Új Szó, 1969. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1969-03-23 / 12. szám, Vasárnapi Új Szó

UJ D Ötven éve, 1919. március 21-én született meg az első magyar munkásállam. A Duna menti népek újkori történetének egyik legdicsőbb fejezete, a 133 napot élt Magyar Tanácsköztársaság a rengeteg nagy jelentőségű politikai és gazdasági reformmal párhuzamosan megvetette a kulturális forradalom alapjait is. Államosította az iskolákat, lehetővé tette a művelődésből addig kizárt dolgozók széles rétegének a tanulást. Arra törekedett, hogy az iskolákban és a kultúra minden területén az addig reakciós, klerikális, soviniszta szellem helyett a győztes forradalom eszméi váljanak uralkodóvá. Az írók, a művészek és az értelmiség legjobbjai a proletárdiktatúra győzelmét örömmel üdvözölték. A Tanácsköztársaság a tudásokról, az írókról, a művészekről ás általában a kultúra minden ágáról messzemenően próbált gondoskodni. Ezt ecseteli az alábbi írás ls, amely részlet a budapesti Népművelés január, február és márciusi számában megjelent tanulmányból. A

TANÁCSKÖZTÁRSASÁG népét szolgáló egyik legelső kulturális intézkedése a színházak államosítása volt. A Forradalmi Kormányzótanács már március 22-i ülésén elhatározta „a magánkéiben levő muzeális értékű műkincsek" összeírását, s azok közvagyonná minősítését, valamint a színházak köztulajdonbavételét. Ugyancsak állami kezelésbe vették a filmvállalatokat; ezáltal — mint az egyik korabeli tudósítás megállapítja — „a magyar filmművészet reneszánsza" kezdődött el. Nagyszabású programot dolgoztak kl világirodalmi és magyar klasszikus művek megfilmesítésére, Paulik Béla és Márkus László irányításával. A filmtermelési osztályt a neves, később világhírűvé vált filmszakember, Korda Sándor vezette. A nagyszabású tervekből a Vörös Film 1919 július végi beszámolója szerint húsz film csaknem teljesen elkészült. A műkincsek köztulajdonbavételével lehetővé vált a korábbi magángyűjtemények értékes alkotásainak bemutatása a széles közönség számára. A köztulajdonba vett műkincsek első kiállítása 1919 júniusában volt Budapesten, amelyről elismeréssel szólt az egykorú sajtó. A nyilvánosság elő került műkincsek között a modern francia művészek — Courbet, Manet, Monet, Cézanne, Renoir — alkotásait, valamint a magyar művészet kiválóságainak — Munkácsy, Szinyei, Merse, Székely Bertalan — képeit láthatta a nagyközönség, amelyek a grófok, tőkések és egyházi vezetők tulajdonából kerültek a proletárhatalom államának birtokába, hogy szépségükkel ezentúl a nép millióit gyönyörködtessék. Nagyszabású intézkedéseket hozott a Tanácsköztársaság a magyar képzőművészet fellendítésére is. Feladatának tartotta a képzőművészek rendszeres foglalkoztatásának biztosítását, ezért havonta meghatározott előlegeket folyósított számukra, amelyeket a művészek elkészült alkotásaikkal törleszthettek le. A Forradalmi Kormányzótanács nem sokkal a Tanácsköztársaság létrejötte után 250 000 koronát utalt kl a Szépművészeti Múzeumnak, hogy az arra érdemes művészektől vásárolni tudjon. A proletariátus államhatalma felkarolta a fiatal tehetségeket is: számukra Képzőművészeti Tanműhelyt létesített, amelynek vezetését Mitz Béla festőművészre bízta. A festészeti osztályt Nemes Lampérth József, a szobrászati osztályt pedig Medgyessy Ferenc irányította. AZ 1RÖ1 ALKOTÓMUNKA anyagi és egyéb feltételeit a proletárdiktatúra állama ugyancsak igyekezett biztosítani. A jelentősebb írókat rendszeres havi előlegben, a fiatal írókat ösztöndíjban részesítette. Az íróí direktórium javaslatára 143 író havonta rendszeresen kapott előleget és 5a fiatal író ösztöndíjat; az így kifizetésre előirányzott összeg meghaladta az évi ötmillió koronát. A szabad írói alkotómunkát segítette elő a könyvkiadás államosítása is. Az új, szocialista tendenciájú irodalom és művészet kibontakozását az anyagi támogatás mellett a Tanácsköztársaság olyan irodalom — és művészpolitika kialakításával ls igyekezett elősegíteni, amely a haladó írók és művészek kezébe adta az irodalmi és művészeti élet irányítását. A Közoktatásügyi Népbiztosság által létrehívott művészeti irányító szervekben a különböző irányzatokat képviselő frók és mOvészek kaptak helyet. Az írói direktórium tagjai a modern polgári irodalom, valamint a kommunista és más szocialista írók legjelentősebb képviselői voltaki Babits Mihály, Balázs Béla, Barta Lajos, Bíró Lajos, Kassák Lajos, Komját Aladár, Móricz Zsigmond, Révész Béla, Szinl Gyula és Osvát Ernő — a direktórium elnöke — valamint hivatalból Lukács György népbiztos. A direktórium mellett működő Iróválasztmány tagjai között szerepelt: Déry Tibor, Füst Milán, Gárdonyi Géza, Gellért Oszkár, Heltat Jenő, Karinthy Frigyes, Kosztolányt Dezső, Laczkó Géza, Lesznat Anna, Mikes Lajos, Nagy Lajos, Schöpflin Aladár, Szabó Dezső, Tóth Árpád és Várnát Zseni. A zenei direktóriumban többek között Bartók Béla, Kodály Zoltán és Reintz Béla, a képzőművészeti direktóriumban Fercnczy Béni, Pór Bertalan, Uiti Béla és Vedres Márk, a színészet! direktóriumban pedig Beregt Oszkár, Hegedűs Gyula, Odry Árpád és Rátkal Márton foglalt helyet. A Tanácsköztársaság napjaiban — nem utolsósorban a helyes művelődéspolitikai elvek eredményeképpen — kialakulóban volt a szocialista írói magatartás egész haladó irodalmunkban, amit a proletárforradalom és az új társadalom a szocialista átalákulás Igenlése, írói szolgálatának tudatos vállalása jellemzett. Példákkal illusztrálva, mindez azt jelentette, hogy Móricz Zsigmond Irta túláradó lelkesedéssel a Tanácsköztársaság első napjaiban: „Jó és szép világ. Legszebb minden világok között: emberi világ", hogy Bródy Sándor vallotta hittel: „Ez a nekem való idő és ez a színdaraboknak való idő", hogy Tóth Árpád öntötte versbe az emberekben élő megváltozás, megtisztulás vágyát: ,£s a magad képére gyúrj át minket", és Babits Mihály fejezte ki versében a magyarság bizodalmát: „ember lesz és újra fiatal". Azt jelentette, hogy Juhász Gyula véste költeményével a Munkásotthon homlokára „Piros zászlónak a reményt", Móricz Zsigmond bizonyított riportjaival a szövetkezetek életrevalósága mellett, és Krúdy Gyula örökítette meg a szegény gyerekek örömét a proletárhatalom által tündérkertté varázsolt Margitszigeten. Az első „aktivista" költők pedig — Kassák Lajos, Barta Sándor, Kahána Mózes és mások — a proletariátus erejébe vetett mély hitüket sugározták szét az expresszionizmus formanyelvén szóló forradalmas pátoszú verseikben. A Tanácsköztársaság napjaiban megszületett a magyar forradalmi szocialista irodalom első gárdája is — Komját Aladár, Lengyel József, Révai József, Balázs Béla, Gábor Andor, Illés Béla, Barta Lafos és mások —, amely a lenini értelemben vett pártos Irodalom eszméjét tűzte zászlalára. A PROLETÁRFORRADALOM célkitűzései szükségessé tették a tudományos intézmények, az egész tudományos élet átszervezését is, a természettudományi gondolkodás és a szocialista humánum szellemében. Mint a művelődési politika minden területén, e téren ls átfogó intézkedések és elképzelések születtek. Megindult a Tudományos Akadémia és a tudományegyetemek gyökeres átszervezése, hogy megteremtsék „a tudományos kutatás Igazi otthonát" és a magas szintű szakemberek képzését biztosítsák. Felállították a Történelmi Materializmus Kutató Intézetét, Bolgár Elek Irányítása alatt, létrehozták a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom dokumentumait egybegyüjtő Kommunista Proletármúzeumot, s megkezdték a tudományos szakirodalom nagyfokú fejlesztésének előkészítését, anyagi és személyi feltételeinek biztosítását. A természettudományi társulatok egyesítésével nagyszabású szervezetet kívántak létrehozni a természettudományok beható művelése és egyszersmind eredményeinek széles arányú terjesztése céljából. jelentékeny kezdeményezés volt a sajtó területén egy kulturális napilap, a Fáklya megindítása (noha az óriási papírhiány miatt csak május közepéig jelenhetett meg). E lap beköszöntő cikkében Irta Kunft Zsigmond közoktatási népbiztos ezeket a sorokat — amelyek a Tanácsköztársaság egész művelődési politikáját Jellemzik —i „A proletárdiktatúra óriást és csodálatos munkájának nagy, szent és szép része lesz az, amellyel a világkultúra részeselvé akarja tenni a milliókat, amellyel egy új kultúra alapjait akarja lerakni." JÓZSEF FARKAS MÓRICZ ZSIGMOND A NEMZETI SZÍNHÁZBAN voltam ma este, s új közönség ült körülöttem. Meg voltam hatva és el voltam bűvölve, mikor gróf Széchenyi Béla páholyában három dohánygyári kisasszonyt és egy öreg fekete fejkendős nénit láttam. Az egész zsúfolt színházban proletár-érzék izzott. Mi az, ami a proletárságot annyira megismerhetővé teszt. A szemek fényét Tiszta és nyílt tekintetek, ártatlan és őszinte nézés. Mintha leakasztják a függönyt az ablakról a nyári sötét szobán, s egyszerre beömlik a gazdag napfény: a proletár szemekből úgy lobog ma a szív hősége, az értelem fénye. Jó és szép világ. Legszebb minden világok között: emberi világ. Valahogy érzik az emberi lélek. Új közönség Budapest, 1919. Március 27-én Mindig izgató volt és csoda: ezer szempár, ahogy a színpadra figyel, ezer szív, ahogy a színpadi hangot fölissza, de ma egészen új értéke van ennek a csodának. Ma valahogy életté lett a színjáték, együtt éltem át a publikummal a hajós aszszonyok életét, akik a tengeri vihart lesik, ml lesz a hajóval, a vízen szálló kedvesekkel. Soha Ilyen közelről nem ütötte meg a szivemet a Remény sorsa. Valóban a remény dolga volt az ott ma: a jövő, az emberiség, élete száll a fekete vízen ... Mikor a nyílt színen tapsolni kezdtek a szegény, szerencsétlenül Itt maradt árva leánynak, aki gyermekével szíve alatt maradt el a társadalmi osztályuralom boldogtalan siralomvölgyében, a kapitalizmus elesett áldozata — mikor mondom, a színésznő kiment, a kedves kis nő, megmarkolászta az uzsorás hajósgazda torkát — tapsolni kezdett itt-ott: felállt mögöttem valaki, lepisszegte a tapsot s ezt dörmögte: — Micsoda marhák vannak a világon. Ez igen: közönség. Ennek nem Játék a színpad, sem az élet. Ez szívébe veszt az igazságot s nem engedi klütnt onnan. Ezt áhítattal lehet megközelíteni, ennek lehet értelmes szót mondani: ez menedéke a művészet Igazságának. Ez nem a kultúrába belecsömörlött habltüé, ennek nem kell rossz szagú Iparművészet: ez ember, ez él, ez igazságítélő lélek. Egészen megújhodtam ezen az estén, s valami magas és tiszta érzések keltek föl bennem a művészet feladatáról. (