Új Szó, 1969. július (22. évfolyam,152-178. szám)

1969-07-23 / 171. szám, szerda

Práqa és Pozsony múltja és jelene A DOKUMENTUMOK TÜKRÉBEN ÜJ SZÓ 118S VII. 23. Pozsonyban, a Barátság Há­zában Prága múltja és jelene címen kiállítás nyílt, melynek anyagát nagyobbrészt a Prágai Levéltár dokumentumaiból állí­tották össze. Annak ellenére, hogy a levéltár 1945-ben le­égett, a kiállított' anyag azt bi­zonyítja, hogy a prágai levéltár az ország leggazdagabb archí­vuma. František Budský, a főpol­gármester első helyettese a kiállítás megnyitása alkalmá­ból hangsúlyozta, hogy Pozsony és Prága hasonló történelmi fejlődésen ment keresztül. Ez egyrészt azzal magyarázható, hogy hasonló fekvésük van: Mindkettő folyó menti város, hegyekkel övezve, fontos keres­kedelmi központ és királyi székhely volt a múltban. Ezzel a kiállítással párhuzamosan Prágában megrendezték a Po­zsony múltja és jelene című kiállítást. A két városi nem­zeti bizottság ezzel az akció­jával a városok közti további izoros együttműködést célozza. A kiállítás anyagából csak néhány érdekességet említünk meg. 958-ból származik a leg­öregebb dokumentum, 1310-ben íródott az első városi krónika, mely egyben Csehország leg­öregebb városi krónikája is. Soraiból megtudhatjuk, hogy Prágában már akkor is több­nyire kőépületek voltak, holott Európa-szerte inkább fából építkeztek. A XIII. században IV. Károly alapította az Új­várost, s ezáltal Prága — Ró­mát kivéve — Európa legna­gyobb városa lett. A XV. szá­zadból származnak az első írott törvényerejű rendeletek, melye­ket a Magdeburgi Krónikában jegyeztek fel. Itt láthatjuk a Karolínum fényképét, mely Eu­Hogy mit talál? felen eset­ben egyszerűen csak a megol­dás kereséséről van szó. Azaz a dolog egyik részében már a megoldás folyamatáról. A ga­bona betakarításáról és a ter­vezett felvásárlás teljesítéséről szólunk. Az idei gabonabetakarítás ne­hézségeit talán felesleges is hangsúlyoznii Dél-Szlovákiában általában már Péter-Pál (június 29) táján megkezdődött a ke­resztek sorakozása a gabona­földeken. Ez a sokévi átlag. Az idén azonban jócskán megké­sett az aratás. Még Dél-Szlová­kiában ís csak a felénél tarta nak, pedig a legtöbb helyen már valamennyi kalászos kasza alá érett. Nem, egyáltalán nem a me­zőgazdasági dolgozók, a trak­torosok és a kombájnosok ha­nyagságáról van szó, hanem az időjárásról. Az esős, hideg idő nemcsak az érést késleltette, hanem a már érett gabona ara­tását is gátolta. Az utóbbi na­pokban, akármennyire kelle­metlen volt is a szél, segített a földműveseknek. A. gabonabe­takarítás teljes ütemben meg­indulhatott. Folyik is olyan ütemben, amilyenre eddig még aligha volt példa. Különösen a szervezést illetően jó a hely­zet. Szlovákiában kiváló a lehe­tőség a kombájnok munkaide­jének meghosszabbítására. Hi­szen az északi területeken megközelítőleg 15—20 nappal később kezdődik az aratás, mint a déli területeken. így az északiak 10—15 napot tölthet­nek délen anélkül, hogy ez ná­luk kiesést jelentene. Termé­szetesen megfordítva is ugyan­ez a helyzet. Amikor a déli járásokban befejeződik a ga­bonabetakarítás, északra indul­nak a gépek. Persze nem vala­mennyi kombájn, hanem csak a iók legjobbjai. Ezŕrt van az, hogy itt is, ott is olyan nagy tisztelettel és elismeréssel szól­nak a vendégkombájnosokról. Az idén, elsősorban a nyugat-szlovákiai kerületben — a cseh országrészekből is több mint 100 kombájn érkezett, ftr­dekes ez a kombájncsere. Nincs külön szervező irodája, mégis minden évben a legnagyobb rópa legöregebb egyetemi épü­lete. Nagyon érdekes a huszita korabeli védőpajzs, az akkori prágai vár festményével díszít­ve. Egy külön üvegvitrinben helyezték el IV. Károly koro­nájának másolatát, melyet a montreali kiállításra készítet­tek, s melynek értéke több mint 115 000 korona. A doku­mentumokban nyoma van a „Nagy Prága" létrejöttének — az Óváros, az Újváros, a Malá strana és Hradčany egyesítésé­vel. Abban az időben nagy ese­ménynek számított a vasúti közlekedés megindítása. — 1845-ben a várost Béccsel és Olomouccal kötötte össze vas­útvonal. Majd következik a forradalmi 1848-as esztendő — s egyben a hírhedt Szláv Bál megrendezésének éve. Az egyik legyezőn az Osztrák—Magyar Monarchiában élő 10 szláv nemzetiséget jelképező népvi­seletbe öltöztetett pár látható. A Nemzeti Színház alapjait 1868-ban rakták le. Erre az al­kalomra készült az ezüst kő­inüveslapát és -kalapács, melynek fogója a királyi koro­na miniatűrjével végződik. Itt láthatjuk az első villamos ma­kettjét is... A kiállítás legalább részben be akarja mutatni a modern Prágát is, érzékeltetni kívánja rohamos fejlődésének ütemét. A kiállításon végigsétálva ér­tékes információkat szerezhe­tünk tehát egy világváros múltjáról és jelenéről — a több mint egymillió korona ér­tékű dokumentumanyag alap­ján. —ozo— * » • A prágai kiállítás küldetését dr. Vladimír Cech, Pozsony fő­polgármester-helyettese és dr. KOMMENTÁRUNK rendben valósul meg ez a köl­csönös segítség. Olyan termé­szetes egyszerűséggel megtalál­ják a gyors gabonabetakarítás módját, hogy csak csodálkozni lehet. Nem érdemtelenül kapja tehát az újabb és újabb elis­meréseket a mezőgazdaság, mint — jelenleg — a népgaz­Aki keres, talál. • • daság legkonszolidáltabb ter­melési ágazata. Hozzá kell még tennem, hogy a Szovjetunióból 250, az NDK-ból 70 kombájn­nal gazdagítottuk gépparkun­kat, tehát ezúton is kerestük a gyors gabonabetakarítás tehető­ségét. Sajnos, a korábban kiválónak Ígérkező termés a valóságban nem váltotta be a reményeket. Sok helyen 8—10 mázsával ke­vesebb a búza hektárhozama, mint amennyit június első fele sejtetett. A Medárd nap táján beköszöntő esőzés, de mégin­kább a szokatlan hideg nem se­gítette elő a kövérnek látszó búzakalászok magjának kifejlő­dését. Több helyein még a ter­vezett hektárhozaro sem lesz meg. Ez persze" nem jelenti azt, hogy katasztrofális eszten­dő előtt állunk. Arról szó sincs. Inkább csak arról, hogv mint mondani szokták — evés köz­ben jön meg az étvágv —,' a tervezésnél a tavalyi, világvi­szonylatban is kiváló eredmé­nyek hatására, kissé jobban megnyomták a ceruzát, és nem ritka az olyan mezőgazdasági üzem, melynek tervében 38—40 mázsás hektárhozam szerepel. Kgves gazdaságok talán csa­lódni fognak, de a szlovákiai felmérés azt mutatja, hogy át­lagosan legalább a tavalyi 31,24 mázsás hektárhozamra számíthatunk, de mivel áz ár­pa jobb. mint a múlt évben,, egyáltalán nem kizárt, hogy az idén újabb rekord születik a heklárliozamokat illetően. A Vladimír Horváth, a Városi Irattár igazgatója ismertette. Dr. V. Horváth a kiállítás értékes anyagára utalva hang­súlyozta, hogy minden egyes dokumentuma tanúbizonysága annak az összetartásnak, mely a cseh és a szlovák nép ba­rátságát a legrégibb időktől kezdve legnehezebb perceiben is jellemezte. Am ez a barát ság sohasem volt a véletlen műve. Hiszen a szlovák nép tá­maszát politikai üldöztetése so­rán is mindig a cseh népben látta és találta meg. A továbbiakban dr. V. Hor váth a Pozsony környéki hely­ségek szláv elnevezéseire utalt, melyekből minden kétséget ki záróan arra következtethetünk, hogy ezt a területet a legré­gibb időktől fogva szlovákok lakták. Kezdeti gazdasági és politikai fejlődésük a XIII. és a XVI. század közötti időszakra vezethető vissza. Nyilvánvaló, hogy a város történelmi küldetését az ural­kodók sem becsülték le. Erről beszél többek között pl. városi privilégiuma, mely 1291-től ön­kormányzatot és számos gaz dasági kiváltságot biztosít szá­mára. Ebben az időben kapta meg Pozsony IV. Bélának tett értékes szolgálatai jutalmának fejében hübérbe azt a telepü­lést is, melyet ma Jóka köz­ség néven tartunk nyilván. A pótolhatatlan dokumentu­mok és tárgyak között Corvin Mátyás aranybulláját a huszita korból, a munkás- és a kommu­nista mozgalom időéből fenn­maradt okiratokat, Stúr és Húr­ban eredeti kéziratait is meg­találjuk. A Prágában bemutatott, tör­ténelmi szempontból rendkívül. becses anyagokkal, melyeknek száma 600-ra tehető — a kö­zönség augusztus 16-ig ismer kedhetik meg. És hogy a la kosság milyen nagy érdeklő­dést tanúsít Bratislava múltja és az ezzel összefüggő esemé­nyek iránt, azt már a kiállítás megnyitásakor bizonyította. —km — gabonatermesztéssel kapcsola­tosan most Inkább már a raktá­rozási gondok nőnek. De annyi baj legyen, ha ott tartunk, hogy Szlovákia nemcsak önel­látó, hanem eladásra is jut már a gabonából. A megoldás keresésével ösz­szefüggésben egy lényegesen más jellegű probléma is — akarva-akarattan — szóba ke­rül. Tavaly a rekordtermés el­lenére a mezőgazdasági üze­mek alig 70 százalékra teljesí­tették az eladási tervet. (Emiatt egyébként a magam részéről egyáltalán nem hibáz­tatom a termelőket. Az okot, a múlt évi gazdasági-politikai helyzetet ismerjük.) A dolog érdekessége, hogy a hiányos tervteljesítés sem okozott prob lémát az ellátásban. Egyrészt azért nem, mert a mezőgazda sági ílzémek hiánytalanul visz­szaadták a korábbi években kölcsönként kapott gabona­mennyiséget, másrészt — s ta­lán ez a lényegesebb — nem vették igénybe a szokott mér tékben az állami támogatást, megéltek a saját tartalékukból, amely még az új gazdasági év szükségletének bizonyos részét is fedezi. Szlovákia mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztere, ján fanovic mérnök a közelmúltban a Pravda szerkesztőjének így nyilatkozott: — Kilátás van arra, hogy az Idén a tervezettnél 100 ezer tonnával több gabonát vásáro­lunk fel... De e feltételezés ellenére be kell tartani azt az alapelvet — maradjon elég ve­tőmag, takarmány, az állatállo mány reális szükséglete sze rint, és csak az alapok föltöl tése után kell piacra adni a gabonát. Vagyis semmi esetre sem kell „kiseperni" a hom bárt. Ogy látszik, a minisztérium is látja, az ellátásban nem a felvásárló szervek játsszák a főszerepet. A termelésben részt­vevők náluk nélkül ls meg tud ják oldani a dolog oroszlánré­szét, kevesebb szállítással, ki­sebb anvagi ráfordítással, ök tehát nemcsak keresik, hanem meg is találják a megoldást. H. C,y. Tisztítószer Már majdnem annyi tisztító­szerünk van, mint Ausztriának. /Ezt a televízió hirdetéseiből tuilom.j E s mint Ausztriában, nálunk is sokan vannak, akik azt hiszik, hogy a tisztítósze­rekkel mindenfajta piszkot és szonnyet el lehet tüntetni. Az én lányom nem olyan ... Dáikok utaztak a tizenhetes trolibuszon. Aznap éppen bizo­nyítványosztás volt és moso­lyogva, némi gúnnyal mutogat ták egymásnak, hogy egyes tantárgyakból mit kaptak. Amolyan sovány, nyurga legé­nyek voltak, valószínűleg a ki­lencedik évfolyamot fejezhették be. A beszélgetés csendesen, jeladásokkal, feltűnés nélkül folyt köztük, nehogy az utasok valamit megértsenek és szóra­kozásukba esetleg beavalkoi7,a­nak. Mégis egy negyven év körüli asszony az utasok közt, aki a diákok közelében ült, nem bír­ta sokáig szó nélkül... és el­kérte az egyik diák bizonyítvá­nyát. Belenézett, majd megle­petésszerűen felkiáltott: — De hiszen magának kitűnő bizonyítványa van. — Miért ne volna? — vála­szolt illedelmesen a diák —, hisz tanultam. Erre aztán megered az asz­szony nyelve. — Hogy tanult? — ismételte az asszony, miközben a bizo­nyítványt visszaadta. — Az én lányom is tanult, matematiká­ból és fizikából mégis igen rossz, jegyet kapott. Szinte res­tellem megmondani... — Mindegy — bólintott ta-' ptntatosan a diák. — Nem mindegy — kiáltott. fel az asszony. — Arról van szó, hogy egy szentlls, öreg matematikatanára van és ez az oka mindennek. — Persze, az ön lánya kifo­gástalan tanuló. — Az én lányom — kiáltott fel újra az asszony —, az egy okos, értelmes és igen fegyel­mezett teremtés. Csak egyszer kell bepillantania a könyvbe és máris tisztában van mindennel. Ritka gyors a felfogógépessége. Az én lányom nem olyan, ami­lyennek sokan hiszik. Az egy derűs, szép, jókedvű lány... a 'fiúk már most is úgy veszik . körül, mint a méhek a virágot. A diákok egymásra néztek, szemük ravaszkásan csillogott, és szemérmesen hallgattak. Egy szót sem kérdeztek az asszony­tól a lánya felől, de az be­szélt, beszélt: — Az boldoggá teszi majd a férjét, akkor is, ha matematiká­ból négyest kapott. Az nem szá­mít, az én lányom nem olyan ... az egy okos, aranyos teremtés. És mindennek az a szenilis matematikatanár az oka. Beszélni próbáltam vele, meg akartam neki magyarázni, hogy a matematika ríem fontos, hogy ne rontsa el vele a lá­nyom bizonyítványát, de fára­dozásom meddőnek bizonyult. Öreg feje nem értette, hogy mi­ről van szói. Kiderült, hogu lá­nyomnak igaza volt: szenilis, nem lehet rajta seaítf ,, ! Feledékenység A fodrásznál nem akartam a zakómat az akasztóra tenni. Arra gondoltam, most kaptam meg a kétheti fizetésemet és valaki kiemelheti a belső zseb bői. Inkább magamon hagytam és végig. izzadtam a hajvágást és a borntválást. Amikor a fod­rász pitralonnal lemosta az ar comat és fésűiével az utolsó si­mításokat végezte gyér haja­mon, jutott eszembe, hogy a belső zsebemben egy fillér sincs, mert a fizetést a boríték­kal együtt az aktatáskámba tet­tem. Amikor fizetésre került sor, zavartan dadogtam, majd ke zeniről lehúzva a karórámat, arra kértem a fodrászt, hogy őrizze addig az órámat, amíg meg nem fizetem a neki járó ös zeget. A fodrász erre nagy­vonalúan mosolygott, azt mond­ta, fölösleges az óra, ő tudja, látja rajtam, hogy a hajvágást és a borotválást zálog nélkül is megfizetem. Kényelmetlenül éreztem magam, mert nincs ké­nyelmetlenebb valami, mint amikor a bizalmatlanságra bi­zalommal válaszolnak A háziúr Egykori háziuram, a suszter — akinél a felszabadulás előtt albérletben laktam — most, 70 éves korában megunta régi la­kását és hozzáfogott egy új ház építéséhez. Amikor közölte velem ezt a hírt, .arra gondol­tam, hogy az élet tele van cso­dákkal, mert lám, a háziuram is, most, hogy búcsúra kellene gondolnia, nagy gonddal és bi­zalommal kezd berendezked­ni .. . Persze, a lényegen, a va­lóságon, ez mit sem változtat. Az ifjú szakállo Én még emlékszem, amikor növeszteni kezdte a szakállát, amikor huzigálta, cibálta, eről­tette gyorsabb növéséi és za­vart, kínos arckifejezést vágott, amikor az ember ránézett. Ma már alig lehet a zavart fiatal­emberre ráismerni, úgy visel­kedik és olyan előkelően viselt saját termésű szakállát, mintha vele született volna. A Török utcán A reggeli órákban Pozsony­ban óriási a forgalom, nagy a torlódás. Az autók, autóbuszok és villamosok kőzött egy mo­torbicikli lármázik, túlharsog­ja a legnagyobb járműveket, utána a közönséges biciklista bukkan fel, cikk-cakkban, csen­desen suhan, majd eltűnik mint egy szürke kis szúnyog. Már ebből a hasonlatból is kiderül, hogy nem nagyon ked­velem a bicikliket. A motorbl­cikliket. A motorbiciklit azért nem szeretem, mert elviselhe­tetlenül lármás, amellett bűzt okád, a közönséges biciklit pedig azért, mert életem során sosem tudtam vele megbirkózni és engedelmességre bírni. Em­lékszem, nálunk, a családban már mindenki uralkodott, szá­guldozott rajta, csak én nem tudtam megülni. Valahogy min­dig kicsúszott alólam, a kere­kek más irányba karikáztak, mintha csak gúnyt űztek volna belőlem. Aztán egy nyári csütörtökön, amikor Nagymihályban a Tö­rök utca néptelen volt, az öcsém kíséretében megtettem a végső erőfeszítést. Ö tartotta azt a vacak biciklit, én meg elszántén ráültem, majd hajta­ni kezdtem a pedált... és a bicikli nekiiramodott mint egy megvadult műparlpa. És emlék­szem, hogy a nap sütött, az ég­bolt felhőtlenül kék volt, ?s én félelemmel, rettegéssel a szí­vemben száguldoztam a poros Török utcán és határozottan az volt a benyomásom, hogy a pe­dált a rettegés hajtja. .. Akkor nekem már mindegy volt, halálraszántan bicikliz­tem. Legszívesebben segítség után kiáltottam volna, mégis gőgösen hallgattam, nem akar­tam az öcsém előtt gyávának mutatkozni. Sivár és nagyon reménytelen helyzet volt, arra is emlékszem, hogy a poros Török utcán mindössze egy vé­kony törzsű akácfácska nőtt és én száguldozás közben csak ezt a fácskát láttam magam előtt... Ez a kis fa döntötte el aztán véglegesen a biciklivel való kapcsolatomat. A vékony fácska,.mintha ez is gúnytűzött volna belőlem, elém jött, én meg nekimentem oly lendület­tel, Hogy megrázkódott, utána a biciklivel együtt oly szeren­csétlenül a földre pottyantam, hogy homlokom véres lett, majd sötétre barnultan megdagadt. Amikor az öcsém a segítségem­re sietett, hogy feltápászkod­hassam, már csak annyi erő volt bennem, hogy megkértem: csúfos bukásomról ne szóljon senkinek. SZABÓ BÉLA

Next

/
Oldalképek
Tartalom