Új Szó, 1969. július (22. évfolyam,152-178. szám)
1969-07-31 / 178. szám, csütörtök
A kommunista mozgalom az újabb fellendülés szakaszába lépett JELENTŐS MUNKA A SZLOVÁK NEMZETI FELKELÉSRŐL GONDOLATOK Dr. GUSTÁV HUSÁK KÖNYVÉRŐL (Folytatás az S. oldalról potenciál egyre nagyobb menynyiségben ontja már a közszükségleti cikkeket. A szocializmus előnye, nemzetközi példájának hatékonysága természetesen nem csak abban rejlik, hogy ez a rendszer lehetővé teszi a tudomány és a technika vívmányainak a köz javára, az életszínvonal rendszeres és állandó emelésére való teljes felhasználását. A mi rendszerünk teremti meg a legjobb előfeltételeket az emberi személyiség sokoldalú fejlődéséhez, ahhoz, hogy az emberek teljesen kibontakoztathassák képességeiket, szellemi gazdagságukat, tehetségüket. Ezt a nemes és valóban humánus célt követi társadalmunk. Az emberiség szempontjából különösképpen növeli a cél vonzóerejét az, hogy a mai tőkés társadalomban egyre fokozódik a szellemi és eszmei elsivárosodás. A történelmi tapasztalat arra tanít, hogy ahol csökken a szocialista állam szerepe és hatalma, ott felüti a fejét az anarchia és a spontaneitás, veszélybe kerülnek a szocializmus vívmányai. Ellenfeleink az SZKPnak a szovjet állam megszilárdítására irányuló politikáját saját propagandacéljaikra próbálják felhasználni oly módon, hogy ezt szembeállítják a szocialista demokrácia további fejlesztésével és tökéletesítésével. Márpedig többször leszögeztük és újra leszögezzük, hogy a demokrácia számunkra osztályfogalom. Ez azt jelenti, hogy ebben a számunkra az a fő kérdés, kit szolgál ez a demokrácia. A szocialista demokrácia nem formálisan, hanem lényegét tekintve a munkások és parasztok millióit és millióit, a népi értelmiséget szolgálja, az ő létérdekeiket fejezi ki. A szocialista demokrácia tartalmát és értelmét úgy fogjuk fel, hogy a milliós tömegeket bevonjuk az ország igazgatásába, a gazdasági építésbe, minden közügybe. Ebben az irányban tökéletesítjük tovább államunk, demokráciánk törvényhozási alapjait A kommunizmushoz vivő utunk, mint minden úttörőé, nehéz és bonyolult. Hogy le ne tévedjünk róla, jó iránytűre van szükségünk. Nekünk mindig is a marxista—leninista tanítás volt ez az iránytű, amely az SZKP-t vezeti a kommunista építés terveinek kidolgozásában. Ezeket a terveket pártunk XX. —XXIII. kongresszusainak határozatai és az SZKP programja vázolták fel. Pártunk elméletileg összegezi a szocialista és a kommunista építésben felhalmozott tapasztalatokat, tanulmányozza a szovjet társadalom fejlődésének új jelenségeit és tendenciáit. Napjainkban, amikor a kommunista építés méreteire és feladatainak bonyolultságára való tekintettel objektíve szükségessé vált a párt vezető szerepének növelése, azon is gondolkodunk, hogyan fejleszthetnénk tovább magát a pártot, hogyan szilárdíthatnánk meg még jobban eszmei és szervezeti egységét, hogyan helyezhetnénk tudományos alapokra az egész pártmunkát és a társadalomban folyó ideológiai munkát. Azok közül a figyelemre méltó vonások közül, amelyek a mai viszonyok között a tudatos szovjet állampolgárt jellemzik, elsősorban az olyanokat kell kiemelnünk, mint hogy büszke kommunista pártjára és hazájára, kész minden erejével fejlődésüket szolgálni, tisztában van a Szovjetunióban folyó kommunista építés nemzetközi jelentőségével. A nemzetközi kommunista és munkásmozgalommal szembeni internacionalista kötelességünk szerves részét alkotja, hogy segítsük azokat a népeket, amelyeket agresszió sújt, amelyek harcolnak az imperializmus ellen, nemzeti, politikai és gazdasági jelszabadulásukért, a társadalmi haladásért. Az ilyen fajta segítség nagysága és hatékonysága közvetlenül függ a szovjet társadalom belső fejlődésének sikereitől. SzovjetOroszország fennállásának első éveiben a világesemények menetére gyakorolt hatását elsősorban a forradalmi példa ereje határozta meg. A Szovjetunió gazdasági és politikai hatalmának növekedése arányában nemcsak példánk vonzóereje fokozódott, hanem állandóan növekedett az imperializmus ellen harcoló népeknek nyújtott anyagi és katonai segítségünk egyaránt. Az egész világ tudja, milyen nagy katonai és anyagi segítséget nyújt a Szovjetunió Vietnam népének az amerikai imperializmus agressziója elleni igazságos harcában. Egyre erősödnek a Szovjetunió külkereskedelmi kapcsolatai Afrika és Ázsia fiatal országaival, valamint Latin-Amerika országaival. Igyekszünk segíteni a felszabadult országok népeit gazdasági fejlesztésük problémáinak megoldásában, előmozdítani nemzeti iparuk megteremtését, támogatjuk őket szakemberek képzésében stb. Az ilyen fajta segítség csökkenti a fiatal államoknak az imperialista monopóliumoktól való függését, előmozdítja az általános imperialistaellenes front erősödését. Pártunk véleménye szerint a forradalmi és felszabadító mozgalom kibontakozásához a béke viszonyai között a legkedvezőbbek a feltételek. Éppen ezért — véleményünk szerint — békeszerető külpolitikánk, a világbékéért vívott harcunk is egyik szerves, mégpedig igen fontos része a nemzetközi kommunista és munkásmozgalommal szembeni internacionalista kötelességünknek. Alig több mint egy évtizede, hogy összeült a kommunista és munkáspártok képviselőinek első értekezlete. Most újra lefektettük akcióegységünk platformját. S értekezletről értekezletre, az egyik stratégiai szakasztól a másikig állandóan szélesedik a kommunisták konstruktív forradalmi tevékenysége, egyre gyarapodnak tapasztalataink, egyre jobban behatolunk a társadalmi folyamatok lényegébe és befolyásoljuk őket. A mostani tanácskozáson megállapítottuk, hogy az imperializmus elleni harc jelenlegi szakaszát a forradalmi és haladó erők újabb előretörésének megnövekedett lehetőségei jellemzik. Az imperializmus már képtelen visszaszerezni az elvesztett történelmi kezdeményezést, visszaforgatni a társadalmi fejlődés kerekét. Az emberiség fő útját a szocialista világrendszer, a nemzetközi munkásosztály, az összes forradalmi erők határozzák meg. Tudjuk, hogy a forradalmi világfolyamat nem egyenes vonalú folyamat, ahol csak győzelmek léteznek. Olykor sajnos bele kell kóstolnunk a kudarcok, a visszaesések keserűségeibe is. A tanácskozás ereje és jelentősége abban rejlik, hogv a kommunista mozgalom fontos új szakaszán megóv bennünket a feladatok leegyszerűsített szemléletétől. Tanácskozásunk ereje és jelentősége abban rejlik, hogy marxista—leninista értékelést adott korunk létfontosságú problémáiról és megjelölte megoldásuk járható útjait. A tanácskozás újra megerősítette, hogy a kommunista mozgalom minden nehézség ellenére az antiimperialista harc élcsapata, korunk leghatalmasabb politikai ereje, amely alkotó módon tudja megoldani a bonyolult politikai és elméleti kérdéseket. A tanácskozás eszméi hatottak a világ egész politikai atmoszférájára. Ezeknek az eszméknek a realizálása jegyében folyik egész tevékenységünk — a gyakorlati és az elméleti egyaránt. A tanácskozás határozatainak jegyében készülünk arra, hogy méltóképpen megünnepeljük Vlagyimir Iljics Lenin — forradalmi korunk halhatatlan géniusza, az imperializmus és a reakció elleni küzdelem rendíthetetlen harcosa, a proletár internacionalizmus nagy úttörője — születésének 100. évfordulóját. Az imperializmus ellen, a világ forradalmi megújhodásáért vívott harcban a kommunisták még magasabbra emelik a marxizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus harci lobogóját! A cikk első részét lapunk tegnapi számában közöltük. EZ A MÉRSÉKELT állásfoglalás összefüggésben állt Csehország eltérő viszonyaival is: Ott nem volt (s nem is lehetett) a szlovákhoz hasonló nagyarányú felkelés, s a kommunista párt sokkal nehezebb helyzetben volt Csehországban, mint Szlovákiában. Itt éppen az SZLKP-vezette felkelés miatt, a népi demokratikus forradalom lényegesen messzebbre mehetett volna, mint a cseh országrészekben. Ez a különbség jutott kifejezésre a Nemzeti Front struktúrájáról alkotott koncepcióban is. Míg Szlovákiában e szervezetben biztosítani lehetett volna * párt közvetlen vezetésével az összes demokratikus erők részvételét, a cseh országrészekben a polgári pártok bevonásával megteremtendő koalícióra lehetett csak gondolni. Tekintetbe véve azonban a köztársaságban Csehország és a cseh nemzet jelentős súlyát, valamint egységes forma megteremtésére törekedve, Szlovákiában ls koalícióra (SZLKP és a Demokrata Párt) került sor. s a Nemzeti Frontnak — az eredeti tervtől eltérően — a tömegszervezetek nem lehettek a tagjai. Szlovákia felszabadított területein pedig tovább folyt a harc a polgári elemekkel főként három kérdésben (földreform, biztonsági szervek, nemzeti bizottságok). Létrejöttek a nagy tömegszervezetek is: szakszervezetek, Egységes Parasztszövetség, az ifjúsági szervezet, és a népi demokratikus átalakulás fontos állomása, ösztönzője volt az SZLKP 1945. február 28-i konferenciája, amelynek fő referátumát Husák tartotta. Ezalatt Beneš ismét próbálkozott: a londoni kormányt akarta kiegészíteni, s abban a burzsoá többséget biztosítani. Elképzelése szerint a Londonban kiegészített kormány térne haza a felszabadított területre, tehát Szlovákiába. A CSKP moszkvai vezetése azonban ezzel nem értett egyet és követelte, hogy a londoni emigrációs kormány szüntesse be tevékenységét, és a hazai földön új kormány jöjjön létre. A kommunisták ugyanis nagyon jól tudták, hogy Benešék ereje a londoni környezetben van, s Szlovákiában semmilyen bázissal nem rendelkeznek. Benešék ismét engedtek, és megállapodás történt, hogy az új csehszlovák kormány megalakítása ügyében tárgyalásokat folytatnak Moszkvában. A MEGBESZÉLÉSEK 1945. március 22-én kezdődtek meg és azokon a londoni és a moszkvai emigráció, valamint az SZNT héttagú delegációja vett részt. Az utóbbinak három kommunista, közöttük Husák, valamint három demokrata párti tagja volt, a hadsereget pedig M. Ferjenčík ezredes képviselte. A szerző figyelmét természetesen a szlovák kérdésre fordította, amely ez alkalommal is az egyik legnagyobb problémát jelentette. Beneš ekkor is próbálkozott és megbízható embereit, a londoni kormány két szlovák tagját is magával hozta; azt kívánta, hogy a szlovák kérdés megbeszélésén ők is részt vehessenek. Ezt azonban viszonylag könnyen el lehetett hárítani, hisz az elismert SZNT hivatalos delegációja jelen volt a tárgyalásokon. Ami a két cseh emigrációt illeti, hat év óta először találkoztak. Koncepciójuk alapvetően eltérő volt, de a hazai cseh viszonyokról keveset tudtak, csupán remények és tervek éltek bennük, s ebből is fakadt, hogy egyaránt olyan átmeneti megegyezésre törekedtek, ami hazatérésüket megkönnyíti. A polgári elemeket, nem utolsósorban az SZNT demokrata párti tagjait, meglepte a kommunistáknak a népi demokratikus átalakulással kapcsolatos mérsékelt koncepciója. A kormányprogram egyes pontjainak rögzítésében így viszonylag gyorsan született megállapodás. A nagy vitát a hatodik pont, a szlovák kérdés váltotta ki. Gottwald számítva a várható ellenállásra, és törekedve a kompromisszumra, változtatott további nézetén és fel sem vetette a föderációs megoldást, amely pedig általában elfogadott nézet volt mind a szlovák, mind pedig a cseh kommunista vezetők körében. Gottwald, a párt vezetője hangoztatta: „Nem tudjuk, mi vár ránk otthon, amivel Szlovákiában rendelkeztek, ahhoz ragaszkodjatok. Ezzel a szlovákok helyzete átmenetileg megoldódik. Később meglátjuk, milyen lesz a szituáció, a kérdésre akkor ismét visszatérhetünk." (597. 1.) Ezért nem is tetszett Gottwaldnak az SZNT határozott fellépése a föderáció kérdésében. Komplikációt látott ebben, amely akadályozza a tárgyalást és kérte a szlovák kommunistákat, hogy engedjenek, elégedjenek meg alkotmányos biztosítékokkal. A tárgyalásokon az SZNT delegációja valóban ezt kívánta. A vitában azonban kiderült, hogy Benešékben nem volt meg még a legkisebb jó szándék sem. Végül is kompromisszum született, s ez volt a kassai kormányprogram hatodik pontja, amely elismerte a szlovákokat önálló nemzetnek, és hangsúlyozta az egyenjogúság elvét. Biztosította továbbá az SZNT törvényhozó jogkörét, s végrehajtó szervként elismerte a Megbízottak Testületét, majd rögzítette, hogy a központi kormány a közös állami feladatokat e szervekkel szoros együttműködésben fogja megoldani. HUSÁK BEFEJEZÉSÜL foglalkozik a fasizmus felett aratott győzelemmel, leírja a moszkvai tárgyalásokon született új kormány Kassára érkezését, az SZNT kiegészítését, a Megbízottak Testületének újjászervezését, Pozsony s az egész Szlovákia felszabadulását, azokat a nehézségeket, amelyekkel az új szlovák kormányzati szerveknek (jobboldali opportunista, valamint a baloldali álforradalmi irányzatok,) meg kell küzdeni. E jelentős munka egyik figyelemreméltó tanúsága a cseh és a szlovák területek eltérő fejlődésének bemutatása, s az ezzel kapcsolatos kölcsönhatás vizsgálata. A Szlovák Állam a fegyveres harc megszervezésére vitathatatlanul kedvezőbb lehetőséget nyújtott, mint a német birodalomba beolvasztott csehmorva Protektorátus, nem beszélve a szlovák hadseregről, amelyet a fegyveres harc szempontjából joggal lehetett számításba venni. A szlovák nép az SZLKP vezetésével élt is ezekkel a lehetőségekkel és az antifasiszta küzdelem következtében a felszabadulás időszakában Szlovákia volt a köztársaságban a népi demokratikus forradalom legfőbb bázisa, amelyre a cseh kommunisták és a haladó erők is számíthattak. Érdemes megjegyeznünk, hogy — ismét a históriai előzmények hatására — a helyzet a felszabadulást követő esztendőkben megváltozott. A társadalmi haladás élvonalába a cseh országrészek kerültek, ahol Csehszlovákia Kommunista Pártjának jelentősebb volt a befolyása, mint a szlovák kommunistáknak hazájukban. Ekkor a cseh országrészek kedvezőbb helyzete segítette a szlovák progresszív tábort. Napjainkban pedig — megint a sajátos körülmények következtében — annak lehetünk tanúi, hogy a szlovákiai konszolidáció van a cseh országrészek fejlődésére jó hatással. A csehszlovák kölcsönösségnek ez a proletár nemzetköziségen alapuló gyakorlata egyaránt segítette e két testvérnépet történetük nehéz fordulóin, jól példázva egymásrautaltságukat. Husák nagy művének számos helyén, összefüggésben egyéb politikai kérdésekkel, foglalkozott a szlovákiai magyarság ügyével. Tőle tudjuk, hogy a szlovák felkelés előkészítése és a fegyveres harc idején a szlovák kommunisták és az SZNT a nemzetiségek egyenjogúságának elvét képviselték. Ez a koncepció a londoni kormány kezdeményezésére a magyarok esetében jogfosztássá változott, amelyet a CSKP moszkvai vezetősége is magáévá tett, és Szlovákiában az SZLKP egyetértésével az SZNT, valamint a Megbízottak Testülete hajtott végre. Husák elismeréssel szólt a különböző nemzetiségű, köztük a magyar partizánok részvételéről a szlovák fegyveres küzdelemben. Megemlékezik arról is, hogy a felszabadított KözépSzlovákiában nemcsak magyar partizáncsapatokat szerveztek azzal a céllal, hogy ezek később Magyarországon harcoljanak, hanem e területen működött a magyar kommunisták illegális központi bizottsága és ZólyomLosonc területéről irányították a párt magyarországi tevékenységét. Röplapjaikat is Zólyomban nyomtatták. Tegyük ehhez még hozzá, hogy Pintér István tanulmánya részleteiben is rávilágítottak a szlovák—magyar fegyverbarátságra. 3000— 5000 főt tett ki azoknak a magyaroknak a száma, akik fegyverrel a kezükben harcoltak a szlovák felkelők oldalán. Nem szabad figyelmen kívül hagynunk az első magyar hadsereg Szlovákián át visszavonuló katonáit sem, akikre — ha nem is csatlakoztak a szlovák felkeléshez, de kiábrándultságuk miatt — a német hadvezetőség nem támaszkodhatott a szlovák fegyveres küzdelem leverésében. VÉGEZETÜL UTALNUNK KELL arra a vitára, amely Husák könyvének első kiadását a megjelenést követő második esztendőben kísérte. (A polémia bibliográfiáját és egyes fontosabb megnyilatkozásokat, amelyek Husákot joggal veszik védelmükbe, ld. Odboj a revoluce. Zprávy. 1966. 2. sz. 133—195. | A mű kritikusainak felfogásában a személyi kultusz időszakában eltorzított nézőpontok éledtek újjá, azok alapján polemizáltak s érvek nélkül hadakoztak a szerző fentebb ismertetett meggyőző, új tényanyaga és elemzései ellen. A legfőbb kifogásuk az volt, hogy Husák helytelenül ítéli meg és előtérbe állítja a londoni kormány elleni küzdelmet, s annak nemzeti vonatkozásait. Azt hangoztatták továbbá — csakúgy alaptalanul —, hogy az SZLKP figyelmét hibásan a hadseregre fordította, ezért elszakadt a tömegektől és ugyanakkor, amikor az antikommunizmust és szovjetellenességet csak a londoni kormányban látta, tolerálta a szlovák burzsoáziát. A kritikusok tehát, a többi között nem ismerték fel, hogy a szlovák nemzeti kérdést nem lehetett, főként a Szlovák Állam időszakában, negligálni, s hogy az SZLKP, valamint az SZNT a szlovák nemzet egyenjogúságát a haladás ügyével, a Szovjetunióval, a fasizmus elleni harccal, a népi demokratikus forradalommal kapcsolta egybe — s ezzel az irányvonallal a CSKP teljes egészében egyetértett. Nem érintve itt a vita számos részletét, amelyet nincs is lehetőségünk bemutatni, arra az ugyancsak megalapozatlan észrevételre emlékeztetünk, hogy Husák nem ítéli meg helyesen a Tiso-vezette klerikálisfasiszta rendszert. Már utaltunk az idevágó természetszerűen éles és határozott felfogásra, de hivatkoznunk kell arra is, hogy a szlovák történetírás ugyanakkor, amikor — nagyon helyesen — sokat foglalkozott a szlovák fasizmussal, aránylag kevés figyelmet fordított a polgári csehszlovákizmus bírálatára. Ezt Husák meggyőzően végezte el, s emellett feltárta a Szlovák Nemzeti Felkelés és a népi demokratikus forradalom gazdag és sokrétű problematikáját. ARATÚ ENDRE. egyetemi tanár (Budapest)