Új Szó, 1969. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1969-03-23 / 12. szám, Vasárnapi Új Szó

BERÉNY RÓBERT PLAKÁTJA GZINE MIHÁLY: ADY ÜZENETE (Folytatás a 9. oldalról) Ady elkülönítette magát a háború folytán nacionalizmusba tévedőktöl. Gogának írja, az egykori barátnak: „Ezt az undok játékot (a háborút) se játékosként, se kibicként nem bírom. Én változó hangulattal nézem ezt a nagy földi komédiát. De nekem fáj a szerb komitácsi szíve ls, amelybe Skoda vagy Weíss Manfréd golyója beletalál ... Nem vagyok büszke arra, hogy magyar vagvok, de büszke vagyok, hogy Ilyen tébolyító helyzetekben is megsegít a magam letagadhatatlan magyarsága. Terhelten és átkozottan, e levethetetlen magyarságtól azt üzenem Gogának Bukarestbe, hogy nekem jobb dolgom van Egy nemzet, aki súlyos shakespeare-i helyzetben s terhelt magyarságával a legszigorúbb napokban is hisz a legfölségesebb internacionalizmusban, nem lehetetlen lövö nemzet. Amelyik nemzet ma internacionalista fényűzéseket engedhet meg magának, nyert ügvű Igazán nem jó magyar poétának lenni, de higvje el nékem, Domnul Goga, hogy lelkiismeretet nem cserélnék vele " A háborús embertelenség idején Ady az élet, az emberség őrzésére figyelmeztet: „az Élet él s élni akar." S embernek kell maradni, á legnagyobb embertelenség Idején is. Kurucai, akiket verseiben megidézett, nemcsak a történelem hősei, de az emberség minden Időben és mindenütt érvényes példái. Mint Király István fejtegeti: „A perc emberkék között, a divatokkal szemben az őrzött örökséget, a messziről jövő s messzire néző rendíthetetlenséget jelenítették meg." A küzdő, a meg nem alkuvó, a mindig újrakezdő életeket. Megcsúfolttá vált az Istenülő ember, „mert újra és újra leesik a sárba az embernek arca?" Igen. „De gaz volna az a képességes ember — vallotta Ady —, aki az emberben, bármennyire lealacsonyítható, ma is, mint... ezelőtt; ne ugyanazt lássa. A küzdelmekkel megjavíthatót, a kitalált Isten Irányába fejlődőt, kik a Napot, az Életet, a Boldogságot fogják szeretni, mint a madarak és a pogányok." „Hát emberségünk érte szörnyű csúfság?" „Mégis ... a meggyötört szívet föl kell emelni..." Az utak betemetettek? Neki kell vágni úl hlnárú útnak. Ránk tapodhat a história? Itt bent tovább tápláljuk a tüzet Véresre zúzott homlokkal is — az újnak kell tenni hitet. Nincs becsülete a szegény legénynek? „Farkas esz meg, ördög esz meg, de megesznek bennünket?" „Minket még ha győzünk, úgy is kisemmiznek?" Kurucok kérdezik, a végeken, hamvadó tábortüzek mellett. Súlyos kérdések ezek, de Ady kurucainak biztosak a válaszai: „Csak ezért sem győzhet a Mindegy " Szétszórt máglyáink mtg kl nem hunynak Álmodjunk harcot szegényt magunknak Sötét a világ, kell tüz, ha lobnyt Kell a gyújtáshoz mtndig újból jognl. Sebeink megújulhatnak százszor? Húsvéttalan a magyarság? „Mégis és újra — föl a szívvel". S csak a Máért a rettenet Az Embernek míg csak van ember Megállni nem lehet. Változat és halál adódhat Belül egy-egy gyarló körön De várfa az embert víg célja Piros, tartós öröm. Szegénylegényeit a „gyáva szemérmetlenség kurjongató rossz éjjelén" a becsületre figyelmeztette: Egy életünk és egy halálunk Elet s Halál peremén jártunk Mi másoknál messzebbről jöttünk Es örök, amit akarunk Ha úgy akarja a muszályság Jól van, jól van, hát meghalunk. De az a mi gyönyörűségünk, Hogyha minden reped, szakad, Becsületes szegénylegények Pihennek a romok alatt. Akik emberek maradtak az embertelenségben is. Emberséget, hűséget és hitet üzen a mának is Ady költészete. Hogy csillaghullásos éjszakákon se feledjük az Ember Szépbe-szőtt hitét. Hogy emelt fővel járjunk. Hogy „várja az Embert vlg célja: piros, tartós öröm." Az első "világháború Idején fogalmazott intése napjainkig hangzik: őrzők, vigyázzatok a strázsán, Az Elet él és élni akar, Nem azért adott annyi szépet, Hogy átvádoljanak most rajta Véres s ostoba feneségek. Oly szomorú embernek lenni S szörnyűek az állat-hős Igék S a csillagszóró éjszakák Ma sem engedik feledtetni, Az ember Szépbe-szőtt hitét, S akik még vagytok őrzőn, árván, őrzők: vigyázzatok a strázsán. „Ember az embertelenségben: ez, enynyi a magyarság múlhatatlan, ércbeöntött békeszava, világajándéka. Többet, szebbet nem mondhat, nem adhat senki. Ady a magyarság békekövete az újra kelő, s kellő mag hó alatt." Bkes magyarnak soha szebbet Száz menny és pokol sem adhatott: Ember az embertelenségben, Magyar az űzött magyarságban Ojból élő és makacs halott. „Ember az embertelenségben." Ez a vers lett a szlovákiai magyarság Jeligéje, erkölcsi parancsa. Fábry Zoltán öj tanulmányából hadd Idézzünk egy vonatkozó bekezdést: „Csak aki magyarként megmarad az űzöttségben, maradhat meg emberként az embertelenségben is Az egyiket nem áldozhatja fel a másik kisebbítése nélkül. Mágyarnak megmaradni az űzött magyarságban nehéz, de épp e nehéz hűségpróba ajándékozott meg bennünket a többlettel Emberséggel magyarságot veszteni maga a lehetetlenség. A többlet nagyszerűsége, a nagyság foka ezt többé nem engedi mps " Harcos énekek ERICH MÜHSAM: A TANACSKÖZTÁRSASÁG MARSEILLAISE-E (1919 Március) Föl, föl, ti népek, miért haboztok? Fut már az éj a fény elől! Szabadságról - csak álmodoztok? mikor már napja tündököl? Kelet hív! Fűzzétek szorosra Harcos munkásegységteket! Rabságtok vége közeleg! Vas-lejketek ne marja rozsda! För, népek! harcra fel, testvéri frontokon! Jetszónk: Szabadság! pegyverünk: o Tanácshatalom! A gazdag - javaiért retteg. Megveszi szavazotait, s védik szócséplő parlamentek a tőkés rend szent javait. Hiú remény irotni azt, mi a földből dúsan felszökik! Csönd, gazdagok! a nép fog Itt Tanácsaival törvényt szabni. Föl, népek! harcra fel, testvéri frontokon! Jelszónk: Szabadság! Fegyverünk: a Tanácshatolom! Munkások! KatonákI Parasztoki Teremtsetek Tanácsokat! Leomlanak, ha odacsaptok, Évszázados börtönfalak. Fegyverben áll már az orosz nép, s bátor magyar követi már. Mondd, mire vársz még, proletár? Föl, népek meddig várjatok még? Föl, népek! harcra fel, testvéri frontokon! Jelszónk: Szabadság! Fegyverünk: a Tanácshatalom! Sújtsatok le az elnyomókra. Zúzzátok szét hatalmukat. Izzón fel harcunk: itt az óra! A szocializmusnak - utat! Betelt a klasszikus ígéret: Romokban áll a cégi rend. A tanácshatalom teremt szabad szövetséget a népnek. Föl, népek! harcra fel, testvéri frontokon! Jelszónk: Szabadság! Fegyverünk: a Tanácshatalom! TANDORI DEZSŐ fordítása z u R 3 N < Q < o. •< X »— O tOj isten szól hozzátok emberek I Nem templomok setét hajóin úszó Tömjén között ragyog fel tűz-szeme, Barnult szentképek arany keretéből, Nem oltárok gyertyái közt fehérlik Alabástrom közönnyel hallgatag, Hivők csókjától koptatott szobor. Nem méla, hosszú, vont litániák Cukros hullámát untán szürcsölő Egek lakója! Nem! Oj isten ez! Új isten szól hozzátok emberek! Nem ég szülötte Ő! Nem mennyben él, Nagymessze tőlünk, titkos ismeretlen, Ki arca elé vonta az eget, Mint egy hűvös, nagy kékselyem palástot, Nem! Ó, de nem is föld bálványa ö, Mint ama Mammon, aki ült hízott Gőggel rajtunk s szájától milliom Élősdi csáp kígyózott szerteszét S a szürcsölő, szívó karok befonták A szüzek testét s feltörték finom Velőért a költő zengő agyát S a gyárak vak, mély kéményén benyúlvo Átkúsztak a robotos termek odván S felitták mind a könnyet és az átkot S a lomha Rémben mind aranyra vált ez És új éhséggé, bár a telt belek Már a nehéz aranytól eldugultak S a rothadó nagy testre már kiültek Félelmes és aranyló hullafoltok... Most új Isten szól néktek, emberek I A véres földek vére szülte öt, A sok kiomlott, sűrű, keserű Vér összeáll a fájó földeken, Testté tapadt, alakká tornyosult, Vérszínű, nagy mezítelen alakká, Ki országlépő-tágra tárja lábát S földet rengésre tépő hangja zeng Piros Keletről a sápadt Nyugatnak: „lm eljöttem! Eljött a Vörös Isteni" És megy a dörgő léptére messze reszket A sárga Szajna s medréből kicsap, Jerikhós visszhangot ver vén Westminster S az Óceán zöld üvegén vörösen Előre rezg ezermérföldes árnya S átfogja a Fehér Ház vak falát.. . Hozsánna néked új isten, hozsánna! Ismerj meg minket A szíved-hajtő, élő A diadalmas vöröj A mi bús vérünktől S világra ömlő h Gyötört torkunk Szerényen s mégis A kicsiny, árva, mag^J A messzezengő nagy Mely most tisztára mossa" Hozsánna néked, új Isten, hozsánna! Legyen szavad teremtés új igéje, Formáld át sáros, bűnös ócska bolygónk. Mit elrontott sok régi, úri isten, Te istenek közt új és proletár, Formáld boldoggá pörölyös kezeddel, — Emelj minket roppant tenyereidre És a magad kénére gyúrj át minket! (Megj. 1919 ápr.)