Új Szó, 1969. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1969-05-27 / 122. szám, kedd

FARKAS ISTVÁN: CL^ eíóä áídazat (RÖTH HUGÓ EMLÉKÉNEK) V

ajon miről tanúskodik az a tény, hogy a brnói tavaszi vásáron mindjárt az első napon mintegy másfélszázezer ember fordult meg? Tanúskodhat ez arról, hogy a hazai és a külföldi üzemek sok és jó minőségű terméket hoztak a pavilonokba, jelentheti ez azt is, hogy nagy a vásárlókedv, de mást is jelezhet ez a tény. Például azt, hogy a királylielmeci ember Királyhelmecen gépkocsijához nem kap hét korona ötven filléres ventillátorszíjat, vagy azt, hogy a nyugat-csehországi újságíró már évek óta hiába kíván táskaírógépet vásárolni. Hiánycikk a gyufa, szűk keresztmetszetű termék (milyen csúf kifejezési) a radiátorborda, nincs Texasnadráganyag, nehezen kapható valamire való szobabútor és az árak színvonaláról beszélünk és — sajnos csak távlatilag — a közszükségleti cikkek árának csökkentését latolgatjuk, meg a munkaigényesség csökkentésének problémáit taglaljuk, akarva-akaratlanul meg kell állapítanunk, hogy a hibák a nehéziparban keresendők, amely — drágán termel. František Cihák mérnök, iparügyi miniszter véleménye szerint a gazdasági életben a csehszlovák korona konvertibilissé (szabadon átválthatóvá) tételére kell törekedni. Mit jelent ez? Elsősorban a gazdasági élet föllendítésének a lehetőségét, a külkereskedelmi forgalom fokozását, előnyösebbé tételét. Hogy a korona nem szabadon átváltható valuta, az egy nagy lépést jelent — visztézkedést követően — művi úton — hazánkban monopóliumokat állítottak elő, melyek — hogy sportnyelven fejezzük kl magunkat — uralják a teret. A bizakodó fogyasztó csak remélheti, hogy az Importált termékek, vagy pedig a szövetkezeti üzemek segítségével megtörik a szocialista monopóliumok egyeduralma. Sajnos, az a helyzet, hogy sem az importból, sem pedig a szövetkezetektől nem kerül a piacra számottevő mennyiségű termék, olyan mennyiségű áru, amely egy-egy nagyipari ágazatot — az ár kérdésében — meghátrálásra kényszerítene. — Végeznek piackutatást? — kérdeztük több vállalat képviselőjétől is. Ahogy várható is volt — kétféleképpen válaszoltak. Egyes textllgyárak képviselői — melyek már értékesítési nehézségekkel is küzdenek — igennel feleltek. Ez már jó jelnek tekinthető, hiszen Itt már — a körülmények hatására — megindult a fogyasztóért folytatott küzdelem. Más ágazatok képviselői azonban csak legyintenek, ha piackutatásról, a reklám színvonaláról és a modern termelés és értékesítés többi attribútumáról esik szó. — Minek? Érdemes ...? Valóban, érdemes piackutatásra tetemes összegeket kiadni, ha a kereslet sokkal nagyobb a kínálatnál? Vajon érdemes-e ma a belföldi piacon a gépkocsigyártással kapcsolatos piackutatásra pénzt kiadni? Vajon nem mosolyognának-e azon az emberek, ha az újságokban megjelenne a reklámszöveg: „Nálunk vásároljon — és ne máshol — építőanyagot!"? Nincs elég gépkocsi és csak utánjárással vásárolható építőanyag, meg ezernyi más termék, ezért a kereskedelemmel összefüggő több — egyébként fontos — tevékenységi ág a szó szoros értelmében feleslegessé válik, elkorcsosodik. Éppen az áruhiánnyal kapcsolatban sokszor felvetődik a kérdés: Van-e értelme az ilyen vásárok megrendezésének? Hiszen még nem tartunk ott, hogy harcolni kellene a vevőért... Ügy véljük, hogy ennek ellenére is hasznosak a tavaszi közszükségleti Ipari vásárok. Ha másért nem, azért, mert — a kiállított csúcsminőségű termékekből ítélve — számba vehetjük: mire lennénk képesek. Sok vásárlátogatónak eszébe jutott, hogy: — Ha egyedi termékként a kiváló nappaliszobabútort 34 000 koronáért elő tudták állítani, akkor — sorozatban — talán 18 ezerért is elő lehetne ezt állítani. A külföldi érdeklődés, a külföldi kiállítók miatt is kifizetődik a tavaszi vásárok megrendezése. Az „ihlet", a példamutatás, a széttekintés miatt. Jövőre a tavaszi vásárt már hivatalosan is nemzetközi közszükségleti ipari vásárként rendezik meg. Az idén még csak itt-ott láthatott az ember külföldi terméket, de ezek alapján is levonhattuk a következtetést: sok a pótolni való. Szerencsére nem minden vállalatnál. Kiváló ötlet volt a CID jelzés bevezetése. Ez a három szó — akárhol találkozik is vele az ember — kiváló terméket Jelez. A hagyományos csehszlovák termékek kiállítási területein —• az üvegipari termékeket, a játékokat, a textíliákat, a cipőt bemutató pavilonokban — rádöbben az ember, hogy milyen nagyot tévedtünk, amikor azt hittük, hogy az ország gazdasági erejét, a szakemberek találékonyságát, tehetségét csak acélgyártással lehet hasznosítani. Az idén újra bebizonyosodott, hogy az üvegipar — aránylag kis befektetésekkel — nagy hasznot hoz az országnak. Kiderült, hogy az ötletes csehszlovák játékok milliós nagyságrendű valutabevételhez juttatják az országot. Az 1969-es tavaszi vásár az egykori úgynevezett acélkoncepció alkonya, de egyúttal az emberért folytatott termelés hajnala volt. Gazdaságunk helyzetét tükrözte, sok gyenge pontra rámutatott, de a lehetőségeket ls feltárta. Hogy ezekből gazdaságunk Irányítói levonják-e a következtetéseket, azt az 1970-es brnőt közszükségleti ipari vásáron majd meglátjuk. TÓTH MIHÁLY Szelíd, szőke hajú, kissé szemérmes zsidófiú volt. Egy évvel fiatalabb nálam, de kis gimnazista korunktól ragaszkodott hozzám. Amikor elértük a kamaszkort, néha együtt ábrándoztunk a szerelemről. En „költő" voltam, igazi újságban jelentek meg szörnyű verseim, igaz, hogy inkább csak hazafiasság volt bennük szerelem nélkül, de Hugónak így is tetszettek. Nekem hosszabb ideig (no, amennyire az ábrándokkal vegyes szerelem valóban „hoszszabb" ideig tarthat egy nagy kamasz életében) egy barna hajú, ijedt tekintetű zsidólány tetszett. Mancikának hívták, két iskolatársam kishúga volt és a zárdába járt. Ha néha csak szelíden elköhintettem magam a közelében, máris szedte a lábacskáit. Nem azért, mert keresztény voltam, hanem mert jólnevelt kislányok nem nézhettek idegen fiúra. Hugónak akkoriban lluska volt a szerelme, egy csizmadia hosszú hajú, szőke kisleánya, aki szelídségében és szemérmében teljesen megegyezett az „én" Manclkámmal. En nem is gondoltam arra, hogy egy óvatlan pillanatban szerelmet vallhatnék Mancikának, Hugó annál többet gondolt a regényes, igazi szerelmi vallomásra. Egy nyári estén azzal lepett meg: — Pista! Te költő vagy, megkérnélek valamire! Azt gondoltam, hogy verset akar íratni valamilyen családi ünnepre, mert volt egy gazdag zsidófiú „ügyfelem", aki a nagypapa vagy az édesanyja nevenapjára velem íratott verset. Egy vers ára két korona volt. Nem bánta, szó nélkül kifizette. Pedig a két korona nagy pénz volt egy diák számára. Hát most is ilyesmire gondoltam. De egészen másról volt szó. Hugó egyenesen arra kért, hogy én valljuk az ő nevében szerelmet lluskának. Ez két oldalról is nehézséget okozott. Egyrészt azért, mert lluskával addigi életemben soha egy szól sem váltottam, másrészi pedig, mert annyit tudtam, hogy otthon nagyon szigorúan nevelik, s ha megtudnák, hogy idegen fiúval szóba állott, talán meg is verték volna. En azonban jó barát voltam, elvállaltam a nehéz feladatot. Egy májusi litánia után lluska nyomába szegődtem és úgy mentem utána az utcákon. Mindig egy-két lépéssel haladtam mögötte, hogy ne keltsek feltűnést, de közben halk szavakkal elővettem minden ékesszólásomat, úgy igyekeztem őt meggyőzni Hugó iránta érzett nagy szerelméről. Amikor a kapu előtt megállt, hirtelen visszafordult és megszólalt: — Én magát ismerem, Pista, azt is tudom, hogy verseket is szokott írni, de Hugót nem ismerem, írjon ő is verseket! Szívből örültem, hogy megtört a jég. Hugó, aki nyomon követett bennünket, izgatottan kérdezte: — Mii mondott? Igyekeztem enyhíteni szívfájdalmán és azt mondtam: — Tetszel neki. Még jobban tetszenél, ha verseket írnál hozzá! Hugó lehorgasztotta a fejét. Eltelhetett tálán három-négy perc is, amikor megszólalt: — Nagyon szívesen írnék, de te tudod, hogy én nem vagyok költő. Most mit tegyek? Megsajnáltam őt. Legyintettem. — Ne félj — mondtam —, maid csak lesz valahogy. Kiizzadok neki egy szerelmes verset, de ingyen, barátságból. Te aztán majd odaadhatod neki. ló lesz? Hugó boldogan fellélegzett. Vidáman lépdeltünk hazajelé. A vers meg is született, nem is volt a legrosszabbak közül való, mert volt benne virág, napfény, holdsugár, szerelem, suttogó nyárfa, minden a kerek világon, ami egy alanyi költő eszébe juthat. Nem sajnáltam a fáradságot, legalább tíz versszakot írtam. Amikor átadtam Hugónak, azt mondtam: — De ezt neked kell személyesen átadnod. Itt már fölösleges leszek, a vers beszél majd helyettem is, helyetted is! Máig sem tudom, mi lett a kínrímek sorsa, de egy-két hét múlva észrevettem, hogy Hugó ott somfordálgat a Rákóczi utca táján, s mintha lluska szőke hajfonat át is láttam volna. Barátságunk zavartalanul tovább tartott. Egy szép este azonban Hugó nagyot sóhajtott, aztán előállt szívbéli nagy panaszával: — Tudod, a vers nagyon tetszett neki, de azt mondta, hogy te tetszel neki. Ne haragudjak érte, nem tehet róla. Megálltam. Nem mondhatnám, hogy hiúságomnak nem hízelgett volna lluska elismerése, de nekem még mindig Mancika tetszett. — Nézd — mondtam komolyan. — Mondd meg neki, hogy én másba vagyok szerelmes, a szőkék különben sem tetszenekI Nagy kő eshetett le a szívéről, mert már mosolyogni is tudott. — Mégis jó barátom vágyj, mindig tudtam — mondta és szokásunktól eltérően kezet nyújtott, Aztán telt az idő, s bizony szépen megfeledkeztem az Iluska-ügyről. Közben magam is katonának jelentkeztem, a piarista atyák buzgó hazafiasságra neveltek, s arra gondoltam, nekem is minél hamarabb ki kell vennem részemet a háborúból. Kereken tizenhét éves voltam, amikor a kelleténél egy évvel korábban bevonultam. Csak a háború után találkoztunk újra. Hugó még csak tizenhét éves volt, már nem kerülhetett sor alá. Barátságunk már „férfiasabb" volt, a nőügyek sem nagyon érdekeltek bennünket, engem legalább nem. Amikor 1919 januárjában Lévát ki kellett ürítenünk, Hugó nagyon elszomorodott. — Majd visszajöttök még — mondta bizakodva. ... 1919 május végén a magyar Vörös Hadsereg nagy offenzívát indított, hogy megmutassa a világnak, mire képes egy igazi forradalom. Május utolsó napjaiban a Léván állomásozó cseh légionisták már érezték a közeil veszélyt. Járőrök cirkáltak az utcákon, de senki sem tudta megakadályozni, hogy futótűzként ne terjedjen el a hír: a Vörös Hadsereg már átlépte a határt. Hugó alig várta, hogy a város felszabaduljon. Egy május végi napon, amikor utcájukban látta a megerősített légionista járőrt, gyerekes módon megfenyegette őket és azt kiáltotta: — Jön a Vörös Hadsereg, éljen a Vörös Hadsereg! A légionisták ráemelték fegyverüket. Hugó igyekezett bejutni a házba, de egy golyó hátulról leterítette. Fiatal élete akkor ért véget, amikor a felszabadító Vörös Hadsereg a lakosság mámoros lelkesedése közepette már ott volt a város utcáin. De az első „hősi" halott ezt már nem érte meg. Temetése azonban olyan volt, amilyen az elesett hősöknek jár. Százan meg százan kísérték a temetőbe. így tovább Tehát: az emberek reménykedve érkeztek a vásárvárosba, gondolván: Itt talán majd szerencsém lesz. Sokan abban reménykedtek, hogy a vásár egy kicsit majd az egykori hetivásárokra emlékeztet, ahol az égvilágon minden kapható lesz. Az ilyen vérmes reményekkel érkezők egy része nem is csalatkozott: silány minőségű áru is volt a vásáron elég. Olyan textilipari termékeket is látott néhol az ember, amilyen minőségűt egykor az ócsai vásáron ponyván árultak. De ne legyünk ünneprontók, ismerjük be, hogy a kiállított termékek zöme — jó minőségű volt. A divatbemutatókon bebizonyosodott, hogy ízléses termék előállítására is képes például a textilipar. A B-pavilon megtekintése után az ember csak csodálattal adózhatott a bútoripari tervezőknek. A háztartási gépek között is talált az ember újdonságokat. Madame Ambert M. Bousoglou, a Le Monde szerkesztőnője is ott volt a vásáron és nyilatkozott. Elragadtatását kifejezendő szuperlatívuszokat alkalmazott. A nyilatkozat elhangzása után sok újságíró még egyszer végigjárta a B-pavilont, gondolva: Hátha csak udvariasságból nyilatkozott így madame Bousoglou. Végül kiderült, hogy itt szó sincs a vendég kőtelező udvariasságáról. A bútorok — valóban kiválóak. Esztétikusak, tartósak, praktikusak. Csak éppen egy-két szempontból merültek fel „apró" fogyatékosságok, melyekről madame Bousoglou mit sem tud. Nem tud például arról, hogy a szállítási határidő egy-két, de sok esetben három esztendő. Egy tekintetben a hölgy udvarias volt. Az olyan prózai dolgokról, mint amilyen a pénz, a bútorok ára — nem kérdezősködött. így azután nem tudta meg, hogy a 25—35 000 koronás bútorokért az átlagdolgozónak — ha keresetét az utolsó fillérig bútorra adja — két évig kell dolgoznia. Az árak „felsrófolásáért" általában a vállalatokat hibáztatják. Az egyik vezérigazgató — szavamat vette, hogy nevét (a most következő szentségtörő nézetek miatt) nem teszem közzé—a dolgot így magyarázta meg: „Fokoztuk az árakat, mert — (okozhattuk. És ... a gazdasági rendszer »nevelt« ilyenné bennünket." Az OMNIA vállalat vezérigazgatójától valaki az Iránt érdeklődött, hogy véletlenül nem a túlságos munkaigényesség okozza-e, hogy a hűtőszekrények meglehetősen drágák. A vezérigazgató csodálkozott a kérdésen. — Önök bizonyára nem tudják, hogy vállalatainkban az egy hűtőszekrényre kifizetett munkabér mindössze 60—70 korona. Hogy termékeink mégis drágák, azt a drágán vásárolt félkésztermékek (kohóipari termékek, műanyagok stb.) okozzák, meg a reáljövedelem-szabályozó adók, melyek — szintén jelentősek. Ezek szerint ha Ott voltunk a vásáron... Konvertibilis lesz a korona? # Konkurrenciaképesek a szövetkezetek? 4) A miniszterek derűlátók a CID - minőség jele O A piackutatás értelme szafelé, a feudális korra jellemző cserekereskedelem felé. Persze, a konvertibilis korona megteremtése — nem szubjektív óhaj függvénye, hanem az egész csehszlovák gazdasági élet lehetőségeitől függ. Félő, hogy sok víz lefolyik még a Dunán a szabadon átváltható csehszlovák pénz megteremtéséig. Ján Tabafíek mérnök, külkereskedelmi miniszter derűlátóan nyilatkozott. Kijelentette, hogy a vásárt ő személy szerint a pillanatnyi közellátási nehézségek megoldása egyik eszközének tartja. Véleménye szerint a vállalatok dolgozóinak nagy része — tehetséges, technikailag migas színvonalú szakember. Ezt ©gyes, most kiállított termékek is bizonyítják. fgy nyilatkoztak a miniszterek. Viszont a kisember általában nem országos viszonylatban gondolkodik, hanem arra kíváncsi: mi kapható, menynyiért kapható. Ezeket érzékenyen érinti, hogy a termelővállalatok meglehetősen fokozzák az árakat. A sorozatgyártás, a nagyüzemi termelési módszerek általában termékbőséghez vezetnek. Sajnos, ha a közszükségleti cikkek sorozatszáma iránt érdeklődünk, és ezeket összehasonlítjuk a hasonló külföldi termékek sorozatszámával, a termékbőséget illetően kételyeink támadnak. — Miért nincs elég táskaírögép a belföldi piacon? — kérdeztük a brnói Zbrojovka képviselőjét? — Nincs kapacitásunk — hangzott a válasz. — Nem úgy, mint például a Remington-gyárnál vagy az Olivetti-vállalatnál, ahol milliós szériák készülnek ... — Külföldön miért nem versenyképesek a csehszlovák hűtőszekrények? — kérdeztük az OMNIA vezérigazgatóját. — Minőségben versenyképesek vagyunk, csnk az árakat illetően nem győzzük a versenyt. Hogyan is győznénk például az olasz cégekkel szemben, amelyek évente tízmillió hűtőszekrényt gyártanak... A két példából is megfigyelhető, hogy közszükségleti Iparunkból még mindig hiányoznak a termelő berendezések, a gépsorok, melyekből — egyes fejlett országokban — csak úgy ömlik az olcsó termék. Más kérdés a konkurrenciá problémája. Konkurrenciá csak ott létezik, ahol — partnerek, számottevő partnerek vannak. Nálunk — sajnos — nincsenek számottevő vetélytársak. Egy meglehetősen adminisztratív in-