Új Szó, 1969. június (22. évfolyam, 127-151. szám)

1969-06-15 / 24. szám, Vasárnapi Új Szó

Lusták Ifittünk? • Lépjünk ki a bűvkörből hlo egyesítése dolgoznak tisztességesen az emberek? • AM egyéni és a társadalmi érdekek megfeMunkaszerető népek hírében állunk. Ma általános vélemény, hogy Csehszlovákiában elégtelen, sőt egyenesen rossz a munkaerkölcs. Miért, mi az oka ennek az állapotnak, s hol a kivezető út ebből a helyzetből? Sokan kérdik ezt egymástól, akiket bosszant a rendetlenség és hanyagság, akik kínosnak és fojtógatónak érzik ezt az állapotot, s akik azt szeretnék, hogy köztársaságunk virágozzék. -MM O 'szintén szólva ez a problémakör nemcsak ma, hanem az évek óta a ránk nehezedő és a társadalmat foglalkoztató legbonyolultabb kérdések egyike. Érthető félelem késztet arra, hogy foglalkozzunk a kérdéssel: Hová Juthat egy olyan gazdasági helyzetben levő társadalom és állam, mint amilyenben mi vagyunk? Az egész problémakörben felette érdekes, hogy nálunk mindenki panaszkodik a nem effektív munka és a rossz munkaerkölcs következményeire. Az irányító szervek is, a dolgozók is elégedetlenek. Tehát ez olyan jellegzetes bűvkör és amolyan szocialista „specialitás". Ne adj' isten kilépni a bűvkörből. Az emberek felteszik a kérdést: Mik az okai ennek az állapotnak, a „rendszer" bűne-e ez, avagy teljesen ellustultunk? Elevenbe vágó konkrét és egyenes kérdés, s ez egyenes választ is kíván. Ha köntörfalazás nélkül, egyenesen akarok válaszolni, meg kell mondanom, ma már ez elsősorban a rendszer bűne. Azaz az embereket rendes és felelősséggel végzett munkára késztető gazdasági és egyéb társadalmi ösztönzők eddigi mechanizmusának a bűne. Azoké az ösztönzőké, amelyek automatikusan biztosítják, söt kikényszerítik, hogy mindenki a maga munkahelyén tökéletes munkát végezzen. Mindenki tudja, hogy társadalmi rendszerünkben az eddigi gazdasági rendszer többnyire nem felelt meg, rossz volt. A szocialista forradalom érthetően megszüntette és kiküszöbölte az embereket munkába hajtó, sőt gyakran a végkimerülésig hajszoló kapitalista módszereket és ösztönzőket. Ám a szocialista rendszer eddigi fejlődése során eddig még nem ta láltunk új, humánusabb, ugyanakkor kellőképpen hatékony ösztönzőket a tökéletes munka biztosítására. Nemcsak nálunk, hanem valamennyi szocialista államban már évtizedek óta keresnek ilyeneket. Ugyanakkor a szocialista gazdasígi vállalkozás csehszlovákiai módja — tekintette.' az állam nagyfokú fejlettségére és belső szerkezeti tagoltságára — igen sokáig nem felelt meg, alkalmatlan volt. Hosszú hatása, valamint annak következtében, hogy a lényegesebb orvoslásra vagy változtatásra irányuló erőfeszítés kis eredményekkel járt, az emberek „ellustultak", azaz rendszeresen és láthatóan romlott a munkaerkölcsük: nem volt reális érdekük a jó és pontos munka, ha csak nem közvetlenül és maguknak végzett munkáról volt szó. Ebből az következik, hogy a nálunk nemegyszer emlegetett „lustaság" kortársunknak nem valamilyen természetadta fizikai-lelki tulajdonsága. Még kevésbé magyarázható az emberek mentalitásával. A munka- (és minden egyéb) aktivitás mértéke elsősorban a társadalmi viszonyoktól függ. Ez régi tézis, és kifogásnak nagyon jól felhasználható. A bökkenő ott van, hogy a társadalmi viszonyok nem hullanak alá maguktól az égből. Az emberek nemcsak élnek társadalmi viszonyok között, hanem azokat ki is alakítják. Ezért az, amit általánosságban „rendszernek" ne veziink — akár a szó tágabb értelmében társadalmi rendszerként értelmezzük, akár a szó szűkebb értelmében a politikai, gazdasági és egyéb ügyek igazgatásának módjaként fogjuk fel — sohasem olyan valami, ami az embereken kívül, az emberektől függetlenül keletkezik, létezik és hat, ami csupán „ránk nehezedik", de amire nincs befolyásunk. A társadalmi életben az már úgy szokott lenni, hogy emberi munka és tevékenység nélkül egyszerűen semmi sem keletkezik. Ilyen vagy olyan rendszer sem alakulhat ki. A rendszert is csak az emberek alakítják ki, csak ők tökéletesíthetik vagy változtathatják meg. Ezért legyen elsőrendű érdekünk, hogy kialakuljon egy megbízható, kellőképpen működő, az embereket szolgáló gazdasági és egyéb mechanizmus — rendszer. Ez ma elsőrendű kulcskérdés amelyet alaposan meg kell gondolnunk. Fel kell használnunk a világon szerzett összes jó tapasztalatokat, azokat, amelyeket a szocialista rendszerben érvényesíthetünk. Mindenekelőtt az elérendő célokat és értékeket kell megfontolnunk nemcsak gazdasági, hai^am szélesebb társadalmi szempontból is. Nálunk évek óta beszélnek az új népgazdasági irányítási rendszerről, a gazdasági reformról stb. Hatásos végrehajtásában azonban nem nagyon haladtunk előre. Sőt, úgy látszik, a reform számos alapelve nem világos, vagy ismét elködösült és bonyolulttá vált. Kétségtelenül azért is, mert egyes, alapvető vonatkozásait és társadalmi távlati céljait nem fontoltuk meg. írta: JÁN UHER, a Szlovák Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetének munkatársa A munka hatékonyabbá tétele és a immkaerkölcs lényeges megjavítása azonban éppen attól függ, hogyan oldjuk meg szocialista népgazdaságunk dinamikájának kérdését. Ha a következő években sem sikerülne előbbre jutnunk ezeknek az alapvető kérdéseknek a megoldásában, akkor aligha várható a munkaerkölcs lényeges megjavulása. Ez a problémakör ugyanis nem oldható meg huzamosan csak valamilyen nagy erkölcsi erővel és önfegyelemmel. Még akkor sem, ha a jelenlegi apátia után ismét életre kelne, mert a munkaerkölcs jelenlegi állapotának okai sem elsősorban erkölcsi téren mutatkoznak. Ellenkezőleg, mindenféle erkölcs, tehát a munkaerkölcs is rendszerint az alapvető emberi kapcsolatok megnyilvánulása és következménye. Ez a döntő és a fő. Nem téveszthetjük szem elől ezt az alapvető tapasztalatot, ha meglehetősen jártasak akarunk lenni e problémakörben, ha nem felületesen, hanem alapvetően akarjuk megoldani e problémákat. Természetesen, ebből nem az következik, hogy erkölcsileg, abból az erkölcsi elszántságból kifolyólag, hogy véget akarunk vetni az eddigi áldatlan állapotnak, nem történhetne ösztönzés a Jelenlegi bűvkörből való kitörésre. Az első kérdés, amelytől „mindent kezdhetnénk, a díjazás módja lehetne, és szerinten ennek kellene lennie. B'el kellene újítani az embereket jobb és hasznosabb munkára serkentő ösztönzőket és érdekeltségkeltő tényezőket. Ezzel együtt kellene szerepelnie a Jó minőségű munkát előnybe helyező, a szakszerűtlenséget, hanyagságot és felületességet gazdaságilag keményen megtorló következetes ellenőrzési módszert. Olyan módszert, amelyből gazdasági téren nem lenne kibúvó. Tulajdonképpen nem ismeretlen és forradalmi újítást Jelentő dolgokról van szó. Am úgy vélem, hogy éppen e téren kell megtennünk az első lépést, keresnünk a jelenlegi helyzetből kivezető utat, kitörnünk a bűvkörből. A pillanatnyi út csak innen vezethet további, még mélyebb kérdések megoldása felé. Főként azért tartom ezt kivezető útnak, mert azonnal alkalmazható eszköz, még a messzemenő szerkezeti változások előtt érvényesíthető a legnehezebb és hoszszú időt igénylő problémák megoldására. Minden vezető dolgozó, ha valóban orvoslást akar elérni, azonnal nekiláthat. Éppen ezzel kezdheti. Egyébként úgy vélem, hogy az utóbbi években (tavaly méginkább) megszoktuk, hogy a kérdéseket a másik végük felől kezdjük „megoldani". Csak a nagy, korszakalkotó problémákkal kezdve, amelyeknek megoldása vagy kielégítő elintézése rendszerint nem állt közvetlenül módunkban, s nem pedig azzal kezdve, ami haladéktalanul és mindjárt megoldható. Távol áll tőlem az a szándék, hogy valamilyen toldozgatástfoltozgatást propagáljak, különösen nem ott, ahol lehetséges és szükséges is a teljes megújhodás, viszont a konkrét cselekvést nem lehet üres nagyképű beszédekkel és bombasztikus szalmacsépléssel pótolni. Egyre inkább fontosabb a tárgyszerűség és hozzáértés éppen nálunk, a szocializmusban, mely hivatott megmutatni életképességét és aktivitását. Ezt különösen a mai időkben kell alaposan tudatosítanunk. Több szempontból rendkívüli a mai helyzet, de ha elmúlik, a tartós kritériumok lesznek a döntők. Mindenekelőtt az, hogyan élünk lehetőségeinkkel és álljuk meg helyünket a világban, normális és természetes versenyben. Eszerint foglaljuk el a minket megillető helyet a köztársaságon belül, szomszédaink között, a szocialista közösségben és a nagyvilágban. Az eredményekkel arányos helyről van szó. Az erők ilyen összemérése alól nehéz kibújni. Így lesz ez jó és helyes. A vezető politikusok közül is távlati szempontból és a kétségtelenül felmerülő lényegesebb kritériumok mellett bármelyik poszton csak az állja meg a helyét, aki a legjobban megtestesíti e célkitűzéseket. Aki a kornak és egyre szélesebb látókörű népünk szükségleteinek megfelelő fennkölt gondolatokkal és nagy tettekkel tud előállni, s aki nemcsak előáll velük, hanem a maga személyében szavatolja is megvalósításukat. Aki rendszeresen, előrelátóan pozitív program és pozitív tettek alapján valóban egyesíteni, s nem pedig megosztani tudja a nép alkotó erőit. Aki új tettekre tudja lelkesíteni a társadalmat, aki tántoríthatatlanul keresni fogja a járatlan utakat, s nemcsak szónokolni fog elhajlások ellen. A múltban úgy emlegettek minket, hogy a szorgalmas, magas munkaerkölcsű népek közé tartozunk, ma azonban nem az bánt bennünket, hogy csökkent a munka mennyiséget kevesebb a fáradság. Ezt senkinek sem kell sajnálnia. Bennünket a munkához való viszony rosszabbodása üldöz és keserít. A munkaerkölcs veszélyes leromlása, a hanyagság és naplopás tömeges, büntetlen jelensége a tökéletes, Jó minőségű munka rovására megy. Tehát olyan jelenségekről van szó, amelyek közvetlen súlyos gazdasági következményeik mellett rendkívül károsan hatnak a társadalom általános erkölcsi állapotára is. Pedig társadalmunknak már lényegéből kifolyólag szívósnak kellene lennie az ilyen ártalmas Jelenségekkel szemben, e szempontból is egészségesnek kellene lennie. E kérdést minden szempontból megvizsgálva végül meg kell állapítanom, hogy a szóban forgó területen uralkodó rossz állapot, melyet általánosan rossznak tartunk, mégsem tekinthető abszolút általánosnak. Nálunk fennmaradt a múltból, megvan és tovább fejlődik az igen kultivált, precíz, Igényes és Jó minőségű munka is. A munkaerkölcs sem veszett ki teljesen. Mindenütt érvényesül, ahol a dolgozónak ez legbensőbb érdeke. Az érdek tehát a legfontosabb támaszpont, amelybe bele kell kapaszkodnunk, hogy segítségével életre keltsük, ösztönözzük, serkentsük a társadalmilag hasznos munkához való viszonyt. Meg kell tanulni az egyéni és a társadalmi érdekek — az egyén önérvényesítési szükségleteinek és a szocialista közösség szükségleteinek ügyes összekapcsolását. Ezt pedig nem elvontan, futurologikusan, hanem a lehető legkonkrétabban és mindjárt meg kell tennünk.