Új Szó, 1969. április (22. évfolyam, 77-101. szám)

1969-04-30 / 101. szám, szerda

SZANTÔ LASZLÓ 75 EVES KEVÉS TUDÓS VAN, akit Szlovákia szerte olyan tisztelet és megbecsülés övez, mint Szán­tó László akadémikust. Emberi tulajdonságaival, nagy tudásá­val, tudományos munkásságával, pedagógiai és publicisztikai te­vékenységével, tántoríthatatlan elvhűségével vívta ki ezt a tisz­teletet és megbecsülést. Ki tud­ná megmondani, hányan isme­rik, s hányan tanulták tőle a marxizmus—leninizmus alapja­it. Mert Szántó a marxizmus­leninizmus tanítá­sát, magyarázását mindenkor nemcsak elsődleges kötelessé­gének, hanem élet­céljának tekintette. És nemcsak az egye­temi katedrán, a tu­dományos fórumo­kon, hanem az egy­szerű emberek köré­ben is. Már akadé­mikus volt, egyetemi tanár, de ha hívták, előadást vállalt bár­milyen tanfolyamon. Számára Dunaszer dahelyen az alap­szervezeti funkcio­náriusoknak előadást tartani legalább olyan fontos volt, mint a filozófusok tanácskozásán fel­szólalni. Nem utol­sósorban éppen en­nél fogva sohasem veszítette el kapcso latát az emberekkel, az élő valósággal, s ez a kapcsolata az élettel szemléletes módon megmutatko­zik tudományos munkásságában. Egész életmüvén vö­rös fonálként húzó­dik végig a marxiz­musnak az a tétele, mely szerint a veze­tők ereje a vezetettekkel való szerves kapcsolatban van, s hogy a vezetetteket nemcsak tanítani kell, hanem állandóan tanulni is kell tőlük. Hogyan jutott el ennek felismeréséhez, annak nagyon 'érdekes törté­nete van. A minap tréfásan megkérdez­tem Szántó Lászlót, hogyan kezdené ő a születés napjára irandó méltatást, mire nagyon komolyan ezt felelte: „Szántó László az Októberi Forradalom ban lett marxista." Igen, a nagy életiskola, a sorsforduló: az el­ső világháború, a front, az orosz fogság, az Októberi Forradalom. Budapesten a tanárképző főis­kolát be sem fejezhette, mert 1914 szeptemberében behívták katonának. Fél év múlva az orosz frontra kerül, 1915 au­gusztus elején orosz fogságba esik, s Szibériában, Kraszno­jarszban köt ki. Egyik barátja tanácsára megtanul németül, s így lehetősége nyílik arra, hogy elmélyítse természet- és társadalomtudományi ismere­teit, és ezeken keresztül eljut a marxizmusig. KÖZBEN KITÖR AZ OKTÓBE­RI FORRADALOM. Kitör az el­lenforradalom, Szibériában Kol­csak fehér terrorja. Am a for­radalom győzelmes folyamatát semmi sem tudja megállítani. A Vörös Hadsereg elől mene­külő Kolcsak-csapatok Kraszno­jarszknál készültek a döntő üt­közetre, s így a hadifogyolytá­bor puszta léte is veszélybe ke­rült. A hadifoglyok csapatokat szerveztek, a városban felfegy­verezték őket, a helybeli mun­kásokkal együtt hátbatámad­ták az ellenséget, s kiverték a város területéről. Itt született meg az a internacionalista bri­gád, mely később Zalka Máté parancsnoksága alatt oly sok ragyogó fegyvertényt hajtott végre. Ebben az internacionalista brigádban rendszeres propa­gandamunka folyt. A propagan­disták, köztük Szántó László is, egy sokoldalú terv alapján társadalom- és természettudo­mányi kérdésekről előadásokat tartottak. A véletlen műve volt, hogy az első előadást Szántó László tartotta a darwinizmus­ról, s éppen Zalka Máté hu­szárjainak. „Sikerült előadás volt — mondja Szántó elvtárs —, legalább is én nagyon meg voltam vele elégedve. Hanem másnap aztán kitört a botrány. Zalka vezetésével a huszárok küldöttsége ment a parancs­nokhoz, és a szószóló jelentette, hogy az a tegnap esti előadás nem volt éppen rossz, meg ér­dekes is volt, csak az volt a baja, hogy az előadó kukacok­ról meg különféle állatokról be­szélt, márpedig nekik inkább arról beszéljenek, hogy mi is az a szovjethatalom, amiért ők fegyverrel harcolnak, és ho­gyan lesz tovább a forradalom­ban." „Ekkor kaptam egy életre szóló leckét arról — emlegeti gyakran Szántó László —, hogy a szocialista forradalom politi­kailag öntudatos embereiket kí­ván, s éppen ezért elsősorban a politikai öntudat kialakítását és elmélyítését követeli meg a neveléstől. Éreztük, milyen ne­vetséges helyzetbe kerültünk azzal, hogy a „teljes világnézet" nevében darwinizmussal és más hasonlókkal akartuk traktálni az embereket, ahelyett, hogy a forradalom alapvető követelése­it teljesítettük volna. Zalka huszárjai taní­tottak meg arra, mi­lyen komolyan keli venni a marxizmus­nak azt a tanítását, hogy a vezetőknek a vezetetteket nem­csak tanítani kell, hanem tanulni is tő­lük." ÜGY VÉLEM, hogy ha a legjellemzőbbet akarnám kiemelni Szántó László tevé­kenységéből, akkor ebből a krasznojar­szki esetből kell ki­indulnom, amely va­lóban egy életre szó­ló tanulság lett szá­mára. Ugyanis ez a tanulság nemcsak abban mutatkozik meg, hogy tanulmá­nyalt, előadásait, cikkeit, szóval egéjz tevékenységét mé­lyen áthatja a mar­xizmus-leninizmus, hanem abban is, hogy mindig és min­denütt megtalálja azt a hangot, mellyel olvasóit és hallgatóit az első mondattal megfogja, le­köti. Csakis ezzel magyarázha­tó, hogy egyetemi tanár korá­ban előadásain azok a diákok is megjelentek, akik számára órái nem voltak kötelezők, hogy előadásain az előadó terem mindig kicsinek bizonyult. Mar­xizmust ilyen vonzóan előadni, méghozzá éppen a legsúlyosabb deformációk idején, nagyon je­lentős dolognak kell tekinteni. Hogy-hogy nem határainkon túl is híre ment előadói képes­ségének, s az egyik budapesti egyetemi tanárt elhozta az őszinte kíváncsiság, hogy meg­tudakolja Szántó László előadói módszereinek titkát. Együtt mentek az előadásra, és útköz­ben a vendég megkérdette Szántó elvtársat, hogy előadá­sát — melynek témája termé­szetesen adva volt — mivel fog­ja kezdeni. „Nem tudom — fe­lelte Szántó —, fogalmam sincs." „Már megbocsásson — így a vendég —, de az előadás­ra minden bizonnyal készült, s gondolom, hogy akkor tudja azt is, hogy mivel kezdi." „Nem tehetek róla — replikázott Szántó —, de valóban nem tu­dom. Az előadásra készülni le­het és készülni kell is, de arra nem lehet készülni, hogy az em­ber mivel kezdi az előadást, mert ezt az adott konkrét hely­zet határozza meg. Lehet, hogy Ádámnál és Évánál kezdem, de az is lehet, hogy a vasárnapi labdarúgó-mérkőzéssel. Az a döntő, hogy megnyerjem a hall­gatókat, és ha majd látom, hogy létre jött a kontaktus, akkor aztán rátérek a lényegre." Olyan megállapítás ez, me­lyet minden olyan embernek el kellene sajátítani, akinek az a feladata, hogy az embereket megnyerje, vezesse és irányítsa. SZÁNTÖ LÁSZLÖ ELVTÁRS ma 75 éves. Személyében a ne­ves marxista teoretikust, a nép­pel és a népért élő pedagógust, sokat tapasztalt elvtársunkat és barátunkat, lapunk kiváló mun­katársát becsüljük és tiszteljük. Igaz szívből kívánjuk, hogy erő­ben, egészségben, s minden ne­hézséget legyőző optimizmusát megőrizve még hosszú évekig munkálkodjék annak az ügynek szolgálatában, melynek életét szentelte. BÁTKY LÁSZLÓ Jubileumra készülnek Banská Bystrlcában már folynak a Szlovák Nemzeti Felkelés jubileumi ünnepségeinek előkészületei. Mindenekelőtt a törté­nelmi műemlékeket tatarozzák, csinosítják. (Ján Valko felv. — CSTKJ WMMMrnMJiMimm NOVOMESKV AZ ÁPRILISI VÁLTOZÁSOKRÓL Szlovákia kulturális és irodalmi képviselői közül kevésnek van olyan tekintélye és bitele, mint Ladislav Novomeský nemzeti mű­vésznek. Hosszú évekkel ezelőtt politikusként is számon tartották és így nem csoda, hogy nemcsak irodalmi munkássága, hanem a közügyek iránti minden állásfoglalása is figyelmet kelt. Bátran állíthatjuk ezt a NOVE SLOVO 17. számában megjelent cikkéről is, amelyben szubjektív módon, de szerintünk objektív érvénnyel kommentálja azt a tényt, hogy az áprilisi központi bizottsági gyű­lést követően őrségváltás történt- pártunk legfelsőbb posztján. Dubček és Husák elvtárssal foglalkozik ez az írás. A kiindulási pont az, hogy néhány prágai újságíró a minap aggodalmát fej­tette ki Ladislav Novomeskýnak: „fejlődésünk visszakanyarodik az ötvenes évekbe". A cikkíró ellenérve: éppen Alexander Dubček távozásának módja meggyőzően tanúskodik róla hogy nincs szó az ötvenes évek módszereinék visszatértéről. Leszögezi, a sztálini és főleg Novotný-féle korszakban nem fordult elő gyakran az, hogy valaki önként távozzon az egyik tisztségből egy szintén fon­tos más tisztségbe. Egyszóval nem „kráglizták el", nem alázták meg és nem pocskondiázták. Ez így helyes, mert Alexander Dubček „a szlovák és a cseh, a kommunista és a nem kommunista közvélemény tudatában a No­votný-ellenes lázadás egyedülálló jelképe lett" hangsúlyozza a cikkíró. Majd hozzáteszi, ilyen szimbólumot lássunk benne tovább­ra is, annak ellenére, hogy Dubček elvtárs esetenként határozat­lan volt, félmegoldásokhoz folyamadott, kompromisszumokat kö­tött ott, ahol nem lett volt szabad és túlságosan puhának bizo­nyult. A helyébe kerülő Gustáv Husákkal kapcsolatban Ladislav No­vomeský, — aki különben hosszú évek óta jól ismeri és baráti vi­szonyban van vele, — egy fontos körülményre hívja fel az olvasó figyelmét. A párt Központi Bizottsága által kiemelt rendkívül fon­tos alapelvre, hogy mitsem kell változtatnunk a január utáni, vagyis a dubčeki pártpolitika elvein, viszont következetesen mó­dosítanunk kell gyakorlásának mikéntjét. Ez az alapelv csak látszólag köti meg a párt új első titkárának kezét, mert össz­hangban áll elképzelésével. Novomeský közvetlen élményanyag­gal tanúsítja, hogy Husák elvtárs szilárdan igazodni óhajt a párt említett alapelvéhez, csakhogy erélyesen és következetesen törek­szik valőna váltására, hogy így az ország kikerülhessen a válsá­gos helyzetből. Nincs tehát szó arról, hogy Gustáv Husák a „meg­újhodott diktatúra" eszközeihez akarna nyúlni. Különben a cikkíró egy érdekes tényről is fel lebbenti a fátylat. Husák elvtárs volt az, aki Dubček elvtársat az augusztusi esemé­nyeket követően erélyesen lebeszélte a tisztségéről való lemondás szándékáról. KULTURÁLIS KONCEPCIÓ - ÜJ VONÁSOKKAL A Cseh Szocialista Köztársaság Művelődésügyi Minisztériuma kidolgozta munkásságának az akcióprogramra és a cseh kormány nyilatkozatára támaszkodó koncepcióját. Ennek az anyagnak né­hány figyelemre méltó és Szlovákiában is alkalmazható vonására utal Oldfich Maivald cikke, amely a RUDE PRÁVO április 26-i számában jelent meg. Talán a legfontosabb körülmény, hogy a minisztérium nem vágja magát a tévedhetetlenség pózába, nem akarja direktívákkal igaz­gatni a kultúra és a művészet tapintatot, érzékeny meglátást köve­telő sajátos ügyeit. A dokumentum tanúságtétele szerint e helyett fő feladatát látja olyan kulturálispolitika kidolgozásában és gya­korlásában, amely minden emberrel megértetné a műveltségnek, a tudománynak és a művészetnek rendkívüli társadalmi szerepét. Ugyanakkor a minisztérium a konkrét feltételeket is meg akarja teremteni a kultúra ilyen szerepének érvényre juttatásához. A fel­tételek egyike, hogy a kultúra és az alkotómunka szabad légkör­ben bontakozhasson ki. Ugyanakkor az éremnek másik oldala a kultúra munkásainak társadalmi felelősségérzete. A Művelődésügyi Minisztérium alapvető fontosságú okmányá­ban elkötelezi magát arra, hogy a kultúrát védelmezni fogja min­den érzékelten és nem kulturált beavatkozással szemben. Ez egyben annyit jelent, hogy elhatárolja magát az állami szervek régi direktív módszereitől. A másik oldalon pártolja azt a gon­dolatot, hogy a kultúra szakaszán érvényt szerezzen az önigaz­gatás elve. Tekintettel a kultúra sajátos vonásaira, nem igaz­gatható úgy, mint eddig, vagyis az állam nem lehet a kulturális életnek egyedüli szubjektuma. A gazdasághoz hasonló módon és ,fennt" kiötlött sémák alapján ez a szakasz nem irányítható. Az önigazgatás joga éppen annyit jelent, hogy a kulturális ügyek intézésében részt vesznek az alkotó munkások, a kultúra tolmá­csai és „konzumensei". Ennek megfelelően az államnak, szervei­nek és intézményeinek, valamint a közigazgatási szerveknek kap­csolata és viszonya kimondottan partneri lesz. Ezekkel az elképzelésekkel egyetértünk, helyeseknek tartjuk őket. Nem kételkedünk abban sem, hogy a minisztérium szándéka valóra váltani ezeket a gondolatokat. Reméljük, hogy a kiala­kuló helyzet ezt lehetővé is teszi. VITA EGY BIBLIA KIADÁSÁRÓL A PRAVDA minapi számában ArnoSt Bak széljegyzetében élesen bírálta, hogy az EPOCHA könyvkiadó (a volt Szlovákiai Politikai Könyvkiadó) kiadta a Pravda bratisiavai vállalata pedig kinyom­tatta szlovák nyelven azt a bibliát, amely az Egyesült Államokban, illetve a Kanadában élő szlovákság körében talál majd vásárlókra. Nézete szerint ez a tett következményeiben kedvezőtlenül hat majd ki a két említett ország kommunistáinak munkájára. Fő érve az volt, hogy ennek a bibliának megjelentetése végső soron egyik legnagyobb politikai ellenlábasunknak, a katolicizmusnak a mal­mára hajtja a vizet. A széljegyzetre Jaroslav Brabec ad választ a SMENA április 23-i számában. Elsősorban visszautasítja azt az állítást, hogy eb­ben az esetben eszmei meghátrálásról, a marxista ideológia fel­adásáról, vagyis ideológiai kompromisszumról lenne szó. Vég­eredményben volt honfitársaink, akik majd kézhez veszik ezt a bibliát, bizonyára már régebben tisztában vannak a keresztény ideológiával, önmagában a könyv megjelentetése nem minősíthető például annak, hogy a kiadó vallási szempontokat akar belecsem­pészni a marxista ideológiába. Persze támadható az a körülmény, hogy ezt a bibliát Csehszlovákiában kommunisták nyomtatták ki. Csakhogy ennek alapján nem vonható le az a következtetés, hogy eszmei viszonylatban egyetértenek a bibliával és ahhoz igazodnak. Másrészt elismeri, hogy ez politikai kompromisszum. Leninre hivatkozik azonban, aki megengedhetőnek tartotta a politikai kom­promisszumot, ha megfelelő haszonnal jár. Végső soron a politi­kában, a mi politikánkban is, számtalan, ettől sokkal súlyosabb kompromisszum is előfordult. J. Brabec a mondottak alapján álradikalizmust vet a széljegyzet szerzőjének szemére, majd írása záró részében leszögezi: „A nyu­gati kommunistáknak szükségük van határozott eszmei segítsé­günkre. Elsősorban messzemenően bizonyítani kell a gyakorlati szocializmus előnyeit és fejlődésének dinamikáját. Ezen a téren minden merevség és hiba eszmeileg valóban megkárosítja őket. Ogy hiszem azonban, hogy a szlovák nyelven megjelentett biblia példányaitól nem nagyon fáj a fejük". fa- iJ

Next

/
Oldalképek
Tartalom