Új Szó, 1969. június (22. évfolyam, 127-151. szám)
1969-06-15 / 24. szám, Vasárnapi Új Szó
Egy Kertész utcai házban él. A második emeleten. A lépcsőházba nyíló lakás ajtaján ott a névtábla: JOZEF SLUKA. A név és a mögötte rejtőző élet a tankönyvek és a történelem lapjaira kívánkozik. Oly furcsa elgondolni, hogy a történelem egy pozsonyi lakásba költözött. Hát igen — a történelem: komor és baljós jelentősége van a szónak. A dicsőség, csőd, bukás képzete társul vele, s azt hisszük mindig valami rendkívülit jelent, pedig egyszerű, mindennapi emberek törekvéseinek eredménye és összessége. Azért oly bonyolult. Bonyolult és egyszerű is, mint maga a név viselője. S zülővárosa Vrútky - az egykori Ruttka - az ország legnagyobb vasúti góca, ahol hatalmas mozdonyjavító műhely, fűtőház és pályaudvar lévén, a század elején viszonylag erős munkásmozgalmi központtá nőtt. A szakszervezet és a Szociáldemokrata Párt ugyan titokban tevékenykedett, mert az akkori kormányrendeletek a vasutasokat eltiltották a szervezkedéstől. A munkások köréoen közkézen forgott a Népszava a Magyar Vasutas, a Robotnícké noviny, és a Slovenské noviny. Létrejött az ifjú munkások szervezete is. Mindezt egy tizenkéttagú bizottság szervezte. Saját magáról alig ejt egy-két szót. A városára büszke, mely a köztársaság kikiáltása előtt két nappal munkástanácsot választott, mely egy négy pontban megfogalmazott kiáltványában magához ragadta a végrehajtó hatalmat a városban és környékén is, irányította a közigazgatást, felelősséget vállalt a közrend fenntartásáért és polgárok biztonságáért. A hivatalokat és közintézményeket irányítása alá rendelte. A, városban lefegyv e„ ľ e* te a csendőrséget és a kerületében működő csendőrőrsöket is vagy lefegyverezte, vagy engedelmességre szorította A munkástanács titkára Jozef Sluka volt. A légiók bevonulása és a tanács bukása után a Magyar Tanácsköztársaság területére távozott. Első útja Budapestre, a Visegrádi utcába vezetett. Csakhamar a Magyar Kommunista Párt szlovák szekciójának egyik legtevékenyebb szervezője lett, majd a magyar vöröshadsereg nemzetközi brigádjának és a szlopályaudvaron, mindenki tudta, hogy helytállt. Három óv elmúltával szabadult, s akkor állt be a szakszervezetbe. S az akkori iparoslegények és segédek szokása szerint, odahagyta a műhelyt és vándorútra indult. Nem puszta szokás vojt, ez a vándorút. Ez már maga az élet volt. Budapest. A fémmunkások szakszervezete. A Ganz Danubius. Csak most. veti bele magát igazán a mozgalomba. Varga Jenő, Garbai Sándor, Bokányi Dezső előadásait hallgatja. A forradalom iskoláját járta, bár maga se tudott róla. Csakhogy a forradalom még sokáig váratott magára. Tizennégyben vonult be katoná' nak, Komáromba az 5. tüzérhadosztályhoz. Az orosz—japán háború s a balkáni háborúk idején otthon a mozdonyjavító műhelyben sok szó esett az öldöklés értelmetlenségéről és borzalmairól. Most itt volt ő maga is, egy laktanyában, hogy a vágóhídra vigyék. A laktanyában sokmindent hall az ember. Okos szót és ostoba beszédet. Hallgatta a legények nagyotmondó dicsekvését. — Idén Moszkvából hozzuk a karácsonyfát. — Hajaj! Mikor lesz az az idén? Sohanapján! Kitört belőle mindaz, amit otthon a főműhelyben hallott. A munkásember ösztönös irtózása a háborútól. Valaki besúgta a századparancsnoknál. A százados lehordta. — A katona dolga engedelmeskedni. A helyzet megítélését pedig bízza a tisztekre. Három hét magánzárkai vák szekció propagandaosztályának szervezője. Miután a vörös hadsereg bevonult Eperjesre, és 1919. június 16-án kikiáltották a Szlovák Tanácsköztársaságot, a Forradalmi Végrehajtó Bizottság, s négy nappal később megválasztott Szlovák Forradalmi Kormányzótanács tagja, belügyi népbiztos lett. A hétgyermekes vasutas családból " származó fiúcska élete 1907-ben, tizennégy éves korában vette az első komoly fordulatot. Beállt lakatosinasnak a mozdonyjavító műhelybe. Ott edződött emberré. O terjesztette a Népszavát, a Magyar Vasutast és a többi lapot, összekötő szolgálatot teljesített az illegálisan működő szervező bizottság és főműhely munkásai között. Szónokolt és agitált az ifjú munkások gyűlésein. - A kis „Bokányi", — mondogatták alig titkolt mosollyal az idősebbek. Bokányi" Dezső, a Magyar Tanácsköztársaság későbbi népbiztosa, kitűnő szónok volt, s a magyar munkásmozgalom egyik élharcosa. A megfáradt, idős munkások jóindulatú tréfás megjegyzéseikkel tulajdonképpen a legmesszemenőbb elismerésben részesítettek a fürge inasgyereket. Ki tudja, sejtették-e, kivé mivé növekedik? Május elsejének megünneplése, Andok Lajosnak kikényszerített szabadonbocsátása, ezek voltak az első eredmények. Az ő eredményei is. S van még egy keserű, mégis vigasztaló emléke. Egy nap forradalmi röpiratok terjesztéséért becitálták a csendőrségre. Faggatták. Megverték. Nagyon megverték, Alig nőtt ki még a gyermekkorból. Tulajdonképpen gyerek volt még. Tizenhat éves. A röpiratokat édes bátyja, Gyula bízta rá. A z ember nem árulhatja el a saját testvérét. A főműhelyben, a fűtőházban, az egész Le se ülte, kivezényelték az orosz frontra. - Valami szörnyű volt számomra az, amit a fronton láttam. A katona, aki eleve ellenszenvvel viseltetik a háborúval és a katonaélettel szemben, kimondhatatlanul szenved, — mondja most hetvenhat éves korában is akkori állapotára emlékezve. Megszökött. És újra Budapest. Volt a hadügyminisztériumban egy iskolatársa, aki a felmentéseket intézte ott. Az látta el iratokkal. Furcsa álnevek alatt élt. Volt Bartos ós volt Macák úr. - Ki ez a Macák, és ki ez a Bartos? Sluka József közlegény. Budapest rengetege se tudta elrejteni. Kéthónapi vizsgálati fogság után, amit a zágrábi katonai börtönben töltött le, hat hónapra ítélte a hadbíróság. A Monarchia akkoriban még nagyvonalú volt, mert bízott a győzelemben. A büntetés letöltését a háború utáni időkre halasztották, s elküldték Pilsenbe, ahol fegyvereket gyártottak. Nagy szükség volt ott lakatosra. A munkások egy nap nyilvános gyűlésen az élelmiszer-fejadag felemelését követelték. Népes és zajos gyűlés volt. Küldöttséget akartak meneszteni a katonai körlet parancsnokához, hogy járuljon hozzá a fejadag felemeléséhez. Szót kért. - Elvtársak! A fejadag ugyan fontos, de meddig gyártjuk még a fegyvereket, hogy saját testvéreink ellen használják fel őket. Ott nyomban lerángatták az emelvényről. Másnap laktanyafogságra vetették. Három hét magánzárka. Átszállították Prágába, egy katonai börtönbe. A kaszárnyaudvaron a szuronyos kísérő le akarta venni csuklójáról a bilincseket. Az ügyeletes tiszt rárivallt az őrre, aztárr öklével a fogoly arcába sújtott: - My té zde Pepiku, naučíme I Hóna alatt a fegyencruhával, pőrére vetkeztetve hajszolták végig a kaszárnyaudvaron: 1917-et írtak. Február volt, bokáig érő hó, farkasordító fagy. a t hónapra szólt a hadbíróság ítélete. öt hónap egy szennyes és zsúfolt cellában munkakerülők és csirkefogók közt. A prokurátor nem elégedett meg az ítélettel. Közben feljelentették különféle uszító beszédekért. A házkutatásnál megtaláltak nála egy Népszavának címzett befejezetlen levelet, s egy levelet a Zrínyi hadihajón szolgáló iskolatársának. Egy nap kirángattak cellájából. Három közlegény és szakaszvezető kíséretében elindították a pályaudvar felé. Rendeltetési helyük: Bécs. A szakaszvezető jóindulatú cseh legény volt, A pályaudvar közelében betértek egy falatozóba. — Nem haragszom én rád barátom. Legszívesebben elengednélek, de nem tehetem, - mondta a szakaszvezető. Falatoztak. - Mi lenne, ha megszöknék? - Az lenne a legrosszabb, pajtás, amúgy is sok van már a rovásodon. Elértek a pályaudvarra és felszálltak a Bécs felé induló gyorsra. Két vonat állt a' vágányokon. A bécsi gyors, a krakkói gyors. Ott állt szembe velük a szomszédos vágányon és az egyik kocsi oldalán tábla, fehér tábla fekete betűkkel. Az a gyors Oderberg felé ment. A három katona már letelepedett a kocsi belsejében. Ű maga a szakaszvezeíővel ott ácsorgott a kocsi peronján. Egyszer csak látja, meglódul a szemközt a síneken a vonatszerelvény. Á szakaszvezető a kocsi belsejébe bámult. Egy-két pillanat. Hirtelen ugrás és máris megkapaszkodott a Krakkó felé indított gyorsvonat kocsijának lépcsőkorlátjában. - Ki gondolta volna, hogy még olyan sokáig várat magára a forradalom? Néz, tűnődik. Magas homlokát ráncolja. - Apám akkor már nyugdíjas volt. Terhére voltam a családnak. A főműhely munkásai hoztak ennivalót. Ki lisztet, ki babot, ki zsírozót. Otthon se maradhattam, mert veszélyes lett volna. Elfogatási parancsot adtak ki ellenem. Az erdőben húzódtam meg, egy öreg tölgyfa alatt kunyhót építettem. Éppen csak akkorát, hogy elfértem benne. - Húsvét táján felkeresett Tamás Gyula, a főműhely lakatosa. Orosz fogságból jött haza, s elmondta apróra, mi történt, és mi megy végbe Oroszországban. összeköttetésbe léptem a szervező bizottság tagjaival. Felkészültünk lassan a tennivalókra. Októberben Stefka húgom révén üzent egy volt osztálytársam, hogy a katonák letépik a sapkarózsát és elhányják a fegyvereket Még aznap népgyűlést hirdettünk a Wachsberger-vendéglőbe, és -megválasztottuk a munkástanácsot. Mostanában az ember sok mindent összeolvas. Olyasmit is, hogy tizennyolcban és tizenkilencben Szlovákiában nem érett meg ä helyzet a szocialista forradalomra. Hát valóban nem érett meg? Cgy éjszaka két légionárus állított be hozzá. Fegyveresen. - Az a parancsunk, hogy letartóztassuk. Meneküljön. - Megőrültetek? Föladjuk a munkástanácsot? Vívmányainkat? Nem volt más választása. November végén ért Budapestre. Első útja a Visegrádi utcába vezetett, a Vörös Újság szerkesztőségébe, a Kommunista Párt Központi Bizottságának épületébe. Ott találta Kun Bélát, Szamuely Tibort és Pór Ernőt. Kun Béla épp távozni készült. Alig üdvözölték egymást, alig számolt be a helyzetről, első kérdése az volt, hogyan képzelik el a nemzetiségi kérdés megoldását. Kun Béla válaszolt neki: - Az teljességgel a nemzetiségek ügye. Egyébként beszélje meg a dolgot Pár elvtárssal és Szamuely elvtárssal. Szamuely Tibor volt akkor a nemzetiségi szekciók irányítója. - Vele értettem meg magamat o legjobban, — mondja tűnődve. Márciusban a Szociáldemokrata Párt és Kommunista Párt szlovák szekciója egyesült. Nekilátott a nemzetközi brigád szervezésének. Aztán a propagandaközpont szervezésének. Az Ó-utca 12. alatt a szekció rendelkezésére bocsátottak egy egész nyomdát. Kiadták a szlovák Vörös Újságot Egyre szorosabban együttműködött a cseh szekcióval. A nemzetközi brigádot elkísérte a frontra, s aztán röpiratokkal járt a hátországban. - Akkor már tisztában voltunk célkitűzéseinkkel. A nemzetiségi kérdést tizennyolc megoldotta. Az osztályharcot akartuk dűlőre vinni Csehszlovákia területén. Ilyen értelmű propagandát fejtettünk ki a front mögötti területeken a szlovák lakosság körében. Ezt mondja a szemtanú. A Szlovák Tanácsköztársaság utolsó népbiztosa. Orrától a szája szegletéig két szomorú ránc barázdálja az arcát Magas homloka komor és felhős, mini a tátrai hegyek. A szeme tiszta, mint a hegyi forrás. A Horthy-propaganda gépezete és bíróságai azzal vádolták a cseh és a szlovák nemzetiségű szekció tagjait, hogy elszakították Szlovákiát Magyarországtól, a cseh burzsoázia azért akarta felelősségre vonni őket, hogy Szlovákiát Magyarországhoz csatolják. A fordulat után, később gárdistává lett „kommunisták" azzal utasították el párttagságát, hogy nincs szükségük magyar bolsevikokra. Hetvenhat esztendős. Idős ember. A föld felé hajlik a válla. Olykor visszagondol a mozdonyjavító műhelyre, a titokban szervezett mozgalomra, amelynek szervező bizottságában voltak szlovákok, csehek, németek és magyarok. - Megértettük egymást. Elmosolyodik, és mosolya a búcsúzó nap utolsó meleg sugarára emlékeztet. , __ BABI TIBOR mm
