Új Szó, 1969. június (22. évfolyam, 127-151. szám)

1969-06-19 / 142. szám, csütörtök

A kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácskozásának fö dokumentuma IFoIytalás az 5. oldalról) lam, a Német Demokratikus Köztársa­ság ellen irányul, az összes európai népek biztonságát és a világbékét fe­nyegeti. Fontos szerepet játszanak az imperia­lista tervekben a Földközi-tenger tér­ségének országai. Az amerikai imperia­lizmus, amely jelentős katonai támasz­pontokkal rendelkezik Spanyolország­ban. a harcoló spanvol nép akarata el­lenére támoeatta és támogatja a Fran­co-rendszer fennmaradását. A Földközi-tenger térségében a poli­tikai és katonai nvomás állandó eszközéül szolgál az amerikai 6. flotta és a katonai támaszpontrendszer, amely veszélyezteti a népeket, a béke ügyét ebben a térségben. A ciprusi helyzet többszöri kiéleződése és a görögországi fasiszta puccs a? imperialisták műve, akik támogatják az ezredesek juntáját. Délkelet-Ázsia, a Távol-Kelet az egyik fő térség, ahol az imperialisták az ag­resszió és a háborús kalandok politiká­ját folytatják. A SEATO-t, az ANZUS-t, az úgynevezett amerikai —japán bizton­sági szerződést kiegészíti, hogy az ame­rikai fegyveres erők tényleges megszál­lás alatt tartják a Csendes-óceán és az Indiai-óceán délnyugati részét. Ez az egész rendszer mindenekelőtt az ázsiai szocialista országok, e térség nemzeti felszabadító mozgalmai, valamint sem­leges és el nem kötelezett államai el­len irányul. Az amerikai imperialisták változatlanul megszállva tartják Taj­van-szigetét, a Kínai Népköztársaság elidegeníthetetlen részét, meggátolják, hogv a népi Kína megkapja törvényes jogait az ENSZ-ben. Az amerikai imperialisták folytatják fegyveres provokációikat a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság ellen, kato­nailag megszállva tartják Dél-Koreát, önkényeskednek, elfojtják az ország szabadságáért és újraegyesítéséért küz­dő haladó erőket. Agressziós cseleke­deteket hajtanak végre Laosz ellen és provokációkat Kambodzsa ellen, hatal­mas katonai támaszpontokat létesítet­tek Thaiföldön és ezeket szüntelenül bővítik. Erős nyomást gyakorolnak In­diára azzal a céllal, hogy az feladja az el nem kötelezettség és a független gazdasági fejlődés politikáját. Az impe­rialisták támogatták az indonéziai nép­ellenes puccsot, amelynek során a kom­munisták és más demokraták százezreit irtották ki. Indonézia reakciós körei folytatják a véres leszámolást, ami az indonéz forradalom vívmányainak fel­számolására vezet és azzal a veszéllyel fenyeget, hogy az ország elveszti füg­getlenségét. Megnövekedett az imperializmus ak­tivitása egész sereg afrikai országban. Az imperializmus iparkodik megállíta­ni a felszabadító harc kibontakozását, megőrizni és megszilárdítani hadállá­sait a kontinensen. Anglia, Franciaor­szág, az Egyesült Államok, Nyugat-Né­metország és Japán imperialistái szé­leskörűen élnek itt a gazdasági, politi­kai, Ideológiai behatolás és leigázás neokolonialista módszereivel. Az impe­rializmus terveinek megvalósítása érde­kében haitott végre Kongóban ( Kinsha­sa 1 fegyveres beavatkozást, reakciós államcsínveket szervezett Ghanában és más országokban. Nigériában az ország széttagolásának szándékával mesterke­dett, a Dél-afrikai Köztársaságban és Rhodesiában támogatla a fasiszta fajül­döző rendszereket, politikai és katonai támogatásban részesít reakciós és nem­zetellenes klikkeket, államközi konflik­tusokat és törzsi viszályokat szít. Fel­veszi fegyvertárába a monopóliumok gazdasági nyomását és expanzióját is. A portugál gyarmatosítók a fegyver erejével és a NATO segítségére támasz­kodva igyekszenek megtartani birtokai­kat. Az amerikai imperializmus fokozza gazdasági behatolását, valamint politi­kai, Ideológiai és kulturális beavatkozá­sát Latin-Amerikában. Szövetségben a helyi reakció erőivel, olyan politikát folytat, amelynek célja az, hogy meg­akadályozzon más népeket Kuba példá­jának követésében. Ellenszegül minden olyan lépésnek, amely a gazdasági és a valóságos politikai függetlenség el­érését célozza. Az amerikai imperializmus ezért ter­jesztette elő a „Szövetség a haladásért' programot. Ebből a célból folyamodik az uralom új, leplezett formáihoz. Poli­tikája szolgálatába állítja az Amerika! Államok Szervezetét és az Amerika-közi katonai szövetséget, erőfeszítéseket tesz az úgynevezett „Amerika-közi békefenn­tartó erők" létrehozására, igyekszik Jo­got vindikálni magának bármely latin­amerikai ország ügyeibe való katonai beavatkozásra úgy, mint ahogyan ezt a Dominikai Köztársaságban és Pana­mában tette. Az amerikai imperialisták reakciós diktatúrákat támogatnak és honosíta­nak meg, részben államcsínyek útján, erősítik a szakadár tevékenységet a szakszervezeti mozgalomban, kiszélesí­tik befolyásukat a fegyveres és rendőri erők kötelékeiben, a népi mozgalmat sújtó megtorló Intézkedéseket sugal­maznak. Közvetlenül részt vettek egyes latin-amerikai országokban a partizán­ellenes katonai akciókban. Az Egyesült Államok imperialista politikája azonban súlyos nehézségekbe ütközik. Nem si­került stabilizálnia a reakciós rendsze­reket és nem sikerült kieszközölnie az összes kormány beleegyezését az „Ame­rika-közi békefenntartó erők" létreho­zásához. A „Sžôvetség a haladásért" program vereséget szenvedett. Más imperialista hatalmak, különösen Nvugat-Nómetország és Japán szintén erőfeszítéseket tesznek abból a célból, hogy megerősítsék pozícióikat ezen a földrészen. Az imperialista agresszió egész poli­tikája, amely fenyegeti a világbékét és a népek biztonságát, valamint nemzeti függetlenségét, a kapitalista országok­ban — tekintet nélkül a politikai felfo­gásbeli és világnézeti különbségekre —, a munkásosztály, a parasztság, az ifjú­ság és a diákság, valamint a legszéle­sebb tömegek növekvő ellenállásába ütközik. Az Egyesült Államok vietnami agressziója ellen tiltakozó hatalmas mozgalom támogatja a demokratikus erők harcos megmozdulásait, amelyek fellépnek az egész amerikai imperia­lista politika, valamint az ezt támogató kormányok politikája ellen. A vietnami nép hősies harca Japán­ban és más ázsiai országokban kiszéle­sítette az amerikai katonai támaszpon­tok megszüntetéséért és az ezeket az országokat a Pentagon politikájával ösz­szekapcsoló szerződések felmondásáért indított mozgalmat. Még az Egyesült Államokban is — magában az agresszió kiindulási pontjában — tömegmozga­lom indult a háború és a militarizmus ellen. Nyugat-Európában az agresszív NATO ellen, valamint az államközi kapcsola­tok normalizálásáért és az együttműkö­dés fejlesztéséért, az európai biztonság biztosításáért indított mozgalomba a la­kosság egyre nagyobb rétegei kapcso­lódnak be. Nyugat-Németországban is növekednek azok az erők, amelyek ak­tívan fellépnek a revansizmus és a mi­litarizmus ellen. Azokban az országok­ban, ahol ma is amerikai katonai tá­maszpontok vannak, mind hangosabban követelik az agresszió e bázisainak fel­számolását. A latin-amerikai népek harcolnak az elnyomás, a belügyeikbe való leplezet­len amerikai imperialista beavatkozás ellen. A munkások sztrájkmozgalma, a parasztság megmozdulásai, a diákság és más rétegek akciói arról tanúskod­nak, hogy a széles néptömegek az egész kontinensen egyre erősebb el­lenállást tanúsítanak az Egyesült Álla­mok diktátumával és az amerikai kato­nai tervekkel szemben. Egyes országok­ban a forradalmi erők az oligarchia és az imperializmus uralmával szemben a fegyveres harc eszközéhez nyúlnak. A népek nemzeti érzelmei és a gazda­sági nehézségek még egyes kormányo­kat is fontos antiimperiallsta intézke­dések meghozására késztethetnek. Eb­ből ered a szocialista országokkal, köz­tük a Kubával való kapcsolatok megte­remtésének vagy kiszélesítésének irány­zata. A demokratikus és antiimperia­lista harc élén a kommunista és mun­káspártok állnak. A reakciós kamaril­lák hiába üldözik őket, bátran és ön­feláldozóan harcolnak a tömegek kö­veteléseinek kielégítéséért és a forra­dalmi átalakulásokért. Az ázsiai és afrikai népek nemzeti felszabadító mozgalmának fellendülése erős csapást mért az imperialista po­zíciókra ezeken a földrészeken. Az ot­tani népek a súlyos nehézségek ellené­re folytatják a harcot a kolonializmus és a neokolonializmus ellen, s ezzel ki­veszik a részüket az imperializmus el­lent általános támadásból. Az utolsó évtized eseményei még erő­tellesebben leleplezték az amerikai im­perializmust, mint a világ kizsákmányo­lólát és csendőrét, s a felszabadító mozgalmak engesztelhetetlen ellensé­gét. Az amerikai monopóliumok befész­kelték magukat több ország gazdaságá­ba. Ezekben az országokban növelik tőkebefektetéseiket és igyekeznek el­lenőrzésük alá vonni a gazdasági kulcs­pozíciókat. A nyugatnémet imperializmus, miköz­ben gazdasági erejét növeli, hadigépe­zetét ls kiépíti. Az atomfegyver birtok­lására törekszik, fokozott erőfeszítése­ket tesz a nyugat-európai hegemónia megszerzéséért. Szembehelyezkedik minden olyan intézkedéssel, amely a leszerelésre és a nemzetközi feszültség enyhülésére vezetne, a neokolonializ­mus és a terjeszkedés politikáját foly­tatja az ázsiai, afrikai és latin-amerikai országokkal szemben. Anglia — a brit imperializmus gyen­gülése ellenére — továbbra is az egyik fö Imperialista hatalom, amely neoko­lonialista módszerekkel igyekszik meg­őrizni afrikai, ázsiai, karib-tengeri és közel-keleti pozícióit, de olykor köz­vetlen katonai intervencióhoz is folya­modik. A világpolitika fő kérdéseiben az Egyesült Államok egyik legaktívabb partnere. A NATO-ban az egyik vezető agresszív erő és szorosabb szövetséget igyekszik kiépíteni Nyugat-Németor­szággal. Erősödik a japán imperializmus, és fokozza terjeszkedését, főleg Ázsiában. Japánban újra felüti fejét a militariz­mus. Az ottani vezető körök, amelyeket sok kötelék fűz össze az amerikai im­perializmussal, ténylegesen a Vietnam ellen háborút viselő Egyesült Államok egvik fegyvertárává tették az országot és részt vesznek a koreai nép ellen folytatott mesterkedésekben. A francia imperializmus tartani és erősíteni próbálja világgazdasági és világpolitikai pozícióit. Makacsul foly­tatja nukleáris ütőereje kiépítését és nem hajlandó csatlakozni olyan intéz­kedésekhez, amelyek előmozdíthatnák a leszerelés ügyét. Fenntartja gyarmati uralmát Guadeloupe-, Martinique- és Réunion szigeteknek, valamint egyes afrikai és óceániai országoknak a népei fölött, nem hajlandó elismerni az otta­ni népek önrendelkezési jogát, megta­gadja tőlük azt a jogot, hogy maguk intézzék saját ügyeiket. A francia im­perialisták, kihasználva maradék befo­lyásukat volt gyarmataikon, és a kolo­nialista politika új módszereihez folya­modva, főleg Afrikában fejtenek ki élénk tevékenységet. Fokozódik az olasz monopoltőke ex­panziója. Egyre erősebben mutatkozik meg az egyenlőtlen gazdasági fejlődés a külön­böző Imperialista hatalmak között és az egész tőkés világban. Az élet igazolja, hogy helyes az a marxista—leninista tétel, amely szerint az imperialista hatalmak és a kapitalis­ta monopóliumok között harc folyik a befolyási övezetekért. Erősödik az Ipari és kereskedelmi konkurrencia, mind na­gyobb méreteket ölt a pénzügyi és va­lutaháború. Fokozódik a versengés Nyu­gat-Európában, beleértve a Közös Piacot is. Európa kapitalista országai és az Egyesült Államok között szintén egyre hevesebb a vetélkedés. A piacokért és a maximális profitért folyó harcba-tevé­kenyen bekapcsolódik a japán imperia­lizmus is. Nemcsak a gazdaság szférájában je­lentkeznek ellentétek az imperialisták között. A NATO szintén súlyos válságot él át. Recseg-ropog az Ázsiában létreho­zott két agresszív tömb, a CENTO és a SEATO. Nyugat-Európa a tőkésorszá­gok viszályainak színterévé válik. Mind­ez gyengíti az imperialista világrend­szert és keresztezi az amerikai impe­rializmus egyeduralmi terveit. Éleződnek az ellentétek az imperia­lista országok vezető körein belül is, egyfelől a szélsőséges lépésekre, a há­borúra orientálódó legharciasabb cso­portosulások, másfelől az olyan csopor­tok között, amelyek számot vetnek a világ új osztály-erőviszonyaival, a szo­cialista országok növekvő hatalmával, hajlamosak reálisabban közelíteni a nemzetközi problémákhoz, s ezeket a különböző rendszerű államok békés egymás mellett élésének szellemében megoldani. Egyes országok vezető körei megértik, hogy számolniuk kell a reális helyzettel, amely a háború és a háború utáni fejlődés eredményeként alakult ki Európában, s kezdik megérteni az NDK elismerésének szükségességét. Több állam az amerikai nyomás ellené­re elismerte a VDK-t és a KNK-t. A kommunista és munkáspártok, a munkásosztály és az antiimperialista erők számolnak az ellenséges táborban jelentkező ellentétekkel. Igyekeznek elmélyíteni, s a béke és a haladás érde­kében felhaszálni ezeket az ellentéte­ket. Mindegyik imperialista állam saját céljait követi, egyúttal azonban vala­mennyi az imperialista világrendszer egy-egy láncszeme. A jelenkori imperializmusnak, amely alkalmazkodni próbál a két rendszer harcának feltételeihez, s a tudományos­műszaki forradalom követelményeihez, néhány űj vonása van. Erősödik állam­monopolista jellege. Egyre nagyobb mértékben folyamodik olyan szabályo­zókhoz, amilyen a termelés és a tőke monopolista koncentrációjának állami ösztönzése, a nemzeti Jövedelem mind nagyobb hányadának állami újrafelosz­tása, a monopóliumok hadimegrendelé­sekhez juttatása, az ipari és tudomá­nyos kutatási-fejlesztési programok ál­lami finanszírozása, országos gazdaság­fejlesztési programok kidolgozása, az imperialista integráció politikája és a tőkeexport több új formája. Az állammonopollsta szabályozás azonban — amely a monopoltőke érde­keinek megfelelő formákban megy végbe a monopoltőke uralmának meg­óvása céljából — nem képes megfékez­ni a kapitalista piac ösztönös erőit. Úgyszólván egyetlen tőkésország sem kerülte el a gazdasági fejlődés számot­tevő ciklikus ingadozásait és visszaesé­seit. Az egyes országokban az ipari ter­melés gyors növekedésének időszakai a lassú növekedés időszakaival, sőt gyakran a termelés visszaesésének idő­szakaival váltakoznak. A tőkésrend­szert heves valuta- és pénzügyi válság gyötri. A tudományos-műszaki forradalom példátlan lehetőségeket kínál az embe riségnek a természet átalakítására, ha­talmas anyagi javak létrehozására, az ember alkotó képességének megsokszo­rozására. E lehetőségeknek minden ember javát kellene szolgálniuk, a ka­pitalizmus azonban a profit növelésére és a dolgozók kizsákmányolásának fo­kozására használja ki a tudományos­műszaki forradalmat. A tudományos-műszaki forradalom meggyorsítja a gazdaság társadalmasí­tásának folyamatát; a monopóliumok uralmának viszonyai között ez a társa­dalmi antagonizmusok még nagyobb méretekben és még kiélezetebben meg­valósuló újratermelésére vezet. Nem­csak a kapitalizmus korábbi ellentmon­dásai éleződnek ki, hanem újak is ke­letkeznek. Mindenekelőtt a tudomá­nyos-műszaki forradalommal megnyíló nem mindennapi lehetőségek és az ezek társadalmi érdekű felhasználása elé gördített kapitalista akadályok ellent­mondásáról van szó, mert hiszen a ka­pitalizmus a tudományos felfedezések nagy részét, óriási anyagi erőforrások­kal együtt, katonai célokra használja fel, s a nemzeti gazdagságot elherdálja. Ide tartozik a modern termelés társa­dalmi jellege és szabályozásának ál­lammonopolista jellege közti ellent­mondás, s ide tartozik nemcsak a mun­ka és a tőke közti ellentmondás növe­kedése, hanem a nemzet túlnyomó többségének és a fináncoligarchiának az érdekei között mutatkozó antagoniz­mus mélyülése is. Még a legfejlettebb tőkésországok­ban is több millió ember szenved a munkanélküliségtől, a nincstelenség­től és a létbizonytalanságtól. A „jö­vedelmi forradalom" és a „társadalmi partnerség" hirdetése ellenére fokozó­dik a kapitalista kizsákmányolás. A béremelkedés messze elmarad a mun­katermelékenység és a munkaintenzi­tás növekedésétől, a szociális szükség­letektől, s össze sem lehet hasonlíta­ni a monopóliumok profitjának növe­kedésével. Tovább romlik a kisparaszt­ság helyzete, mind nehezebben él a középrétegek számottevő része. Fokozódott a kapitalista rendszer ki­egyensúlyozatlansága. Több országban társadalmi-politikai válságok törnek ki, amikor is a dolgozók széles tömegei ismerik fel a mélyreható, döntő válto­zások szükségességét. Mindenekelőtt az 1968 májusában és júniusában lezajlott franciaországi ese­mények tanúsítják ezt. Az ott kibon­takozott hatalmas sztrájkmozgalomban a kommunisták fontos szerepet játszot­tak. A sztrájkoló dolgozók jelentős eredményeket értek el. A munkásosz­tály, valamint az értelmiség és a diák­ság számottevő része éles összeütkö­zésbe került a gaulleista rendszerrel, a monopóliumok hatalmával. Ez az összeütközés a demokráciáért és a szo­cializmusért vívott harc új lehetőségeit tárta fel. Olaszországban országos méretekben szakadatlanul erősödik a sztrájkharc, nagyszabású politikai csaták bontakoz­nak ki, a baloldali erők sikert arat­nak a választásokon. Mindez megin­gatta a balközép politikáját, amelynek segítségével az uralkodó osztályok a kapitalizmust szerették volna stabilizál­ni. Spanyolországban a tömegek harca még jobban meggyengíti Franco fasisz­ta diktatúráját, amely rendkívüli In­tézkedésekhez volt kénytelen folya­modni. Ez a harc azonban a megtor­lások ellenére csak még Jobban kibon­takozik. Oj társadalmi rétegek, a köz­vélemény széles körei csa'inkoznak Franco ellenzékéhez. Angliában fontos osztályütközetek bontakoznak kl, beleértve a munkás­párti kormány által támadott szakszer­vezetek és a sztrájkjog védelmében lezajló politikai sztrájkokat. Fellendült az osztályharc és a sztrájk­mozgalom, erősödtek a dolgozók, a diá­kok és más társadalmi rétegek egyéb megmozdulásai Japánban, Mexikóban, Brazíliában, Argentínában, a Német Szövetségi Köztársaságban, Uruguayban, Belgiumban, Portugáliában, Chilében, Indiában, Pakisztánban, Törökországban és más országokban, valamint Nyugat­Berlinben. A demokratikus mozgalom erősödését tükrözték a kommunisták és más haladó erők választási sikerei több országban, például Japánban. India né­hány államában a kommunisták részvé­telével alakult meg a demokratikus front kormánya. Helyet foglalnak a kommunisták Finnország kormányában ls. A kapitalista világ válságának mély­ségét világosan tükrözi az a tény, hogy még az Egyesült Államokban, a világ­imperializmus fellegvárában is fellen­dül a tömegmozgalom. A faji megkülön­böztetés, a nyomor és az éhség, a rend­őrség kegyetlenkedése ellen kl-kicsap a lázadás a gettókból, mint a hullám­verés. Amerikai városok tucatjai a had­sereg és a rendőrség fegyveres egysé­geivel való heves összecsapások szín­terei lettek. Az összecsapások sok ál­(Folytatás a 7. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom