Új Szó, 1969. július (22. évfolyam,152-178. szám)
1969-07-14 / 163. szám, hétfő
Teremtsünk végre békét! Ai el nem kötelezett országok értekezletének záróközleménye Belgrád — Az el íielfh kötelezett országok konzultatív érte kezlete több mint háromórás éjszakai ülés után szombatra virradóra jóval éjfél után fejezte be négynapos tanácskozását. A közleményt végül közfelkiáltással fogadta el az 51 ország delegációja. A konzultatív értekezlet a közlemény szerint megerősítette az 1961-es belgrádi és az 1964-es kairói csúcsértekezlet elveit az el nem kötelezettségről. A világhelyzet jellemzőjét a tanácskozás abban látja, hogy „egyfelől a népek harcot folytatnak politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális függetlenségükért; másfelől pedig az imperializmus, a kolonializmus, a neokolonializmus és az idegen uralom minden más formája növekvő mértékben folyamodik a hatalmi politikához és nyomáshoz, beleértve a fegyveres beavatkozást az aknamunkák és mások belügyeibe való beavatkozást ls". Az értekezlet résztvevői elismeréssel állapították meg, hogy a nagyhatalmak erőfeszítéseket tesznek az egymás közötti fegyveres összeütközés megakadályozására és tárgyalásokra törekednek. „Ez azonban nem nem biztosítja a békét és a függetlenséget mindenki számára, s azt, hogy a nemzetközi problémák megoldásánál egyaránt tiszteletben tartsák mind az érdekelt országok, mind a nagy nemzetközi közösség érdekeit, s valamennyi ország egyenjogú részvételét a világ ügyeiben" — hangoztatja a közlemény. A belgrádi tanácskozás támogatásáról biztosította a vietnami nép hősi harcát a szabadságért és a függetlenségért, s reményét fejezte ki, hogy a párizsi tárgyalások a lehető legrövidebb időn belül tartós rendezéshez vezetnek. Hangsúlyozta az értekezlet, hogy minden külföldi erő azonnali és feltétel nélküli kivonása DélVietnamból a rendezés előfeltétele. A közlemény elégedetlenségét fejezte ki amiatt, hogy a koloniaiizmus felszámolása stagnál és támogatásáról biztosítja a nemzetközi felszabadító mozgalmakat az imperializmus elleni küzdelemben, elítélte a fajüldöző rezsimeket és hangsúlyozta a fejlődést szolgáló gazdasági együttmükö dés fontosságát. A résztvevők elismerték o Hadgyakorlatok Lengyelországban Moszkva — Moszkvában hivatalosan közölték, hogy július 4-e és 11-e között a Lengyel Népköztársaság területén törzsvezetési gyakorlatokat tartottak, amelyben a lengyel néphadsereg, az NDK nemzeti néphadserege és a szovjet fegyveres erők törzsei, valamint hadtápszervei vettek részt. A hadgyakorlatokat Szergej Stemenko hadseregtábornok, a Varsói Szerződés egyesített fegyveres erőinek parancsnoki tervével összhangban tartották meg. A hadgyakorlat a bajtársi együttműködés és a kölcsönös megértés légkörében zajlott le és hozzájárult ahhoz, hogy tovább erősödjék a barátság a testvéri hadseregek között. palesztinai nép jogát hazájá hoz, törvénytelennek minősítették a háború útján megszállt közel-keleti területek bekebe lezését és síkra szálltak a külföldi csapatok kivonásáért a megszállt arab területekről. Az 51 ország küldöttsége fontosnak mondotta a Kínai Népköztársaság törvényes ENSZ-jogainak helyreállítását. A közlemény hasznosnak mondja az el nem kötelezett országok harmadik csúcsértekezletének megtartását — megfelelő előkészítés után. Az értekezlet helyét és időpontját a zárókörülmény nem tartalmazza. A belgrádi konzultáció résztvevői lehetőséget látnak az el nem kötelezetteknek nevezett országok számának növelésére, de kizárólag a belgrádi és n kairói csúcsértekezleten elfogadott elvek és feltételek alap ján. Mégis folytatódnak a tárgyalások Habarovszkban Fegyveres összetűzések a kínai—indiai határon Moszkva — A TASZSZ szovjet hírügynökség tegnap jelentette, hogy a kínai fél meghiúsította a Habarovszkban a folyami hajózás szabályozásáról folyó tárgyalásokat. A tárgyalások megszakítására a júliusi 8-i fegyveres incidens után került sor, miután a kínai egységek megtámadtak egy szovjet hajót. A kínai küldöttség vezetője másnap nem volt hajlandó folytatni a megbeszéléseket, ezt megelőzően pedig durva támadásokat intézett a szovjet vezetők ellen. A szovjet küldöttség vezetője felkérte a kínai felet, hogy folytassák a megbeszéléseket, erre azonban nem került sor, és ezért minden felelősség a kínai félre hárul — hangoztat ja a TASZSZ jelentése. A kínai fél tegnap reggel váratlanul közölte, hogy előző döntése ellenére hajlandó folytatni a tárgyalásokat. A szovjet küldöttség közölte, hogy örömmel fogadta e bejelentést és kész a tárgyalások folytatására. Megegyezés jött létre, hogy a kínai—szovjet vegyesbizottság ma ismét megkezdi a tárgyalásokat. Egy indiai AFP jelentés szerint szombaton Nepáltól nyugatra fegyveres incidens zajlott le kínai és indiai csapatok között. A jelentés arról nem szól, vajon halálos áldozatokat is követelt-e az összetűzés. (CSTK) VARSÓBAN, 'szombaton lengyel—csehszlovák gazdasági egyezményt írtak alá bánya- és gépipari termékek kölcsönös árucsere-forgalmáról. IZRAELBEN tegnap mintegy 10 000 gépipari munkás és tech nikus lépett egynapos sztrájkba a munkaszerződést érintő vita eldöntése érdekében. A kormány egyébként felhatalmazta Josef Almogi munkaügyi minisztert, hogy ha a szükség megkívánja, kényszerítse rá a dolgozókat a sztrájk felfüggesztésére. ZARÖKÜZLEMÉNYT adtak ki a Kádár János vezette magyar párt- és kormányküldöttség bulgáriai látogatásának befejezése után, amelynek során aláírták Bulgária és Magyarország új barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási egyezményét. HANOIBAN egyezményt írtak alá, amelynek értelmében az idén észak-vietnami fiatalok termelési gyakorlatokat végeznek csehszlovák ipari üzemekben. A BECSBEN székelő Nemzetközi Atomenergiai Ügynökség 14 tagállamának küldöttsége ezekben a napokban Csehszlovákiában, Lengyelországban és a Szovjetunióban ismerkedik meg a káros jellegű atomcsapadék eltávolítása terén szerzett legújabb tapasztalatokkal. CEAUSESCU, a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára Kolozsvárott tartott beszédében kijelentette, hogy a román külpolitika alapja a kapcsolatok kiszélesítése minden állammal, tekintet nélkül társadalmi berendezkedésére. NYUGAT-NÉMETORSZÁGBAN teljes mértékben megindult a választási kampány. Kieslnger kancellár, Strauss pénzügyminiszter és több más neves politikus mondta el szombaton és vasárnap első beszédét a választásokkal kapcsolatban egyelőre még közömbös nyugatnémet lakossághoz. SARAGAT olasz köztársasági elnök tegnap ismét a kereszténydemokrata Rumort bízta meg kormányalakítással. ENRICO BERLINGUER, az Olasz Kommunista Párt főtitkárának első helyettese Firenzében egységes fellépésre szólította fel az olasz baloldali erőket. ÍRORSZÁGBAN kiújultak az ellenségeskedések a szélsőséges protestánsok és a katolikusok között. Szombaton a zavargások során megsebesült 38 személyt kellett kórházba szállíta ni. BUDAPESTEN 65 éves korá ban meghalt Paál Ferenc, neves újságíró és publicista, aki annak idején a pozsonyi „A reggel" és a „Prágai Magyar Hírlap" szerkesztője volt. AZ ENSZ különbizottságot hozott létre a faji megkülönböztetés kiküszöbölésére. LENGYELORSZÁGBAN folynak az előkészületek a július 22-i áliamünnep méltó megünneplésére. Varsóban ebből az alkalomból nagyszabású katonai díszszemlét és felvonulást tartanak. PAKISZTÁNI jószolgálati kormányküldöttség utazott Pekingbe. A küldöttséget Nura Khan marsall, a légierő főparancsnokhelyettese vezeti. A pekingi repülőtéren többek között • Csou En-laj miniszterelnök fogadta a pakisztáni vendégeket. A SZOVJETUNIÓBAN tegnap Luna 15. jelzésű automatikus űrállomást bocsátottak fel a világűrbe. A földi irányító központ kapcsolatot tart fenn az űrszondával. A BOLGÁR lapok nagy figyelmet szentelnek Vasil Bílak legutóbbi beszédének, amelyben a kommunista és munkáspártok nemrég Moszkvában megtartott értekezletét fontos lépésnek tartja a nemzetközi kommunista mozgalom egységének megteremtése felé. Felmelegedés várható Ai IdOjárás csaknem az egész elmúlt hét folyamán nagyon változékony, az idősxBkhox képest túlságosan hűvös volt. Időnként xáporok és zivatarok söpörtek vé gig hazánk egyes területein, amelyekből helyenként aránylag bő séges csapadék hullott. Ez az Idő Járás nemcsak hogy a „sxabadságosoknak" nem kedvezett, hanem mezőgazdászainknak is gondot okozott, hiszen sxámukra a nyár legnagyobb eseménye — az aratás van soron! Az időjárás „rosxszabbortását" főképpen az északnyugatról Észak. 6k Közép-Európába áramló sarki légtömegek hullámai okozták. A sarki hűvös levegő a bét második felében Kö •ép-Európán keresztül elérte kon ti'nensttnk déli részelt — Olaszor szagot, Jugoszláviát, Romániát és Bugárlát Is (ezért nem csoda, ba a kedvezőtlen időjárás elrontotta azoknak a szabadságai is, akik az Adriai- vagy a Fekete-tenger partján üdülnek). A hegvekben különösképpen lehűlt a levegő. A Magas-Tátrában, a l.omniei-csú oson, a Chopokon időnként a fagypont alá süllyedi a hőmérsék let, és még havazott ls. Az európai országok közlil igazi nyári időjárás csupán Spanyolországban és a Szovjetunióban volt. ahol a déli Irányból áramló meleg leve gő elértő a messzi és/aki vidékeket, sőt behatolt a sarkkörön belüli területekre is. A jelenlegi időjárást altalában az a hatalmas anticiklon uralja, amelynek középpontja a Vizcayaiöböl fölött terül el Ennek a terjedelmes anticiklonnak egvik nyúlványa Franciaországon keresztül Közép-Európa irányába nyomul előre. Ennek a kontinens felé eső határán még mindig a hűvös levegő van túlsúlyban, azaz az iinént említett sarki tégtöme gek. Az állandóan mozgásban le vő sarki levegőnek a hatására — amely lassanként a szárazföld fii lött kezd átmelegedni — még mindig gyakoriak a változo le'bő zetet kísérő xivatirok és futó esők. Feltételezhető. Iiogy az aní'c'k'on nyúlványa tovább terjed a -zirnzfii'd belseje felé. s ígv 'látással lesz nálunk is az időjárás alakn lására. A július 14 tői 20 ig várható iflő :Hrás: kezdetben változó, inkább sürftsüdti telhőzet. helyen ként futó esók: az éjszakai hő mérséklet általában 7—11 tok között a nappali hőmérséklet 18 és 23 fok között. Később, többnyire gyakori felhőátvonulások mellett, a nannaü hő'nérs»k1et fnkoza'o sin fB'roo'etre'W' és a hőmért higanyszála 23 lok fiilé emelke dik P. F. • Csúcseső Santa Claraban Gyarmati győzelemmel kezdett Milena Duchková, a toronyugrás csehszlovák olimpiai bajnoka a Santa Clara-i hagyományos nemzetközi úsxóviadalon, számában a második helyen végzett az amerikai Micky King mö gött. Ax elsőség kérdése e két toronyugrő köxött dőlt el. Düchková mindössze 5,40 ponttal maradt el a győztes King mögött, de csaknem 30 ponttal előzte meg a hÄmadik helyezett, ugyancsak amerikai Lipmant. Duchková a műugrásban negyedik lett három amerikai versenyző, King, Adair és Lipman mögött. A Santa Clara-i úszőviadalon, — a hagyományokhoz híven — ezúttal Is több világcsúcs született. A 17 esztendős Gary Hall 4:38,7 percet úszott a 40(1 m-es vegyesúszásban és háromtized másodperccel megjavította Hickcox világcsúcsát. Az NDK 18 esztendős versenyzője, Roland Matthex 0,1 mp-cel megjavította saját világcsúcsát a 200 m-es hátúszásban 2:07,4 perces időeredménnyel. Mark Spitx, kétszeres világcsúcstartó a 200 m-es gyorsúszásban 1:54,3 perccel beállította Scholander világrekordját és a 100 m-es pillangóúszásban 55,6 mp-cel ls a világcsúccsal azonos eredményt ért el. Az NSZK-beli Hans Fasxnacht a 400 m-es gyorsúszásban 4:08,2-vel új Európa-csúcsot állított fel. A 17 esztendős Brian Job a 100 m-es mellúszásban 1:07,0 perccel új amerikai csúcsot úszott. Kitűnően sikerült Gyarmati Andrea bemutatkozása ls, aki a 100 m-es pillangóúszásban bizto-, san utasította maga mögé az ame rikat élmezőnyt. EREDMÉNYEK — 200 m gyors: Spitx 1:54,3 p, 400 m gyors: Fattsnacht (NSZK-beli) 4:08,2 p, lOO^m mell: Job 1:07,0 p, 100 m pillangó: Spitz 55,6 mp, 100 m hát: Matthes (NDK-beli) 56,5 mp, 200 m mell: |ob 2:25,8 p, 400 m vegyesúszás: Hall 4:38,7 p. Műugrás: Finneran 510 D Nű*< — 200 m gyors: Kruse 2:09. S p. 400 m gyors: Meyer 4:26,4 p, 100 m pillangó: 1. Gyar mali (magyar) 1:06,6 p, 2. Willie 1:07,0 p. 3. Hewitt 1:07,1 p, 100 m hát: 1. Hall 1:07,1 p, 200 m hát: Atwood 2:27,4 p, 200 m mell: Wichman 2:46,1 p, toronyugrás: 1. King 386,80 p, 2. Duchková (csehszlovák) 381,40 p, 3. Lipman 352,55 p, Műugrás: 1. King 461.60 p, 2. Adair 457 p, 3. Lipman 435 p, 4. Ducbková (csehszlovák) 414,25 pont. Három győzelem Münchenben Három csehszlovák győzelem született Münchenben a Hans Braun atlétikai emlékversenyen. Stanislav Petr az 5000 m es síkfutásban szerezte meg a győzelmet négy etiópiai futó, köxtük Mamo Wolde, a maratoni futás olimpiai bajnoka előtt. R n dolf B a u d i s magasugrásban győzött 213 cm-rel és Jozef Plachý a 800 m-es síkfutásban bizonyult a legjobbnak 1:50.0 perccel az Írországi Carrol előtt, aki 0,1 mp-cel rosszabb időt lu tolt. A két vágtázó, Kynos és Bob man a második és harmadik he lyen végzett a 200 in-es síkfutásban a trinidadi Roberts mögött, aki 20.7 mp-et futott. Kynos tdeje 21,0 és Bohmané 21,3 volt. Eredmények — 100 m: Ramirez (kubai) 10,3 mp. 200 m: Roberts (trinidadi) 20,7 mp, 400 m: Nils son (svéd) 47,6 mp. 800 m: Plachý (csehszlovák) 1:5Q,0 p, 5000 m: Petr (csehszlovák) 14:00,0 p, 1500 m: Knill (svájci) 3:45,9 p, 110 m gát: Nickel (NSZK-beli) 13.8 mp, 400 m gát: Schubert (NSZK-beli) 51,3 mp. Magasugrás: Baudis (csehszlovák) 213 cm, rúdugrás: Engel (NSZK beli) 500 cm, hármasugrás: Hernandez (kubai) 16,01 in. Gerelyvetés: Kulcsár (magyar) 80,44 m, kalapácsvetés: Sugavara (japán) 67,10 m. Nők — 100 m: Cobian (kubai) 11,6 mp, 400 m: 1 Govoni (olasz) 54,6 mp, 2. Balogh (magyar) 54,7 mp, 800 m: Keizer (holland) 2:05,9 p, 100 m gát: Rosendabl (NSZK-beli) 13,9 mp, Gerelyvetés: Rankyné Németh Angéla (magyar) 59,64 m. KEDDEN UTAZIK AMERIKÁBA a KK-cyőztes Inter Bratislava A Közép európai Kupa 27. győz tese, ar. Inter Bratislava meghí vást kapott Észak Amerikába, amelynek eleget tesz. Kedden 21tagú küldöttség utazik a tengerentúlra. Az Inter 4 mérkőzést játszik az USA ban fis hármat Ka Hadában. A portya menedzsere azt szerette volna, ha az Inter augusztus 6 án és 9 én további két mérkőzést is vállal az USA-ban, tekintettel azonban arra, hogy augusztus 13-án kezdődik a bajnoki év, az Inter már augusztus 4-én hazatér. A pozsonyi csapat július 16 án. tehát a megérkezését követő na pon már szerepelni fog, mégpedig az USA-beli Atlantában. A portya során angol csapattal, az Ipswich Town együttesével is mérkőzik. A 17 kijelölt játékos kőzött nem szerepel Medvirf és Javorek, mivel mindketten elhagyják az egyesüle tett és Ausztriában folytatják mii ködésüket. A csapattal tart azon ban PetráS, a liga gólkirálya, az Inter új játékosa. A kijelölt játékosok között szerepel két ifjúsági labdarúgó is. Csehszlovák sikerek Messinában Két csehszlovák győzelemmel folytatódtak a messinai nemzet közi női kosárlabdatorna küzdel mei. A csehszlovák válogatott pénteken este 57:30 (29:15) arányú győzelmet aratott Franciaország lelett. A csehszlovák együttes már a 11. pepeben 20:4-re el húzott, és a vártnak 'megfelelő biztos győzelmet aratott. Az est másik mérkőzésén Románia 70:36 (25:23) arányban bizonyult jobb nak az NSZK-nál. Szombaton este Olaszország volt Csehsxlovákia el lenfele. A csehszlovák lányok erősen szeles időben 34:14 (16:111 arányú győzelmet arattak. A hazai együttes a mintegy 3000 néző lelkes biztatása közepette jól kez tlett és a 10. percig vezetett ts. Ezután a csehszlovák csapat vette át a játék Irányítását, ötletes játékkal és kiváló zónavédelemme! a maga javára fordította a találkozó állását. A másik szombati találkozón Franciaursxág 87:30 (39:17) arányban győzött az NSZK ellen. Az utolsó forduló előtt Ciehszlovákia áll az élen 6 pont tal az 5—5 pontos Franciaország és Románia, valamint a 4—4 pon tos Olasxorsxág és NSZK előtt. A sportfogadás hírei A ŠPORTKA 2B. játékhete első húzásának nyerőszámai: 20 24 25 30 40 48 " A ŠPORTKA 28 játékhete más idik húzásának nyerőszámai: 4 7 17 37 43 49 A prémiumok elosztása: Gyűjtőhely: Sorozatszám: boiszám: összeg: Posta Kopisty ao 689 582 113 40 000 Pošta Kassa pa 481 952 1000 40 000 Pošta N;ivé Mesto nad Metuji I-'a 153 247 270 60 000 Pošta Skalica D 321 035 443 60 000 TJ Autoškola Mladá Buieslav oa 984 348 7090 40 000 A MATES szombaton húzott nyerőszámai: 1 6 7 15 20 A SAZKA 28 játékhetének 12-taláIatos szelvénye: i 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 020202211 2 0 2 1989 VII. 14