak Albrechtnek sikerült a dánok hálójába juttatni a labdát (25. perc), szünet után azonban potyogtak a gólok. Előbb Al­brecht, majd ftádek, azután Mas­ný és Navrátil volt eredményes. A második félidőben a dán csa­pat már nem bírta a hazalak dik­tálta Iramot. ZVL ŽILINA—SSK ÖREBRO 4:1 (3:1) Zilina, 2500 néző. Játékvezető Schiller (Ausztria). A zsolnaiak igazolták ezen a mérkőzésen is kitűnő idei formá­jukat. A két válogatott játékossal rendelkező svéd együttes, amely múlt héten döntetlenül játszott Svájcban az ottani kupagyőztessel, nem tudott ellenállni a hazai csapat rohamainak. A 29. percben Gargulák szerezte meg a veze­tést, de a svédek a következő percben Mossberg révén egyen­lítettek. Ezután két zsolnai hát­véd tüntette kl magát. Előbb Po­dolák, azután Kirth bombázott mintegy 25 méterről a svéd válo­gatott kapus hálójába. A végered­ményt az 56. percben Bencz állí­totta be. WISLA KRAKKÓ—VSS KASSA 4:0 (3:0) Krakkó, 6000 néző. A lengyel csapat legjobbja Adamus volt, akt két gólt ért el. Študnický és Lend­zion rúgta a további két gólt. A kassaiak múlt heti gyenge szerep­lésük után ezen a találkozón sem tettek ki magukért. « * » I. CSOPORT. Servette Genf— Olympique Marseille 0:0. Az első fordulóban a francia kupagyőztes Malmö ellen ért el döntetlent. III. CSOPORT. SV Fiirth—Wiener Sportklub 1:0, Zaglebie Sosnowiec —Djurgarden Stockholm 3:0. Eb­ben a csoportban a lengyel csa­pat áll az élen, mivel mindkét fordulóban győzött. IV. CSOPORT. NEC Níjmwegen— AC Bellinzona 2:0, ZVL Zilina—SK Örebro 4:1. A csoport állása: 1. Níjmwegen 2 1 1 0 3:1 3 2. Zilina 2 1 1 0 5:2 3 3. Örebro 2 1 0 1 4:4 2 4. Bellinzona 2 0 0 2 0:5 B V. CSOPORT. Hannover—Young Boys Bern 1:1. A svájci csapat az első fordulóban a bécsi Rapid el­len nyert 2:0-ra. VI. CSOPORT. Austria—FC Saar brücken 0:0, Jednota Trenčín—BK Koppenhága 5:0. Az osztrák bajnok döntetlen eredménye a forduló legnagyobb meglepetése. A csoport állésa: 1. Trenčín 2 2 0 0 9:0 4 2. Austria 2 1 1 B 5:3 3 3. Saarbrücken 2 0 1 1 1:5 1 4. Koppenhága 2 0 8 2 3:10 8 VII. CSOPORT. Brem. Koppenhá­hága—Gronnlngen 2:0, Pardubice —Linzen ASK 2:1. 1. Frem 2 2 0 0 5:1 4 2. Pardubice 2 1 0 1 3:4 2 3. Linz ASK 2 0 1 1 1:2 1 4. Gronningen 2 0 1 1 0:2 1 VIII. CSOPORT. Wisla Krakkó— VSS Kassa 4:0. A lengyel csapat za első fordulóban idegenben l:0-ra győzött, s így csoportja el­ső helyén áll. IX. CSOPORT. Chaux de Fonds— Beveren Waas 3:2, Odense—Odra Opole 1:2. A csoport élén a svájci Chaux de Fonds áll, amely az el­ső fordulóban 3:2-re verte az Odra Opole csapatát. Kosárlabda-tornák Kassán a Lokomotíva serlegéért négy női csapat küzdött. A vég­eredmény így alakult ki: 1. Loko­motíva Kassa, 2. Slávia Prešov, 3. Bácska— Topole (Jugoszlávia), 4. VSS Kassa. Az 1. ligába került Lo­komotíva a torna legfontosabb mérkőzésén 69:31 arányban nyert a Slávia Prešov ellen. Podébradyban is négyes női tor­nát rendeztek, melyen Csehszlo­vákia válogatottja győzött, veret­lenül. A tornán még a VŠ ŕodé­brady, továbbá Csehszlovákia és Románia junior-válogatottja vett részt. A Csehszlovákia—Románia Jun. mérkőzésen a csehszlovák válogatott 116:42 arányban győ­zött. Svá jc rendezi az 1971-es jégkorong VB-t A svájci Crans sur Slerre váro­sában ülésezett az LIHG, a Nem­zetközi Jégkorong Szövetség ve­zérkara, s ott hozott határozata értelmében 1971-ben Svájc rendezi a jégkorong világbajnokság „A" és „B" csoportjának küzdelmeit, míg a ,,C" csoport találkozóira Hollandiában kerül sor Az 1971-es VB megrendezé­séért a Szovjetunió, Svájc és az NDK versengett. A szavazás el­ső fordulója nem hozott döntést. Ekkor az NDK illetékesei beje­lentették, hogy visszavonják a rendezés jogát. Azután 31:18 arányban a svájciak javára dön­tött a szavazás. Svájcban 1971-ben Genf, Bem, Zürich, Davos és Chaux de Fonds fedett sportcsarnokai készek a világ legjobb jégkorong-váloga­tottjainak fogadására. A jövő évi jégkorong-világ­bajnokságot Kanada rendezi. A' legjobb hat válogatott küzdel­meinek első felét Montreal, a másodikat pedig Winnipeg vá­rosa rendezi. A kanadai rendezők biztosí­tották az NDK válogatottja szá­mára is a beutazási engedély beszerzését. Az 1970-es VB „B"-csoportjá­nak küzdelmeire a román fővá­rosban kerül sor. Egyhangúlag ismét az angol Bunny Ahearnet választották az LIHG elnökévé. Az LIHG európai végrehajtó bizottságának tagjai: Ahearne, Subert (csehszlovák), Lindblad (svéd), Sztarovojtov (szovjet), Wasservogel (osztrák) és Sa­betzki (nyugatnémet). Az észak­amerikai bizottságban Page és fuckes (mindkettő kanadai), valamint Lockhart és Sandley (mindkettő amerikai) kapott he­lyet. Az LIHG-nak jelenleg 29 nem­zeti szövetség a tagja. Ez történt még külföldön ATLÉTIKA. Az amerikaiak két híressége: az olimpiai bajnok Fossbury és a világcsúcstartó Sil­vester lemondta szereplését az USA—Szovjetunió és az Európa­Amerika viadalon. LABDARÚGÁS. A Szovjetunió bajnokságának első csoportjában a Kijavi Dinamó 5 pont előnnyel vezei a CSZKA Moszkva előt . A második csoport élén a Szpar­tak M iszkva áll, 3 pont az előnye a Dinjmo Tbilisszi vei szemben. VÍZILABDA. Belgrádban nemzet­közi { irnät rendeztek, melyet Belgrád nyert meg Moszkva és Bukarest előtt. Az utolsó mérkő­zésen Relgrád csapata 12:2 arány­ban győzött Bukarest ellen. KERÉKPÁR. A Tour de Francé 6. útszakaszán Merckz aratott győ­zelmet, s az összetett versenyben ls az élre került. A 7- útszaka­szon a spanyol Diaz győzött, Merckx azonban az összetett ver­senyben megtartotta vezető helyét. TENISZ. A Travémünd-ben folyó nemzetközi versenyen a spanyol Gisbert, a magyar Gulyás, a nyu­gatnémet Plötz és a román Nasta­se került az elődöntőbe. Gulyás az ausztrállal Puddlcombe ellen nyert 7:5, 6:0 arányban TEKE. Az első ízben kiírt Euró­pa Kupáért az NDK, Csehszlovákia és Ausztria bajnokcsapata küzd egy csoportban. Innsbruckban és Pozsonyban egyaránt az NDK baj­noka győzött. Strojár Detva a divízió bajnoka A divízió két szlovákiai cso­portjának győztese: a ZVL Kys. Nové Mesto és a Strojár Detva kétfordulós mérkőzést vívott a di­vízió szlovákiai bajnoka címért. Az első találkozón, Kys. Nové Mestón, a hazai csapat 2:0 ará­nyú győzelmet aratott. A vissza­vágón a Strojár Detva győzött 6:2 arányban, s így jobb gólará­nya révén szerezte meg a bajno­ki címet. A 12 találatos SAZKA szel­vény: 123456^89 10 11 12 111011111 0 1 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom