Új Szó, 1969. június (22. évfolyam, 127-151. szám)

1969-06-19 / 142. szám, csütörtök

Az imperializmus elleni harc feladatai a jelenlegi szakaszban ésa kommunista és munkáspártok, az összes antiimperialista erők akcióegysége A kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácskozásának 1969. június 17-én Moszkvában elfogadott fő dokumentuma A kommunista és munkáspártok képviselőinek moszkvai tanácskozása a világ fejlődésének felelősségteljes időszakában zajlott le. A világban hatalmas forradalmi folyamatok bontakoznak ki. Az imperializmus ellent harcban egyesül korunk három hatalmas ereje: a szocialista világrendszer, a nemzetközi munkásosztály és a nemzeti felszabadító mozgalom. A jelenlegi szakaszra jellemző, hogy egyre nagyobbak a lehetőségek a forradalmi és haladó erők újabb előrenyomulásához. Ezzel egy időben azonban növekednek azok a veszélyek is„ amelyeket az imperializmus és agresszív politikája okoz. Az imperializmus, amelynek általános válsága tovább mélyül, továbbra ls elnyom sok népet s továbbra is a béke és a társadalmi haladás ügyét fenyegető szüntelen veszély forrása. A kialakult helyzet megköveteli a kommunisták és az összes antiimperialista erők akcióegységét avégett, hogy mind újabb lehetőségek maximális kihasználásával szélesebb körű támadást bontakoztassanak ki az imperializmus ellen, a reakció és a háború erői ellen. A tanácskozás megvitatta az imperializmus elleni harc időszerű feladatait és a kommunisták, az összes antiimperialista erők akcióegységének problémáit. A demokrácia, az egyenjogúság és az internacionalizmus szellemében lezajlott eszmecserék eredményeként a tanácskozás részvevői közös következtetésekre jutottak a világ helyzetét és az ebből eredő feladatokat illetően. 1. Az emberiség olyan helyzetben lépett évszázadunk utolsó harmadába, amelyben éleződik a haladás és a reakció, a szocializmus és az Imperializmus erőinek történelmi párharca. Ez a párviadal az egész vlágon a társadalom életének valamennyi fő területén folyik: a gazdaság, a politiká, az ideológia és a kultúra területén. A forradalmi világmozgalom, egyes osztagaínak nehézségei és kudarcai ellenére, folytatja támadását. Az Imperializmus ellentámadásaival sem volt képes a maga javára megváltoztatni az általános erőviszonyokat. A Szovjetunió és a többi szocialista állam növekvő gazdasági, politikai és katonai ereje, békeszerető külpolitikája, a nemzetközi proletariátus megmozdulásai, az Imperializmus ellen, a nemzeti felszabadulásért harcoló emberek akciói és a békemozgalom hatalmas méretei révén sikerült megakadályozni a világháború kirobbantását. A szocializmus, amely győzelmet aratott a föld területének egyharmadán, újabb sikereket ért el az emberek gondolkodásának és szívének megnyeréséért folyó világméretű csatában. A legutóbbi tíz esztendő eseményei megerősítették a korunk jellegére, tartalmára és alapvető irányzataira vonatkozó marxista—leninista értékelés helyességét. Korunk a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet korszaka. Jelenleg megvannak a reális feltételek korunk legfontosabb problémáinak a béke, a demokrácia és a szocializmus érdekeit szolgáló megoldására, valamint arra, hogy újabb csapásokat mérjünk az imperializmusra. Az imperializmus azonban, annak ellenére, hogy mint világrendszer, nem vált erősebbé, továbbra is komoly és veszedelmes ellenfél. A fő imperialista hatalomnak, az Amerikai Egyesült Államoknak az agresszivitása fokozódott. Az imperializmus agresszív politikájának alapja az a törekvés, hogy minden elképzelhető eszközzel gyengítse a szocializmus állásait, elnyomja a népek nemzeti felszabadító mozgalmát, akadályozza a kapitalista országok dolgozóinak harcát, feltartóztassa a kapitalizmus hanyatlásának visszafordíthatatlan folyamatát. Egyre mélyül az imperializmus és a szocializmus között világméretekben mutatkozó alapvető ellentmondás. A kapitalista hatalmak, a két világrendszer közötti harc kiéleződésének közepette, növekvő ellentéteik mellett is igyekeznek egyesíteni erőfeszítéseinket annak érdekében, hogy fenntartsák és megszilárdítsák a kizsákmányolás és az elnyomás rendszerét, visszaszerezzék elvesztett állásaikat. Az amerikai imperializmus arra törekszik, hogy megőrizze más kapitalista államokra gyakorolt befolyását és velük együtt folytasson közös politikát az osztályharc fő területein. Az imperializmus agresszív stratégiájának éle, akárcsak korábban, ma is mindenekelőtt a szocialista államok ellen irányul. Az imperializmus nem mond le a szocializmus elleni nyílt, fegyveres harcról. Szakadatlanul fokozza a fegyverkezési hajszát, aktív működésre próbálja serkenteni a Szovjetunió és a többi szocialista ország elleni agresszió céljából létrehozott katonai tömböket, mind élesebb ideológiai harcot folytat a szocialista országok ellen, s igyekszik lefékezni gazdasági fejlődésüket. Az imperializmus, a munkásmozgalom ellen harcolva, lábbal tiporja a demokratikus jogokat és szabadságjogokat, leplezetlen erőszakot alkalmaz, a rendőrterror kíméletlen módszereihez és munkásellenes törvényekhez folyamodik. Emellett felhasználja a demagógia, a burzsoá reformizmus eszközeit, az opportunizmus ideológiáját és politikáját is, szüntelenül új módszereket keres, hogy a munkásmozgalmat belülről megossza, s „beillessze" a kapitalista rendszerbe. A nemzeti felszabadító mozgalom elleni harcában az imperializmus egyfelől makacsul védelmezi a gyarmati rendszer maradványait, másfelől a neokolonializmus módszereit alkalmazva próbálja akadáyozni a fejlődő államok és a nemzeti szuverenitásukat kivívott országok gazdasági és társadalmi előrehaladását. Ezzel a céllal támogatja a reakciós köröket, gátolja az elmaradott társadalmi struktúrák felszámolását és igyekszik megnehezíteni az előrehaladást a szocializmus útján vagy a szocialista távlatot nyitó haladó, nem kapitalista úton. Az imperialisták olyan gazdasági megállapodásokat és katonai-politikai paktumokat kényszerítenek ezekre az államokra, amelyek csorbítják szuverenitásukat, kizsákmányolják az említett országokat a tőkekivitel, a nem egyenlő kereskedelmi feltételek, az árakkal és a valutaárfolyamokkal kapcsolatos manipulációk, a kölcsönök révén, valamint az úgynevezett „segély" különféle formái és a nemzetközi pénzügyi szervezetek nyomása útján. Tovább mélyül a szakadék a magasan fejlett kapitalista államok és a tőkés világ többi országának zöme között; sok ilyen országban súlyos probléma az éhezés. Az imperializmus, a reakciós nacionalizmust ösztönözve, súrlódásokat idéz elő a fejlődő országokon belül és széthúzást támaszt közöttük. Az antikommunizmus segítségével próbálja megosztani ezekben az országokban a forradalmárokat és elszigetelni őket legjobb barátaiktól: a szocialista államoktól és a kapitalista országok forradalmi munkásmozgalmától. Az Imperializmus, felhasználva katonai-politikai tömbjeit és idegen területeken levő támaszpontjait, a gazdasági nyomás és a kereskedelmi blokád eszközeit, fenntartja a feszültséget a világ többi térségében. Pénzbeli és politikai támogatást nyújt a reakciós szerveze teknek, fokozza a politikai nyomást. Az imperializmus minden fegyverét beveti. Közéjük tartoznak a fegyveres intervenciók, a kegyetlen repressziók — különösen ott, ahol a harc a legélesebb formákat ölti, és ahol a forradalmi erők fegyveresen küzdenek —, az ellenforradalmi összeesküvések, a reakciós és a fasiszta államcsínyek, a provokáció és a zsarolás. A szocializmus nemzetközi pozícióinak megszilárdulását tapasztalva, az imperilalizmus a szocialista világrendszer egységét igyekszik gyengíteni. A nemzetközi forradalmi mozgalomban felmerült nézeteltéréseket arra használja fel, hogy megkísérelje megosztani a mozgalom sorait, az antikommunizmus szolgálatába, a szocializmus, a haladó erők elleni harc szolgálatába állítja Ideológiai gépezetét, s ezen belül a tömegtájékoztatási eszközöket. Az imperializmus a legutóbbi évek folyamán ismételten éles nemzetközi válságokat provokált, amelyek a termonukleáris összeütközés szélére sodorták az emberiséget. Az amerikai imperializmus azonban kénytelen volt számot vetni a kialakult nemzetközi erőviszonyokkal, a Szovjetunió nukleáris potenciáljával és a nukleáris rakétaháború esetleges következményeivel. Egyre nehezebbé és veszélyesebbé váilk számára megkockáztatni egy új világháború kirobbantását. Az amerikai vezető körök ebben a helyzetben, anélkül, hogy lemondanának egy ilyen háború előkészületeiről, a fő súlyt a lokális háborúkra helyezik. Egyre szembetűnőbb azonban az ellentmondás az Imperializmus „erőpolitikája" és az imperializmus reális lehetőségei között. Az imperializmus képtelen visszaszerezni az elveszített történelmi kezdeményezést, és visszafelé fordítani a mai világ fejlődését. Az emberiség fejlődésének fő útvonalát a szocialista világrendszer, a nemzetközi munkásosztály és az összes forradalmi erő határozza meg. A vietnami háború mindennél meggyőzőbben bizonyítja az ellentmondást az Imperializmus agresszív tervei és az imperializmus lehetőségei között e tervek megvalósítására. Történelmi jelentősége van annak a vereségnek, amelyet a legerősebb Imperializmus, az amerikai Imperializmus szenved el Vietnamban. A vietnami fegyveres intervenció különleges helyet foglal el az amerikai imperializmus katonai-politikai terveiben. Az agresszor terve az volt, hogy eltiporja a szocializmus egyik előretolt állását Ázsiában, elzárja Délkelet-Ázsia népei elől a szabadság és a haladás útját, csapást mérjen a nemzeti felszabadító mozgalomra, s próbára tegye, menynyire szilárd a szocialista országoknak, a világ összes dolgozóinak proletár szolidaritása. Az amerikai imperializmus azonban, noha óriási tömegű haditechnikát vetett be, kénytelen volt beleegyezni a VDK bombázásának feltétel nélküli megszüntetésébe, és képviselői leültek a tárgyalóasztalhoz a VDK és a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front képviselőivel. Vajon mi késztette erre? A vietnami nép példátlan hősiessége, a VDK és a Dél-vletnaml Nemzeti Felszabadítási Front messzetekintő politikája, az a sokoldalú segítség, amelyben a többi szocialista ország, elsősorban a Szovjetunió részesítette a vietnami népet, az egyre fokozódó, harcos nemzetközi szolidaritás, amely mindenütt a világon, még az Egyesült Államokban is kibontakozott. A bűnös vietnami Intervenció az Egyesült Államok jelentős erkölcsi és politikai elszigetelődésére vezetett, még nagyobb néptömegeket, újabb társadalmi rétegeket és pontikai erőket sorakoztatott fel az Imperializmus ellen, számos országban meggyorsította a fiatalok millióinak bekapcsolódását az antiimperialista harcba, kiélezte az imperallsta hatalmak ellentételt, sőt újabb ellentéteket váltott kl közöttük. A hős vietnami nép sikerei meggyőzően tanúsítják: napjainkban egyre inkább lehetővé válik, hogy vereséget mérjenek az imperialista agesszióra azok a népek, amelyek minden eszközzel eltökélten védelmezik függetlenségüket, szuverenitásukat és szabadságukat és széles körű nemzetközi támogatást élveznek. A Közel-Keleten nagy nemzetközi válságot idézett elő az izraeli hódítóknak az EAK, Szíria és Jordánia ellen végrehajtott agressziója. Az imperialisták, főleg az amerikai imperialisták, az izraeli agresszió segítségével szét akarták zúzni az arab államok haladó rendszereit, el akarták nyomni az arab felszabadító mozgalmat, s meg akarták őrizni vagy vissza akarták állítani közel-keleti pozícióikat. Ez azonban nem sikerült nekik. Mégis, Izrael uralkodó erői, amelyek a világreakció, többek között a cionista körök, támogatásában részesülnek, figyelmen kívül hagyják az arab államok és a békeszerető népek követeléseit, s nem törődnek az ENSZ határozatával, amelynek értelmében az izraeli csapatokat ki kell vonni a megszállt területekről. Folytatják a terjeszkedés és az annexió politikáját, ős szüntelenül újabb háborús provokációkat követnek el. E politika ellen fellép az Izraeli Kommunista Párt s az ország más haladó erői. Az arab népek keményen tovább harcolnak szabadságuk, függetlenségük és nemzeti haladásuk védelmében, összes megszállt területük visszacsatolásáért, a palesztinai arab nép nemzeti jogainak elismeréséért. A megszállással szembeforduló ellenállási mozgalom egyre terebélyesedik, különböző formákat ölt és egyre növekvő támogatásra talál. Az arab népek oldalán állnak a Szovjetunió, más szocialista országok, a nemzetközi kommunista mozgalom, és szolidárisak velük a nemzeti felszabadító mozgalom erői és a tőkésországok közvéleményének egyre szélesebb körei. Az amerikai imperializmus nem hagy fel a forradalmi Kuba eltiprásának terveivel. A nemzetközi jogot durván megszegve, tovább fenyegeti a Kubai Köztársaság függetlenségét, gazdasági blokádot próbál szervezni Kuba ellen, s provokációs és felforgató tevékenységet folytat ellene. A bátor kubai nép azonban, kommunista pártja vezetésével, a Szovjetunió, más szocialista országok, a latin-amerikai haladó erők és az egész forradalmi mozgalom támogatásával, állhatatosan védelmezi szuverenitását és szabadságát, s ezzel a szocializmus előretört állását az amerikai földrészen. Európában működik az észak-atlanti tömb, az imperialista agresszió és kalandok fő eszköze. Tengelye: Washington és Bonn szövetsége. Az Egyesült Államok, az NSZK és Anglia vezető körei, az európai népek akaratával nem törődve, mindent elkövetnek, hogy meghosszabbítsák e tömb életét, erősítsék szervezetét, s fenntartsák az Egyesült Államok „katonai Jelenlétét" az európai kontinensen. Főképp a NATO segítségével újjászületett és megerősödött a nyugatnémet imperializmus, a háborús veszély fő tűzfészke Európa szívében. A Német Szövetségi Köztársaságban, ahol a neonácizmus és a militarizmus mind jobban erőre kap, az imperialista vezető körök a második világháború eredményeinek revízióját és több európai állam határainak megváltoztatását célzó revanslsta programmal lépnek fel. Ez a politika, amely mindenekelőtt az első német szocialista munkás-paraszt áiJFoIytatá* a a. oldalonj