Új Szó, 1969. június (22. évfolyam, 127-151. szám)

1969-06-19 / 142. szám, csütörtök

A kommunista és munkáspartok nemzetközi tanácskozásának fö dokumentuma (Folytatás a 7. oldalról) szövetsége egyre jelentősebb erővé válik a békéért, a demokráciáért és a társadalmi haladásért, a termelés, a kulturális intézmények és a tájékoztatás demokratikus ellenőrzéséért, az oktatásnak a nép érdekét szolgáló fejlesztéséért vívott harcban. A parasztság, a városi középrétegek és az értelmiség érdekeinek közeledése a munkásosztály érdekeihez, együttműködésük fokozódása a monopolista hatalom társadalmi bázisának összeszűkülésére vezet, élezi a monopóliumok hatalmának belső ellentmondásait és segíti a széles néptömegek mozgósítását a monopóliumok, az imperializmus elleni harcra. A közélet fontos tényezőjévé vált Nyugat-Európában, Amerikában, Japánban, Törökországban és más országokban az ifjúság egyre nagyobb része és fokozódó politikai aktivitása. Az ifjúság megmozdulásai a jelenlegi burzsoá társadalom mély válságát tükrözik. A dolgozó, s mindenekelőtt a munkásifjúság, amely szuperkizsákmányolásnak van kitéve és a kapitalizmus körülményei között semmilyen távlatot sem lát maga előtt, egyre tevékenyebben kapcsolódik be az osztályharcba, belép a szakszervezetekbe, a kommunista és más demokratikus szervezetekbe. A diákság széles tömegei nemcsak az elavult oktatási rendszer hiányosságai ellen lépnek fel, nemcsak azért a jogukért harcolnak, hogy saját szervezeteik legyenek és hatékonyan részt vehessenek az oktatási intézmények irányításában, hanem az uralkodó osztályok politikája ellen is. A vietnami nép harcától és az imperializmus ellen vívott hősi harc más példáitól lelkesítve, mind több fiatal vesz részt a nagyszabású népi megmozdulásokban az imperializmus ellen, a demokráciáért, a békéért és a szocializmusért. A kommunisták nagyra becsülik az Ifjúsági mozgalom fellendülését, s aktívan részt vesznek benne. Terjesztik soraiban a tudományos szocializmus eszméit, megmagyarázzák az ifjúságra esetleg befolyást gyakorló különféle álforradalmi eszmék veszélyességét. Igyekeznek segíteni, hogy megtalálja a helyes utat az Imperializmus ellen, érdekei védelmében vívott harcban. Az ifjúság előtt csakis a munkásmozgalommal és kommunista élcsapatával való szoros kapcsolat nyithat valóban forradalmi távlatokat. Korunk fontos jellegzetessége a nők tömeges részvétele az osztályharcban, az antiimperialista mozgalomban és a békéért folyó harcban. Ez a részvétel legszemléletesebben az amerikaiak vietnami agressziója elleni tömeges megmozdulásokban nyilvánul meg. Emelkedik a termelésben és más tevékenységi szférákban foglalkoztatott nők száma, növekszik politikai öntudatuk, erősödik harcuk a gazdasági és szociális jogokért. A dolgozó nők követelik, hogy vessenek véget mindenfajta megkülönböztetésnek munkájuk bérezésében, követelik a teljes egyenjogúságot az állampolgári Jogok tekintetében, intézkedéseket követelnek az anyaság védelmére stb. Mind aktívabban vesznek részt a munkás- és demokratikus erők harcaiban, egyre nagyobb számban lépnek be a szakszervezetekbe. A kommunista pártok, amelyeknek tevékenységében egyenlő jogokkal vesznek részt a nők, határozottan támogatják követeléseiket, és az általános demokratikus mozgalom fontos elemének tekintik a nők egyenjogúsítását. A szocialista országokban biztosítva van a nők teljes egyenjogúsága és ezeknek az országoknak a példája komoly vonzerővel bír a kapitalista világban élő nők harca szempontjából. A társadalmi ellentmondások erőteljes éleződésének eredményeképpen sok kapitalista országban nyílt meg a lehetőség a forradalmi munkásmozgalom monopóliumellenes és imperialistaellenes alapon nyugvó szövetségére a hívők széles tömegeivel. A katolikus egyház és néhány más vallás ideológiai válságban van, amely megrendíti évszázados koncepcióikat és kialakult szerkezetüket. Egyes országokban növekszik a kommunisták együttműködése és gyarapodnak közös akcióik a katolikus, valamint más vallásúak széles demokratikus tömegeivel; nagyon időszerűvé vált a párbeszéd ezen erők között olyan kérdésekben, mint a háború és béke, kapitalizmus és szocializmus, neokolonializmus és a fejlődő országok; rendkívül időszerűek az imperializmus ellen, a demokráciáért és a szocializmusért folytatott közös akciók. A kommunistáknak meggyőződése, hogy éppen ezen az úton — a széles körű kapcsolatok és a közös akciók útján — haladva válik a hivők tömege az imperialistaellenes harc és az alapvető társadalmi változások aktív erejévé. Az egységes monopóliumellenes ta taporlalistaellcnes akciók során kedvező feltételek teremtődtek minden demokratikus áramlatnak olyan politikai szövetségben való egyesülésére, amely képes arra, hogy döntően korlátozza a monopóliumoknak az ország gazdasági életében játszott szerepét, véget vessen a nagytőke hatalmának, és olyan alapvető politikai és gazdasági átalakulásokat valósítson meg, amely a szocializmusért vívott harc folytatásához a legkedvezőbb feltételeket biztosítja. Ennek a demokratikus szövetségnek az alapvető ereje a munkásosztály. Az említett célok elérését mindenekelőtt a munkásosztály és a legszélesebb néprétegek különböző formákat öltő nagyszabású tömegmegmozdulásai teszik lehetővé. A kommunisták a parlamenti tevékenység minden lehetőségét felhasználják, de hangsúlyozzák, hogy a demokráciáért és a szocializmusért vívott harcban a munkásosztály és minden dolgozó tömegmozgalmának kibontakozása a döntő mozzanat. A gyarmatrendszer összeomlása jelentős mértékben gyengítette az imperializmus hadállásait. A legutóbbi évtizedben tovább növekedett az ázsiai, afrikai és latin-amerikai népek imperialistaellenes mozgalmának szerepe a forradalmi világfolyamatban. Egyes országokban ez a mozgajom antikapitalista tartalmat nyer. Ázsia és Afrika sok országában a nemzeti felszabadító mozgalom új szakaszába lépett. Ezeken a földrészeken sok nemzeti állam jött létre; ez lényegesen módosította a világ politikai szerkezetét, s közrejátszott abban, hogy az imperializmus rovására változtak meg az erőviszonyok. Majdnem teljesen megszűntek a régi gyarmatbirodalmak. Afrika jövőjére és a béke ügyére nézve nagy jelentősége van Afrika déli része, a gyarmati uralom egyik utolsó övezete felszabadításának. Angola, Mocambique, Portugál-Guinea, Zimbabwe, Namibia és Dél-Afrika népeinek fegyveres harca'súlyos csapásokat mér az imperializmus által támogatott fasiszta és fajüldöző rendszerekre, s új nagy győzelmek távlatát nyitja meg az afrikai forradalom előtt. A világimperializmus ellen folytatott harcban kiemelkedő szerepet játszik az arab felszabadító mozgalom, amely pozitív hatást gyakorol a Közel-Keleten és Afrikában az imperializmus és a neokolonializmus ellen harcoló egész mozgalomra. Az arab népeknek az imperializmus és az izraeli agresszió ellen vívott harca része annak a világméretű általános harcnak, amelyet a szabadság és a szocializmus erői a nemzetközi imperializmus ellen folytatnak. E stratégiailag fontos és olajban gazdag térség népeinek fellendülő nemzeti felszabadító mozgalma és társadalmi haladása különleges gyűlöletet kelt az imperialistákban és az olajmonopóliumokban, amelyek intrikákat és összeesküvéseket szőnek e mozgalom ellen, háborúkat robbantanak kl és más agresszív akciókhoz folyamodnak. Az ilyen akciók elhárítása, az összeesküvések meghiúsítása és az összes vívmányok megóvása szempontjából fontos például a társadalmi-gazdasági változások elmélyítése, a haladó nemzeti frontok létezése a széles tömegek és a haladó nemzeti erők számára, a demokratikus szabadságjogok biztosítása. A felszabadult országokban fejlődik a társadalmi differenciálódás. Élesedik. a konfliktus egyfelől a munkásosztály, a parasztság és más demokratikus erők, közöttük a kispolgárság hazafias érzelmű rétegei, másfelől az imperializmus, a belső reakciós erők és a nemzeti burzsoázia azon elemei között, amelyek egyre inkább hajlamosak megalkudni az imperializmussal. Több fiatal államban megnövekedett a munkásosztály társadalmi szerepe és politikai aktivitása. Növekszik az ázsiai és afrikai országok fiatal proletariátusa, valamint a szocialista országok és a kapitalista országok munkásosztálya között fennálló internacionalista kapcsolatok jelentősége. Nagy forradalmi lehetőségei vannak a dolgozó parasztságnak. A dolgozó parasztság aktívan részt vesz az imperializmus ellen, a népek nemzeti felszabadításáért, a fiatal államok függetlenségének megszilárdításáért vívott harcban. A kommunisták fokozzák a paraszttömegek körében végzett tevékenységüket, s e tömegek közé beviszik a proletár ideológiát. Ázsia és Afrika független államainak többségében a politikai függetlenség, a szuverenitás megszilárdításának és védelmének feladatai mellett a társadalmi fejlődés egyik központi problémája lett a gazdasági elmaradottság leküzdése, a saját ipart is magában foglaló független nemzetgazdaság létrehozása és a nép életszínvonalának emelése. Ezeknek a problémáknak a megoldása feltételezi a mélyreható társadalmi-gazdasági átalakulásokat, demokratikus agrárreformok végrehajtását a dolgozó parasztság érdekében és részvéteiévé!, továbbá az Idejét múlt feudális és prefeudális viszonyok megsemimsítését, a külföldi monopóliumok túlsúlyának megszüntetését, a társadalmi és politikai élet, valamint az államapparátus gyökeres demokratizálását, a nemzeti kultúra újjászületését ós haladó hagyományainak fejlesztését, a forradalmi pártok megerősítését és ilyen pártok létrehozását ott, ahol eddig még nem léteztek. A szóban forgó országok társadalmi fejlődésének időszerű problémái körül jelenleg nemcsak az illető államok népei és a neokolonialisták között folyik éles harc. Ezek egyúttal belső társadalmi összeütközéseket is kiváltanak. Ázsia és Afrika független államai számára nagy jelentősége van a szocialista országokkal való baráti viszony és hatékony együttműködés megteremtésének. Korunk forradalmi feltételeinek hatására sajátos formái jöttek létre a felszabadult országok haladó társadalmi fejlődésének, megnövekedett a forradalmi-demokratikus erők szerepe. Néhány fiatal állam nem-kapitalista útra lépett, olyan útra, amely biztosítja a gyarmati múlttól örökölt elmaradottság felszámolásának lehetőségét és a szocialista fejlődésre való áttérés feltételeinek megteremtését. A szocialista orientáció utat tör magának ezekben az országokban, leküzdi a nagy nehézségeket és kiállja a megpróbáltatásokat. Ezek az államok elszánt harcot folytatnak az imperializmus és a neokolonializmus ellen. Azok az országok viszont, amelyek kapitalista útra léptek, nem voltak képesek arra, hogy akár egyet is megoldjanak alapvető problémáik közül. A belső reakció ezekben az országokban a nép növekvő elégedetlenségébe ütközve, az imperializmus támogatásával, támadást indít a demokratikus szabadságjogok ellen, sok esetben pedig kegyetlenül elnyomja a tömegek demokratikus és hazafias mozgalmát. Konfliktusokat szít a nemzetiségi, etnikai, vallási, törzsi és nyelvi csoportok között, s ily módon az ezen országok által kivívott függetlenséget is veszélyezteti. Kiváltképpen ellenséges az imperializmus a haladó rendszerű országokkal szemben. Az imperialisták igyekeznek letéríteni ezeket az országokat a maguk választotta útról, szétzülleszteni politikai pártjaikat, saját befolyásuk alá rendelni felvilágosító és kulturális intézményeiket, tömegtájékoztatási eszközeiket, megszervezik ott ellenforradalmi ügynökhálózatukat és támogatják az államapparátus és a fegyveres erők reakciós elemeit. Az antikommunista előítéleteket arra próbálják felhasználni, hogy viszályt keltsenek a hazafiak között. A nemzeti fejlődés és a társadalmi haladás feladatainak megoldása, a neokolonialista mesterkedések hatékony visszautasításának útja a néptömegek mozgósításában, a proletariátus, a parasztság szerepének fokozásában, a dolgozó ifjúság, a diákság, az értelmiség, a városi középrétegek, a hadseregbeli demokratikus körök, valamennyi hazafias haladó erő tömörítésében rejlik. A kommunista és munkáspártok eme erők tömörítése mellett szállnak síkra. A kommunisták népeik szabadságát, nemzeti függetlenségét és szocialista jövőjét védelmezik, ők a tudományos szocializmus eszméinek hordozói, a nemzeti felszabadító mozgalom élharcosai. Ennek a mozgalomnak az érdekei, a közelmúltban felszabadult országok népei társadalmi fejlődésének érdekei megkövetelik a kommunista pártok és A jelenkori társadalmi-politikai világhelyzet lehetővé teszi, hogy az imperializmus elleni harcot új szintre emeljék. Az imperializmussal szemben, fokozva a támadást ellene, döntő fölénybe kerülhetünk, vereséget mérhetünk agreszsziós és háborús politikájára. Ez sürgősen konkrét és gyakorlati intézkedéseket és akciókat követel meg valamenynyi kontinensen, hogy világos távlatot mutassunk a demokratikus és haladó erőknek, mindazoknak, akik érdekeltek az emberiség nyugatalanító nagy problémáinak a béke és a biztonság problémáinak megoldásában. Az értekezleten képviselt kommunista és munkáspártok, történelmi felelősségük tudatában, egységes akciókra szólítják fel a világ összes kommunistáit, az imperializmus minden ellenségét, mindazokat, akik készek harcolni a békéért, a szabadságért és a haladásért. Az akcióegység elsőrendű célja a hősies vietnami nép sokoldalú támogatása. Az értekezlet felhív mindenkit, akinek drága a béke és a nemzeti függetlenség Ugye, fokozza harcát azért, hogy az amerikai imperializmust kényszerítsék a vietnami intervenciós csapatok kivonására, az ország belügyeibe való beavatkozás megszüntetésére és a vietnami nép ama Jogának tiszteletben tartására, hogy a többi haladó és hazafias erő szoros együttműködését. A kommunizmussal szembeni ellenségesség, a kommunisták üldözése árt a népek nemzeti és társadalmi felszabadulásáért vívott harcnak. Latin-Amerika országainak többsége a múlt század elején kivívta az állami függetlenségét, összességüket tekintve, a kapitalista fejlődés meglehetősen hosszú útját járták be, s kialakult, harcban növekszik és erősödik a nagy létszámú városi és falusi proletariátus; gyakorlatilag valamennyi országban működik kommunista párt. Latin-Amerika népei a közös elnyomó és kizsákmányoló — az amerikai imperializmus — ellen harcolnak, amely az egész kontinens függő helyzetbe kényszeríted te, stratégiai hátországának tekintve azt. E népek közül egyesek még a gyarmati uralom ellen harcolnak. A va* lódi nemzeti szuverenittásért és gazdasági függetlenségért folytatott harc öszszefonódik a kapitalista kizsákmányolás és mindenekelőtt a külföldi és helyi monopóliumok és oligarchák ellen vívott éles osztályharccal. Sok országban fennmaradtak a feudális maradványok, és föld nélküli parasztok nagy tömegei élnek. Folyik a harc a demokratikus követelésekért és a zsarnoki diktatúrák - ellen, amelyek rendkívül negatív tényezőként jelentkeznek a kontinens történelmi fejlődésében. A kubai forradalom átszakította Latin-Amerikában az imperialista elnyomás láncát, s az amerikai kontinens első szocialista államának megalakulására vezetett. Ez történelmi fordulat volt, s a forradalmi mozgalom új korszakát nyitotta meg. A világnak ebben a térségében harcos, demokratikus és imperialistaellenes mozgalmak, forradalmi folyamatok bontakoznak ki, amelyek utat nyitnak a szocializmus felé, A proletariátus, a kommunista és munkáspártok egyre fontosabb szerepet Játszanak Latin-Amerika ímperíalistaellenes mozgalmában. E mozgalom történelmi előnye és továbbfejlődésének garanciája a munkásosztály léts és tevékenysége. A széles tömegek különböző formákban harcolnak gazdasági és politikai követeléseik kiegészítéséért, forradalmi céljaik megvalósításáért. Az imperializmus és a belső reakció agresszivitása ellen fellépő népi mozgalom előrehalad Latin-Amerikában. Néhány országban felhasználja a fegyveres utat. A harcban fokozódik a munkásosztály harcképessége, a parasztság öntudatra ébred, felkelnek a falusi tömegek. Ilyen módon létrejönnek a munkás-paraszt szövetség alapjai. A proletariátussal szövetségben lépnek fel a széles népi tömegek, a diákok, a haladó értelmiség, a városi lakosság középrétegeinek nagy létszámú csoportjai. Egyre nagyobb erő a közös fellépés és a reakciós rendszerekkel szemben álló imperialistaellenes egység. A kizsákmányolás, a széles tömegek nyomora és az imperialista iga ellen vívott harc fellendülése arra vezet, hogy a haladó törekvések a progreszszív egyházi körökben is visszhangra találnak. Néhány ország fegyveres erőinek kötelékében hazafias és demokratikus irányzatok fejlődnek ki. Az antiimperialista harc távlatai szempontjából elsőrendűen fontos a szocialista rendszer, s a munkás és a nemzeti-felszabadító mozgalmak szövetségének megerősödése. 3. maga oldja meg saját problémáit. A vietnami hazafiak végső győzelme alapvetően fontos a diktátum és az önkény imperialista politikája ellen harcoló népek helyzetének megerősítése szempontjából. Ahhoz, hogy ezt a győzelmet közelebb hozzuk, szükség van a szocialista rendszer valamennyi államának összehangolt lépéseire, valamennyi kommunista és munkáspárt, valamennyi haladó párt és demokratikus tömegszervezet, valamint az összes szabadságszerető és békeszerető erő közös erőfeszítésére. Az értekezlet üdvözli a Dél-vietnami Köztársaság ideiglenes forradalmi kormányának létrehozását, mint a vietnami nép hősi felszabadító harcának fontos szakaszát. Az értekezlet harcot hirdet a párizsi tárgyalások sikeréért, amely teljes mértékben lehetséges a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front által Javasolt tíz pont alapján. Az imperialistaellenes erők akcióegységének alapvető láncszeme marad az a harc, amelyet a háborús veszély, a népeket továbbra is tömegpusztítással fenyegető termonukleáris világháború veszélye ellen, a világbékéért vívnak. (Folytatás a 9. oldalon) 1969. VI. 18. 8