Új Szó, 1969. július (22. évfolyam,152-178. szám)
1969-07-13 / 28. szám, Vasárnapi Új Szó
ROD STEIGER, MINT ŐRMESTER Rod Steigert — akit a mat amerikai film legátiitőbb színészegyéniségének és Spencer Tracy méltó utódjának tartanak — legutóbb egy őrmester szerepében láthatta a közönség, az „Őrmester" című amerikai játékfilmben. Az őrmester, rettegett parancsnoka maroknyi katonájának, valóságos despota, akí gyűlöli beosztottjait. Azonban senki sem ismeri fel, hogy gyűlöletének belső összeütközés az alapja: a katonai fegyelem és az emberi szenvedély csap össze a különös figura bensőjében. Az őrmester homoszexuális és mint ilyen, különösen vonzódik fiatal beosztottjaihoz, de a katonai fegyelmet nem szegheti meg. Valamennyi kritika kiemeli, hogy John Flynn rendező a meglehetősen kényes témát igazán emberi oldaláról, rengeteg tapintattal és igen mértéktartó eszközökkel dolgozta fel. Rod Steiger alakítását pedig szinte minden amerikai lap ugyanazzal a jelzővel intézi el: „Utolérhetetlenül nagyszerű." FILM CRAZIANO MASINARÔL Mondják, hogy Graziano Misinánál nem volt veszélyesebb és híresebb „maffioso", bandita Szardínia szigetén. A probléma Carlo Lízzanit, a haladó nézeteiről ismert kitűnő filmesztétát és filmrendezőt társadalmi oldaláról izgat ja^ Epp ezért készíti most el rendkívül leleplező filmjét „A rossz közérzet társadalma" címmel, amelyben a szardíniai bantldizmus okait veszi bonckés alá. A filmben, amely felidézi majd Graziano Mesina kalandos szökését a sassari börtönből (amit a legendás If-várával egyenrangúnak tartanak Olaszországban) a főszerepet az angol Terence Hill és Don Backy játszsza. Partnereik is angol nyelven beszélnek... MOSZKVAI KALEIDOSZKÓP # Grigorij Csuhraj, a világszerte ismert szovjet rendező, akiről az utóbbi Időben nem túlságosan sokat lehetett hallani, a sztálingrádi csatáról készített dokumentumfilmet. # Leonyid Gajdaj, a Hitchcock-féle rémfilmek paródiáját forgatja, Gyémánt kéz cfmmel. # Mihail Kalatozov olasz —szovjet koprodukciós Vörös sátor című filmjének főszereplője: Claudia Cardinale. 0 Jurij Ozerov filmje, a Győzelem, a nácik megsem misítését örökíti meg. 0 Mihail Jersov a háború eseményeibe sedródó cirkuszi elefántról készít filmet, Bobo visszatérése címmel. A ANDRZEJ WAJDA, a világhírű lengyel rendező olyan tervet forgat a fejében, hogy amerikai produkcióban filmesíti meg Joseph Conrad: A sötétség magva című elbeszélését. Ugyancsak tervezi Reymont: Az igéret földje című művének filmrevitelét is. Ilillüllil! A ROBERTO FAENZA, fiatal olasz rendező befejezte H2S című filmjét, amellyel kapcsolatban ezt a rövid nyilatkozatot adta: — Tudományos mesét akartam elmondani az Öz, a csodák csodája mintájára. A csodák világunk szörnyűségei. Röviden a H2S-ről: — A H2S főszereplőjét ráveszik, hogy öljön meg egy négert. A gyilkosság után megszökik és jéghegyre menekül egy kislánnyal. A lányka azonban elkergeti. A fiatalember kénytelen visszatérni abba a világba, ahol a gépek tetszésük szerint irányítják öt. IIÍHIIIIIlllllll A AZ ÉV EGYIK legérdekesebb japán filmje Shohei Imamura: Mély vágy az istenek iránt. A játék- és dokun entumelemeket elegyítő film a modern civilizáció és a múlt.sokszor barbár, de mindenesetre természetesebb életformáját állítja szembe egy kis faluba érkező mérnök történetében. lliMi A A HOL VAN JACK című angol filmújdonságban Tommy Steele — az egykori énekessztár — XVIII századi gazfickót alakít: Jack Sheppard-t aki sorozatos bravúros szökéseivel vált híressé. tilmburleszkjei főszereplőinek évről évre kiadja az év legjobb komikusának járö díjat. 1969-ben ezt a díjat a korábban már drámai szerepekből is ismert ős néhány év előtt Cannes-ban a legjobb alakítás dijával kitüntetett Saro Drzl, a szicíliai származású jellemszínész nyerte el, „Paparazzi" című filmjéért. A paparazzik, az olasz argotban, azokat a fiatalembereket jelentik, akik nyári szabadságukat a tengerparton nyaraló külföldi hölgyvendégeknek szentelik'— természetesen (olykor nem Is olyan szerényl térftés ellenében. S tlrzi, hogy hfl maradjon az általa már korábban megszemélyesített figurához, • díjkiosztás ntán serlegét a szép svéd színésznőnek, Gunnel Bystromnak nyújtja át, s díjtalanul végez nála — a klub vendégel nagy örömére — lovagi, g6t paparazzi-szolgálatot. A hölgy egyébként a „Fiatal splzódlsták" diját nyerte, da mint a döntés indoklása kritikusan megjegyezte: „Nem csupán alakításának színvonaláért, hanem megjelenéséért ls". Gunnel a „Vakáció 69* című filmben játszik, s a film kétharmadában monokiniben szerepel. Ha emlékeznek még rfi, a monokini a bikini fele, mégpedig felsőrész nélkfl* U — alsó... Doktor Glas a címe Mai Zetterling svéd rendezőnő legújabb filmjének. Az erotikus történet főszereplői: Per Oxcarsson, Lone Hertz és Ulf Paline. A felvételen a film egyik jelenete. A Diótörő filmen Az amerikai Commonwealth United Vállalat és a szovjet filmipari minisztérium közös vállalkozásában 15 millió dolláros költséggel megfilmesítik Csajkovszkij Diótörő című balettjét. A forgatókönyvet Leslie Bricusse írja, aki az utóbbi években számos film- és színházisikert aratott. Szovjet részről a Moszfilm Stúdió működik közre a film készítésében. A női főszerepet Ludmilla Szavelevára bízták, aki legutóbb '•JSB Háború és béke Natasájának szerepében lépett fel. sikeresen. A Diótörőben közreműködik több ország ismert színésze, továbbá a Moszkvai Nagyszínház balettegyüttesének, a Mojszejev Együttesnek, a Leningrádi Kirov Balettnak a művészei, valamint a Moszkvai Állami Cirkusz, a jégcirkusz itegjai és a leningrádi vagy a moszkvai szimfonikus zenekar. A forgatást a Jövő év tavaszán kezdik el a Moszfilm Stúdióban. A film angol és orosz változatban készül. A Magyar Televízióban és újabban a magyar jatéktilmeKben is egyre többször kap főszerepet egy fiatal és nagyon szép szí nésznő: Almási Éva. Az új csillag négy esztendeje fejezte be főiskolai tanulmányait A mozilátogatók a „Lássátok, feleim!" című filmben láthatták először a filmvásznon, azután Palásty György bízta rá „Az örökös" című komédiájának főszerepét. Az utóbbiban jelentős és átütő sikert aratott. Azóta a tv több bűnügyi játékában és modern drámai játékában kapott szerepet. A b'ires ulasz Sayonara Club a napfényes Olaszország egyre nagyobb számban megjelenő B S •s ° •E. MC M Í" s s ň ssž