Új Szó, 1969. április (22. évfolyam, 77-101. szám)

1969-04-26 / 98 . szám, szombat

Pályaválasztáskor Egyetlen fiatal se kallódjon el # Magyarok a szlovák és cseh főiskolákon 0 Több magyar nyelvű szakiskola kellene # Lányoknak csak íróasztal? A szociális biztosítás minden korra és rétegre kiterjed • A 161-es paragrafus: Minden nyugdijat emelni kell • Irányított családipolitika • Az életszínvonal emelése gazdasági helyzetünktol függ • Nagyobb gondot a gyermeknevelésre • Meghosszabbítják a szülési szabadságot • Családról való gondoskodás tudományos alapon umónos szociálpolitika A Népjóléti és Munkaügyi Minisztérium alig egy évvel ezelőtt alakult meg. Egyes osztályai már a múltban is léteztek, mégis az új koncepció kidolgozása, a tevékenység koordinálása óriási feladatokat ró az új minisztériumra annál is inkább, mivel Szlovákiában az idetartozó problematikának a múltban nem tulajdonítottak kellő fontosságot. Az eddigi felmérések nemcsak a hiányosságokra mutatnak rá, hanem előre sejtetik azt is, hogy a kézzel fogható eredményekhez vezető út hosszadalmas és bonyolult. Annál is inkább, mivel pillanatnyi gazdasági helyzetünk nem mondható rózsásnak, és a minisztérium tevékenysége elsősorban a termeléstől függ. A minisztérium teljes tevékenységét egyetlen cikk keretében felölelni képtelenség, ezért ez alkalommal annak a két osztálynak a vezetőjét kerestük fel, amely jelenleg a lakosság érdeklődésének előterében áll és ahová a legtöbb fél, valamint levél érkezik. A szociális biztosítási osztály vezetőjétől, Cechvala elvtárstól megtudtuk: Az osztálynak az a feladata, hogy minden emberről születésétől kezdve aktív tevékenysége során egészen a haláláig gondoskodjék. Ebből kitűnik, hogy a minisztérium minden egyes osztályával szorosan együttműködik. A fő probléma természetesen a pénz. Ma már világos, hogy az eddigi — többségükben alacsony — nyugdíjakból nem lehet megélni. Az utóbbi időben nem egy törvény és rendelet foglalkozott a nyugdíjmódosítással. A közelmúltban emelték az alacsony nyugdíjakat. Ugyanakkor arra törekszünk, hogy a nyugdíjak és a segélyek a jövőben is emelkedjenek, mivel nem elégedhetünk meg csupán a létminimummal, annál is inkább, mert a közszükségleti cikkek árai emelkednek. Távlatilag 1970-ig, de legkésőbb 1971-lg a nyugdíjakat minimum 500 koronára, a házastársak nyugdíját pedig 900 koronára akarjuk emelni. Megítélésünk szerint és a rendelkezésünkre álló felmérések, valamint a statisztikai adatok szerint ez az összeg fedezi majd a szükséges kiadásokat. Az alacsony nyugdíjak emeléséhez feltétlenül szükséges a gazdasági helyzet javulása, az áremelkedések megakadályozása. Ha elképzeléseink valóra válnak, akkor 1971-ben 960 millió koronával többet fizetünk a nyugdíjasoknak, mint ebben az évben. Rendezni kell az 1957 előtt megállapított nyugdíjakat is. Terveink szerint 1971-ben az ebbe a csoportba tartozók nyugdíját egymilliárd koronával emeljük. Minisztériumunk létrejötte óta a 161/1968-as törvény szerint módosítjuk az ellenállásban résztvevők nyugdíját. Pillanatnyilag a gyakorlati tevékenységünk erre összpontosul. A jelentkezők száma túl magas, minden kérelmező iratait külön kell felülvizsgálni, megállapítani a jogosságot és kiszámítani az új nyugdíj felső határát. Munkánk előrehaladását erősen fékezi, hogy nincs megfelelő munkahelyünk, de ami még ennél is rosszabb: nincs elegendő szakképzett dolgozónk. Bár ez belső szervezési ügynek tűnik, mégis meg kell említeni, mivel a kérdés megoldása felőrli energiánk nagy részét. Az Oktatásügyi Minisztériummal együtt keressük a megoldást. Azt javasoljuk, hogy a jogi fakultáson minél előbb képezzenek ki szociálisügyi dolgozókat is, mivel nélkülük minisztériumunk, és különösen kirendeltségeink képtelenek eredményes munkát végezni. Ugyanezt meg kellene tenni középfokon is. Persze a „kész" emberekre még egy kicsit várnunk kell, hiszen még az intézkedés sem született meg. A másik fonos intézkedés a családpolitikával kapcsolatos. Azt szeretnénk elérni, hogy — főképp a városokban — megszűnjék az egyke. Egyes intézkedéseink, illetve anyagi vonatkozású határozataink révén pedig befolyásolni akarjuk egyes családok túlszaporodását; vonatkozik ez elsősorban a cigányokra. Emelkednie kell a gyermekpótlék reális értékének, ezzel hozzájárulnánk a tervezett családalapításhoz. A legideálisabb az volna, ha egy családban három-négy gyermek születne. A koncepción most dolgozunk. Ogy tervezik, hogy az első gyermekre nem fizetnek majd pótlékot, csak abban az esetben, ha négy éven belül megszületik a második gyermek is. Viszont akkor az első gyermekre fizetett összeg jóval magasabb lenne az eddigi 90 koronánál. A negyedik gyermektől felfelé az állam által nyújtott támogatás csökkenne, s valószínűleg a hatodik, illetve a hetedik gyermekre a szülő már nem kapna semmit. Újdonság, s úgy vélem, nagyon hasznos és Igazságos intézkedés, hogy a hivatalos szülési szabadság letelte után, a gyermek kétéves karáig minden anyának, tekintet nélkül arra, hogy állásban volt-e vagy sem, 500 korona „nevelési pénzt" adunk. Ezzel meg akarjuk oldani a gyermek családban való nevelésének problémáját, amit az orvosok, a pedagógusok és a pszichológusok egyre inkább sürgetnek. Ha két év leforgása alatt megszületik második, illetve a harmadik gyermek, az ötszáz koronát mindaddig fizetjük, amíg a legkisebb nem lesz két éves. így lehetővé tesszük, hogy az anya legnagyobb gyermeke hatéves koráig otthon maradhasson. Számításaink szerint erre a célra 1970-ben Csehszlovákiában 850 milliót fordítunk. Ugyanebben az évben e módosítás alapján családi pótlékként másfél milliárd koronát fizetünk ki. A felvetett problémák, az ismertetett számok világosan bizonyítják, hogy a jövőben szociális juttatásunk sokkal intenzívebb lesz, mint a múltban. Persze, ehhez nem ©lengendő szubjektív akarásunk. Szükséges gazdasági helyzetünk stabilitása, és hogy többet termeljünk, szüntessük be a nyílt és burkolt áremelkedéseket. Csak a szemléltetés kedvéért: 1970-ben a sokgyermekes családoknak és a nyugdíjasoknak kifizetett összeg csaknem hatmilliárddal lesz több, mint 1968-ban, 1975-ben pedig már húszmilliárddal. Ez azt jelenti, hogy 1975-ben az emelkedés valamivel magasabb lesz, mint az idei bármiféle szociális támogatás címén kifizetett öszszeg. A családvédelem osztályvezetőjétől, dr. Schwarcovától a következőket tudtuk meg: Eddig nálunk ezzel a problematikával egyetlenegy hivatal sem foglalkozott. Tevékenységünk három részre oszlik: a családról való gondoskodás, a nőről és a gyermekekről való gondoskodás, a család a gyermek és az ifjúság szociáljogi védelme. Lényegében mind a három problematika eddig fehér foltként szerepelt társadalmi térképünkön. A munka tehát annál nehezebb. Rendelkezésünkre áll néhány kutatás eredménye, de többnyire feltevésekből kell kiindulnunk. A jövőben is szorosan együttműködünk majd az egyes kutatóintézetekkel, Az csak természetes, hogy osztályunk munkája elképzelhetetlen a tökéletes tényismeret nélkül. Feladatunk elsősorban társadalmi úton támogatni a család megszilárdítását, a gyermekek harmonikus fejlődését. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy elsősorban az anyát, a dolgozó asszonyt kell felszabadítanunk eddigi túlságos megterhelése alól. Kezdjük mindjárt a családalapításnál. A szülési szabadság meghosszabbítása, illetve a pénzbeli támogatás is ezt a célt követi. El kell érnünk, hogy ne csak papíron — habár a törvény ezt már leszögezte —, hanem a valóságban is mentesítsék a nőket a nehéz fizikai munkától, ne osszák be őket egészségre ártalmas munkakörbe, ne végeztessenek velük éjszakai műszakot stb. Olcsóbb, jobb legyen a közszolgáltatás, hogy könnyebb legyen a „második műszak". A gyermeknevelésen a jövőben sokkal inkább a szellemi javak juttatását, nem pedig a fizikai létfenntartást érjük majd. Tudatosítanunk kell, hogy a mostani családpolitikánktól, a gyermekneveléstől függ a jövő nemzedék sorsa, alkotóképessége, életszínvonala és államunk helye a fejlett országok ranglistáján. Konkrét eredményekkel még nem Igen dicsekedhetünk, hiszen minisztériumunk és főként osztályunk a közelmúltban alakult. Eddig lényegében csak szerveztünk és alkalmas szakembereket kerestünk. Sajnos, ezt a problémát sem sikerült még megoldanunk. Vonatkozik ez főképp kirendeltségeinkre, a járásokra, az üzemekre, a nemzeti bizottságokra, a szövetkezetekre stb. Tevékenységünket az ís fékezi, hogy egyes munkakörök még mindig nem tartoznak jogilag a mi hatáskörünkbe, sőt még hovatartozásuk sorsa sem dőlt el. Vonatkozik ez például a gyermekotthonokra, a nemzeti bizottságok mellett működő gyermekvédő bizottságokra stb. A Népjóléti és Munkaügyi Minisztérium életszínvonalunk emelkedését hivatott elősegíteni. A tervek és elképzelések gyönyörűek, a hozzájuk vezető út hosszadalmas és nehéz, nem győzzük azonban eléggé hangsúlyozni, hogy az eredmények felmutatásához a gazdasági megalapozottság valamenynyiünk becsületes, tudatos alkotó munkája szükséges. OZORAI KATALIN A galántai magyar 12-éves iskola folyosóján nagy a sürgésforgás. Kipirult arcú tizennyolcévesek írásbeli érettségire készülnek. Néhány hét múlva valamennyien kilépnek az életbe. Az érettségire készülő 83 Galánta környéki magyar fiatal számára vajon mit jelent az életbe való kilépés? Erről tájékoztatott bennünket Zelinka István, az iskola igazgatója. Országos jelenség, hogy az általános műveltséget nyújtó iskolák iránt általában a lányok érdeklődnek A galántai iskola növendékeinek is mintegy nyolcvan százaléka lány. Ez a körülmény — már a pályaválasztásnál is — sajátságos problémákat teremt. Olyan problémákat, melyek megoldása nem könnyű. Az éretségizettek mintegy 30 százaléka főiskolára készül. Körülbelül ugyanennyien felépítményi iskolákon folytatnák tanulmányaikat. A fennmaradó 40 százaléknyi fiatal pedig munkahelyet keres. — Vajon talál-e munkahelyet? — A munkát keresők zöme — körülbelül kilenctized része — azonnal el tud helyezkedni. Néhányan közülük azonban csak hónapokkal, illetve egyinásfél évvel az érettségi után. Ugyanis ezek többsége is lány. Mert a húsz-huszonöt százalékot kitévő fiúk szinte kivétel nélkül főiskolára jelentkeznek. Ebből következik, hogy az érettségi után „kallódó" fiatalok szinte valamennyien lányok. Elhelyezkedési problémáikat — akárcsak Dél-Szlovákia többi részén — ipartelepítéssel lehetne megoldani. Ezzel egyelőre — tekintettel gadasági nehézségeinkre — várni kell. Viszont már a közelmúltban is enyhültek az elhelyezkedési nehézségek. Hogy csak egy példát említsünk: sok érettségizett fiatal a számítóközpontban kapott munkát. Ezek számára — a szaktanfolyamokon túl — a munkahelyeken továbbképzési lehetőségek vannak. A műszaki főiskolákon a galántai középiskola érettségizett növendékei általában megállják a helyüket. Ugyanez mondható el az egyetemek természettudományi szakjaira jelentkezettekről is. Tucatjával dolgoznak már a környéken olyan mérnökök tanárok, akik egykor a galántai iskola növendékei voltak. Az egyetemek filológiai és filozófiai karaira jelentkezetteknek sokkal nehezebb a helyzetük. Ez egyrészt a felvételi viszgáknál, másrészt — és talán nagyobb mértékben is — a tanulmányok folyamán mutatkozik meg. Mindebből arra lehet következteni, hogy az iskola tanulóinak nyelvi nehézségeik vannak. Ogy látszik, hogy ott, ahol az egzakt tudományok — a matematika, a fizika, vagy a kémia stb. — „nemzetközi" nyelvén lehet felelni megmutatkozik, hogy képességeiket tekintve a magyar nemzetiségűek sem alábbvalók az ország többi állampolgáránál. Hogy az iskola tanári kara jó oktató munkát végez az is bizonyítja, hogy nemcsak a szlovákiai műszaki főiskolákon hanem a nagy hagyományokkal — és bizonyos mértékben magasabb színvonallal is — rendelkező csehországi (prágai, brnói, plzefii) műszaki egyetemeken is sikeresen folytatják tanulmányaikat az iskola egykori tanulói. Hogy a nyelvi nehézségeket mindeddig miért nem sikerült leküzdeni? A pedagógusok erről idestova már két évtizede vitatkoznak. Annyi bizonyos, hogy a szlovák nyelv oktatása neon kielégítő. Erről azonban nem mindig a nyelvtanárok tehetnek. A hibák gyökerét alighanem a tankönyvek szerkezetében és a szlovák nyelv tanításának értelmezésében kellene keresni. Annyi biztos, hogy a csehszlovákiai magyar fiatalok érvényesülése érdekében e téren is érdemes lenne körültekinteni. A harmadik csoportba a szakiskolát kereső érettségizettek tartoznak. Sajnos, az a helyzet, hogy magyar nyelvű szakiskolát Dél-Szlovákiában a szó szoros értelmében keresni kell. Akárcsak — a tizenötévesek szám4> ra — a magyar nyelvű iparitanuló iskolát. Nagy az érdeklődés a felépítményi iskolák iránt. És fordítva: a társadalomnak nagy szüSsége van fiatal egészségügyi káderekre, új korszerű műveltséiggel rendelkező közgazdászokra. Pillanatnyilag azonban hiába a nagy érdeklődés az egészségügyi felépítményi iskola iránt, és a kórházak hiába panaszkodnak ápolónő hiányra. Ez az iskolatípus és a közgazdasági felépítményi iskola ma még — hogy divatos kifejezéssel éljünk — „hiánycikk". Néhány dél-szlovákiai járás iskolaügyl dolgozói és szülői munkaközösségei erősen szorgalmazzák a felépítményi iskolák létesítését. Mindeddig — úgy tűnik — hiába. Csak remélhetjük, hogy a jövő tanév kezdetéig megváltozik a helyzet. Kár lenne kallódni hagyni az érettségizettek tudását TÓTH MIHÁLY MOTOROSOK (Tóthpál Gyula felv.j