Új Szó, 1969. április (22. évfolyam, 77-101. szám)

1969-04-20 / 16 . szám, Vasárnapi Új Szó

nes elhalmozott ajándékokkal, mintha a férjem lett volna! S amikor egy év múlva beköltöztem a szövetkezeti lakásomba, nem cserél­tem volna senkivel. Evekig tartott ez a viszony Editke szépen fejlődött, úgy éltünk egymás mellett, mint két barátnő. Egyszer azután látogatók jöttek hoz­zánk a gyárba Ausztriából. Jól tudok németül, én tolmácsoltam a beszélge­tést. Már éppen haza akartam menni, amikor az egyik vendég, egy mérnök odajött hozzám és megkérdezte, nem lenne-e kedvem és időm elmenni vele egy kávéra. Ö még nem ismeri Po­zsonyt, és én megmutatnám neki. — Nagyon szívesen, mérnök úr, de akkor telefonálnom kell a kislányom­nak, hogy később megyek haza. Sétáltunk a városban, aztán beültünk egy cukrászdába. Egy-két óra leforgása alatt jó barátok lettünk. Elmondtam neki az egész életemet — Lenesen kí­vül. — Asszonyom, nem venné tolakodás­nak, ha megkérném, jöjjön el velem valamelyik mulatóba? Először vagyok Pozsonyban, és nincs kedvem lefeküd­ni. Ön olyan kedves és németül is tud. Azt hiszem, nagyon jól elszórakoz­nánk. Olyan kedves volt, olyan kisfiúsán őszinte, hogy nem tudtam a kérésének ellenállni. Már évek óta nem voltam mulatóhelyen. Dénessel nem mutatkoz­hattam, nélküle pedig nem mentem. Pezsgő az asztalon, gyönyörű rózsák, kellemes félhomály és zene. Ittunk, nevetgéltünk, táncoltunk — aztán újra Ittunk. Ottó megsimogatta a kezem, azután megszorította. Udvarolgatott, bó­kolt, tegezett. Azt hiszem, nagyon so­kat ittunk mindketten. — Ditta, azt hiszem, mindent el­mondtál magadról. — Mindent, vagy majdnem mindent. — Én is őszinte voltain hozzád. Tet­szel nekem! Tudom, hogy nevetséges lehet egy ilyen korai szerelmi vallo­más, de a mi helyzetünk kissé külön­hogy eddig jó barátok voltunk. Tudod, hogy nagyon szerettük egymást. Editke nem válaszolt. — Kislányom, te még nem ismered az életet. Dénes bácsi szeret, de nem vehet feleségül, mert... Ottó bácst nőt­len és szeret. Azt mondta, hogy elvesz feleségül és kivisz mindkettőnket Ausztriába. — Azt mondta, azt mondta ... De te mit mondasz majd Dénes bácsinak? Vagy hazudni fogsz neki? — Editke, sohasem pofoztalak meg, de most megérdemelnéd ... Még aznap este beállított Dénes, két perc 9múlva Editke elkérezkedett mo­ziba. Elengedtem ... Dénes továbbra is járt hozzám, és én még csak említést sem tettem neki Ottóról. Ö havonta egyszer jött el hoz­zám szombatra és vasárnapra, mindig megrakodva ajándékokkal. Dénes szom­baton és vasárnap viszont nem jött hozzám sohasem. Editke ekkor kezdett kimaradoznl az iskolából. Mindig rossz bizonyítványt hozott haza, azután ismételnie kellett egy osztályt... De minek is mondok el én mindent ilyen részletesen? ... Nyáron felruccantam Ottóval egy hét­re a Tátrába, azután ő vitt el tíz nap­ra az Alpokba. S közben egyre gyak­rabban járt hozzám! Nem titkolhattam tovább Dénes előtt a viszonyunkat, min­dent elmodtam neki. S mit gondol, ho­gyan reagált? — Fogalmam sincs! — Nevetett, és azt mondta, hogy végre megjött az eszem! Arról viszont hallani sem akart, hogy szakítsak vele. — Kibírnád nélkülem? Ottód csak havonta egyszer vagy kétszer látogat meg! — Azt akarod, hogy őt is csaljam veled, mint a férjemet? Ez becstelen­ség lenne! Ö feleségül akar venni! — Az ellen sohasem volt kifogásod, hogy én már több mint tizenöt éve csalom veled a feleségem? yOttó erről természetesen nem tudott semmit. Hordta az ajándékokat, meg­barátkozott Editkével is. Sohasem for­dult elő, hogy neki ne hozott volna va­lamit. Ha nekem valamilyen elfoglaltságom N. László Endre: Sohasem voltam szép, de tudtam bánni a férfiakkal! Ez is mű­vészet, amit nem tanítanak az iskolában. És most mégis elvált asszony vagyok.. Hazudhatnám azt, hogy a férjem volt a hibás, hiszen maga nem ismer engem, és kü­lönben is megígérte, hogy nem említi a nevem. Az udvarlómmal összevesztem, és férjhez mentem egy olyan valakihez, aki jól keresett, de egy cseppet sem tetszett. Erre az udvarlóm is megnősült, elvett valakit, akit nem volt ideje sem megismerni, sem megszeretni... Nevetséges, ugye? Hát még a folytatása! Körülbelül fél évvel később találkoz­tam Dénessel, az udvarlómmal. Bemen­tünk egy presszóba és elpanaszoltuk egymásnak, mennyire szerencsétlenek vagyunk. Kibékültünk és minden foly­tatódott, mint régen. Csakhogy vigyáznunk kellett, nehogy a férjem vagy Dénes felesége megne­szeljen valamit! A nyilvánosság előtt nem nagyon mutatkozhattunk. Dénes talált egy albérleti szobát, ez lett a találkahelyünk. S a heti párórás együttlét kárpótolt bennünket rosszul sikerült házasságunkért! Már harmadik éve folytattam ezt a kettős életet, amikor teherbe estem!... Dénesnek azt mondtam, hogy bizto­san ő az apja. A férjem nem sejtett semmit Dénes­ről. Es pár hónap múlva megszületett a kislányom ... Egyszer a férjem hajnalban jött ha­za, részeg volt annyira, amennyire egy férfi részeg lehet. — Hol voltál eddig, te részeg disz­nó? — Fogd be a szád! En sohasem kér­dezem, hogy kivel henteregsz, te szaj­ha! Csak ennyit mondott, aztán ruhástól lefeküdt. En nemsokára mentem a gyár­ba, utána találkám volt Dénessel. — Nem bírom azt az embart. Utá­lom, gyűlölöm. Irtózom a közelségétől. Ráadásul az utóbbi időben részegeske­dik, és goromba. Talán megtudott va­lamit a viszonyunkról. — Mondott valamit? — Amikor ma hajnalban megkérdez­tem tőle, hol volt, azt felelte, hogy ő sem volt rá soha kíváncsi, kivel hen­tergak. Dénes sokáig nem szólt, gondolkodott valamin. Végre azután beszélni kezdett: — Ditta, tudod, hogy nagyon szeret­lek. De a feleségem áldott jó asszony, nem tudnék soha elválni tőle. Ogy gon­doskodik rólam és a gyerekeimről, aho­gyan talán egy asszony sem. Gazember lennék, ha elhagynám ... — Nem, Dénes. Ezt nem is kívánom tőled. — Okos asszony vagy, Ditta, és a legédesebb szerető. Hallgasd meg, mit tanácsolok neked! Tudod, hol dolgo­zom, tudod azt is, hogy jól keresek, van ismeretségem és tudok neked se­gítem. Válj el a férjedtől! Egyelőre szerzek neked egy üres szobát, jövőre pedig szövetkezeti lakást. Ilyen ember volt Dénes. Szeretett, képes volt értem minden áldozatra, csak arra nem, hogy a feleségétől el­váljon. Fél éu múlva elvált asszony voltam, de boldogabb és nyugodtabb, mint bár­mikor. A gyárban szépen kerestem, Dé­bözik másokétól. Országhatár választ el, nem találkozhatunk mindennap. Ha nincs ellene kifogásod, eljárnék ide gyakrabban, hogy megismerjük jobban egymást. Ha te is megszeretsz, elinté­zem, hogy kislányoddal együtt áttele­pülhess Ausztriába, — és elveszlek fe­leségül! Éjfél után két óra lehetett, amikor Oltó taxival hazahozott. Főztem neki egy kávét, ittunk még egy kis konya­kot, aztán lefeküdtünk. Korán reggel betelefonáltam a gyár­ba, hogy rosszul érzem magam, azután visszafeküdtem az ágyba, Ottó mellé és újra elaludtam. Arra ébredtem fel, hogy valaki hangosan becsapta az ajtót. Ottó nyugodtan aludt, én pongyolát kaptam magamra, és átmentem Editke szobájába. Nem volt ott. A fürdőszoba ajtaja zárva. — Editke, nyisd ki az ajtót! — szól­tam be csendesen. Semmi válasz. — Editke, azonnal nyisd ki! Tudom, hogy bent vagy. Ekkor a kislányom sírni kezdett. Ki­nyitotta az ajtót, visszament a szobá­jába és öltözni kezdett. Hiába szóltam hozzá, nem válaszolt. Nem engedte azt sem, hogy megfésüljem. Csak búcsúzás­nál mondott ennyit: — Mama, tudod hogyan hívják az olyan asszonyokat, amilyen te vagy? Es Dénes bácsi?! Dénesről akkor valahogy meg is fe­ledkeztem, Editke juttatta újra az eszembe. Ottó visszament Ausztriába, de min­den héten jött tőle levél és a sok, szép képeslap. — Editke, beszélni akarok veled! — Tessék! — Ülj le és hallgass megI Tudod, van, elviszi a kislányom moziba vagy színházba, már táncolni is voltak ket­tesben. Annyira megértik egymást. — Miért szomorodott el? Eddig őszin­te volt hozzám, de most már nem az! Tudom, hogy történt valami az utóbbi időben, amit el akar titkolni előttem. Tőlem akarja hallani, hogy ml volt az? — Ennyire belém lát? Hát akkor mondja meg. — Ottó beleszeretett Editkébe ... — Honnét tudja? De talán mégis jobb lesz, ha elmondom én. Vak vol­tam, nem vettem észre, hogy Editkéből már nagylány lett, akinek érését siet­tette az is, hogy ismerte az én kettős életemet. Sok olyant látott, amit neki még nem kellett volna látnia. Pénteki napon volt, délelőtt. A gyár­ban reggel azzal fogadtak, hogy gyű­lésre kell mennem. A gyűlésnek tizen­egyre vége lett, és én siettem haza. Minek részletezzem? Editkét és Ottót együtt találtam az ágyban. Amikor fel akartam pofozni a lányom, a következő párbeszéd folyt le: — Anyám, ne merészelj megütni! — Te taknyos, mi lesz belőled? — Az, ami te vagy! Es így tovább. Szerencsére Ottó sem­mit sem értett belőle, mert szlovákul beszéltünk. Két hete pedig elém állt a leányom, és azt mondta, hogy álla­potos! Képzelje el! Csak három hónap múlva lesz tizenhat éves ... — Csodálkozik rajta? Es mit csinált ezek után? — A gyereket elvetettem. Ottó meg­ígérte, hogy többet nem nyúl Editké­hez, bocsánatot kért tőlem ... — Es most minden folytatódik a ré­giben. Dénes megcsalja magával a fe­leségét, maga megcsalja Ottót Dénes­sel, Editke pedig magát Ottóval... Iga­zán megható kis történet...

Next

/
Oldalképek
Tartalom