Új Szó, 1969. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1969-05-30 / 125. szám, péntek

UDVARIATLANSÁG A várás és a sorban állás mindennapi életünkhöz tartozik. A szabad szombatot, azt hiszem, vigaszként kaptuk. Nos, télen még valahogy elviselhető, mert az emberek összeszorulnak és melegednek, de nyáron, különösen tavasszal, — ha olyan, mint a nyár — nem nagyon kellemes a sorban állás. Mindezek ellenére az ember mégis beáll a sorba, ha banánt vagy narancsot akar enni. Ilyenkor az ember várakozás közben sok mindent hall. Többek között egy idős asszony azt mondja a szomszédjának: — Nem tudom, régebben a narancs sokkal olcsóbb volt, és sohasem álltak érte' sorba. Azt hiszem, négy-öt koronába került, pontosan nem emlékszem rá, de arra sem emlékszem, hogy anyánk déligyümölcsöt vásárolt volna nekünk. — Igen válaszolja a férfi —, valóban olcsóbb volt, de az a pár korona is mindig másra kellett. — Micsoda idők

t — sóhajtott az asszony. — Méghozzá szép idők — teszi hozzá a férfi. — Persze, fiatalok voltunk, hát szép volt. — Igen a fiatalság mindent megszépít. Miközben hallgattam őket, a magam fiatalságára gondoltam... Nem volt valami rózsás, és mégis olyan szeretettel gondolok vissza azokra a városokra, ahol egykor koplaltam, mintha valamennyi szülővárosom volna. Közben félszemmel figyelem az elárusítónőt, aki kétkilónként méri a narancsot. Többet nem ad, hogy másnak is jusson belőle, amit nagyon helyeslek. Azt viszont nem helyeslem, hogy egy idős úriasszony, amint megérkezik, rögtön a sor élére áll, és tapogatni kezdi a zöld salátafejeket. Rászól egy asszony a sorból, ha salátát akar venni, menjen a szomszéd bódéhoz, ott csak salátát meg hagymát árulnak. De az úrinő elereszti a tanácsot a füle mellett, hallgat és továbbra is tapogatja a salátát. Rászólok erre én: — Ne tessék a salátát tapogatni, hanem tessék beállni a sorbai — Micsoda?! — csattan fel hirtelen az idős hölgy. — Hogy meri ezt nekem mondani, éppen maga, akit én nagyon jól ismerek. Hisz olvasom az írásait. Hát ilyen maga?! — nyitotta tágra a szemét. Megdermedtem netriósak a szóáradattól, hanem a villogó, fenyegető tekintetétől ts. Nézem a nagy változást. Az idős hölgy kipirult arcával úgy fest, mintha egyszerre tíz évet fiatalodott volna. Hangja szenvedélyes, és oly göbös, mint valami ostor

u Nem tudtam védekezni, nem tudtam szóhoz jutni, mert haragja minden szavamat és érvemet úgyis elperzselte volna. Helyettem asszonytársai válaszoltak. Megmondták neki, ha más vár, akkor várjon ő is a sorára. Nekem is ez volt a nézetem. Igaz ugyan, hogy az idős asszonyokhoz és férfiakhoz udvariasaknak kell lenni, de ha a sorban több idős ember áll, akkor az úrinő sem követelhet a maga számára kivételt. Akkor sem követelhet..., ha a sorban fiatalabbak állnak. Csak akkor részesülhet előnyben, ha rokkant vagy ha az egész sor úgy határoz, hogy előre engedi. VIRÁG ÉS KULCS Ahányszor a pozsonyi Steiner Gábor utcán járok, mindig egy pillantást vetek a 42. számú ház egyik kirakatára, amely tele van virággal. A virágok előtt mindig ott látni néhány kulcsot, kulcscsomót, amit a járókelők vesztettek el. A kirakaton egyetlen sor írás nincs, amely felszólítaná a járókelőket, hogy elveszett kulcsaikat itt keressék. Nem, ez itt fölösleges, itt ezen a környéken már tudják, aki a kulcsot elveszti éppúgy tudja, mint aki megtalálja, hogy hol keresse, illetve hol adja le az elveszett kulcsot. El tudom képzelni, hány embernek okozott nagy örömöt ez a szokás, amely a házkezelőség kirakatában virágnyelven beszél arról, hogyan kell más gondjain udvariassággal könnyíteni. VIRÁG ÉS BÉRHÁZ Szegényke idős már, teljesen ősz a haja, és biztos túl van már a hetvenen, bár még most is igen fürge, mozdulatai élénkek, fáradhatatlanok, és áruját gazdag szóáradattal dicséri. Kitartása bámulatos, egész nap képes állni és árulni virágait a gyöngyvirágtól a pünkösdi rózsáig. Vékonyka szegény, ha elfárad, akkor a ház falának támaszkodik. De erre nincs nagyon ideje, állandóan résen kell lennie, talán jön egy vevő. Elénk szeme ezért állandó izgalomban ragyog, attól tart, talán jön valaki és másnál vásárol majd virágot. Fekete kendőt hord ősz fején, mert férje két évvel ezelőtt meghalt, azóta gyászolja. A férj rendes ember volt, igen szép és értékes bérházat hagyott neki. Az özvegy a virágot tulajdonképpen csak azért árulja, mert amint mondja, ilyen ház javítása igen sokba kerül. Szegényke a házra nagyobb gondot fordít, mint önmagára. Szép is a ház, vaskapuján ott csillog a réztáblán boldogult férje neve. Van ebben a fáradhatatlan szívósságban valami tiszteletre méltó. Arra gondolok, ha e város kikövezett útjai parkettázva volnának, ő felsúrolná és kifényesítené őket csak azért, hogy háza ép maradjon, ne érje bántódás. DAMASZT Higgyék el nekem, nem nagyon tudom, mit jelent a damaszt. E fogalommal egyszer a vonaton ismerkedtem meg. Két magyarországi asszony elmondta egymásnak, mit vásárolt, és többek között azt is, hogy damasztágynemüt vett itt. Közelebbről azonban most ismertem meg, hogy dunnám elszakadt és vásárolnom kellett egy fél méter damasztot a megjavítására. Üzletről üzletre jártam, de mindenütt azt mondták, nincs, elfogyott. Amikor már nagyon elfáradtam, hirtelen eszembe jutott az új, korszerű bolt, a Prior. Ott rá is akadtam, de a fél méter helyett nyolc métert kellett vennem. Maradék volt, és nem akartak belőle levágni. íme így jutottam ahhoz a fél méter damaszthoz, melyre szükségem volt. Persze a többi sem vesz kárba, mert az embernek azért ágyneműre mindig szüksége van. Mégis meglepett, hogy ez az áru békeidőben sok boltban nincs, és ahol van, ott is csak maradékban van, és a fent vázolt módon kell megvásárolni. NYUGALMAZOTT GYILKOSOK Most olvastam azt a hírt, hogy Rosa Luxemburg és Kari Liebknecht meggyilkolásának 50. évfordulóján a történészek és újságírók leleplezték, hogy Waldemar Pabst őrnagy, volt az, akit az akkori hatóságok megbíztak e kegyetlen gyilkosság végrehajtásával. Düsseldorfban erre plakátok jelentek meg „A gyilkosok köztünk vannak" címmel. Az őrnagyi nyugdíjat élvező Pabstnak ez a leleplezés nagyon kínos, — mert hiszen öreg napjaira élvezni akarta a „megérdemelt" nyugalmat, — az ismert módon védekezik hát, hogy ő csak parancsot teljesített, de a gyilkosságot egy Souchon nevű hadnagy hajtotta végre. A szemfüles újságírók azóta kiderítették, hogy a hadnagy Bad Godesbergben él, és öreg napjaira ugyancsak a „tisztes munkája" után járó „megérdemelt" nyugdíját élvezi. SZABÓ BÉLA Csík Emma az igazát keresi Valahol ott kezdődött az egész, hogy leégett a háza, így aztán 1965-ben, jobb híján vett egy másikat. S a baj azóta csak szaporodik, helyzete kilátástalannak tűnik. De miről is van tulajdonképpen szó? Hatalmas kapu, aránylag keskeny bejárat, majd egy kiszélesedő udvar. Köröskörül egymásra ragasztott házak. Négy család lakik itt. Az udvar közepén kút, rend van, itt-ott virágok. A tűző napsütésben csend honol. De csak látszólag. Mert pokol itt az élet. A veszekedések napirenden vannak, az ügy a bíróságra került, lassan már két éve. Csíkék Füleken megvették az egyik házat, meg a telek felét, vagyis a fél udvart. Igen ám, csakhogy a házuk végében, az ő telkükön van a többi lakó illemhelye meg szeneskamrája. Semmi baj sem volna, ha ez a térség nem lenne olyan kicsi hogy a W.C.-ket a konyhájuk hátsó falához kellett építeni, igy a konyha nedves, elszaporodtak a patkányok, a higiéniai előírásoknak sem felel meg. Érthető tehát, hogy Csíkné el akarta választani a saját telkét, de a lakók ebben nem mentek bele, mert akkor a W. C.-ket az udvar közepére kellene helyezni, ami viszont megint csak lehetetlen, mivel így a kút közelébe kerülnének. Tehát megindult a „W. C.-per" Ugye, szinte hihetetlen és nevetséges eset, Arany fülemüleperére emlékeztet. Elméletileg Csík Emmának mégis igaza van. Részét kifizette és azt teljes joggal használni is akarja. Ez érthető. Viszont a többiek azzal érvelnek, hogy „ez" ebben az udvarban mindig is így volt. Tárgyalás tárgyalást ér, szaporodnak az akták, fogy a pénz, az idő meg a türelem. Szakbizottságok szálltak ki a helyszínre, tervrajzokat készítettek, mérlegeltek így is, úgyis. A felperes türelmetlenkedik, hiszen már legalább húsz tárgyalás volt, az eredmény pedig a nullával egyenlő. Az esetet az egész környéken ismerik. Azt mindenki belátja, hogy Csíknénak elméletileg igaza van, de kérelme gyakorlatilag kivihetetlen. Az ítéletet még ugyan nem mondták ki, de sejtették velem, hogy nem nyeri meg a pert. Aztán több helyen is azt hallottam: „Tudja, ez az asszony örökösen panaszkodik. Kilincsel meg kilincsel, kiabál, folyton a magáét fújja." Megkérdeztem: „Mindig ilyen volt Csík Emma?" Mintha ez a kérdés váratlanul érte volna a megkérdezetteket: „Nem, nem volt ilyen." Az asszony is azt állítja, hogy amióta a pere folyik, Ideges, beteges, a bíróságról az orvoshoz megy, innen pedig vissza a bíróságra. Csík Emma az igazát keresi — W.C. ügyben. Nevetségesnek tűnő eset, mégis elgondolkoztató, mondhatnám azt is, hogy szomorú. Igaza van, és mégsem lehet igaza. Az csak természetes, hogy jussát követeli. Semmi mást nem akar, csak békességet. S niire vitte? Hisztérikusnak és intrikusnak bélyegzik. Hogy miképp végződik a hosszan tartó huzavona, nem tudjuk, és sajnos mi sem segíthetünk. Megdöbbentő azonban egy asszony szívóssága igazságkeresésében, és ugyanakkor mások közönbössége bajával szemben. OZORAI KATALIN Érdekvédelmi szervezet A Szakszervezetek Központi Tanácsának legutóbbi plenáris ülésekor a több mint ötmillió szakszervezeti tag közül sokan leltették a kérdést: Tekintettel a bonyolult gazdasági helyzetre, vajon teljesíthető-e a márciusi országos kongresszuson kidolgozott és elfogadott program, amely szerint a csehszlovák szakszervezeteket egységes, demokratikus és nem utolsósorban érdekvédelmi szervezetként fogjuk továbbfejleszteni? Sokakat főleg az érdekel, hogy — figyelembe véve a legutóbbi gazdaság-stabilizáló intézkedéseket — teljesíthető-e a program szociálpolitikai vonatkozású része. Tény, hogy a szociálpolitikai programok mindig az anyagi javak bizonyos módún való elosztásával függnek össze. Elosztani csak azt lehet, ami van, amit egy társadalom termelt, amit piacra dobhat. Tehát a szociálpolitikai programok közül csak azok teljesíthetők, amelyek szigorúan a gazdasági realitások talaján mozognak. A plenáris ülésen K. Poláňek, az SZKT elnöke újra kijelentette: — A kormány és a szakszervezetek között kialakult jó viszony továbbra is tart. Ezek szerint továbbra is érvényes az a megegyezés, hogy országos átlagban az idén betartják a nominálbérek 5 százalékos növelését. Az egyes ágazatok kimutatásai szerint a névleges bérnövelési tervet szinte kivétel nélkül mindenütt túlteljesítik. Egyes szociális csoportok ennek köszönhetően túlságosan nem érzik meg az áremeléseket. A vasúti közlekedésben — hogy csak a legmarkánsabb példákat említsük meg — az év első negyedében 24 százalékkal növekedtek a bérek, az országúti közlekedésben dolgozóknál pedig csaknem 15 százalékkal. Azokban az ágazatokban, amelyekben ily módon alakulnak a bérek, teljesíthető, sőt túl is teljesíthető a 2,5 százalékos reálbér emelési program. Sokkal bonyolultabb a helyzet más szociális rétegeknél: a fixfizetésből élő családoknál, a nyugdíjasoknál és a kisfizetésű munkásoknál. A minimálbér határán élő családok százezreit már a mérsékelt áremelés is érzékenyen érinti, így — a plénumon többen is hangoztatták ezt — a szakszervezetek érdekvédelmi szerepét úgy kell értelmezni, ahogy azt a márciusi kongresszus küldötteinek többsége értelmezte. A szakszervezetek vezetősége a kormány legutóbbi gazdaság-siabilizáló intézkedéseit helyeselte. Ezzel kapcsolatban sokan feltették a kérdést: Vajon nincs-e ez ellentétben az érdekvédelmi szereppel? A kongresszuson elfogadott szociálpolitikai program és az intézkedések támogatása között csak látszólagos az ellentét. Ugyanis már a kongresszuson — és a legtöbb küldött számára — nyilvánvaló volt, hogy intézkedések, ármódosítások, gazdálkodási feltétel-változtatások nélkül a csehszlovák népgazdaság nem juthat ki a kátyúból. Mi több, a fennálló helyzet további konzerválása csak mélyítené a válságot. Tehát tenni kellett valamit. De nemcsak a bérpolitikában és az árrendezésben, hanem az egész gazdasági rendszerben. A hitelpolitikában, a beruházási tevékenységben, az egész pénzügyi politikában. Elsősorban azért, mert a kiskereskedelmi árak fokozása önmagában nem képes a krízis eltávolítására, másrészt pedig azért, mert igazságtalanság lenne, ha a gazdaság „gyógyítás" egész terhét drasztikus módon és közvetlenül a lakosság vállára helyeznék. A legutóbbi intézkedések végre már sok — nyakló nélkül, szinte öncélúan beruházó — vállalatot rádöbbentenek, hogy: az állam nem fejőstehén. K. PoláÉek a plenáris ülésen rámutatott, hogy a szakszervezet a szükséges áremelések ellenére (melyek fő célja a gazdasági élet dinamikusabbá tétele) is intenzív érdekvédelmi tevékenységet folytat. A pillanatnyi helyzetben — főleg ami az életszínvonal alakulását illeti — a szakszervezet tudományos munkatársai, szociológus csoportjai stb. elsősorban a szociálisan gyenge rétegeket vették „mikroszkóp" alá. Ezek érdekében dolgozták ki az alapvető közszükségleti cikkek listáját, amelyeknél az árak belátható időn belül nem változhatnak. A szakszervezet tehát továbbra is a márciusi kongresszus határozatait teljesíti. Tevékenységének lényegét azonban helytelenül határoznánk meg, ha csak azokra a momentumokra mutatnánk rá, amikor a dolgozók e népes szervezete — hogy úgy mondjuk — védelemben van, amikor valami ellen (túlzott áremelés, a nyugdíjasok életszínvonalának csökkenése stb. ellen) küzd. A szakszervezeteknek pozitív programjuk is van, amely a gazdaság korszerűsítésére, a termelés struktúrájának kedvezőbbé, s a beruházások hatékonyabbá tételére irányul. A plenáris ülésen elhangzott referátumok és hozzászólások tanulmányozása után nyilvánvalóvá válik, hogy a szakszervezet e téren is hatni kíván, s nem egy esetben ä kormányszervekre is komoly nyomást tesz. Például: küzd a beruházási benevolencia ellen. A plenáris ülésen komoly bírálatok hangzottak el egyes vállalatok címére, amelyek — mit sem törődve a kormányintézkedésekkel — továbbra is hosszadalmas és nehezen visszatérülő beruházási tevékenységbe kezdenek. Sok szó esett továbbá a ráfizetéses üzemek leállításáról. Ez nem egyszerű kérdés, mert a munkások tízezrei dolgoznak az ilyen kategóriájú gyárakban. A fő cél a szakszervezetek szerint nem a gyárak leállítása, hanem a termelés gazdaságossá tétele. Hogy a szakszervezetek tevékenysége ma ilyen jellegű, hogy ez a tevékenység a csoportérdekek és az össztársadalmi érdek ötvözete, az éppen azt mutatja meg, hogy mi a különbség a burzsoá országokban működő szakszervezetek, és a korszerű értelemben vett, a szocialista országokban tevékenykedő szakszervezetek között. TÓTH MIHÁLY NÖVEKSZIK AZ AGROSTROJ EXPORTJA Szenvedély I Németh jános f elv. j A pcostéjovi Agrostroj — mezőgazdasági gépgyár — vezetői . tegnap Prágában sajtótájékoztatón ismertették gyártási programjukat. A gyár a Motokov külkereskedelmi vállalaton keresztül jelentős gépexportot is lebonyolít: Lengyelországba és az NDK-ha burgonyaültetőgépeket, Magyarországra pedig kistraktorokat szállít. A gépgyár az idén gyártmányainak 20 százalékát exportálja, a jövő évben pedig további 20 százalékkal növeli exportját. Az Agrostroj képviselői közölték, hogy ezentúl az egyénileg gazdálkodók is adómentesen vásárolhatnak mezőgazdasági gépeket. Előreláthatólag a T-4K és a 12-1-es kistraktor iránt lesz a legnagyobb áz érdeklődés. Ugyanis ehhez a bevált kistraktorhoz számos hasznos gép kapcsolható: pótkocsi, eke, tárcsa, kaszálógép, útseprő hengerkefe stb. I«m)