Új Szó, 1969. július (22. évfolyam,152-178. szám)

1969-07-30 / 177. szám, szerda

* * JELENTÓS MUNKA A SZLOVÁK NEMZETI FELKELÉSRŐL GONDOLATOK Dr. GUSTÁV HUSÁK KÖNYVÉRŐL lltifl VII. 30. A SZLOVÁK NEMZETI FELKELÉS 25. évfordulója alkalmából második, némileg átdolgozott és bővített kiadásban megjelent mii (Dr. G. Husák: Svedectvo o Slovenskom národnom povstaní) sajátos ötvözete a mozgalomban részt vett vezető politikus visszaemlékezéseinek, valamint a marxista történettudomány gazdag forrásanyagot megmozgató és elemző módszerének. Ugyanakkor a műből nemcsak a szlovák felkelés históriájáról, hanein Szlovákia 1939—1945 közötti történetének legfőbb politikai problémáiról is képet alkothat az olvasó. Nagyon meggyőzően utalt a kötethez írt bevezetőjében Novomeský költő a felkelés nagy •jelentőségére: a szlovákságnak új típusú nemzeti öntudatot adott, a szlovák kérdést összekapcsolta az európai haladás ügyével. Az 1848—49-es hibás lépés után a szlovák nemzetet rehabilitálta Európa és az egész világ forradalmi és demokratikus közvéleménye előtt. Ez a munka egyik alapgondolata: milyen kemény harc folyt a Beneš-vezette londoni kormány polgári törekvései, és az ezzel szorosan összefonódó nacionalista, a szlovák nemzet létét tagadó ún. csehszlovákizmus koncepciója ellen. Ebben a harcban — amely fontos részét alkotta a Szlovák nemzeti Felkelésnek —, együtt kellett szétverni az első polgári Csehszlovák Köztársaság változatlan megújítására irányuló burzsoá törekvéseket és a cseh polgári hegemóniát jelentő csehszlovákizmust. ily módon a szlovák nemzeti kérdés megoldása elválaszthatatlanul egybekapcsolódott a szocialista átalakulás ügyével, a Szovjetunióra való támaszkodásával. A szlovák kommunisták és szövetségeseik ugyanekkor természetesen szembefordultak a szlovák kérdés fasiszta „megoldásával", a Tiso-vezette Szlovák Állammal, amely nem utolsósorban a két világháború közötti hibás cseh polgári politika következményeképpen a szlovák nép széles rétegeiben illúziókat ébresztett. Koncepciójuk tehát egyaránt irányult a csehszlovákizmus és « Szlovák Állam ellen: felvetették Csehszlovákia föderatív átszervezésének gondolatát. A munka aprólékosan bemutatja a szlovák kértlés történetének alakulását, miképpen volt kénytelen Beneš engedni a felkelés tömeges méretűvé válásának, Csehszlovákia Kommunista Pártja fellépésének, valamint a Szovjetunió győzelmeinek hatására. Ugyanakkor azonban a londoni csehszlovák kormánnyal való egylüttműködés politikai szükségessége — s ez alapvetően különbözött a lengyel és jugoszláv emigrációs kormányok magatartásától, ezek szerepe más volt, mint Benešé — milyen kompromiszszumot eredményezett. HUSÁK határozottan szembefordult az 50-es évek torzításaival, s meggyőzően utasítja viszsza az elkövetett hamisításokat. Ezek, leszámítva a durva vádaskodást, csökkenteni igyekeztek Szlovákia Kommunista Pártja illegális Központi Bizottságának erőfeszítéseit, leegyszerűsítették a rendkívül bonyolult körülményeket: a szlovák polgári szövetségesekhez, a Szlovák Állam széteső hadseregéhez való viszonyt, az abban végzett nagyarányú munkát, a partizánmozgalom előkészítését, az SZLKP kapcsolatát a CSKP moszkvai vezetőségével, a londoni polgári kormánnyal stb. A szerző nemcsak közvetlen vitában számol be mindezzel, maga a mű egésze is cáfolja e torzításokat, bár polemikus jellegéből adódik bizonyos aránytalanság. Mégis Husák Szlovákia e jelentős történeti korszakának oly sok finomságát, az élet annyi fontos részletét villantja fel, amit mindmáig egy történeti munka sem tett meg. Éppen ezért, amikor mindebből ízelítőt akarunk adni, le kell mondanunk arról, hogy akár vázlatosan is bemutassuk a gazdag elemzéseket, az új, gyakran frappáns tényanyagot és a felvetett problémákat. A kiindulópont a Szlovák Állam kegyetlen leleplezése, az antifasiszta ellenállás megindulása, nehézségei, szektás hibái. A szerző rávilágít a CSKP-nak arra a hibájára is, hogy a München előtti Csehszlovákiában a nemzeti kérdés megoldására nem sikerült komplex programot kidolgozni. Ami pedig a szektás hibákat illeti a „Szovjet Szlovákia" jelszavára kell utalnunk, amely 1939—1941 között vetődött fel. Ez a koncepció arra épült, hogy a második világháború a világ újrafelosztásáért folyik az imperialista hatalmak között, s a munkásosztály feladata a proletárforradaloin közvetlen megvívása, a szovjethatalom megteremtése Szlovákiában. Összefüggött ez az 1939—1941 közötti nemzetközi helyzettel, a Szovjetunió és a Komintern politikájával, amelyet a szlovák kommunisták maradéktalanul magukévá tettek. Az új Csehszlovákia létrehozását — ami a fenti jelszóból kimaradt —, a szlovák kommunisták ekkor ezért is hagyták figyelmen kívül, mert a Szovjetuniónak nem volt hivatalos kapcsolata a csehszlovák emigrációval, a Szlovák Államot pedig elismerte. Az 1940—41-es esztendők eseményei vezettek el ahhoz, hogy a CSKP moszkvai vezetősége 1941 májusában — ugyanakkor, amikor hangsúlyozta az antifasiszta harccal összefonódó nemzeti önrendelkezés ügyét —, élesen bírálta a szlovák, illetve a cseh szovjet köztársaság célkitűzésének eszméjét, utat" mutat a fasizmus ellen kibontakozó széles körű együttműködésnek. FORDULATOT JELENTETT a szlovák klerikális fasiszta rendszer erőteljes gyengülése 1942 —1943-ban, ami a nemzetközi helyzettel volt összefüggésben. Ekkor alakult meg 1943 augusztusában K. Smidke aktív szervezése és tevékenysége eredményeként az SZLKP V. illegális Központi Bizottsága, amelyben Smidkén kívül jelentős munkát fejtett ki Husák és Novomeský. Ez a Központi Bizottság leküzdötte a szektarianizmust, és említésre méltó új módszeréhez tartozott, hogy nem adott ki illegális sajtót és röplapokat, mert rájött arra: a rendőrség ezek alapján bukkan rá a kommunista szervezetekre és számolja fel őket. E sajtótermékeket a moszkvai rádió, valamint a személyes instrukciók — széles körű és jó) működő inštruktori "hálózatot építettek ki — pótolták. Nagy jelentősége volt az antifasiszta harcot vezető Szlovák Nemzeti Tanács létrehozásának, amely az SZLKP Központi Bizottságának volt az érdeme és hosszú, a polgári pártok képviselőivel folytatott tárgyalások eredményeképpen, 1943 karácsonyán alakult meg. Az SZNT „a szlovák nemzet politikai akaratának egyetlen hazai reprezentánsa", a londoni polgári csehszlovák kormány akarata és erőfeszítései ellenére jött létre, s bár paritásos képviselet alapján kezdte meg működését, az SZI.KP-nak jelentős befolyása volt rá. Az SZNT megszervezését kedvezően befolyásolta az 1943 végén felújított szövetségi szerződés a Szovjetunió és Csehszlovákia között. Az S/.MT az SZLKP kezdeményezésére harcot indított a Szlovák Állam hadseregének megnyeréséért, melynek hangulata 1943 őszétől kedvező lehetőségeket kínált az antifasiszta mozgalom számára. Ez a küzdelem rendkívül bonyolult volt, óriási tapintatot igényelt. És az SZNT nem lebecsülhető eredményeket ért ei ezen a téren, s arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a fegyve res csapatok megnyerése milyen óriási támogatást jelent hetett az antifasiszta küzde lem számára. A hazai szlovák erőknek ezt az aprólékos és céltudatos munkáját akadályozta a Beneš-vezette londoni kormány, amely különböző intrikákkal és manipulációkkal kívánta a maga számára megnyerni Tiso hadseregét. Beneš egyébként nagy figyelmet fordított Szlovákiára, számos katonai hírszerző csoport, valamint polgári politikusok dolgoztak a londoni burzsoá kormánynak. Az emigrációs kormány működése kifejezetten jobboldali jellegű volt, s a polgárság tekintélyes része sem volt megelégedve tevékenységével. Tagjai az angol kormányzattól hatalmas fizetést húztak, jelentős apparátussal, tisztikarral rendel keztek. Érdeklődésük középpontjában az állott, hogy adott pillanatban miképpen vehetik ismét kézbe a hatalmat Csehszlovákiában, hogy ott folytathassák, ahol 1938-ban abba keltett hagyniuk. BeneSéknek tehát a terület antifasiszta mozgalma kétszeresen nem tetszett: sem a szocializmus felé való orientálódása, sem pedig annak szlovák jellege nem volt ínyükre. Megindult tehát a küzdelem a londoni kormány és az SZNT között. Ezzel kapcsolatban csak egy jelentős tényre utalunk: 1944 júliusában a londoni kormánytól levél érkezett, amelyben Benešék félreérthetetlenül leszögezték, hogy a felszabadulás után Szlovákiában a München előtti köztársaság viszonyait akarják visszaállítani. Az SZNT határozottan és magabiztosan visszautasította ezt a Szlovákia belső ügyeibe való beavatkozást, és a londoni polgári kormány tudomására hozta, hogy az SZNT az ország valamennyi demokratikus erejét tömöríti, valamint a szlovák kommunisták kezdeményezésére hangsúlyozta, hogy semmiképpen sem engedi meg az első Csehszlovák Köztársaság kapitalista viszonyainak restaurációját. HUSÁK AZONBAN, amikor rávilágít a londoni kormány burzsoá arculatára, egy pillanatra sem feledkezik meg arról, hogy az antifasiszta küzdelemben e kormánynak pozitív szerepe is volt. Husák a továbbiakban foglalkozik a népi demokratikus átalakulás ügyével, amely a londoni kormánnyal folytatott éles harcban, nem egyszer kompromisszum formájában, de mégis előrehalad. 1945 január végétől a moszkvai kommunisták között tárgyalások kezdődtek Csehszlovákia berendezkedéséről, az új kormányról, programjáról, valamint Szlovákia helyzetéről. Ezeken a tárgyalá sokon az SZNT és az SZLKP képviseletében Husák vett részt, aki hosszabb beszámolót is készített a szlovákiai helyzetről, a felkelés előzményeiről és lefolyásáról. Gottwald ez alkalommal is nemcsak egyetértett a Szlovák Nemzeti Felkelés koncepciójával és vonalával, hanem igen nagyra értékelte az SZLKP és a szlovák nép hősi küzdelmét. A CSKP moszkvai vezetése jól látta a szlovák kérdés megoldásának szükségességét, de a probléma nem volt egyszerű. Egyrészt a szovjet példa, a föderatív modell követelése lebegett szem előtt, másrészt meg kellett egyeznie Benešse) és a körülötte csoportosuló polgári elemekkel. Erre ösztönözte Gottvvaldot Sztálin js. Nem utolsósorban ebből fa kadt a CSKP moszkvai vezetőségének mérsékelt programja például az agrárkérdésben is. Nem akartak ugyanis hozzányúlni az egyház, valamint a fasizmus idején nem kompromittált csehek és szlovákok földjéhez. ARATÓ ENDRE egyetemi tanár, (Budapest) ŕ \ befejező részt lapunk holnapi számában közöljük) W1T4É tf; l iH>mjrfA s/Jí ^fr/j... |

T| j ^ || |I|fff m NEMZETISÉGI KÉRDÉS ÉS A TÖRTÉNELMI HAGYOMÁNYOK A fenti cím alatt jelent meg a NÉPSZABADSÁG július 27-i számában Csatári Dániel cikke, amelyben vitába száll Szalatnai Rezső, Magyar változások félévszázadán című, az Irodalmi Szemle idei 5. számában megjelent írásával. A polémia tárgya elsősorban az a tény, hogy Szalatnai a magyar nemzet történelmi hagyományait veszélyeztetőkkel szemben hadakozva, pozitív történelmi példaként említi meg cikkében az Osztrák—Magyar Monarchiát. A többi között azt a gondolatot fejtegeti, hogy a monarchia olyan földrajzi,-gazdasági és társadalmi egységet képviselt, amelyre büszkék voltak a független európai országok. Szerinte ehhez az országhoz természetes és ösztönös kapcsolatok fűztek magyarokat és nem magyarokat". A monarchia nemzetiségi politikájáról szólva, annak a véleményének ad hangot, hogy a nemzetiségeket főleg az iskolapolitika területén érték ugyan sérelmek, de az ország többsége nem volt nacionalista „kívánta és gyakorolta az egyenjogúságot szlovákokkal, románokkal, szerbekkel." Egy további megállapítás szerint a monarchia a maga idejében felül múlt több nyugati országot is. Csatári Dániel ezeket a megállapításokat és általában a Szalatnai cikk szemléletét tetszetős megfogalmazású történelmi illúziónak tartja, amely politikailag dezortentál. Több mint háromhasábos cikkében számos érvet sorakoztat fel annak bizonyítására, hogy „amit Szalatnai haladásnak vél, az az elmaradottság jele volt". Nagyon részletesen foglalkozik elsősorban az Osztrák—Magyar Monarchia nemzetiségi politikájával, hangsúlyozva, hogy ebben az esetben egy uralkodó nemzet, illetve annak uralkodó osztálya vetett maga alá más népeket. A szocialista országok nemzetiségi politikája összehasonlíthatatlanul más. Ez érvényes annak ellenére, amit a Népszabadság cikkírója is kifejt, hogy a dogmatikus szemlélet nem vette eléggé tekintetbe a kelet-európai fejlődés sajátos jellegű mozzanatait. Ennek volt a következménye az olyan elképzelés, hogy a politikai hatalom kivívásával egyidejűleg, önmagától megoldódik a nemzetiségi kérdés is, s annak minden ellentmondása. Látni kell viszont, hogy a dogmatikus torzulások felszámolása után meggyorsult ennek a kérdésnek rendezése s bár előfordulnak még félreértések és hibák, ebben a viszonylatban új lehetőségek is feltárultak. Nagyon helyes a cikkírónak az a megállapítása, hogy a szocializmusnak is hosszabb időre van szüksége ahhoz, hogy végleg betemesse a nemzetiségi kérdésben több száz év története által kimélyített szakadékokat. • TÍZ ÉV MUNKÁJA MÉRLEGEN Tóthpál Gyulának, az ŰJ SZÓ fotoriporterének immár tíz esztendős alkotómunkásságát méltatja Pavel Krivulka a NOVÉ SLOVO 29. számában. Véleményünkkel egybehangzóan leszögezi, hogy Tóthpál főleg a kamara jellegű művekben erős, bár ugyanakkor megrendelésre készülő feltételei is tanúskodnak bizonyos profeszszionális színvonalról. Ez a fényképész arra törekszik, hogy a pillanat tört része alatt ellesse és megörökítse a megismételhetetlen, a gyakran alig-alig észrevehető mozdulatot, a legjellemzőbb momentumot. A recenzens komoly eredményként könyveli el, hogy Tóthpál Gyula fény képsorozatát tavaly leközölte a Revue fotografie című hazai szaklap, amely európai viszonylatban is rangos. Fényképészünk jelenleg új kiállításra 'készül, amely áttekintést nyújt majd egy évtizedes munkásságáról. Ezen a kiállításon minden bizonnyal lemérhetjük nemcsak a képzőinűvészetileg tökéletes forma keresésének törekvését, hanem egyben azokat a jegyeket is, amelyek erőszakoltságtól mentesen tanúskodnak a fényképész társadalmi elkötelezettségéről. Munkatársunk ugyanis — Pavel Krivula szerint is — kerüli a formai kísérletezést, de annál inkább keresi az új témákat, az új, kifejező tartalmat. Ez annál is értékesebb, mivel főleg az emberi viszonyok kérdései foglalkoztatják s itt a „mélytengeri áramlatok" feltárására törekszik. A bíráló végül pozitívumnak tarja, hogy Tóthpál érdeklődést tanúsít az elmélet kérdései iránt is. • SZÍNHÁZI FESZTIVÁL - TANULSÁGOKKAL Nemrég rendezték meg Újvidéken a mai jugoszlív d rá na XIV fesztiválját. Részt vett rajta a neves szlovák kritik > S'anislav Vrba is. A SMENA július 23-i számában megjelent cikkében ennek a fesztiválnak néhány számunkra is érdekes tanulságát fejtegeti. A többi között rámutat arra, hogy bár Jugoszláviában a gazdaságosság törvény, ilyen és ehhez hasonló rendezvényekbe nagyvonalúan „invesztálnak". Annak tudatában teszik ezt, hogy a kultúra és a művészetekre fordított költségek más formában bőven megtérülnek. Nem is beszélve arról, hogy az ilyen ráfordítás végső soron .„névjegykártyája az adott kultúrpolitikának és a politikai rendszernek is". A dolog lényegét tekintve ez idén a lesztiválra 35 együttes jelentkezett és a zsűri a tíz legjobbat választotta ki a bemutatkozásra. Érdekes, hogy egyetlen darabot sem mutatott be több színház. A legtöbb előadás a mai világ alapvető filozófiai kérdéseivel foglalkozott, mégpedig rangos és figyelmet felkeltő, formailag is vonzó művekben. A pálmát ezúttal Velimir Lukics. fiatal belgrádi költő és drámaíró Az ártatlan Anabella afférje című műve vitte el a belgrádi drámai színház előadásában. Stanislav Vrba hangsúlyozza, hogy a győztes mű éppen úgy, mint a mai jugoszláv drámának alapvető áramlata is költői választ keres a világban felvetődő időszerű problémákra. Ezekben az alkotásokban nincs semmiféle naturalizmus, amely szolgai módon ábrázolná az élet realitását. A cikkíró ennek alapján arra a következtetésre jut, hogy a jugoszláv dráma termékenyítően hathatna a jelenleg válsággal küszködő cseh és szlovák drámaírásra is. • EMBER IRÁNTI HŰSÉG ÉS FELELŐSSÉG Se elevenen, se holtan — ezzel a címmel jelentette meg a pozsonyi Madách Könyvkiadó az Oj SZÖ szerkesztőjének, Bábi Tibornak válogatott verseit. Szalay Anna, a NÉPSZABADSÁG július 23-i számában a magyarországi olvasók figyelmét is felhívja erre a kötetre. Bábi költészetének gondolatiságával foglalkozva, hangot ad annak a véleményének, hogy „emberi tartalmát az egyes ember iránti hűsége, felelőssége adja". Pozitívumként könyveli el, hogy két évtized keserű tapasztalatai ellenére — éppen az előbb mondottak miatt — ez a költészet nem válik borúlátóvá, mert az emberben megtalálja az egyetlen biztos támpontot, „ahonnan reálisan felmérhetők a történelmi erők, a múlt és iövő makro- és mikrovilágának útjai." A recenzens a kötet egyes ciklusaival foglalkozva, azt a nézetet vallja, hogy az első két ciklus (Keresek valakit. Tízezer év árnyékában/ a téma és a formaeszközök kutatásáról tanúskodik. Az utóbb említett ciklusban azonban már érettebb Bábi költészete, minőségi ugrás tapasztalható itt. Egyetértünk vele abban, hogy a következő két ciklusban /A forrás éneke, Könyv a mikroszkóp alatt f ez a költészet fllozófiailag elmélyül, „izgalmassá válik", gondolatilag gazdagabb. Ölömmel vennénk, ha valamelyik magyarországi esztéta részletesen is elemezné Bábi költészetének értékeit, fejlődésének egyes lényeges mozzanatait. jg. i.)