Új Szó, 1969. június (22. évfolyam, 127-151. szám)

1969-06-14 / 138. szám, szombat

Az egészséges közeledés jegyében Bővül a csehszlovák—magyar kulturális együttműködés (Tudósítónktól) — Prágában tegnap befejeződött a csehszlo­vák—magyar kulturális munka­bizottság ülése. A háromnapos tanácskozás eredményeit rögzí­tő jegyzőkönyvet magyar rész­ről Molnár János művelődésügyi miniszterhelyettes, csehszlovák részről pedig dr. Ladislav Han­ka professzor, a cseh felsőokta­tási bizottság elnöke írta alá. A kulturális munkabizottság a Fock Jenő magyar miniszter­elnök csehszlovákiai látogatá­sa végén kiadott közleményből indult ki, amely többek között megállapította, a művelődés­ügy terén is feltárják és kihasz­nálják az együttműködés új le­hetőségeit és módszereit. A munkabizottság ülésén alá­írt jegyzőkönyvből kitűnik, hogy a tavalyi év második felében beállt nehézségek után a kultu­rális együttműködés terén ismét egészséges közeledésnek lehe­tünk tanúi. A munkabizottság többek kö­zött megállapodott abban, hogy Budapesten még 1969-ben fellép a Szlovák Filharmónia zenekara, továbbá a Szlovák Nemzeti Szín­ház drámai társulata. A Szlovák Művelődésügyi Minisztérium pe­dig Magvarországon könyvhetet rendez. Megállapodás született arról is, hogy 1969 júniusában Gombaszögön a Magyar Állami Operaház bemutatja a János vi­téz c. darabot. Még ebben az év­ben fogadjuk a Magyar Állami Bábszínházat — és Magyaror­szág felszabadulása 25. évfordu­lójának alkalmából 1970-ben fo­gadjuk a budapesti kamarazene­kart. Az ülésen szóba került a Bu­dapesti Operettszínház együtte­sének szlovákiai vendégszerep­lése — még ez év őszén, vala­mint a Vidám Színpad esetleges dél-szlovákiai turnéja, 111. a prá­gai „Fekete Színház" és a Spejbl-Hurvínek Bábszínház bu­dapesti vendégszereplése is. Az oktatásügy terén a két ország egyebek között kicseréli az új iskolatípusok (gimnáziu­mok) bevezetésével kapcsolatos tapasztalatokat. Ugyancsak bő­vülnek az egyes felsőoktatási intézmények közötti kapcsola­tok is. (sml Mindenki segítsen! IC'STK) — Tátrának az egész köztársaság segítségére szüksége van — ezt állapították meg egyér­telműen a Szlovák Nemzeti Tanács képviselői — az SZNT kereskedel­mi, közlekedési és távösszekötteté­si, fejlesztési és építőipari bizott­ságai. Ótátrafüreden arról tárgyal­tak, hogyan készült fel a Magas Tátra az 1970. évi sívilágbajnok ságra. A képviselők jóváhagyták- a Csehszlovákia polgáraihoz, főleg az ifjúsághoz intézett felhívást a közelgő világbajnokság megszer­vezésének biztosítására. A felhívás célja: meggyorsítani a szükséges épületek és más létesítmények épí­tését. A Cseh Nemzeti Tanácsnak a tárgyaláson jelen levő képviselői a legnagyobb segítséget ígérték a Magas-Tátra építkezéseihez. A VÁD ALAPTALAN VOLT... (CSTK) — A CSKP KB áprilisi és májusi plénumának határozatai ér leimében utasítást kapott vala­mennyi pártszerv és -szervezet, hogy következetesen vizsgáljon fe­lül minden olyan súlyosabb ese­tet. amikor indokolatlan vádakkal illették azokat a pártfunkcionáriu sokat és párttagokat, akik követ­kezetes internacionalista állásfog­lalásukról és kommunista elvbü­ségükről tettek tanúságot. A zűrzavaros augusztusi napok­ban súlyos váddal illették és be­csületükben sértették meg a nyíl vánosság előtt dr. Ferdinand Mlkvy ezredest és Michal Dudás alezredest, párttagokat. Ismerve a nevezetteket, munká­jukat és állásfoglalásukat, vala mint a Szövetségi Belügyminiszté­riumnak az ügyben végzett vizs­gálatának eredményét, az SZSZK Belügyminisztériumának fő párt bizottsága, valamint ellenőrző bi­zottsága kijelentik, hogy a neve­zettek hazaárulással és kollaborá­cióval történt megvádolása minden alapnt nélkülöz. Országos vita az alapiskolák új koncepciójáról Elkészült a reformtervezet Az SZSZK Oktatásügyi Mi­nisztériumának vezetősége saj­tóértekezletet tartott abból az alkalomból, hogy vitára bocsá­tották az alapiskolák új kon­cepcióját. A sajtótájékoztatón — Imrich Korček, a Pozsonyi Pedagógiai Kutatóintézet képvi­selője jelenlétében — dr. Mar­tin HargaS, az Oktatásügyi Mi­nisztérium dolgozója ismertette a reformtervezet főbb elveit, va­lamint azokat a szempontokat, amelyek alapján a prágai és a pozsonyi kutatóintézet dolgozói kidolgozták az új koncepciót. Az alapiskolai oktatás korsze­rűsítésének a gondolata a CSKP KB 1964. évi határozata értel­mében vetődött fel. A pedagó­giai szakemberek mintegy 5 évig fáradoztak e tervezet ki­munkálásán. A pozsonyi kutató­intézet tervezete egyes vonat­kozásokban eltér a prágai kon­cepciótól, ugyanis az előbbi fi­gyelembe veszi a nemzetiségi iskolák sajátosságait is. Az oktatás korszerűsítését a társadalmi fejlődés követelmé­nyei teszik szükségessé. Az új koncepció az oktatás demokra­tizálására, széles körű differen­ciálására. valamint hatékony­ságának növelésére törekszik. A szakemberek abból a meggyő­ződésből indultak ki, hogy az iskolának nemcsak didaktikai, hanem kulturális intézménynek kell lennie. A közvélemény elé kerülő vi­taanyag nyilvános, š azt a célt követi, hogy az esetleges észre­vételek és megjegyzések alap­ján kiegészíthessék és szeptem­ber végén véglegesíthessék az új koncepciót. —ym — — JOSEF KEMPNÝ, a CSKP KB titkára tegnap fogadta Oldrich Sta­rý professzort, a CSKP KB tagját, a Károly Egyetem rektorát, hogy 55. születésnapja alkalmából átad Ja neki a CSKP KB üdvözlő leve lét. — A SZLOVÁK BÉKETANÁCS tegnap levelet intézett a Dél-viet­nami Nemzeti Felszabadítás! Front állandó képviseletéhez, amelyben üdvözli a Dél-vietnami Köztársaság ideiglenes forradalmi kormányá­nak megalakítását. — A HOLLAND parlamenti köl düttség tiszteletére, amely hivata­los látogatáson van hazánkban, tegnap Ondrej Klokoč, az SZNT el­nöke ebédet adott a bratislavai Carlton-szállóban. — BOHUSLAV GRACÁNÁL, az SZLKP KB titkáránál tegnap láto­gatást tett dr. Jaroslav Közel, a CSKP KB cseh irodájának titkára. — OLDfilCH ČERNlK szövetségi miniszterelnök tegnap két új nagy­követet fogadott: Agda Viola Kös­sél asszonyt, a svéd királyság nagykövetét és Houachang Safi­nyt, az iráni császárság nagyköve­tét. — A ROMÁN Szocialista Egység­front hazánkban tartózkodó kül­döttsége tegnap meglátogatta Bra­tislavában a Szlovák Nemzeti Front központi, kerületi és városi bizottságát. — A- MAGYAR Népköztársaság Mezőgazdasági Minisztériumának küldöttsége dr. Gergely István mi­niszter-helyettessel az élén tegnap Bratislavába érkezett. — PRÁGÁBÓL kilenctagú nőkül­düttség utazott a nők világkong­resszusára, amelyet június 14-től 17-ig tartanak meg Helsinkiben. Fiatalok Vietnamnak (ČSTK) — A Cseh és a Szlovák Gyermek- és Ifjúsági Szervezetek Szövetsége tegnap közös nyilatko­zatot adott ki, amely többek kö­zött a küvetkezőket tartalmazza: ,,A gyermek- és ifjúsági szerve­zetekbe tömörült csehszlovákiai fiatalság nevében feltétlen támo­gatásunkról biztosítjuk Vietnam hős népét az Egyesült Államok ag­ressziója elleni igazságos háború­jában. Támogatásunkat konkrét tettek­kel bizonyítjuk. Orvosság, élelmi szer és ruhaneműek gyűjtésével, önkéntes munkával fejezzük ki szolidaritásunkat. Szolidaritási kampányt hirdetünk a csehszlová­kiai fiatalok között. Felhívjuk ha zánk minden fiatalját, hogy a kamoinvba a szervezeteken ke­resztül va®y egyéni formában kap­csolódjanak be. mm V. Holeöek ( ČSTK) — A Cseh Antifasisz­ta Harcosok Szövetsége Köz­ponti Bizottságának elnöksége közli, hogy tegnap elhunyt leg­idősebb tagja, Vojtech HoIeCek szerkesztő, a Hlas revolúcie munkatársa. Aktiv harcosként részt vett mind az első, mind a második ellenállási mozgalomban. A csehszlovák újságírás kimagas­ló alakja munka közben. 78 éves korában távozott el az élők sorából. ir A rendőrség hivatalos jelen­tést adott ki a lanškrouni papír gyárban június 12-re virradó éj szaka keletkezett tűzről. A jelen­tés szerint a 15 millió korona kárt okozó tüzet a vállalat egyik 20 éves alkalmazottja szándékosan, bosszúból okozta, mert az előző napon keményen összetűzött mun katársaival és mesterével. Mielőtt tervét végrehajtotta volna, leitta magát. Milyen lesz Ligetfalu jövője ? Elsősorban erről a kérdésről be szélgeltek az újságírók a tegnapi sajtótájékoztatón Štefan Svetko val. a Műépítészek Szlovákiai Szii­vetségének elnökével és munkatár­saival Hosszú ideje vajúdik már ugyanis a szlovák főváros jobb Duna-parti részének fejlesztési programja és a Ligetfalusiak jog­gal kérdezik: „Mi is lesz velünk? Milyen eredményeket hozott a két évvel ezelőtt kiértékelt nemzetkö­zi varosrendezési pályázat? Mikor sajátítják ki házainkat és kertje­inket? Milyen kilátásokat nyújt a város életkörnyezetünk javítására? Hogyan válik Ligetfalu Pozsony szerves részévé?" Hasonló kérdésekre vártunk vá­laszt mi is a sajtófogadáson. Ján Steller kijelentette: — tudatosíta nunk kell, hogy Szlovákia fővá­rosa lakosainak száma 1970-ben 300 000, 1980-ban pedig legkeve­sebb 350 000 lesz. Hozzátehetjük, hogy ebben a városban a második világháború előtt csak mintegy 100 000 lakos élt, ma pedig számuk meghaladja a 280 000-et. A város­nak terjeszkednie kell és amennyi­ben azt kívánjuk, hogy Pozsony elérje a fenti növekedést, valamit tennünk kell. A legnagyobb lehe­tőség Ligetfaluban kínálkozik és éppen itt a legközelebbi egy-két évtizedben mintegy 40 000 lakást szeretnénk felépíteni. Kétségtelenül túlságosan távlati ez a koncepció, ezért megkérdez­tük: mi hátráltatja Ligetfalu gyor­sabb fejlesztését? — Elsősorban az, hogy számos elvi kérdés sincs még megoldva. Nincs eldöntve, hol és mikor lé­tesülnek Ligetfalnban az új lakó­telepek. Senki sem tudja ma még véglegesen megmondani, merre ve­zet majd az itt áthaladó új vasút­vonal. Homály fedi még azt is, miként — gázzal, olajjal vagy „klasszikus" módon — fogják fű­teni az új lakóházakat... Ez idő szerint — a jóváhagyott tervek alapján — az új Ligetfala építésére 1974-ben kerülne sor. Közművesítését mér 1972-ben meg­kezdenék. Az 1974. évben kb. 1000 lakásegységet szeretnének átadni rendeltetésének, 1975 ben 4500 a t később évente ötezret. Az egész építkezési akciónak 1985 körül kel­lene véget érnie. Tájékoztatóink hangsúlyozták: Annak ellenére, hogy Ligetfaluban amolyan forradalmi átalakulásra kerül sor, ez nem egyik napról a másikra valósul meg. hiszen a ré­gi „falut" a mai tervek szerint csupán 1980. után számolják fel. Ligetfalu fellendülése vajúdik és nyilván még husszú ideig tart. míg eldöntik: Haszna volt-e a ligutfa lusi szatelitváros felépítésére kiírt nemzetközi pályázatnak? Miért ha­boznak az illetékes vízgazdasági, energiagazdálkodási és egyéb szer­vek abban, hogy megmondják: mi­ként lehetne a legcélszerűbben megvédeni Ligetfalut az árvízve­szélytől? És nem utolsósorban miért nem tudtak mind ez ideig végleges választ adni arra a kér­désre: Milyen lesz Ligetfalu jövő­je? (tf|) Csehszlovákia is elismerte a dél-vietnami ideiglenes forradalmi kormányt (ČSTK) — Václav Pleskot külügyminisztériumi államtitkár pénteken fogadta Hoang Minh Hao-t, a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front állandó prágai képviseletének vezetőjét és tájékoztatta, hogy a cseh­szlovák kormány elismerte a Dél-vietnami Köztársaság ideig­lenes forradalmi kormányát, s hajlandó felvenni vele a diplo­máciai kapcsolatokat nagyköve­ti szinten. Egyszersmind átadta neki an­nak a táviratnak a szövegét, amelyet Oldfich Cerník cseh­szlovák miniszterelnök intézett Huynh Tan Phatnak, a Dél-viet­nami Köztársaság ideiglenes forradalmi kormánya elnöké­nek. A csehszlovák miniszterelnök ebben a táviratban Csehszlová­kia népe, a csehszlovák kor­mány és saját nevében jókíván­ságait fejezi ki a Dél-vietnami Köztársaság ideiglenes forradal­mi kormányának megalakulása alkalmából. A táviratban kijelenti, hogy Csehszlovákia népei kezdettől fogva támogatták és továbbra ls támogatni fogják a dél-viet­nami népnek az amerikai ag­resszió elleni hősies küzdelmét, hogy teljes mértékben támogat­ják a dél-vietnami probléma megoldására tett javaslatot, amelyet tíz ponlba foglalva a Dél-vietnami Nemzeti Felszaba­dítási Front küldöttsége terjesz­tett elő Párizsban május 8-án, és hogy a Dél-vietnami Köztár­saság ideiglenes forradalmi kor­mánya továbbra is számíthat Csehszlovákia népeinek és kor­mányának támogatására. Václav Pleskot államtitkár továbbá átadta Ján Marko cseh­szlovák külügyminiszter Nguyen Thi Binh asszonyhoz, a Dél-viet­nami Köztársaság külügyminisz­teréhez intézett táviratát. Hoang Minh Hao, a dél-viet­nami nép, az ideiglenes forra­dalmi kormány és ennek elnöke nevében köszönetet mondott Csehszlovákia népeinek, a CSKP-nak és a csehszlovák kor­mánynak a segítségért, amelyet a dél-vietnami népnek nyújt. ÚJABB INCIDENS A SZUEZI-CSATORNÁNÁL Gromiko hazautazott Kairóból Kairó — Csütörtökön délután a Szuezi-csatorna térségében újabb összecsapásra került sor izraeli utánpótlást szállító jár­művek és äz egyiptomi haderők között. A tűzpÉfttoajban az iz­raeli járművek 80 százaléka megsemmisült és lelőtték az iz­raeli tüzérséget irányító heli­koptert — jelentette be az egyiptomi katonai szóvivő. A Jordán-Jolyó völgyének déli részében jordániai és izraeli csapatok tűztek össze csütörtö­kön az esti órákban, jelentette be Ammanban egy katonai szó­vivő. Gromiko szovjet külügymi­niszter tegnap befejezte négy­napos kairói látogatását. A re­pülőtéren Mahmud Riad egyip­tomi külügyminiszter búcsúzott tőle. Tegnap délelőtt Gromiko még egyszer találkozott Nasz­szer elnökkel, aki átadta neki a szovjet vezetőkhöz intézett személyes üzenetét. A szovjet miniszter elutazása előtt kijelentette, hogy nagyon elégedett a Nasszerrel folyta­tott megbeszélései eredményé­vel. Leszögezte, hogy a tárgya­lások fontos lépést jelentenek az egyiptomi—szovjet kapcso­latok konszolidálása terén. Az egyiptomi külügyminiszté­rium köreiben megjegyezték, hogy a szovjet külügyminiszter az egyiptomi vezetőkkel foly­tatott tanácskozásai során le­szögezte, hogy a négy nagyha­talom ENSZ-fődelegátusainak New York-i tárgyalásain a szov­jet fél nem járul hozzá olyan jellegű megoldáshoz, amely el­fogadhatatlan lenne az arab or­szágok számára. Golda Meir izraeli miniszter­elnök Siewart angol külügymi­niszterrel tárgyalt. Az 50 per­ces megbeszélés során a közel­keleti helyzetről és a négy nagyhatalom tanácskozásáról folytattak eszmecserét. Szudán Forradalmi Tanácsának elnöke országjáró körúton Khartúm —- Dzsafar Nimajri, a Szudáni Forradalmi Tanács elnöke körútja során ellátogat az ország városaiba és tarto­mányaiba. Csütörtökön Port Szudánba érkezett, ahol hatal­mas tömeggyűlésen vett részt. Beszédében hangsúlyozta, hogy Szudán forradalmi politikát fog folytatni, és kijelentette, hogy az ország teljes mértékben be­kapcsolódik az arab forradalmi mozgalomba mindaddig, amíg nem sikerül felszabadítani Pa­lesztinát és a palesztinai ara­WILSON SZORONGATOTT HELYZETBEN London — Lényegében zsák­utcába jutottak azok a megbe­szélések, amelyekre csütörtö­kön este kerül sor a brit szak­szervezeti vezetők és Wilson miniszterelnök között a szak­szervezetekről szóló törvényja­vaslat előkészítése során. A két fél álláspontja főleg azért áll távol egymástól, mert Wilson azt akarja, hogy törvénybe ik­tassák a nem hivatalos sztráj­kokban való részvétel miatti büntetést, viszont a szakszer­vezetek azt állítják, hogy ezt a kérdést maguk között, az álla­mi szervek beavatkozása nél­kül ís elintézik. A nézetek végső egyeztetésé­re jövő hét szerdán kerül sor. Wilson néhány napi gondolko­dási időt adott a szakszerveze­teknek, hogy meggondolják ál­láspontjukat, ha azonban nem sikerül eredményt elérni, a kormány állítólag a parlament elé terjeszti a szakszervezetek­ről szóló törvényjavaslatot. Egyelőre nem tudni, hogy a szakszervezetek majd milyen végleges döntéssel lépnek Wilson elé, a megfigyelők véleménye szerint azonban nem egyköny­nyen adják fel követeléseiket. bok nem kapjuk vissza jogaikat. Nimajri tábornok kifejtette, hogy jelentősen megváltozik az ország gazdasági szerkezete is, a munkások aktívan bekapcso­lódnak a gazdasági tervezésbe és az üzemek vezetőségének tagjává válnak. Dél-Szudánban csütörtökön nyilatkozatot tettek közzé, amelyben a lakosság jóváhagy­ja a kormány döntését Dél­Szudán autonóm jogaival össze­függésben. Vasárnap nagy tö­megtüntetést tartanak a kor­mány támogatására. A Szudáni Forradalmi Tanács úgy döntött, hogy különleges népbíróságot állít föl, amely a hazaárulással vádolt megbukta­tott politikai vezetők ellen foly­tat majd eljárást. A BIZTONSÁGI TANÁCS RHODESIÁRÓL TÁRGYAL New York — Jugoszlávia és 58 afro ázsiai ország kormányának kérelmére a Biztonsági Tanács jú­nius 13-án ismét megkezdte a rho­desiai kérdés vitáját. A tavaly má­jus 29-i ölesén a Biztonsági Tanács olyan határozatot fogadott el, amely felszólította a tagállamokat, hogy bojkottálják a Smith rend szert MEGNYÍLT A CSU KONGRESSZUSA Mfincben — Tegnap a bajor f6­városban kezdetét vette a CSU né­ven ismert bajor kereszténypárt kongresszusa, amelynek főszónoka Richard Stücklen. a párt parla­menti frakciójának elnöke azt ál­lította, hogy „a CSU napjainkban Nyugat-Németország legerősebb politikai ereje". A kongresszus lé­nyegében az őszi parlamenti vá­lasztások nyitánya.

Next

/
Oldalképek
Tartalom