Új Szó, 1969. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1969-05-27 / 122. szám, kedd

A terpentinszagtól az épülő kassai vasútállomásig Pár nappal ezelőtt, amikor a Palace-szálló előtt haladtam el, s láttam, hogy a fiatalok tömege körülveszi a nemrégen felbukkant cipőtisztítót és nézi mint csodát, mintha a holdról pottyant volna le, jutott eszembe, hogy Pozsonyban a cipőtisztítás a leghálátlanabb foglalkozás. A cipőtisztítók valahogy nem tudnak itt megmaradni, gyökeret verni. Az ember nem is érti, miért... A pozsonyiak nem járnak piszkosabb cipőben, mint a prágaiak és mégis ott annyi a cipőtisztító, mint nálunk a virágárus. Valahogy ügy tűnik, mintha itt egyáltalában nemtörődnének ezzel a kérdéssel. Emlékszem a Szlovák Nemzeti Felkelés terén egy Időben a cipőjavító vállalat egy kis állványon kefét és cipőkrémet rakott ki a boltja elé, hogy, aki akarja tisztítsa, vagy fényesítse ki díjtalanul a cipőjét. De a járókelők így sem mutattak nagy érdeklődést a cipőtisztítás iránt, úgyhogy a krém és a kefe a nagy érdektelenség közepette a napon és az esőben tönkre ment, és egy napon oly váratlanul tűnt el, ahogy megjelent. Azóta tudom, hogy meddő kísérletezés e foglalkozásból nálunk megélni. Már arra is gondoltam, hogy a nagy közönynek e mesterséggel szemben az az oka, hogy Pozsony óriási méretekben nő, fejlődik, úgyhogy nincs ideje Ilyen piszlicsár ügyekkel foglalkozni. És azt hiszem ezúttal fején találtam a szöget, mert akárhány regényt olvastam az aranyláz idejéről vagy akárhány filmet láttam a gombamódra növő új városokról, ott mindenkiről esett szó, serifről, kocsmárosról, fodrászról, kártyásról, tolvajról, útonálló gyilkosról, szép hölgyekről, csúnya hölgyekről, jó meg rossz emberekről, csak éppen cipőtisztítóról hallgat a krónika. Világos, hogy hamiskártyás és a gyilkos egyéb komoly elfoglaltsága miatt nem tisztltatott az utcán cipőt. És nyilván ez az oka annak is, hogy a detektívregényekben alig jut figyelemre méltó szerephez egy cipőtisztító. Azt hiszem mindössze egyszer láttam egy francia filmben cipőtisztítót szerepelni, de az is inkább lélekelemző, irodalmi film volt, mint izgalmas detektív dráma. És ott is az áldozat és nem a gyilkos pucoltatta a cipőjét. Szóval mindezzel csak azt akarom bizonyítani, hogy cipőt tisztítani nem hálás foglalkozás, és ha némely amerikai milliomos életrajzában mégis előfordul, hogy ifjú korában újságárus és cipőtisztító volt, az utóbbi foglalkozást pusztán megemlítik, de a részletekre nem térnek ki, mintha ez a foglalkozás kiment volna a divatból, és mintha nem tartozna feltétlenül a dicsőség felfelé ívelő pályájához. Én mégis emlékszem egy kassai cipőtisztítóra, aki oly biztosan állt a lábán akár egy emeletes ház. Mért használom ezt a hasonlatot az emeletes házzal?... Azért, mert ez 1925 táján volt, akkor hagytam el szülővárosomat, Nagymihályt, ahol alig volt emeletes ház és érkeztem Kassára, ahol a Malom utcán és a főutcán csupa emeletes ház volt. Mindezt akkoriban okkal bámultam, és ezért jutott eszembe a cipőtisztítóval kapcsolatbah ez a hasonlat. A cipőtisztító egyébként mindjárt a lépcsők mellett székelt, ahogy az ember elhagyta a vasútállomást, lejött a lépcsőkön és átlépte a gyönyörű, lombos kassai park küszöbét. A parknak a cipőtisztító működése révén terpentinszaga volt. Azóta is, ahányszor terpentinszagot érzek, eszembe jutnak a kassai cipőtisztító széles, méltóságos mozdulatai és a kezelése alól kikerült fényes cipők, amelyek úgy ragyogtak, mintha soha nem lettek volna sárosak, porosak. Azóta se láttam ilyen fényes, tiszta cipőket, és azóta azt a meghitt terpentinszagot keresem, amely hallhatatlanná konzerválta bennem « kassai cipőtisztítót. De hiába keresem... Kassán sem találom többé. Ott is ugyanazon oknál fogva tűntek el e szakma képviselői, mint itt Pozsonyban. És mégis keresem ezt a szagot, mintha tétovázásokkal és koplalásokkal zsúfolt ifjúságom varázsához tartozna, és ha képzeletben újra fel akarom eleveníteni, akkor a terpentin szagára kell gondolnonf, amely e város küszöbén évtizedekkel ezelőtt megcsapta az orromat. Azóta azonban nemcsak az az élénk szag tűnt el, hanem a lépcsőknek is nyoma veszett. Földhányások, kavicskupacok, csövek, oszlopok, deszkák és más hasonló épületelemek fedik és rejtik el a lépcsőket és azt a zúgot, ahol egykor az utolsó mohikán, a terpentinszagot árasztó cipőtisztító-mester dolgozott. Tudom, hogy a régi lépcsők helyébe szebb, grandiózusab lépcsők lesznek, és a cipőtisztító sem fog hiányozni senkinek, engem mégis éppen az említett terpentinszag hajtott a kassai állomás felé, és az késztetett arra, hogy beszéljek azokkal az emberekkel, akik a régi állomás helyén újat építenek. Két mesterrel, Čisar Stefannal és Müller Józseffel beszélgetek, mindketten kissé porosak és gondterheltek, mert a munka nem megy úgy, ahogy szeretnék. Az új vasútállomást két éve építik. A terv szerint 1971-re kellett volna elkészülnie, de a jelek azt mutatják, hogy csak 1972-re készül el. Az a helyzet, hogy az építkezésnek azért nincs meg a lendülete, mert nincs elegendő szakember. Így a vasbeton munkával is azért haladtak lassan, mert nem volt elég szerelő. Nézem az épülő új állomást. Mélyen a föld alól betonoszlopok és falak ágaskodnak felfelé, de úgy tűnik, mintha a munka nagy része a föld alatt folyna ... Aluljárók ágaznak itt szét különböző irányba. Olyan lesz az épület, mint a pozsonyi állomás, ahol az utasok az aluljárókból fedett peronokra érkeznek. A terv szerint az elülső rész kétemeletes lesz, itt kap elhelyezést az óriási, korszerű csarnok, a váró- és étterem, továbbá az olvasóterem és a többi nélkülözhetetlen helyiség. Mellette épül az állomás tízemeletes acélkonstrukciója, ahol a hivatalok és a posta kap helyet. Minderre akkor kerül sor, amikor a vasútállomás mostani épületét lebontják. Az új állomás épületére az eredeti költségvetés szerint 56 millió koronát terveztek. Hogy mibe fog kerülni mire felépül, azt a mesterek sem tudják, mert az épületanyag egyre drágább. A mestereken kívül két ácsmunkással is alkalmam volt beszélni. Az egyiket Džunko Andrejnak hívják, 61 esztendős, tizenhét éve dolgozik a cégnél, a Kassai Magasépítő Vállalatnál. Ácsmunkát végez. Azt mondja, hogy lassan már nyugdíjba készül. De ez nehezen megy, egyrészt mert szükség van itt a szakemberekre, másrészt, mert szívesen dolgozik. Sokszor többet is mint nyolc órát naponta, de ilyenkor megkeresi a havi 2800—3000 koronát is. Džunko Ondrej Nagymihály környékéről származik. Hatvanegyéves kora ellenére erőteljes munkás benyomását kelti. Látni rajta, hogy élete kemény munkában telt el, és oly elégedett, mint aki mindig teljesítette a feladatát. Egyszer hetenként szokott hazajárni a családjához. Egész héten át a vállalat munkásszállóján lakik két társával egy szobában, amely központi fűtéssel és állandó melegvízzel rendelkezik. Rend, tisztaság uralkodik itt. Meg van elégedve, s minden rendben ls volna, ha az építkezés munkálatai gyorsabban haladnának. Igaz, ez nem közönséges panelház, ez komplikált épület, és itt a mérnököknek, technikusoknak és a munkásoknak is van min törni a fejüket. A másik ácsmunkás jóval fiatalabb Džunko Andrejnél. Szitás Valentinnak hívják, 29 esztendős, nős, hétéves kislánykája van, meg egy MB de-luxja, amelyre két és fél évig várt és amely 49 800 koronába került. Tizenöt esztendeje dolgozik a vállalatnál. Itt tanulta ki a szakmáját. Tőle tudom meg, hogy a Kassai Magasépítő Vállalat 1000 tanoncot tanít kilenc fajta szakmára, amelyek mind az építkezéshez tartoznak. A vállalatnál évente 300 ipari tanuló szabadul fel. Szitás Valentin keresete egyezik Džunko Ondrej keresetével, így hát a kocsivásárlásnál a legnagyobb nehézség az volt, hogy két és fél évig kellett rá várnia ... Biztos, hogy cipőtisztítással hosszabb ideig kellett volna várni a kocsira ... SZABÓ BÉLA Az elhagyott anyák figyelmébe Amikor az apa külföldre távozott A gyermek számára tragédia, ha nélkülözni kénytelen az édesapát, de még nagyobb a tragédia, ba az apa nem vállalja a gyermekkel szemben minden körülmények között fennálló eltartási kötelességét. Hazánkban az utóbbi időben sajnos egyre több anya kér tanácsot a hatóságoktól: hogyan érvényesítheti tartásdíj Igényét gyermeke külföldön élű apjával szemben. Az ezzel kapcsolatos hivatalos eljárás nagyon bonyolult, mert hiszen az apa külföldi tartózkodási helyét a panaszosok többsége nem ismeri. Ilyen esetben három intézmény segíthet (a leghelyesebb egyidejűleg mind a három helyre fordulni): a Külügyminisztérium konzuláris osztálya, az Ifjúság Nemzetközi jogvédelmi Központja (Dstredie pre medzinárodnoprávnu ochranu mládeže, Brno, Rooseveltová 16) és a Csehszlovák Vöröskereszt Központi Bizottsága (Praha 1, Thunovská u!.). Természetesen gyakori az olyan eset is, hogy az apa, amíg Csehszlovákiában tartózkodott, rendesen fizette a tartásdíjat, és ezért nem kellett erre bírósági határozattal kötelezni, de az ország elhagyása után már megfeledkezett gyermekéről. Ilyen esetben az anya (vagy a gyermek törvényes gyámja) a járásbíróságtól kéri, hogy kötelezze a természetes apát a tartásdíj megfizetésére. A keresetről a hazai bíróságok döntenek, de az ítélet végrehajtása az apa tartózkodási helyén illetékes bíróság hatáskörébe tartozik. Ez sajnos újabb komplikációt jelent. Ugyanis hazai bíróságaink döntése külföldön csak akkor hajtható végre, ha ezt nemzetközi szerződés, vagy viszonosság lehetővé teszi, vagy pedig ax illető külföldi állam belsfi joga esetleg ismeri az ún. ezequatur eljárást, amely szerint a külföldi ítélet bizonyos felülvizsgálat után végrehajthatónak mondható ki. Egyre gyakoribb (és indokolt) kérdés: megakadályozható-e, hogy a gyermektartásdíj fizetésére bíróságilag kötelezett férfi elhagyja az ország területét? Ha az. apa legálisan óhajt távozni az országból, a gyermek anyja (vagy gyámja) kérheti a Belügyminisztérium útlevél osztályától (Správa pasov a víz MV Praha, 1. Hradčianske námestie), hogy ne adjon kiutazási engedélyt (vagy külföldi állampolgár esetében vízumot) mindaddig, amíg az apa nem szavatolja elfogadható és megnyugtató módon, hogy fizetési kötelezettségének eleget tesz. Államunk nem feledkezik meg azokról az ayákról sem, akik betegség, vagy egyéb okok miatt munkaképtelenek és gyermekük apja nem járul hozzá a gyermek eltartásához. Ilyen esetben az illetékes JNB az 1964/59 sz. törvényerejű kormányrendelet értelmében havi 300.— koronáig terjedő gyermektartási segélyt folyósíthat. Jogrendünk azt is lehetővé teszi, hogy a gyermek apjának szüleit kötelezzék gyermektartásdíj fizetésére, amennyiben vagyoni viszonyaik ezt megengedik, és az anya képtelen egyedül eltartani a gyermekét. Reméljük, hogy minél kevesebb olvasónk kerUI ilyen tragikus helyzetbe, de szükség esetén bizalommai fordulhatnak jogi tanácsért a lakóhelyükön Illetékes bírósághoz, vagy a JNB gyermekgondozási osztályához. (P- gy-1 Megérdemelt jutalom Május végén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját az olomoucl katonai autójavító üzem. Alapjait még 1919-ben az Osztrák—Magyar Monarchia alatt rakták le, amikoris repülőgépek javítását végezték itt. Az első köztársaság megalakulása után, 1921-ben Csehszlovák Léghajózási Főműhely nevet vette fel, és francia Breguet gépeket javítottak benne. Később — bár a fő munkaprogramja az A—11-es, A—12-es és az Š.20-as repülőgépek javítása maradt — gépjárművek és agregátorok javítását is végezték. A megszállás éveiben a Flugzeug—Werke Letov A. G. részvénytársaság kebelezte be. Az itt dolgozó munkások több szabotázst hajtottak végre, amiért többen életükkel fizettek. A felszabadulás után hol autók, hol pedig repülőgépek javítását kapták feladatul. 1955, után ismét áttértek a gépjárművek javítására. Jelenleg a T—11-es, T—138-as T—158-as és a Tatra 813-as jelzésű tehergépkocsikat, illetve vontatókat „orvosolják". Az üzemet a javítások mellett más feladatokkal is megbízták. Itt fejlesztették ki például a repülőgépmotorokat beindító (startoló) kocsikat, a pilótaképző kabint, a mozgó akkumulátortöltő berendezést stb. Ezenkívül több értékes segédeszközt készítettek a gépkocsivezetőképző iskolák részére. Az üzem nevéhez fűződik a K—121-es és az ERX—l-es oktatógépek elkészítése is. A gazdag múlttal rendelkező üzemről most csak röviden emlékeztünk meg, de már ebből is látni, hogy az elmúlt félévszázad alatt milyen jelentős eredményeket értek el. Erről tanúskodik a többi között az is, hogy a múlt napokban a köztársasági elnök Munkaérdemrenddel tüntette ki a jubilálő üzemet. —ne— T

ermete akár a távfutóé: izmos, szikár. Dekányi súlyfölösleg sincs rajta. A -repülőtéri széltől és napfénytől cserzett bőrét korai ráncokba redőzi a mosoly: — Persze az újságíró izgalmas, különleges epizódokat vár a berepülő pilótától. Hát ilyesmi akad, de az én hivatásommal ez természetszerűen vele Jár. — Mi volt legmelegebb helyzete? — A legmelegebb? — tűnődik, majd a könyvespolchoz lép ós egy fekete fémdarabot emel le. — Nézze csak meg ezt a turbinalapátot — nyújtotta át az arasznyi, tükörsima fémdarabot, amelynek egyik végén reszelőérdességű törésnyom látható. — Miféle emlék ez? — Kétüléses hőlégsugaras gép hajtóművéből való — mondja elkomorulva. — Ketten indultunk berepülésre. Alig emelkedtünk fel a betonról, amikor éles recsegést hallottunk, mintha csontokat tördeltek volna mögöttünk. Hátrapillantottam. Oldalvást, a gép törzsén lyuk tátongott és szúróláng villant elő, akár egy jókora hegesztőpisztolyból. — Mit lehetett tenni? — Az első pillanatokban magunk sem tudtuk. Átkozott helyzet volt . Hiszen alig hagytuk el a repülőteret, magasságunk még kevés, s persze időnk sem volt a tűnődésre, leszállóhely keresésére. Előttünk évszázados A berepülő pilóta platánfasor. Ha nekiszáguldunk ... — Rossz rágondolni. — Szerencsénk volt. Igaz, lecsaptuk a fák koronáját, de sikerült leszállnunk egy tarlón. Amikor nagy üggyel-bajjal kikecmeregtünk a gépből és a pokoli porfelhőből, hitetlenkedve tapogattuk egymást: megúsztuk! Hátranéztem, és hideg borzongás futott át a hátamon. A fák koronáját lenyesve, centiméterekkel egy magasfeszültségű távvezeték alatt siklottunk le a tarlóra. Ha egy-két arasznyival alacsonyabban érintjük a fasort, a vastagabb ágakba ütközünk és pozdorjává zúzódunk. Ha pedig valamicskével feljebb ... Sok ezernyi volt feszültségű gyilkos áram ütése... Ezt aztán szerencsésen kicentiztük. — Csak a szerencsén múlott? — Nem tudom. Talán a reflexek ... — Mi okozta a bajt? — Ez a turbinalapát. Valami rejtett anyaghiba miatt letörött, átfúrta a gép törzsét és tüzet okozott. Szerencsénkre a tűz leszállás közben a légáramlattól kialudt. — Mi történ a géppel? — Helyrepofozták. Kapott egy új hajtóművet és azóta már többször repültem vele. — Megírhatom ezt az epizódot? — Ugyan! Titok talán? — Nem, csak tudom, hogy a kívülállók sokszor hajlamosak a túlzott elragadtatásra, és szenzációt csinálnak az ilyesmiből. Pedig nincs ebben semmi különös. Egyszerűen a szakmához tartozik. — Miért lett berepülő pilóta? — Mindig vonzott a nehéz, kockázatos feladatok izgalma. Ilyen a természetem. Közel négyezerszer emelkedett már a magasba a dugatytyús, hőlégsugaras és szuperszonikus repülőgépeken. Ismeri a különböző típusok kezelésének csínját-bínját, repüli a légcsavaros Fürjet, az Ölyvöt, a Vércsét, a különböző hőlégsugaras MIG-változatokat, egészen a legkorszerűbb, a hang sebességét többszörösen túlszárnyaló, deltaszárnyú harci gépekig. A modern vadászgép lényegében óriási műszerkomplexum. Szigorú előírások szabják meg, hogy bizonyos üzemóra után szét kell szedni, minden darabját gondosan átvizsgálni, majd újból összeszerelni. Ezt a munkát a legképzettebb, de legtapasztaltabb mérnökök, technikusok végzik. Az ismét összeszerelt gép azonban még nem harcképes. Csakis akkor válik azzá, ha a berepülő pilóta kipróbálta és beírta törzskönyvébe: „Üzemképesl". Szentpéteri János őrnagy évek óta berepülő az egyik magyarországi repülőegységnél. Repülőmérnökök, technikusok és szerelők eleinte nem nagyon kedvelték. „Túl sokat szőröz" — mondogatták a háta mögött, sőt olykor a szemébe is, ami

J kor valamelyik műszernél hajszálnyi eltérést kifogásolt, vagy egy-egy zár működését nem találta teljesen kifogástalannak. Mostanában már senki sem marasztalja el igényességéért. És nem csupán megszokták „rigolyáit", hanem tisztelik, becsülik őt. Mert ha Szentpéteri őrnagy egy harci gépet kifogástalannak talál, akkor a mérnök és a technikus ls nyugodtan alhat, s a vadászpilóták biztonsággal indulhatnak a kijelölt légi őrjáratra. Valósággal szerelmese a repülésnek. Ismeri minden gép „egyéniségét", sajátos tulajdonságait. Szabad idejét gyakran a szerelőhangárban tölti, észrevételeivel segíti a műszakiak munkáját, s maga ls meghallgatja véleményüket, tanácsaikat. Magánéletét a szigorú önfegyelem vezérli. Egy-egy mozielőadás vagy színházi est a repülőtéri klubban, néha rövid kirándulás a családdal a közeli folyópartra. A megfeszített munka után fontos a kikapcsolódás, a pihenés. A hivatással járó veszélyt csak kiegyensúlyozott idegrendszerü, józan életű, biztos kezű ember vállalhatja. BERTALAN ISTVÁN 1989. V. 27.