Új Szó, 1969. július (22. évfolyam,152-178. szám)
1969-07-14 / 163. szám, hétfő
Világ proletárjai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1969. július 14. • HÉTFŐ BRATISLAVA • XXII. ÉVFOLYAM 163. szám Ára 50 fillér Ünnepre készülünk javában folynak az előkészületek a Szlovák Nemzeti Felkelés évfodulójának megünneplésére. A negyedszázados évforduló napján Besztercebányán, a felkelés volt központjában ünnepi ülést tartanak a legfelsőbb szlovákiai párt- és állami szervek LUDVÍK SVOBODA köztársasági elnök és dr. GUSTÁV HUSÁK, a CSKP KB első titkára részvételével. 9 Repülőnap Hazánkban hagyományosak voltak az évente megrendezett repülőnapok. Egyik legnagyobb ilyen rendezvény volt az öt évvel ezelőtti sliáci légi parádé. Azóta azonban nem volt lehetőségünk országos repülőszem' lén megtekinteni repülőiparunk újdonságait, katonai és polgári pilótáink mutatványait. Idén azonban, úgy látszik, megtörik a jég, és az SZNF 25. évfordulója alkalmából ismét láthatunk légi parádét. A tervek szerint a repülőnapot Bratislavában, augusztus 31-én rendezik meg. 9 Partizántaiálkozók E héttől kezdve Közép-Szlovákia legkülönbözőbb helyein találkozókat rendeznek az egykori partizánok, illegális pártr | ~ " > '' ' l-l 4 9 Munkaverseny Amikor idén januárban a Šverma Vasmű, a Breznói Hídelemgyár és a Piesoki Gépgyár felhívást tett közzé az SZNF 25. évfordulójának méltó megünneplésére munkaverseny formájában, számos üzemben alig volt visszhangja. A múltban az ilyen évfordulókkal kapcsolatos munkafelajánlások sok esetben csak formálisak voltak, és érthető volt az ellenszenv. A Piesoki Gépgyárban azonban megmutatták, hogy nem a munkavállalásban vau a hiba, ha nem a szervezésben. Az akció nyomán ésszerűsítési programot dolgoztak kl a minőség javítására és a veszteségek csökkentésére. A verseny idején a reklamációk száma teljes egyharmadával csökkent a gyárban. Gazdaságunk jelenlegi * t , \ f - ' ' "*!• %4 •• 1 ^ is tt - m A besztercebányai új Lux-szálió munkások és az ellenállási mozgalom résztvevői, összesen tizenhét ilyen összejövetel lesz az egykori harcok színhelyén. Augusztus 21-én Ružinában, Losonc mellett találkoznak az egykori harcosok, ahol jelen lesznek a felkelés magyar résztvevői is, és meghívták a Magyar Tanácsköztársaság hadseregének egykori tagjait is. A Thälmann-brigád Malinován találkozik augusztus 30-án. 9 Az emlékmű Lapunkban mar beszámoltunk arról, milyen lesz az SZNF új besztercebányai emlékműve. A korszerű vonalú betonépítmény két egymásba hajló kagylója belül múzeum lesz. Az emlékművet stílusosan rendezett park veszi körül, ahol kiállítják a felkelésben használt harci eszközöket, tankokat, ágyúkat stb. A környék rendezésén mindeddig 30 483 brigádórát dolgoztak le — többnyire diákok - 8 672 000 korona értékben. Megemlítendő, hogy számos csehországi diák ls segédkezik az emlékmű építésén, i Németh J. telv.i helyzeteben a veszteségidők el len és a minőség javítására irányuló mozgalom nem formális dolog, pontosan arra irányítja a figyelmet, amire a legnagyobb szükség van. Azonban a gyakorlatban nem elég a dolgozók jóakarata, ezt ki kell egészíteni a vezetőség szervező munkájával. 9 Szépül a város Besztercebánya déli részén felépült az új, 380 ágyas LUXszálló toronyépülete. A belső berendezés az eredeti számítá sok alapján nem készült volna el a felkelési évfordulóig, azon ban egy különrendelettel és az erők összpontosításával meggyorsították a munkálatokat. A legújabb jelentés szerint a szállodai szobák az évfordulóig készen várják a vendégeket. Az igyekezet ellenére az új szálló e hónapban csupán szállást biztosíthat, a hozzátartozó részlegek még nem működhetnek. Az ünnepségeken az előzetes számítások szerint 70— 90 000 ember vesz majd rész'. (vil) Üdvözlő távirafok — Ludvík Svoboda köztársasági elnök Ahmad Hasszán Bakar elnöknek üdvözlő táviratot küldött az Iraki Köztársaság államünnepe alkalmából. — Ludvík Svoboda köztársasági elnök a francia köztársaság július 14-i államünnepe alkalmából táviratban fejezte ki jókívánságait Georges Pompidou francia köztársasági elnök nek. A szlovákiai kertészszövetség alakuló kongresszusa (ČSTK) — Bratislavában a Slovnaft Vegyiművek üzemi klubjában tartották meg szombaton a Szlovákiai Kertészek és Gyümölcstermesztők Szövetségének alakuló kongresszusát, amelyen többek között részt vett Németh Jenő, a szlovák mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter helyettese, az SZLKP, a Nemzeti Front Központi Bizottságának, valamint a Cseh Kertészek és Gyümölcstermesztők Szövetségének küldöttsége. A kongresszus küldöttjel — akiket a kerületi konferenciákon választottak meg — értékelték a szlovák kertészek és gyümölcstermesztők eddigi tevékenységét, jóváhagyták a szervezet új alapszabályait és megválasztották a szervezet új, 38 tagú központi bizottságát, valamint a szervezet központi ellenőrző bizottságát. Államunk föderalizációja következtében közös szövetségi sjerv irányítása alatt működik a kertészek és gyümölcstermesztők két nemzeti szövetsége. A szlovákiai szövetség 1114 szervezetében több mint 61000 tagot tart nyilván, akik összesen 6600 hektárnyi területen kertészkednek Tanácskozott a CSÚSZ elnöksége (CSTK) — Prágában július 13-án rendkívüli ülést tartott a Cseh Újságírók Szövetségének elnöksége. Az elnökség meghallgatta a kommunista újságírók aktívájáról szóló jelentést és az ott hozott határozat szellemében számos következtetést vont le a Cseh Újságírók Szövetségének további működésével kapcsolatban. A közeljövőben több szemináriumot terveznek, amelyek részint belpolitikai, részint külpolitikai, továbbá gazdasági problematikával, illetve a pártés az állam politikájának egyes kérdéseivel fognak foglalkozni. Hasonló szemináriumokat szándékoznak tartant az egyes kerületekben is; a szövetség külön szemináriumon szándékozik foglalkozni a szlovákiai problémákkal. Az elnökség javasolta a kerületi szervezeteknek, hogy a kommunista újságírók aktíváján elfogadott határozat megvitatása cél iából gyűléseket hívjanak össze. Az elnökség elmarasztalótag nyilatkozott a prágai újságírók városi szervezetének bizottsága által szétküldött ún. tájékoztatásról, amely nincsen összhangban a Cseh Újságírók Szövetsége bizottságának határozatával. C VIETNAM 3 A VDK kormányának emlékirata genfi egyezmények aláírásának 15. évfordulóján Folytatódnak az amerikai csapatkivonások Dél-Vietnamból Hanoi — A Vietnami Demok ratikus Köztársaság külügyminisztériuma szombaton terje delmes emlékiratot tett közzé az Indokínára vonatkozó genfi egyezmények aláírásának 15. évfordulója alkalmából. Az emlékirat bevezetőül összegezi az elmúlt 15 év fejleményeit, amelynek során az amerikaiak állandóan beavatkoztak Vietnam belügyeibe, megsértették a genfi egyezményeket, és végül háborúba taszították az országot. Ebben a harcban az Egyesült Államok állandóan újabb és újabb vereségeket szenved, amit végül is Nixon elnök nem rég beismert. Az emlékirat ezután felsorol ja azt a 10 pontos programot, amely a genfi egyezmények értelmében a vietnami probléma békés megoldásának kiindulópontja lehet. Elutasítja azt az amerikai elméletet, hogy két Vietnam létezik, majd hangoztatja a vietnami nép önrendel kezésl jogát, beleértve az ag resszor elleni közös fellépési délen és északon egyaránt. Az emlékirat harmadik reszében a nemrég megalakult ideiglenes dél-vietnami forradalmi kormány szerepével foglalkozik és megállapítja, hogy az a vietnami szabadságharcosok tántoríthatatlan harcának egyik gyümölcse. Hangoztatja, hogy ez a kormány bármikor hajlandó lemondani, amennyiben országos, békeszerető koalíciós kormány jön létre DóiVietnamban, és ez az ottani problémák igazságos megoldásán fáradozik. A következő fejezetben az emlékirat elítéli az Egyesült Államok politikáját, és felhívja Washingtont, tegyen meg minden erőfeszítést a háború befejezésére, számolja fel támaszpontjait, mégpedig nem csak Dél-Vietnamban, hanem a világ többi más térségében is, tartsa tiszteletben a nemzetközi egyezményeket és adjon módot a népeknek önrendelke zési joguk kinyilvánítására. Saigonból érkezett jelentések szerint a dél-vietnami felszaba dító hadsereg szombaton és vasárnap folytatta sikeres támadásait az amerikai csapatok ellen. A partizánok 22 tüzérségi támadást intéztek ellenséges célpontok ellen, köztük Hué városa, valamint a dél-vietnami kormánycsapatok egyik tó kép ző tábora ellen. A B-52-es ama rikai óriás bombázók az elmúlt két nap folyamán több ízben támadták a szabadságharcosok feltételezett állásait Tegnap délelőtt közel 3000 amerikai katonát vontak kl DélVietnamból és a japán Okinawa szigetére szállították őket. Mint ismeretes, Nixon elnök azt ígérte, hogy ez év augusztus végéig 25 000 amerikai katonát vonnak ki Dél-Vietnam ból. (CSTK) [ KÖZEL-KELET ] Háromórás tűzpárbaj Szueznél Kairó — Az egyiptomi kato nai szóvivő közlése szerint vasárnap délelőtt a Szuezi-csatorna mentén, Port Taufik közelében háromórás tűzpárbaj zajlott le az egyiptomi és az izraeli egységek között. A szóvivő szerint az egyiptomiak több izraeli harckocsit tettek harcképtelenné. Egy másik kairói jelentés szerint szombaton az esti órákban egyiptomi és izraeli erők vívtak csatát egymással. Moszkvában közös közle| EGYESÜLT ÁLLAMOK ] ményt adtak ki az Atasszi elnök vezette szíriai párt- és kormányküldöttség szovjetunióbeli látogatásáról. A közlemény szerint a két fél képviselői behatolóan megvizsgálták a jelen legl nemzetközi helyzetet, különös tekintettel a közel keleti válságra. Moszkvába érkezett egyéb ként Joseph Sisco amerikai külügyi államtitkár, aki hétfőn megkezdi tárgyalásait a szovjet vezetőkkel a közel-keleti helyzetről. (CSTK) Az Apollo 11. legénysége útra készen áll Szovjet hadihajók a Kennedy-fok közelében Kennedy-fok — A héttagú orvoscsoport, amely Charles Ber rynek, az űrhajósok főorvosának vezetésével pénteken még egyszer teljes kivizsgálásnak vetetté alá az Apollo 11. űrhajósait, bejelentette, hogy Armstrong, Aldrin és Collins egészségi állapota minden szempontból megfelelő, hangulatuk kifogástalan, és gyakorlatilag indulásra készen állnak. Frank Bormann amerikai űr hajós, aki a múlt Ivét végén tért vissza szovjetunióbeli látogatásáról, sajtókonferenciáján kijelentette, hogy a Szovjetunió lakossága őszinte örömmel tekint az Apollo 11. útjára, mert véleménye szerint a szovjet polgárok meg vannak róla győződve, hogy az első leszállás a Holdon nemcsak az Egyesült Államok, hanem az egész emberiség sikere is lesz. Különben Frank Bormann meghívta szovjet kollégáit, hogy vegyenek részt a szerdal történelmi jelentőségű starton a Kennedy fokon. — A kozmosz mindkét állam számára korlátlan együttműködési lehetőséget nyújt — mondotta. Egyébként szombaton, július 12-én 8 hadihajóból álló szovjet flottilla horgonyzott le mintegy 50 km-re a Kennedyfoktól. Az amerikai megfigyelők véleménye szerint a szovjet flottilla nyilván nem hagyja el helyét Július 16-lg, mivel minden bizonnyal az Apollo—11. startját kívánja megfigyelni. A Jelentések szerint a szovjet flottilla úti célja tulajdonkép pen Kuba, vagyis Havauria ki kötője, ahová július 20-án kell a 8 szovjet hadihajónak befut nla. (CSTKJ