Új Szó, 1969. július (22. évfolyam,152-178. szám)

1969-07-20 / 29. szám, Vasárnapi Új Szó

• JAPÁN vezet a világ országai közül a filmgyártásban. A felkelő nap országában, az UNESCO legújabb adatai szerint — bár ezek 1966-ra vonatkoznak — ebben az esztendőben 719 filmet produkáltak. Utána következett India 316, Tajvan 257, valamint Olaszország 245 filmmel. • GRIGQRIJ KOZINCEV, a szovjet Hamlet-film rendezője több évi előkészület ntán elkezdte a Lear király forgatását. A címszerepet az eszt Jurij jervet alakítja. • PÁRIZSBAN készül Virna Lisi új filmje. A karácsonyfa. A film több jelenetét a Gare de l'Esten forgatják. • A SZICÍLIAIAK clan-ja a címe jean Gabin most készülő filmjének. Irina Deinick alakítja a női főszerepet; a harmadik főszereplő Lino Ventura. • HARMINCHÉT ÉV ... Enynyi választja el Katherine Hepburn első és harmadik Oscardíjas filmjét. A művésznő a Morning glory ban — ezért ítélték neki az első „Oscar"-t — és az Oroszlán télen címűben — ezért tüntették a 61-ik évébe lépő Hepburnt a harmadikkal. • MONICA VITTI, Jean Valéré a Skarlátruhás nő című filmjében Róbert Hossein-nel és Maurice Ronet-val játszik. • GULIVER utazásait készül rajzfilmnek elkészíteni Heinz Edelmann, a nyugati filmszínházakban nemrég bemutatott Beatles-film, a Sárga tengeralattjáró rendezője. • KUCZKA PÉTER írta, Fejér Tamás rendezi Az idő ablakai című, első magyar tudományos-fantasztikus filmet, amelynek/néhány főszerepét — Gábor Miklós és Darvas Iván mellett — ismert külföldi színészek játsszák. • AZ IDEI VELENCEI filmfesztiválon — mint azt Ernesto G. Laura filmkritikus, a fesztivál új igazgatója bejelentette — már se a hagyományos Aranyoroszlánt, sem más díjat nem fognak kiosztani. Laura nézete szerint a régi stílusú fesztiválok ma már idejüket múlták. Meg kell szabadítani a velenceit is a kommercializmus uralma alól; a fesztivált új műsorpolitikával és olcsó belépőjegyekkel igyekszik majd népszerűsíteni. • SZOVJET—

BOLGÄR filmegyüttműködési szerződést kötöttek Moszkvában. Ennek keretében közös filmet készítenek majd a nagy forradalmár, Georgi Dimitrov életéről és munkásságáról, továbbá két másik koprodukciós filmet is terveznek. • VITUS BEHRING expedíciójának kalandos történetét viszi filmre J. Svirjov moszkvai rendező. A holland származású Bchring, mint a történelemből ismeretes, a XVIII. század elején az orosz flottához állt be és I. Péter cártól azt a feladatot kapta, hajózzon végig Szibéria északkeleti partjai mentén. Behring, a „Sarki Odysseus" csaknem húsz évig bolyongott több száz főnyi legénységű vitorláshajőival. Expedíciója nagy szerepet játszott Oroszország északi tengereinek telkntatásában. MICHELANGELO ANTONIONI BEFEJEZTE ELSŰ, AMERIKÁBAN KÉSZÍTETT FILMJE, A ZABRISZKIE POINT FORGATÁSÁT. TÖBB HÖNAPOT TÖLTÖTT AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN. ÉLMÉNYEIT, TAPASZTALATAIT A ĽESPRESSO SZÁMÁRA ÍRT CIKKÉBEN ÖSSZEGEZTE. ÍRÁSÁT AZ ALÁBBIAKBAN ISMERTETJÜK. F

ilmem a fantázia játékos szüleménye — írja többi között Antonioni. — A háttér természetesen az amerikai táj. Ebben az esetben a hátteret szélesen értelmezem. Nemcsak a hegyekre, a sivatagokra, városokra, kaktuszültetvényekre gondolok, hanem a gettókra is, az emberekre, akik szenvednek, lázadnak, meg azokra, akik látják a dolgokat, meg is értik őket, de nincs erejük lázadni, és talán éppen ezért mindenért felelősek. Vajon benne van-e mindez filmemben? Ogy érzem, Igen. Legalább is valamilyen módon. Talán megfoghatatlanul, nem konkrétan, de lehetetlen Amerikáról úgy beszélni, hogy az ártatlanságnak és az erőszaknak ezt a légkörét ne érzékeltessük. Én persze két fiatal, Dalia és Mark történetét ábrázolom. Az ő viszonyuk bonyodalmait kívántam érzékeltetni. Nem az én bűnöm és nem is az általam kiválasztott figuráké, ha sorsuk elválaszthatatlan az élet realitásától, a zűrzavarnak és erőszaknak attól a légkörétől, melyben mozognak. Ez a háttér, ez a környezet olyan tény, adalék, amelyet adottnak kellett venni. Egyébként munkámat az jellemezte, hogy a forgatókönyv állandóan módosult. Az esetenkénti rögtönzés parancsolóan vette át a távlati tervezés helyét. A hollywoodi organizáció: a jelenetek, helyszínek hagyó- • mányos beütemezése teljesen megbénította volna filmemet. Sálvós harcot vívtam e megcsontosodott generáció ellen, térdre kényszerítettem, megváltoztattam. Nem" volt könnyű dolgom. A napi szükségletekhez kellett idomítanom a hollywoodi film hatalmas bürokratikus gépezetét. Nyilvánvaló, hogy itt sem csupán módszerbeli ellentmondások merültek fel. Az ellentét voltaképpen szemlélteti: hogyan látjuk az életet? Én kérlelhetetlenül visszautasítottam azt a szemléletet, s ennek folytán azt a munkamódszert, amely elfogadja a kész kliséket, a megcsontosodott struktúrákat, az imitálást, egyazon téma variációit és az embereket helyettesítő próbababákat. A fentiekből logikusan következik, hogy nem követhettem mereven egy előre megfogalmazott szövegkönyv utasításait, hiszen munkám helyszíne, Amerika állandóan változik és átalakul, ami megkövetelte könyvem folyamatos, menetközbení átdolgozását. Hadd említsek erre konkrét példát. Rendkívül mély hatást gyakorolt rám a városokban és az amerikai egyetemeken a néger közösségekkel létesített intenzív, eleven kapcsolat. Az élet korrigálta előzetes elképzeléselmet. Ma már meg vagyok győződve róla, hogy Amerika egyetlen reménysége a négerek, és azok a fiatal fehérek, akik ennek a realitásnak tudatában vannak. Ez a felismerés rányomja bélyegét filmemre, még akkor is, ha történetemben a négereknek nem jut jelentős szerep. Az én filmem hősei olyan fehér fiatalok, akik igyekeznek megérteni a dolgokat, majd ennek jegyében cselekedni. A kérdés csupán az, van-e még erre lehetőségük? Alaposan körülnézve az Egyesült Államokban, megvilágosodott bennem, hogy a fehérek talán tudat alatti, de nagyon mély törekvése voltaképpen arra irányul (akár szolidaritás, akár — mint gyakrabban előfordul — gyűlölet és terror formájában), hogy négerek lehessenek. Vagyis legalább egy töredékét bitorolják annak a képességeknek, aminek a négerek tulajdonában vannak: nem elfogadni, nem eltűrni ezt a világot. A négerek tudják, hogy jogfosztottak, mert ezt nap mint nap fájdalmasan érzékelik. Amerikai vándorlásaim során gyakran megütköztem azon, hogy hány emberrel találkoztam, akik valóban meg vannak győződve: azt tehetik, amit akarnak, az egyén szabadsága (néhány közrendészeti szükségszerű követelmény kivételével) gyakorlatilag korlátlan. Azt azonban a legritkább esetben kérdezik meg önmaguktól, hogy ezek az „apró" korlátozások voltaképpen Michelangelo Antonioni forgatag köz ben. mit is jelentenek az életükben. Számomra érthetetlen, miként fogadja el a nagy többség a rendőrség magatartását. Hogyan dőlhetnek be az emberek az engedélyezett szabadság mítoszának (s itt nem utolsósorban gondolok az erotika és a meztelenség jelenlegi tobzódására, ahol valóban „minden meg van engedve"), anélkül, hogy felvetődne bennük a kérdés, mi az, ami tilos? Los Angelesben például a serdülőkorúak évek óta nem mehetnek az utcára este nyolc után. Disneylandból egy hoszszú hajú fiatalembert úgy űztek ki a városból, mint valami tolvajt. Világos, hogy itt nem a hajról meg a divatról van szó, hanem a mélyen gyökerező nem toleráns magatartás egyik tünetéről. Ám ez a türelmetlenség csak azért érvényesülhet, mert van, aki tudomásul veszi és alkalmazkodik hozzá. Ez az alkalmazkodás és beletörődés nyomja rá bélyegét mindenre: a gettók nyomorától Vietnamig. A szabadság pedig abban teljesedik ki, hogy az állampolgár, ha akarja, új autót vásárolhat magának. A fentebb elmondottak alapján állíthatom, hogy Amerikában megismertem ennek az országnak a legrosszabb és a legjobb oldalait. Sőt bizonyos mértékben az a benyomás alakult ki bennem, hogy ebben az országban a legmagasabb és a legvilágosabb szinten ugyanakkor a legalantosabb és legbrutálisabb formában jelentkezik mindaz, amit a mi civilizációnk és a mi nemzedékünk megteremt és képvisel. Ha tömören kellene összefoglalnom amerikai tapasztalatom lényegét, azt mondanám: a pazarlás, az ártatlanság, az óriási méretek, a szegénység. A pazarlás, mint tudatos attitűd, szokás, sőt valóságos hitvallás, tébolyító, elképesztő, európai ember nem tudja megszokni. S ezzel a pazarlással úton útfélen találkozunk. Nemcsak a gazdagok életében, hanem akár egy film forgatása közben is. Az ártatlanságot a szemekből olvastam ki. Elsősorban a fiatalokéból, akik egy másik világról álmodoznak, a katonákéból, akik iszonyodnak a háborútól, a fegyelmezett polgárokéból, akik kiözönlenek a szabad rétekre, hogy nyárson sütött húst egyenek, a konzervek és a készételek helyett. Ártatlanságuk gyanútlanságukban rejlik. Nem tudják, mi áll előttük, nincsenek tisztában vele, hogy esetleg iszonyú tragédia leselkedik rájuk, illetve ebbe is olyan fásultan törődnek bele, mint a mindennapi élet rutinjának hallgatólagos előírásaiba. A fehérek és a négerek közötti különbség talán éppen abban jelentkezik, hogy a fiatalok legelkötelezettebb csoportjain kívül a négerek az egyetlenek, akik tudják,' milyen veszélyek leselkednek rájuk, de nem félnek tőle, mert egyszerűen képtelenek beletörődni a jelenlegi helyzetbe. A szegénység ugyanolyan képtelen, tünetei ugyanolyan váratlanok és ' megdöbbentőek, mint a pazarlásé. Mai napig megfejthetetlen előttem, de azt hiszem, az amerikaiak többsége előtt is, mi az oka ennek a hihetetlen szegénységnek abban az országban, amely a világ legmagasabb életszínvonalát tudja felmutatni. Pedig ez a szegénység valódi, rideg, kézzel fogható, naponta tapasztalható és mindenki láthatja, azok kivéte Daria Halprin és Mark Frechette a film két főszereplője. lével, akik az álmokba és a narkótikumokba menekülnek. Végül az utolsó nagy élményem: az óriási méretek. Azt hiszem ezt sem lehet elválasztani az amerikai lelkülettől. Egy ilyen hatalmas ország, ilyen távolságokkal és ekkora láthatárral szükségszerűen az álmok, az illúzóik, a feszültségek, a magány, a hit, az ártatlanság, a hazafiság és a lázadás, az optimizmus és a kétségbeesés káoszában gomolyog. Filmem valnmi módon ezekről a dolgokról szól. Sok nehézséggel, dühhel, szeretettel és szenvedéllyel forgattam és még nem is vagyok egésüen kész a munkámmal. Vaskézzel kellett megragadnom a világ legszebb és legvisszataszítóbb realitását. Legközelebbi filmemnek olasz műnek kell lennie, mert újra meg kell találnom gyökereimet. Tudom, nem lesz könnyű, söt nagyon is nehéz visszatalálni a helyes útra és mértékre.