Új Szó, 1969. július (22. évfolyam,152-178. szám)

1969-07-20 / 29. szám, Vasárnapi Új Szó

VERES JÁNOS: KÉT FA Éjféli kakasszókor megállok ablakodnál, az erdő Krúdy-könyvvé válna, ha kihajolnál. Ködarc az üveg mögött: vánkosod, álmod őre; a harangnyelv sem buzdít, hogy öltözz ünneplőbe. Elszántan megtámadna — tudom — ha beljebb mennék az elkötött ebeknél ádázabb idegenség. Mint kertek alján búvó éhes kenyérbetyárok: tussal leöntött tájkép közepén állok, várok. Némák a korhadt fejfák, most is úgy járok, mint rég, . a fukar tornácos ház ma sem mutatja kincsét. Udvarotokban senki, csak két sötét, kopár fa: két göjcsbe-bénult ember égre ragasztott árnya. Igaz. unalmas látvány, nézz, rájuk mégis néha, kigúnyolt végzeteket példáz itt ez a két fa, közel élnek egymáshoz — egymáshoz mégsem érnek, s csonkká rágják majd őket az ősgylk-fogú évek. Boldog — mert veled lehet — az ágy, az ajtó, asztal, én elmegyek, mert csupán a hideg sár marasztal. Ríkató képzeletem — bár gépek közt születtél — viasz-virágból fonott koszorút hagyd fejednél. Arpaszín hajad nyoma nem ékesíti mellem, mentő amulet nélkül megyek vad szelek ellen. MÁTÉ IDA: ROHAN AZ IDŐ Rohan az idő, bűneink elől fut, mint az őrült kínos önmaga elől. Erjedésének posványa űzi, apró virágok útját nem betűzi, elvakult látása az álmot nem látja. Rohan az idő velünk és ellenünk, de gyáva félelmünk, csak nekünk szórja fekete magvait. DOHÁNY TIBOR: GILÁNYI SÁNDOR: LAZ Vetkőzik az igazság S; szívekben melegszik Orvosai leszünk vagy írjuk: itt nyugszik MELYIK ÁRNYÉKHOZ TARTOZOM Tegnap, felkapaszkodtam egy csillagra! S kezemmel átöleltem a csillogó derekát. — S hintáztunk az űrben, mint két csillagmadár. — Egyszer csak a mélyből, egy álom nyargalt felém... Próbáltam megvesztegetni: nem sikerült. Lerántott. Ezüstös szárnya alá rejtett. Még könyörögtem . Majd lenéztem a hegyekre ... S megpillantottam az isteneket! — Segítsetek! — Ök is az ég felé mutattak. Most itt ringat az álom: ég és föld között. — Melyik árnyékhoz tartozom?! — Pedig nevemet a földbe vésték! CSONTOS VILMOS: TESTAMENTUM Testamentumként hagyta az apám: Sohase hagyjam cserben a népem. Ha szólok, értük szólaljon a szám, — Mert csorba esett népem igazán, Ideje már, elmúljon e szégyen. Ideje, s én, szófogadó gyermek Egész életem arra áldozom, — Karom kevés, — hát lángját lelkemnek, Sugárzóm az útra, ahol mennek, Hogy fényesedjék egyre az a nyom. A nyom, ahol őseim után most, Népem magának új utat tapos. Ez a nyom a falut és a várost Összeköti, s a tenger-kalászost Úgy látjuk már, az köztünk a kapocs Ezt a kapcsot rozsda hogy ne érje, S a nyom örökké járható legyen; Munkájával most írja törvénybe Szent jogát népem, — s azt várja érte, Hogy rá testvér-szív dobbanás felel. Testamentumod örökség, apám: Sohasem hagyom cserben a népem. Velük maradok, értük szól a szám, Amíg az élet fényét szórja rám, S ez nem feladat: kötelességem! SZITÁSI FERENC: EZ IS SZERELEM Asztalomnál széles búzaföldek kalászain hullámzik a fény, itt ül a nyár, utána jöttek a fák ls lombjaik hegyén. A beporosodott utakon fuldokoltak a traktorok. Csörömpölésük elnyelte a táj félhold-ívű szája. Szerelem ez is. Megérintem a földet, s a fekete árnyakat. Fehér kenyérből harapok, számban újjászületnek a parasztok. MÓRA FERENC (1879-1934) 90 évvel ezelőtt született Kiskunfélegyházán Móra Ferenc, a huszadik századi magyar prózairodalom egyéni hangú művelője. Nyomorúságos körülmények között végezte el középiskoláit és szerzett tanári oklevelet a budapesti egyetemen. A tanári pályát hamarosan felcserélte az újságíróival: a Szegedi Napló munkatársa, majd főszerkesztője lett. Közben 1917 ben, Tömörkény István utódaként. a szegedi Városi Múzeum igazgatója is volt. Szépirodalmi műveiben elsősorban a Szeged környéki parasztság és kisemberek kitűnő ábrázolója. Az egyszerű emberek iránti szeretet, életkörülményeik ismerete és a társadalmi igazságtalanságok láttán éles szatírába csapó ízes humor adja meg munkásságának jelentőségét. Főleg a rövidebb irodalmi műfajokat kedvelte, de regényei is jelentősek. Az Ének a búzamezőkről háborúellenes regénye. Az Aranykoporsó pedig a pogány és keresztény kultúra küzdelmén keresztül eleveníti fel Diocletianus korát. Az írásaibői kicsengő mély humanizmusa a hétköznapi életben is meglátszódott: Mindvégig támadta a Horthy-korszak népellenes törvényeit, s emiatt többször került összeütközésbe az akkori rendszer képviselőivel. Életéről és tevékenységéről a Daru utcából a Móra Ferencntcáig című egyéni hangvételű önéletrajzi regényben ad számot, amely fiatalabb és az idősebb korosztály a többi Móra-írással együtt ma is a kedvenc olvasmányai közé tartozik. Hogy, hogyse, kisdeák koromban egyszer azt vettem a fejembe, hogy én beállok könyvkereskedő inasnak. — Az is szép mesterség — bólintott rá a tervemre édesanyám —, de én jobban szerettem volna, ha generális lett volna belőled. — Az nem leszek, mert azt megrúgja a ló — vetettem ellen. — De azt még sose hallottam, hogy könyvkereskedő inast rúgott volna meg a ló. Édesanyám belátta, hogy igazam van és megfogta a kezemet: — No hát gyerünk el fiam Gergulics bácsihoz. A mi kis városunkban Gergulics bácsi volt az egyetlen könyvkereskedő. Akkora boltja volt, mint egy kalitka, két asztal betöltötte az egészet. Az egyik asztal be volt terítve mindenféle históriás könyvekkel: az volt a könyvesbolt. A másik asztalon szép rendbe sorakoztak a mézesbábok, a tükrös szívek, a kivont kardú mfizeskalács-huszárok, a mandulás pogácsák: az volt a mézeskalácsos-bolt. — Itt a kellemes, amitt a hasznos, — járt-kelt Gergulics bácsi a két asztal közt. — Akönyvkereskedőség kedves tudomány, a mézeskalácsosság hasznos tudomány. Szegény édesanyám nagyon meg volt illetődve ennyi tudomány láttára és alázatosan megkérdezte Gergulics bácsit, hogy mit néz ki belőlem? Alkalmas leszek-e valamelyik tudományra? Gergulics bácsi megforgatott előrehátra, hátba ütögetett, megköhögtetett és akkorát szorított a karomon, hogy belejajdultam. — Nagyon gyenge kis legény, se a kalapácsot, se a gyalut el nem bírná — mondta megelégedetten —, az Isten Is könyvkereskedőnek teremtette. De ha jól igyekszik, beletanulhat a mézeskalácsosságba ls. Gergulics bácsi csakugyan nem fösvénykedett a tudományával. Ahogy az édesanyám elment, mindjárt belefogott a mesterségbe. Elmondta, hogy melyik a krajcáros, melyik a kétkrajcáros, melyik a háromkrajcáros mézeskalács. T- Hát a könyvek, Gergulics bácsi? — húzódtam közelebb a könyves asztalhoz. — Az első sorbelieknek egy hatos az ára; a második sor két hatos, a harmadik sor három hatos. Érted-e, öcsém? No, ezt nem volt nehéz megérteni. Gergulics bácsi büszkén nézett körül, hogv ilyen hamar belevezetett a tudományba és annyira kegyelmibe fogadott, hogy mindjárt rám is bízta a boltot. Ű maga kiment a szőlőbe cseresznyét szedni. MÓRA FERENC

: GERGULICS INASA — Neked is hozok belőle — szólt vissza a boltajtóból. — Ahány könyvet eladsz, annyi marék cseresznye lesz a fizetésedl De hiszen beszélhetett nekem, hallottam is már én azt, meg nem ls. Szinte káprázott a szemem az örömtől, ahogy magamra maradtam a sok szép históriás könyvvel'. Ott volt a „Ludas Matyi", meg a „Fehér ló fia", meg az „Ezeregy éjszaka", meg a „Koplaló Mátyás". Azt sem tudtam, melyikhez kapjak. Utoljára az egyikre ráültem, a másikra rákönyököltem, a harmadikra rátenyereltem, a legvastagabbat elkezdtem olvasnL Annak a címe volt „Csalóka Péter". Hát alig keveredek barátságba Csalóka Péterrel, nyílik az ajtó és bekocog rajta egy magamformájú fiúcska. — Megvan-e itt a Csálóka Péter? — azt mondja. Ügy megijedtem, hogy egyszerre elállt a szívem dobogása. — Nincsen az — csúsztattam le a könyvet az ölembe. A fiúcska körülnézett és megakadt a szeme azon a hétfejű sárkányon, amelyik az Ezeregyéjszaka tábláján . ágaskodott. — Ez is jó lesz — nyújtotta ki érte a kezét. A hétfejű sárkány nem nézhet csúnyábban, mint ahogy én néztem. Ohó — gondoltam magamban —, hát mért lettem én könyvkereskedő inas, ha minden könyvet elhordanak előlem! — Hallod-e, te fiú — támadt hirtelen egy jó gondolatom — többet ér ám a mézeskalács, mint a meséskönyv. Inkább a másik asztalon választanál magadnak valamit. A kis cimbora nagyon értetlenül nézett rám. Utoljára is nekem kellett rajta segíteni. A markába nyomtam a legnagyobb mézeskalácshuszárt és kitessékeltem vele az ajtón. De, úgy látszik, mégis volt az én kis cimborámnak magához való esze. Mert alig kezdtem el tovább kalandozni Csalóka Péterrel, már megint ott lábatlankodott egy fiúcska. — Csalóka Pétert szeretném megvenni — mondta furfangos mosollyal. Erre már nem sok szót vesztegettem, hanem mindjárt kifizettem egy marék mézeskalács mogyoróval. Nem ért az semmit, mert úgy jött a sok gyerek, mint a raj s az mind a Csalóka Pétert akarta megvennL Utoljára már nem is kérdezősködtek, csak mentek egyenesen a mézeskalácsos asztalhoz. Beesteledett, mire keresztül olvastam Csalóka Pétert s akkorra egy morzsa mézeskalács nem maradt a másik asztalon. Hanem ahány gyerrek volt a városban, az mind ott nyüzsgött a bolt előtt, mire a gazdám hazatért. Sietett az istenadta, mert már az utca végén hallotta a nagy újságot, hogy Gergulics boltjában ingyen mézeskalácsot kap, aki könyvet akar venni. Ahogy betoppant, úgy félrehúzta a száját, mintha a tulajdon fülét akarná megharapni. De aztán mégis inkább csak az én fülemen töltötte a mérgét és nem éppen barátságosan adta ki az úti cédulámat. — Föl ls út, le ls út — búcsúzott ed tőlem —, hanem ide be ne tedd többet a lábad. Azóta csakugyan nem ls voltam könyvkereskedő inas.