Új Szó, 1969. április (22. évfolyam, 77-101. szám)
1969-04-26 / 98 . szám, szombat
Miről írnak a prágai lapok ? Ezen a héten a prágai lapokban a pártszervezetek és Intézmények állásfoglalását összefoglaló hivatalos híranyagokon kívül számos közéleti személyiség, elsősorban a Központi Bizottság tagjai szólaltak meg. Valamennyien a CSKP Központi Bizottsága legutóbbi plénumával foglalkoztak. Figyelemreméltó ezekben a megnyilatkozásokban Évien Erbannak, a CSKP KB elnökségi tagjának, a Csehszlovák Nemzeti Front elnökének nyilatkozata a Život strany című hetilapban. Ei'ban elvtárs ebben a nyilatkozatában Így jellemezte a plénum légkörét: „A plenáris ülés tanácskozása merőben eltérő volt az előző plénumok légkörétől. A tanácskozás demokratikus volta ugyan hasonló volt az 1968 januárja utáni plénumokhoz, de a vita lefolyása, annak tartalma és hangneme arról tanúskodik, hogy a Központi Bizottságon belül jelentős változások történnek. A tanácskozás szellemét kétségkívül befolyásolta Dubček elvtárs tárgyilagos, nyugodt fellépése, hasonlóképpen, mint a pártelnökség megelőző ülésének eredményei, amelyeket Dubček elvtárs tolmácsolt: „Erban elvtárs azt is megállapította, hogy néhány KB tag felszólalásában megnyilvánulták egyes politikai nézeteltérések, azonban ezek az állásfoglalások pártszerűek, tárgyilagosak voltak, s nélkülözték a személyes konfliktusok nyomait. A Prácenak adott nyilatkozatában dr. Samo Faltan, a szövetségi kormány elnökhelyettese ugyancsak az áprilisi plénummal foglalkozik. A többi között kijelentette: „Üjszerű az a módszer is, ahogy a CSKP KB első titkárának cseréje történt. Dubček elvtárs, akinek tevékenysége magas elismerésben részesült, maga bocsátotta a plénum rendelkezésére tisztségét. Kevés ilyen első titkárunk volt eddig. A funkcióból való távozásának ez a módja nagyon becsületes és helyénvaló — és a jövőben is állandósítani kellene." A Práce április 22-én meginterjúvolta Karel Poläčekot, a Csehszlovák Szakszervezetek elnökét, aki annak a véleményének adott kifejezést, hogy helytelen lenne néhány személy káros tevékenysége miatt a becsületes embereket, a szakszervezeti tagság, az ifjúság és az újságírók túlnyomó többségét kárhoztatni. „Nem vagyok híve az általánosító vádaskodásnak ... azonban tény, hogy bizonyos erők propaganda tevékenységükkel, s káros jelszavakkal gyengítették a szocialista eszméket, a párt vezető szerepét és a szocialista országokhoz fűződő barátságunkat." A cseh szakszervezetek álláspontja Prágában szerdán ülésezett a Cseh Szakszervezeti Szövetségek Tanácsa. A jelenlegi politikai helyzethez kiadott állásfoglalásukban támogatják a CSKP Központi Bizottságának határozatait. Állásfoglalásukban továbbá kifejezik: „...nem engedjük meg, hogy szakszervezetünket szélsőséges erők használják fel szocialista társadalmunk fejlődésének megzavarása céljából. A cseh szakszervezeteknek nincs szándékukban eltérni az első cseh szakszervezeti kongresszuson kidolgozott és jóváhagyott új szakszervezeti politikától." Németek Csehországban A múlt heti sajtószemlénkben már foglalkoztunk a Csehországban élő nemzeti kisebbségek problémáival. Ezen a héten a Reportér című hetilap 15. számában Irena Petrinová a német kisebbség sorsával foglalkozik. A cikkből megtudhatjuk, hogy 1955 körül kb. 250 ezer német nemzetiségű állampolgára volt az országnak. „... egyébként ezek az emberek a 25 év alatt általában jól dolgoztak és kitartottak a nyugati végvárakon, noha az ország belsejében élő embert a hideg rázza ki, ha arra gondol, hogy valamelyik Sokolovo, vagy Karlovy Vary környéki faluban kellene élnie" — írja I. Petrinová. A Reportér olvasói megtudhatják, hogy az elmúlt években német polgártársaink száma 140 ezerre csökkent. Ezrével folyamodnak kivándorlási engedélyért, s velük sok esetben távoznak a cseh férjek vagy feleségek. „Egy 14 milliós lakosságú ország nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy egyszerűen lemond több tízezer lakosáról, akik a múlt év őszén teljesen egyértelműen kifejezték hűségüket ehhez az országhoz ... de ne csodálkozzunk, ha a németek elköltöznek tőlünk vagy az NSZK-ba vagy az NDK-ba, ne ítéljük el őket. Ha azt akarjuk, hogy ehhez az országhoz, mint hazájukhoz viszonyuljanak, akkor törődnünk kell azzal is, hogy nálunk valóban úgy érezzék magukat, mint otthon, mint egyenjogú állampolgárok. Nem hiszem, hogy erre mindig kellőképpen gondoltunk volna" — állapítja meg a cikkíró. A kommunisták és a kultúra Érdekes gondolatokat tartalmaz a plieni Pravda egyik interjúja, amelyben dr. Antonín Malý, a plzenl városi pártbizottság titkára a kommunistáknak a kultúrához való viszonyát boncolgatja. A városi pártbizottság az alábbi alapelvekben látja kultúrpolitikai célkitűzéseit: 1. Tiszteletben kell tartani azt a tényt, hogy a kultúrpolitika nemcsak a párt, hanem az állam, a társadalmi- és érdekszervezetek ügye is. 2. Teljes következetességgel ki kell irtani a kultúrpolitikából a szubjektivizmust, s minden olyan tényezőt, amely a kultúra fejlődését gátolja. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a kultúrpolitikai kérdésekben meg kell akadályozni, hogy önhatalmúlag egyének vagy csoportok döntsenek. 3. El kell érni azt, hogy a kultúrpolitika kialakításában maximálisan azok vegyenek részt, akik a kultúra alkotói, továbbá azok, akik a művészi alkotásokat terjesztik, s nem utolsó sorban azok, akik számára ezek az alkotások készültek. Végezetül még egy felsorolás. A Mezlnárodní politika 4. száma közli a Kínai Kommunista Párt alapszabályzat tervezetét. Ebből a többi között megtudható, milyen szabályok kö telezőek a Kínai Népi Felszaba dító Hadsereg tagjai számára, íme: 1. beszélj udvariasan, 2. amit vásároltál, rendesen fizesd ki, 3. minden kölcsönzött dolgot adj vissza, 4. ha kárt okoztál, azt térítsd meg, 5. a népet ne bántsd és ne szidalmazd, 6. ne tégy kárt a termelésben, 7. ne légy a nőkkel szemben tolakodó, 8. ne bánj durván a foglyokkal. fsm) ... ^ P wB L. ' Él il^?^' r* 5' t PflUiir! MÉMP A öadcai Tatra-üzem úf műhelycsarnoka. (Štefan Simák felv.) Képkiállítás Komáromban Mégsem „Pálma a Hortobágyon"? Jó két esztendeje, amikor Rudolf Fila festőművész képeit nézegettem egy kiállításon, akarva, akaratlanul arra gondoltam: vajon miként fogadná ezeket az alkotásokat Csallóköz népe? Később elhessegettem magamtól a gondolatot. Még a puszta gondolatot is. Ismerem Csallóköz népét. Ismerem racionalizmusát, a konkrét, megfogható dolgok irányti érzékét. Mikor a napokban hírét vettem, hogy Rudolf Fila festményeiből kiállítást rendeznek Komáromban, őszintén mondom, kissé megdermedtem. A tárlatlátogatók kudarcától való félelemtől. És attól, hogy megint teljes egészében láthatóvá, tapinthatóvá válik, hogy szűkebb pátriámban ízlés-fejlesztés tekintetében mennyi még a tennivaló. És Ady Endre versének a címe jutott az eszembe. Vajon nem hortobágyi pálma lesz a kiállítás sorsa? Mert az önmagunkkal, helyzetünkkel való szembenézés — sokszor még az önkritikus elmék számára is kellemetlen meglepetéseket tartogat. Komáromban ez az első nonfiguratív kiállítás. Számolni kell azzal, hogy a publikum egy része — félő, hogy nagyrésze — a képeket vegyes érzelmekkel fogadja. Dél-Szlovákia egyelőre még a giccs-kereskedők domíniuma. A hálószobák falait Itt zömében még szarvasbőgések díszítik és jórészt kiszínezett esküvői portrék elégítik ki a szépség-igényt. Ez az egyik pólus A másik pólus — a kiállítás kapcsán — Fila nonfiguratív képeinek a kiállítása. A festő a szó legnemesebb értelmében vett avantgard-művész. Életstílusában, alkotásaiban egyaránt. Abszolút antiakademizmusa azonban nem az öncélú protestben merül ki. Fila egy új világot teremtett. És nap mint nap tudatosan fejleszti ezt a világot tovább. Rudolf Fila festményeiről a rutinos — és sznob — tárlatlátogatók tolvajnyelvén írni lehetetlen. Éppen úgy lehetetlen, mint ahogy például Bartók zenéjéről lehetetlen lenne kritikát írni teszem azt az operettkritikusok kifejezés-arzenálja segítségével. Az avantgard művészet már önmagában is annyira sokkolta a szépleikeket, hogy azok egy része mind a mai napig nem tért magához. Az emocionális hozzáférközés csak azoknak sikerült, akik tudják, hogy mi ellen való protestként keletkeztek az új irányzatok. Viszont az érzelmi közeledést csakis értelmi eszközökkel lehetett megvalósítani. És itt újra csak be kell toppannunk Csallóközbe. Oda, ahol a konzumensek döntő többsége — jobban mondva a potenciális tárlatlátogatók zöme — az avantgard irányzatokat (nem is beszélve a nonfiguratív festészetről ) még tudomásul se vette. Mindebből az következik, hogy a tárlat rendezőnek és a kiállítónak túlságosan nagy távot kell átívelnie. Felvetődik a kérdés: érdemes-e? Akik a könnyebb megoldásokat kedvelik, nyilván azt mondják: nem érdemes. Van aki azt állítja, hogy: vissza az impreszszionizmushoz, hogy fokozatosan előre lehessen később jutni. Másszóval: vissza a közérthetőséghez. A komáromi kiállítás rendezői — akárcsak R. Fila — a másik csoporthoz tartoznak. Azokhoz, akik azt állítják, hogy egy-egy alkotás esztétikai értéke — nem népszavazás kérdése. Ilja Ehrenburggal azt tartják, hogy a „nem értem" enyhén szólva nem esztétikai kategória. Ha a volt Tiszti Pavilonban megtartott képkiállítás akárcsak tíz vagy tizenöt tárlatlátogatóban is érzelmi közeledést vált ki a modern képzőművészet iránt, elmondhatjuk, hogy R. Fila kiállítása nem volt hiába. És elmondhatjuk, hogy: Nem „Pálma a Hortobágyon." T. M. • ••••••ED ••••••• -0 J FILMEK• ••••••••••••••• MAIGRET FELÜGYELŐ LEGNAGYOBB ESETE (nyugatnémet-olasz-francia) Maigret felügyelő nevének hallatára a detektfvregények rajongóinak emlékezetében nyomban Georges Simenon, a bűnügyi filmek kedvelőiében pedig Jean Gabin ötlik fel. Nyilván most is így van, ezért azonnal közölni kell: a hagyomány félig megszakadt, mert ebben a krimiben Maigret felügyelő szerepét nem a rendkívül rokonszenves, természetes és közvetlen Jean Gabin játssza, hanem Heinz Rühmann. Öt is jól ismeri a filmszínházak közönsége, bár hasonló szerepben még nem láthattuk. Mondani is fölösleges, hogy a néző számára mennyire érdekesnek, izgalmasnak ígérkezik a két színészhíresség alakításának összehasonlítása még akkor is, ha esélyeik eleve nem egyformák, hlPATAK ALATT A nemrég látott Postakocsihoz és A hallgatag ember-hez (Hombre) hasonlóan ez a film is a többé-kevésbé realisztikus, igényes westernek közé tartozik. Ha egy-két kimondottan csak izgalomkeltő, kiagyaltnak tűnő epizódját (például a maríakereskedő „testőrének" magatartása) kihagyták volna belőle, talán még az előbbieknél is megnyerőbb lenne. Egyébként tartalma a múlt századi amerikai polgárháború egy valóban megtörtént eseményére épül. Alvarez Kelly (William Holdén) 2500 mexikói szarvasmarhát vásárolt (á 2 dollárért) az Unió hadserege számára (á 20 dollárért), de mielőtt célba érnének, ARTUS KIRÁLY A VI. században volt az angolok királya, s a monda szerint erdei tündér szülte s erdei varázsló nevelte. Egész életében békére vágyott, okosan akart uralkodni, hogy alattvalói jólétben élhessenek. A tartós béke érdekében megalakította a Kerekasztal Lovagrendet, de mint végül kiderült, az emberek rosszindulatát, gyűlöletét, ármánykodását ez sem tudta megfékezni. Már a hatodik században sem ... szen Jean Gabin népszerűsége — indokoltan — jóval nagyobb Rühmannénál. A győztes meghatározása azonban feltétlenül a néző privilégiuma, ezért a tippeléstől természetesen eltekintünk. Magáról a filmről, illetve cselekményéről — miután krimiről van szó — csak annyit, hogy Alfréd Weidenmann rendezőnek sajnos nem sikerült elejétől végig izgalmas művet komponálnia. A film nagyobbik részében sok az untató körülményesség, s a kifejlett néhány kockában annyira a legvégére összpontosul, hogy a néző nehezen tudja követni és átgondolni. így hát meglehet, hogy a felügyelőnek valóban legnagyobb esetét látjuk, ám magáról a filmről ugyanezt nem mondhatjuk el. (amerikai) a Konföderált Államok katonái elrabolják a szarvasmarha-kereskedőt, hogy a csordát maguknak kaparinthassák meg. Kelly azért vonakodik az új üzlettől, mert a déliek pénze már nem sokat ér, de az erőszak végül mégis enged. A film legmegdöbbentőbb, kitűnően fényképezett jelenetel akkor következnek, amikor az északiak egységei ellen magát a csordát hajszolják „támadásba". Az ezerfejű veszedelem száguldásáról készült bámulatos képsor még a mai filmtechnika mellett is bravúros tettnek számít, s alighanem sokáig fognak rá emlékezni a filmesek is, a nézők is. (amerikai) A kétrészes, térhatású, színes zenés filmet Camelot néven Ismerte meg a világ, s ahol csak vetítették, mindenütt nagy közönségsikert aratott. A könnyű műfaj kedvelőinek minden bizonnyal nálunk is tetszeni fog. Richard Harris, Vanessa Redgrave, Franco Nero, Dávid Hemmings és Estelle Winwood Játéka még azt is feledteti, hogy olykor-olykor unatkozva ülünk a nézőtéren. (szó) Cseh és szlovák filmek fesztiválja Hosszú szünet után a múltév végén hazánkban is megrendezték a cseh és szlovák filmek seregszemléjét, a plzeňi finálét. A csehszlovák filmgyártás fennállásának 70. és köztársaságunk megalakulásának 50. évfordulója jegyében megrendezett fesztiválra a bíráló bizottság az 1960—68-as évek filmterméséből 16 alkotást válogatott ki. A zsűri a fesztivál fődíját, a Finále '68-at s az ezzel járó 100 ezer korona pénzjutalmat egyhangúlag az Evald Schorm rendezte Mindennap bátorság című cseh filmnek ítélte oda. Az előkészítő bizottság és a rendezőség (a Csehszlovák Film, a FITES, a Plzeňi Városi Nemzeti Bizottság és a Kerületi Rendező Iroda) már a múlt évben arra a meggyőződésre Jutott, hogy ezentúl évente — éspedig mindig április 10—17 napjaiban — megrendezi a hazai filmek fesztiválját. A plzeňi Finále célja és küldetése, hogy szemléltesse és a közönséggel megismertesse az előző évben készült legjobb cseh és szlovák alkotásokat. A versenyfilmek fő kritériuma a társadalmi elkötelezettség és mélységes humanizmus, esztétikai és művészeti szempontok alapján a film új nyelvezetének keresése. E szempontok figyelembevételével a fesztivál előkészítő bizottsága a minap megrendezett seregszemlére a múlt év cseh és szlovák filmterméséből (36 alkotás) nyolcat nevezett be. A versenyfilmek a következők: A plébános végzete (rendezte Evald Schortn), a Királyi tévedés (Oldrich Danék rendezése), a Legszebb kor az elsőfilmes Jaroslav Papoušek munkája, az Antonín Máša rfendezte Visszapillantás, a Szeszélyes nyár (a múlt évi Karlovy Vary-i fesztivál egyik győztes filmje. Jifí Menzel műve), a ]ó jöldieim Vojtech Jasný rendezésében, a Juraj Jakubisko rendezte Szökevények és vándorok címfl egyetlen szlovák film és a Tréfa, Jaromil Jireš filmje. A bíráló bizottságnak nem volt könnyű a dolga, hiszen a bemutatott filmek — bár műfajilag nagyon eltérőek — egyaránt színvonalasak, értékes és maradandó alkotások. Ily módon a zsűri komoly dilemma előtt állt, s végül is arra a megállapodásra jutott, hogy a fesztivál egyetlen díját, a Finále '69-et megosztja a fó földíeim cseh, valamint a Szökevények és vándorok című szlovák film, illetve alkotói közt. Vojtech Jasný díjnyertes műve a háború utáni években Játszódik le egy cseh faluban. A film a falu szövetkezetesítésének képét tárja elénk szokatlan lírai eszközökkel. Ám, ez csak leegyszerűsítve állítható Vojtech Jasný alkotásáról, hiszen a rendező elsősorban az embereket, jellemüket, mindennapi apró örömeiket, gondjaikat jeleníti meg. A másik díjnyertes film az első világháború idején játszódik. Főhőse egy katonaszökevény, akinek sorsa tragikusra fordul. Az erőszakot és a kegyetlenséget ostorozó Szökevények és vándorok című film nyelvezete, a bizarr jelenetek, az újszerű megoldás mindvégig lenyűgözi a nézőt. A bíráló bizottság a 100 000 korona jutalomból 40—40 ezer koronát V. Jasný és J. Jakubisko rendezőnek, 20 000 koronát pedig Jaroslav Kučera operatőrnek adományozott. —ym—