Új Szó, 1969. július (22. évfolyam,152-178. szám)

1969-07-31 / 178. szám, csütörtök

A kommunista mozgalom az újabb fellendülés szakaszába lépett (Folytatás a 4. oldalról) ríllt. Ismeretes, hogy nem minden párt vett részt a tanácskozáson. Több párt, bár az akcióegység álláspontját képviseli, a dokumentumnak csupán ahhoz a részéhez csatlakozott, amely az imperializmus elleni harc közös programját fejti ki. Néhány párt aláírta ugyan a dokumentumot, de fenntartásokkal élt egyes fogalmazásait illetően. A meghatározó jelentőségű azonban az, hogy a tanácskozáson az aktuális és elvi problémák igen széles körében sikerült elérni csaknem valamennyi résztvevő álláspontjának és véleményének egységét. S ezzel a kommunista és munkáspártok ismét bebizonyították, hogy teljesen tisztában vannak a mai bonyolult történelmi helyzetben rájuk háruló felelősséggel, hogy híven követik Marx, Engels és Lenin útmutatásait, és ezekre támaszkodva a forradalmi elmélet álláspontjáról vizsgálják mozgalmunk fejlődésének öszszes problémáit, engesztelhetetlen harcot vívnak ennek az elméletnek mindennemű torzítása ellen. A tanácskozás újból leszögezte, hogy az, ami a kommunistákat egyesíti, sokkal erősebb annál, ami megosztja őket. A moszkvai dokumentumok realizálása — a marxizmus—leninizmus harcának szerves része 1989 2. A marxisták nem hiszik azt, hogy határozataik mágikus erejűek, automatikusan megvalósulnak. Úgy vélik, hogy a felvázolt program csak abban az esetben teljesíthető, ha az egész kommunista mozgalomnak a tanácskozás dokumentumaiban általánosított tapasztalatai és eszméi az összes pártok közkincsévé válnak, magukkal ragadják a dolgozók nagy tömegeit, azok harci fegyverévé válnak és megvilágítják forradalmi gyakorlatuk útját. Éppen ezért most az a legfontosabb, hogy valóra váltsuk a tanácskozás eszméit. A testvérpártok első intézkedései azt mulatják, hogy a kommunisták a rájuk jellemző gyakorlatiassággal és eréllyel fogtak hozzá a tanácskozás eszméinek propagálásához és realizálásához. Sok pártban összehívták a központi bizottság plénumát, a vezető szervek üléseit, a kommunisták aktívaértekezleteit és taggyűléseit, szóbeli és sajtópropagandával széles körben magyarázzák a tanácskozás dokumentumait. Az SZKP Központi Bizottságának közvetlenül a tanácskozás után megtartott plénumán részletesen megvitattuk és tisztáztuk, hogy gyakorlati és elméleti tevékenységét illetően milyen következtetéseket vonjon le pártunk a tanácskozás munkájának eredményeiből és a tanácskozáson elfogadott dokumentumokból. Valamennyi pártszervezet aktívaértekezletet és taggyűlést tartott. A központi bizottság most azon munkálkodik, hogy a tanácskozás alapján kidolgozza a polillkai, gazdasági és ideológiai téren foganatosítandó konkrét intézkedéseket. A kommunisták abban látják feladatukat, hogy mozgalmukat tovább szélesítsék, a dolgozók milliós' tömegeit nyerve meg a tanácskozás eszméinek, és tovább mélyítsék, még részletesebben kidolgozva és a gyakorlatban érvényesítve a tanácskozás főbb következetéseit és követelményeit. Merre irányítják fő erőfeszítéseiket a kommunisták? Milyen vonalakon folytatják a munkát, hogy sikeresebben teljesíthessék a tanácskozáson elfogadott dokumentumokból adódó feladatokat? A tanácskozás következtetéseinek realizálásában az első tendencia, véleményünk szerint, abban foglalható össze, hogy biztosítanunk kell az antiimperialista, forradalmi mozgalom újabb fellendülését. „Az imperializmus elleni harc feladatai a jelenlegi szakaszban, és a kommunista és munkáspártok, az összes antiimperialista erők akcióegysége" címmel a tanácskozáson elfogadott dokumentum a kommunista mozgalomnak mind a taktikája, mind a stratégiája szempontjából fontos következtetéseket tartalmaz, meghatározza az imperializmus elleni harcban a forradalmi erők rendelkezésére álló újabb tartalékokat és lehetőségeket. A testvérpártok szabatos és világos programot kaptak ahhoz a munkájukhoz, amelyet a munkásosztály — a forradalmi harc fő mozgató és mozgósító ereje —, a dolgozó parasztság, a haladó értelmiség körében végeznek. A dokumentum rávilágít az ifjúságban rejlő nagy forradalmi lehetőségekre. A tanácskozás olyan programmal vértezte fel Afrika, Ázsia és Latin-Amerika országainak testvérpártjait, amely lehetővé teszi, hogy még szélesebb körben bontakoztassák ki a nemzett felszabadító mozgalmat a világméretű forradalmi folyamat keretében. Fontos tény az, hogy a tanácskozás megállapította: az imperializmus ellen, a békéért vívott harc nem választható külön a munkásosztály végső céljaiért folyó harctól, a kapitalizmus mint társadalmi rendszer ellen, a szocializmus és a kommunizmus győzelméért vívott harctól. Ezek marxista, leninista irányelvek. Segítik a kommunistákat abban a harcban, amelyet az imperializmus ellen, soraik marxista—leninista egységéért, a jobboldali és a „baloldali" opportunizmus ellen vívnak. A dokumentum sok olyan tételt is tartalmaz, amely az összes antiimperialista erőknek szól, platformot teremtve ezzel a kommunistáknak és az imperializmus ellen harcolók más osztagainak széles körű egységéhez. A második tendencia a tanácskozás eszméinek realizálásában az, hogy minden párt maximálisan kihasználja belső lehetőségeit a népe érdekeiért vívandó harchoz és egyúttal a közös internacionalista ügyért vívandó harchoz. A kommunisták mindig a dolgozók létérdekeiért harcolók élcsapatához tartoztak, a békéért, a nemzeti függetlenségért, a társadalmi haladásért, a demokráciáért és a szocializmusért küzdő népi mozgalmak élén haladtak. Most, miután a tanácskozás mélyrehatóan feltárta azokat a körülményeket, amelyek között a kommunista mozgalom különféle osztagai munkálkodnak, miután rávilágított harcuk új lehetőségeire, az ügy sikere attól függ, hogy a testvérpártok mennyire tudják érvényesíteni a marxistaleninista politikát, mennyire rugalmas és mozgékony a taktikájuk, mennyire tudják kiszélesíteni tömegkapcsolataikat és az antiimperialista harcra mozgósítani a társadalom összes rétegeit. Természetes, hogy ennek során minden párt a saját tapasztalataiból indul ki, számba veszi népe életének és harcának specifikus nemzeti sajátosságait. Csakhogy a kommunista és munkáspártok, országuk konkrét feladatainak megoldása során, egyúttal világméretekben is harcolnak egyetemes osztályérdekeikért. Az imperializmus elleni közös harc alapján világosabbá válik, milyen politika és milyen nézetek felelnek meg a kommunista mozgalom általános érdekeinek, s milyenek keresztezik ezeket, gördítenek akadályokat a közös ügy útjába, sőt ártanak a közös ügynek. A kommunizmusnak olyan a természete és a lényege, hogy a kommunista mozgalom az önállóság és a függetlenség csorbítása nélkül helyesen oldhat meg olyan kérdéseket, amelyek részben az egyes nemzeti osztagok, részben a mozgalom egésze előtt állnak. A proletár internacionalizmus és a helyesen felfogott nemzeti sajátosságok és érdekek nem választhatók külön az egyes pártok felelősségétől és jogaitól. A harmadik tendencia a tanácskozás eszméinek megvalósításáért vívott harcban a kommunista pártok, az egész kommunista mozgalom eiméleti tevékenységének fokozása. A nagy Lenin arra tanította a kommunistákat, hogy forradalmi elmélet nélkül nem lehet forradalmi mozgalom sem, hogy a marxistának úrrá kell lennie az eseményeken, nem szabad tűrnie, hogy az események legyenek úrrá rajta. „ ... Az elmélet hiánya megfosztja létjogosultságától a forradalmi irányzatot és előbb-utóbb menthetetlenül politikai csődre kárhoztatja." (Lenin Összes Müvei. 6. köt. Budapest 1964. 352. old.) Részletesen kidolgozott, a forradalmi harc és a szocialista építés gyakorlatában kipróbált marxista—leninista tanításra támaszkodunk. Csakhogy az élet nem áll meg, egyre újabb problémákat vet fel, egyre bonyolultabb feladatokat állít a forradalmi erők elé, megköveteli a világban végbemenő változások elméleti feldolgozását. Választ adni a felmerülő problémákra, körvonalazni további haladásunk szigorúan tudományos perspektíváit, annyit jelent, mint fáradhatatlanul tovább fejleszteni a marxizmus—leninizmust. Ezért tartjuk fontosnak a testvérpártok elméleti munkájának legteljesebb általánosítását. S ebből a szempontból — véleményünk szerint — nem lehet elég nagy jelentőséget tulajdonítani az elméleti konferenciáknak, az alkotó vitáknak. Ha ezeket jól szervezik meg, ha teljesen konkrét célokat és feladatokat tűznek ki, ha ezeken a marxisták—leninisták legképzettebb káderei vesznek részt, az ilyen viták kétségtelenül előbbre viszik a marxista elméleti gondolatot, s nincs miért tartanunk tőlük. Persze amellett szállunk síkra, hogy vitáinkon a pártosság elve, a konstruktív tárgyalás szelleme, a vélemény kifejtésének és védelmezésének szabadsága uralkodjon. A marxista elméleti viták és konferenciák szervezésében — véleményünk szerint — még aktívabb szerepet vállalhatna a Béke és Szocializmus című folyóirat. A kommunista pártok eszmei platformja mindig is a marxizmus—leninizmus volt és az is marad. Munkánkban vezérfonalunkul szolgál majd a tanácskozás egyik kiemelkedő jelentőségű dokumentuma, a „Felhívás a Lenin-centenárium megünneplésére". Ez a dokumentum megerősíti a kommunistáknak a leninizmushoz való hűségét, hangsúlyozza a leninizmus nemzetközi jelentőségét. Ez a felhívás csapást mér a jobboldali és a „baloldali" revizionizmusra. Végül, nem valósíthatjuk meg sikeresen a tanácskozáson kidolgozott akcióplatformot, ha nem fokozzuk a harcot az imperialista ideológia és a munkásmozgalmon belül jelentkező opportunizmus ellen. Lenin azt hagyta ránk, hogy küzdjük le a tőkések mindennemű ellenállását — nemcsak a katonait és a politikait, hanem az ideológiait is, amely a legmélyebbre hat és a legnagyobb erejű. Valamennyi ország kommunistái feladatuknak tekintik, hogy mind nagyobb arányokban folytassanak erőteljes támadást a burzsoá ideológia ellen, leleplezzék az imperializmus embergyűlölő lényegét. Az ellenség lélegzetvételnyi szünetet sem enged, nem vár, amíg mi leküzdjük a meglevő nézeteltéréseket és egyesítjük erőfeszítéseinket az ellene vívandó harchoz. Ellenkezőleg, az imperialista hatalmak uralkodó körei éppen arra törekszenek, hogy a maguk céljaira használják ki a kommunista mozgalmon belül jelentkező legkülönbözőbb nézeteltéréseket. Azt a kalandor jelszót adták ki, hogy az eszmék háborúját a szocialista országokba és a kommunista mozgalomba kell áthelyezni. Bevetették az úgynevezett „humánus szocializmus" hamis elméletét — ez a terminus a szocialista rendszer alapjainak belülről való megingatására tett kísérleteket hivatott álcázni —, a kapitalizmus és a szocializmus fokozatos „konvergenciájának", a kommunista pártok „elfajulásának" elméletét és más hasonló elméleteket. Az antikommunizmust a tőkésországokban állami politika rangjára emelték. Erre való tekintettel az antikommunizmus elleni legaktívabb harc a forradalmi világfolyamat sikeres fejlődésének egyik feltétele. A marxisták—leninisták mindig következetesen harcoltak a forradalmi tanításunktól való elhajlások ellen — mind a jobboldali, mind a „baloldali" opportunizmus ellen, mind a marxista—leninista elmélet „megújítás" ürügyén való burzsoá eltorzltása ellen, mind a dogmatikus vaskalaposság ellen. Tudományos elveikből soha egy jottányit sem engedtek és nem is engednek. A kommunista mozgalom története arra tanít, hogy az opportunizmus elleni harc a forradalmi fellendülések idején öltött különösen heves forrná-' kat. Mozgalmunk története azt is mutatja, hogy ott és akkor, ahol és amikor a forradalmi mozgalom egyes osztagainak nem sikerült szétzúzniuk az opportunizmust, elkerülhetetlenül vereséget szenvedtek. S ezekről a történelmi tanulságokról sosem szabad megfeledkeznünk. Bármennyire különböznek is a marxizmus—leninizmustól jobbra és „balra" való elhajlások, valójában gyengítik a kommunista pártok harcképességét, aláássák a munkásosztály forradalmi pozícióit, az antiimperialista erők egységét. A revizionizmus veszélyét még az is növeli, hogy számos esetben összefonódik a burzsoá nacionalizmus ideológiájával. Persze, az opportunizmus elleni harc elsősorban az illető pártok hatáskörébe tartozik. Ám az is igaz, hogy ez a harc az egész kommunista mozgalom érdekeit érinti, mivel az opportunizmus elleni harc leállítása elkerülhetetlenül tükröződik mozgalmunk egészén," aláássa osztálypozícióit. A marxizmus—leninizmus tisztaságáért vívott harcban igazi egységre és a nemzetközi kommunista mozgalom sorainak erősítésére törekszünk. Emellett az ideológiai harc differenciált folytatásáért szállunk síkra. Más az, amikor a harc az osztályellenség ellen, az imperializmus ellen folyik, s megint más, amikor a kommunista mozgalmon beliili harcról van szó, olyanok elleni harcról, akik olykor helytelen véleményeknek adnak hangot, de szövetségeseink maradnak. Ilyenkor nemcsak a hibás és káros nézetek ellen folyik a harc, hanem elsősorban azért, hogy a helyes álláspontra térítsük vissza mozgalombell társainkat, akik átmenetileg esetleg eltévelyegtek. Ilyenkor hasznos az elvtársi, baráti polémia, olykor pedig még bizonyos tartózkodás is. Ezért az ideológiai harc formáinak, módszereinek kérdése most különösen nagy elvi jelentőségre tesz szert. Az életben felmerülő problémák alkotó szellemű megoldása a záloga annak, hogy a marxizmus—leninizmus újabb győzelmeket arasson az opportunizmuson. Igazán büszkék lehetünk arra, hogy még sohasem volt egyetlen olyan politikát mozgalom, eszmeáramlat sem, amely akkora átalakító szerepet játszott volna az emberiség életében, mint a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom. Ez a mozgalom hihetetlenül nehéz történelmi körülmények között rávezette sok ország népeit a szocialista fejlődés széles útjára, emberek tízes százmillióinál új világnézetet, erkölcsöt és szokásokat alakítva ki. A kommunista mozgalom egyre növekvő befolyása nélkül ma el sem képzelhető teljes sokrétűségében és gazdagságában a modern társadalom szociális haladása, politikai és szellemi élete. Sok tekintetben éppen mozgalmunk hatalmának és erejének növekedésétől, a kommunista és munkáspártok akciőegységétől függ az emberiség jövője századunknak, a XX. századnak ebben az utolsó harmadában. Az SZKP teljesíti a nemzetközi munkásmozgalommal szembeni internacionalista kötelességét 3. Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy a kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácskozása ismét kifejezésre juttatta, hogy nagyra tartja pártunk tevékenységét, internacionalista álláspontját. Ez újabb forrása a szovjet kommunisták forradalmi optimizmusának, energiájának és alkotó szellemének. Az SZKP születése óta egész politikáját a proletár Internacionalizmus lenini koncepciójára alapozza. Mindig Leninnek abból az ismert meghatározásából indultunk és indulunk ki, amely szerint internacionalistának lenni annyit jelent, mint megtenni „a maximumát annak, ami egy országban valamennyi ország forradalmának fejlesztése, támogatása, felébresztése érdekében megvalósítható". (Lenin Válogatott Művei. Budapest 1967. II. köt. 438. old.) Az SZKP rendületlenül arra törekedett és arra törekszik ma is, hogy az összes belső lehetőségek kihasználásával megszilárdítsa és minden irányban fejlessze a szocializmust és a kommunizmust az országon belül, s egyúttal támogassa és kibontakoztassa a forradalmi harcot szerte a világon. így fogjuk fel mi internacionalista kötelességünket a nemzetközi kommunista és munkásmozgalommal szemben. Konkrétan mit is értünk ezen? Mindenekelőtt azt, hogy továbbra is főleg példamutatással, gazdasági eredményeinkkel gyakorolunk hatást a világforradalmi folyamatra. Országunk fejlődésének minőségileg új szakaszába lépett: megindult és sikeresen folyik a kommunista társadalom általánosan kibontakozó építése, nagy és bonyolult feladatokat oldunk meg mind gazdasági téren, mind a társadalmi viszonyok területén. Jellemző vonásnak tekinthető a gazdaság intenzitásának gyors fokozódása. Ezt a folyamatot részben a termelőerők eddigi szovjetunióbeli fejlődése, részben az egész világra kiterjedő tudományos-technikai forradalom követelményei készítették elő. Ami ma leginkább előtérbe kerül, ez a társadalmi termelés hatékonyságának, a munka termelékenységének erőteljes növelése, új termelési kapacitások gyors üzembe helyezése és lehető legjobb kihasználása, a meglevő tartalékoknak a termelésbe való maximális bevonása. Ez viszont a szocialista gazdálkodás és tervezés módszerelnek állandó tökéletesítését, a szocialista rendszerben rejlő nagy előnyök teljesebb kihasználását követeli meg. A Szovjetunióban immár harmadik éve folyik a gazdaságirányítási reform végrehajtása. Ennek egyik fő célja éppen egy olyan gazdasági mechanizmus létrehozása, amelynek alapján a társadalmi munka termelékenysége a leggyorsabb ütemben növekedhet, a tudományostechnikai haladás pedig nemcsak akadálytalanul, hanem gyorsuló ütemben is folytatódhat, felölelve alulról felfelé az egész népgazdaságot. A reform még nem fejeződött be, de már az eddigi eredmények is igen reménykeltőek. Gazdaságunk dinamikusabbá válik, növekszik a hatékonysága, meggyorsult a tudományos-technikai haladás. A létrehozott hatalmas gazdasági (Folytatás a 6. oldalon)