Új Szó, 1969. április (22. évfolyam, 77-101. szám)

1969-04-03 / 79 szám, csütörtök

az mgovanyon HOGYAN FEJLŐDIK AZ ÓGYALLAI GÉP. ÉS TRAKTORÁLLOMÁS A GÉPÁLLOMÁS SZÖ a szocialista nagyüzemi termelés hajdani „apostolait", az időjárás szeszélyeivel dacoló traktorosokat Juttatja eszembe. Voltak évek, amikor sok szövetkezet sorsa a traktoros brigádok munkájától függött. Később a szövetkezetek gazdasági szilárdulásával mindjobban csökkent a gépállomások szerepe. A hajdani „fénykor" ma már csupán emlék. Az utóbbi években a gépállomás szó — mint annyi más —, új tartalommal telítődött. Ezt az átalakulást szemléltetőn bizonyítja az ógyallai gépes traktorállomás fejlődése is. Az udvaron és a műhelyekben vajmi kevés emlékeztet a tíz év előtti értelemben vett gépállomásra. A hajdani munkatartalom — szántás, vetés, betakarítás és generáljavítás — lényegesen megváltozott. A gépállomás mindjobban a mezőgazdaságot szolgáló ipari jellegű üzemmé formálódik. Az igazgató, Michal Misik elvtárs tényekkel, számokkal igazolja a fenti megállapítást. A közel húszmillió korona bruttó termelést előirányzó tervükben a növényvédelemért és a mezőgazdasági üzemeknek végzett szállításokért négymillió, a meliorációs munkákért hatmillió korona bevétellel számolnak. Tudjuk, hogy a növényvédelem idénymunka, és télen a meliorációs munkák is szünetelnek. A szövetkezetek többsége jól felszerelt műhellyel rendelkezik, maguk végzik a gépek javítását, így a gépállomás évente alig 15—20 traktor generáljavitásával számolhat. Mivel az embereknek munkát kellett biztosítani, a fejlődés szükségszerűen az ipari termelés felé hajlott. Ez képezi a bruttó termelésük felét, közel tízmillió koronát. A termelés struktúrájának formálása, az új szakmák elsajátítása nem volt zökkenőmentes, de megbirkóztak e feladattal. Ma a 240 dolgozóból nagyon sokaknak két, sőt három szakmájuk van. Nem véletlen, hogy ők készítik a traktorokhoz a magasnyomású naftapumpákat — az egész kerület számára —, méghozzá féléves jótállással. Figyelemreméltó új technológiai eljárást dolgoztak ki a DT-54-es traktorok hengerfejének felújítására. Készítenek gépi berendezést a tojóházakba, vállalják az istállók gépi felszerelésének karbantartását, valamint a nagyobb építkezéseken a vízvezeték és villanyszerelést. Készítenek tervrajzokat, gépi berendezéseket, vállalnak minden megrendelést, helyesebben csak azt vállalják el, amihez anyagot tudnak szerezni. S éppen ezért nem tudják teljesen kihasználni még az aránylag kis műhelyek kapacitását sem. NÁLUK LÉTKÉRDÉS AZ ANYAGBESZERZÉS. A hivatásos anyagbeszerzők mellett a vezetők munkaidejének jelentékeny részét ez a tevékenység tölti ki. Ilyen kis üzemben a vezetők rendszerint „mindenesek", tanácsadók, irányítók és anyagbeszerzők egy személyben. Ezt a kényszermegoldást a nem kívánatos gazdasági helyzetünk alakította ki. A kis üzemek életképességét a dolgozók szorgalma és igyekezete mellett elsősorban az szabja meg, hogy a vezetők menynyire képesek ellátni ezt a „mindenes" szerepkört. Ennek kapcsán említem meg, hogy két éve az alacsony — 1476 korona — havi átlagkereset volt a legtöbbet vitatott téma. Ma a műhelyekben elsősorban azt kérdezik a vezetőktől, hogy „mikor kapjuk meg az igényelt anyagot?". Azt mondják, hogy ez a szemléletváltozás az új jutalmazási rendszer kétéves gyakorlatának az eredménye. Megszoktuk, hogy az üzemekben tucatszámra látunk cigarettázó, beszélgető, nézelődő egyéneket. Itt sem az udvaron, sem a műhelyekben nem láttam ezeket a „jellegzetes" kis csoportokat. A sokak szemében „kétes" akkord rendszer, a teljesítmény utáni bérezés, az önkéntes alapon szervezett munkacsoportok, és a minőségi ellenőrzés, együtt alakították ki a fordulatot, ami a munkaidő jobb kihasználásában, a munkatermelékenység növelésében s végső soron az 1902 korona havi átlagkeresetben jelentkezett. Ilyen eredményt kevesen értek el. A gépállomások — valamint hozzájuk hasonló kis üzemek —, hatványozottan érzik gazdasági életünk negatív hatásait. Ök nem rendelhetnek anyagot 8—15 hónappal előre, hiszen azt sem tudják, hogy a következő fél évben milyen megrendeléseket kapnak a szövetkezetektől. Számukra a megrendelők felkutatása, majd az anyagbeszezés sokkal nagyobb gondot jelent mint maga a termelés. Gazdasági gyakorlatunk nem segíti, ellenkezőleg, gátolja a kis üzemek fejlődését. Nem véletlenül jegyezte meg az igazgató,, hogy „mi csak a saját erőnkben bízhatunk". Valóban, a saját erejükből kapaszkodtak meg a gazdasági életünk ingovány talaján, s ez még jobban aláhúzza a kis üzemek kiszolgáltatottságát. A dolgozókat nemcsak a ma, hanem a holnap, a távlatok is érdeklik. Mit lehet felelni a kérdéseikre? Többektől hallottam, hogy a 150—250 egyént foglalkoztató kis üzemek bővítése az egyik formája lehetne a foglalkoztatottság növelésének. A déli járásokban különösen szükséges volna, hogy az adó és befizetési kedvezményekkel, a megfelelő termelési program kialakításával lehetővé tegyék a helyi és járási jellegű üzemek bővítését. Az üzemek önállóságának az egyik jellemzője, hogy maguk szabják meg a fejlesztés irányát. Ez helyes. De ha a kis üzemek sorsát Dél-Szlovákia iparosításának szemszögéből vizsgáljuk, akkor e kérdés társadalmi jelentőséget nyer, mivel a foglalkoztatottság növelése, a gazdasági kiegyenlítődés, az életszínvonal emelésének fontos láncszeme. A BESZÉLGETÉSEK arról győztek meg, hogy a gépállomás vezetői és dolgozói elsősorban a saját erejűkben bíznak. CSETÖ JÁNOS PiScm oagyok szakember, 1989. IV. 3. gazdasági reklámhoz sem értek különösebben, még kevésbé a propagandához. Egyszerű és szerény fogyasztó vagyok, „kuncsaft", akit minden időben és államformában különböző kereskedői fogásokkal csalogatnak és csalogattak az üzletbe. „Hét, hét, hét az ára hét..." — szólt hozzám század elején a versike, mely primitív fogalmazásban arra hívta fel a figyelmemet, hogy bizonyos üzletekben minden árucikknek hét krajcár a kiskereskedelmi ára. Az én kedvemért találták ki az idők folyamán azt a szólamot, hogy a ml vevőnk — a ml parancsolónk, és kedvemért indult meg a „mindent a vevőért" elnevezésű mozgalom Is. Igénytelen mai háziasszony vagyok, egy a milliók közül, akt... vagy akik ... reggelenként előveszik bevásárló táskájukat és természetesen a pénztárcájukat. Az utóbbinak belsejébe vetnek egy futó pillantást, azután így sóhajtanak fel: lássuk csak, mit főzünk ma ebédre? Kérdésükre természetesen nem várnak feleletet, mert tudják, hogy helyzetismeret nélkül a fenti problémába beleavatkozni enyhén szólva naivitás, és csakis a férjnek juthat eszébe olyasmit tanácsolni ilyenkor, hogy „amennyiben előre elkészítenéd a heti étrendet, most nem lenne Ilyen gondod". Tapasztalt és okos háztaszszony, a minden tárgyilagosságot nélkülöző megjegyzést legjobb, ha elereszti a füle mellett, mert ha nem teszi, hetekig tartó „örökharag" lehet meggondolatlanságának következménye. A kibékülés pedig minden társadalmi rendben költséges. Ne provokáljunk tehát, induljunk szótlanul utunkra, lehetőleg szimatunkat követve. A tapasztalt háziasszonyt saját szimatja még soha cserben nem hagyta, és mindig oda sodorja, ahol már sokan állnak. Amelyik üzletben (vagy előtte) nem kígyózik a vevőhad, abba nem is érdemes benyitni. Ezen elmélet alapján kerültem én a város középpontjában virágzó „Ajándékboltba". Az üzlet azért viseli ezt az imponáló cégtáblát, mert polcairól, pultfai alól, elsősorban olyan árucikkek kerülnek a „kedves vevő" elé, Mindent a vei

í óért ami minden egyszerűbb háztartásban nélkülözhető. Mint például belföldi és külföldi borok, cigaretta, csokoládé és kávéféleségek stb.... Természetesen saját valutáért! Ez benne a valami/ A vevő olyan, mint a gyermek, szüksége van illúziókra, no meg olyasmire is, amit néhanap kemény valuta nélkül is megkaphat, nemcsak a Tuzexban. Ez az a bizonyos csalétek, amit a vásárló gyanútlanul bekap, és megilletődésében, hogy bekaphatja ... olyan árut is megvesz, amire egyébként nincsen égető szüksége. Am ezek nélkül nem kaphatja meg ama bizonyosat sem ... Node az egészben éppen ez a kereskedői fogás, a „trükk"... a hét, hét, hét az ára. Ez ellen nem Illik háborogni, sőt örvendezni kell a kereskedői élelmességen, no meg azon, hogy a kiváltságos árut saját valutáért kapja. Ebbe illik, sőt kötelesség belenyugodni és türelmesen várakozni. Közben — természetesen el lehet olvasni a kifüggesztett táblát, amely a nagyközönség tudomására adja, az üzlet nyújtotta egyéb kedvezményeket is. Mint például... „Hatvan korona értékű bevásárlás esetén egy koronát, száz korona vásárlásnál két koronát, kétszáz korona értékű bevásárlásnál három koronát, négyszáz korona értékű bevásárlásnál hat koronát, négyszáz koronán felül kilenc koronát számítunk fel az ízléses csomagolásért." Vagyis minél nagyobb összegért vásárolunk, annál többe kerül nekünk az, hogy az árut becsomagolják. Na persze ... ízlésesen! Esetleg díszesen, kosárral, meg szalagcsokrokkal. Hol az a kedves vevő, aki nem ájul el ennyi előzékenységtől? Akinek a kebelében nem kezd dobogni a szocialista öntudata? Mert azért mégis csak másféle reklámozás ez, mint amivel a sorvadó kapitalista kereskedelem bódítja és hódítja a vásárlóközönséget! Még létezünk páran, akik emlékezünk! Azok a megátalkodottak képesek voltak saját tőkéjük növelése érdekében rólunk hét bőrt lenyúzni, ám hogy ezt megtehessék ingyen — ajándék, nem ajándék — ízlésesen csomagolták be az üzletükben vásárolt árut. Nagyobb vásárlás esetén volt képük — önérdekből persze — árkedvezményt nyújtani, amit egész nagy készpénz fizetése esetén rabatnak neveztek. Na persze, nekik szükségük volt vevőre, mivel hogy meg akartak gazdagodni... Nem úgy nekünk! Minálunk a vásárlóközönség az úr, ő parancsol, elégedjék meg ennyivel, és kérje ki magának, hogy a nehéz napjait élő szocialista kereskedelem holmi ajándék csomagolással megalázza! Végeredményben nem ezért bolt a bolt, hogy ráfizessen a csomagolásra! No és azonfelül persze ... próbáljon az egyszerű háziasszony svájci sajtot, datolyát, fügét máshol beszerezni saját valutáért! Mert erről van szó kérem! Mi vagyunk a vevők, mi parancsolunk és nekünk ez a tudat minden pénzt megér. Különben miért Is sorakoznának az Ajándékbolt előtt? Nem igaz? DÁVID TEREZ BARTALIS JÁNOS versei BARTAUS JÁNOS ismert romániai magyar költő. Első versei a Nyugat-ban jelentek meg. Később az Erdélyi Helikon, a Pásztortűz és több más lap munkatársa. Jelenleg leggyakrabban az Utunk-ban és az Igaz Szóban publikál. Versei a falusi idillt, a kétkezi munka és a paraszti életforma örömét, az érdélyi táj szépségeit, a szerelem és a dolgozókkal vállalt közösség érzését szólaltatják meg. Az 1893-ban született költő Kolozsvárott él, nyugdíjas. Az itt közölt verseit szerkesztőségünknek küldte. Be szép is élni Most újból Most újból lázadások, tüzek és fények. Gyűrött fejem a tél párnájáról felemelem, ahová lelkemet fektettem. Szememből az álmot kiűzöm. A rét behamvazódott kökörcsinnel, a tó széle fénylik. Nyugtalanul járok. A nap, mint ostor vége bántóan szemembe csap. Február van és csodaszép. Kitárom ablakom. A fák hegye csillog a napsugárban. Méhe röpköd és madár dalol. Be szép is élni. Mezőre kimenni, vetések közt járni-kelni és érezni és csodálni, a lehetetlent megcsinálni. Eke mellett, ásó mellett egész világot akarni. Be szép is élni. Űj erővel, új alapon minden évben elindulni és menni, menni és győzni, győzni — Be szép is élni. Most újból És nézd: a virágok már kikönyököltek a rétekre. Az erdőből énekszó hallatszik. És patak csobog, és reggel van, és tavasz jő. Hazára talált... A cseh—magyar zenei kapcsolatok egy kevésbé ismert epizódja 210 évvel ezelőtt született František Vincenc Kramáf cseh zeneszerző, akinek vezetékneve az egykori levéltári feljegyzésekben és lexikonokban mint Krommer is szerepel. A rendkívül termékeny szerző több mint 300 zeneművet komponált; ezeknek jelentős része még életében nyomtatásban is megjelent. Kompozíciói Haydn, Mozart és Beethoven hatását mutatják, de zenei kifejezőmódjában felfedezhetők a cseh népdalhoz közel álló romantikus elemek is. Krommer tevékenysége főképp a bécsi környezettel forrott össze, nem jelentéktelen azonban magyarországi tartózkodása sem, ahol kiforrott nem mindennapi művészi tehetsége. 1780 táján érkezett a Baranya megyei Simontornyára, s itt Styrum-Limburg Károly gróf házi zenekarának lett tagja. Mivel a magyar történetírás eddig aránylag kevéssé volt tájékoztatva erről a zeneszerzőről, szeretnénk legalább néhány részlettel kiegészíteni a róla alkotott képet. Krommer 1781-ben feleségül vette Barbácsy Juditot, egy főtisztviselői családból származó leányt. Krommer valószínűleg 1782ben elhagyta Simontornyát és Pécsre költözött, ahol a zenei élet központja a Dóm zenekara volt. Több cseh származású zenész játszott itt, legalábbis erre vallanak az olyan cseh hangzású vezetéknevek mint Swoboda, Zsivnik, Novotny, Schiruschek. A Dóm levéltárában számos szimfonikus mű található és Krommer kompozíciói közül három mise. Hogy ezek valamelyike a szerző pécsi tartózkodása alatt keletkezett volna, nem lehet megállapítani. Krommer Innen Károlyi Antal grófhoz szegődött el, s mint az ezredzenekar karmestere működött. A Károlyi család levéltárában Krommer négy levele található. Ezekből az derül ki, hogy a zenekar és karmestere nem tartoztak közvetlenül a hadsereghez, és hogy Krommer nyugdíjazását kérvényezte, mivel szándékában volt tartósan letelepedni Magyarországon. Valószínűleg közvetlenül Károlyi Antal gróf halála után, hozzávetőlegesen 1791-ben Krommer Bécsbe ment, ahol mint a Grassalkovich grófok koncertmestere és karmestere, végül pedig mint császári udvari zeneszerző működött. Magyarországi tartózkodására emlékeztet Három magyar tánc a. Ezek közül az első a Magyar nóták Veszprém vármegyéből hetedik füzetében jelent meg 1825-ben. Egyes későbbi adatok, Krommernek magyar családokkal való kapcsolatai a zeneszerző személyére nézve érdektelenek. Krommer pécsi tartózkodása azonban kétségkívül jelentős: megelégedett volt s igyekezett tartóssá tenni kapcsolatait új hazájával. Dr. JOZEF TVRDOf)