Új Szó, 1969. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1969-03-09 / 10. szám, Vasárnapi Új Szó

BARSI IMRE: E. F. Burian csodálatosan bátor és szép, harcos életét idézem VARAZS L A HOLNAP VARA E mil František Buriánt varázs­lónak neveztem, s nem ls ha­zudtam, de sajnos a lényeget még Igy sem tudtam pontosan kifejezni. Mert Emil nemcsak varázs­ló volt, és barikádharcos, hanem köl­tő és zeneszerző, színházigazgató és rendező, színész és énekes, pedagó­gus és Don Quljotte, no meg Sancho Panza is egyszemélyben. Nem volt l'enfant terrible, sem tunya álmodó. Csillogó dióbarna szemében a valóság talajából gejzírként kitörő fantázia lángolt. Realista volt, de ugyanakkor fantaszta és valahol Nyugaton min­den hibája és tévedése ellenére, láng­észnek nevezték volna. Rossz időben és rossz helyen született, ahol az Igazmondókat és az Igazság, a hol­nap igazságának bajnokait vagy vész­bíróság elé állítják, vagy pedig a korlátoltak és a gonoszok buta gőg­jével agyonhallgatják, fgy történt ve­le is, a cseh kultúra csodagyermeké­vel, akit fiatal korunkban Imádtunk, aki igaz ember volt és eszménykép, a proletárforradalom értelmiségi nagy dobosa, a holnapba nyargaló fantá­ziát megnyergelő harcos és bátor kommunista ... De talán Ádámmal kezdeném, mert ami Ádám előtt volt, azt már néhai Jack London jóval előttem megírta. Október volt. Az őszi eső kínos tisztára mosta a prágai járdák macs­kaköveit, a kamelottok már rég el­adták az esti lapok összes példányalt, ami csak természetes volt. Hisz a ka­lendárium 1934 októberét mutatta. Marseille-ben eldördültek a második világháború első lövései, Barthou francia külügyminiszter és Sándor király, Jugoszlávia uralkodója holtan hevertek a kikötőváros főútjának kö­vezetén és a gyilkosokat, a horvát és a német fasizmus megszállottjait a feldühödt tömeg darabokra szaggat­ta. Egy Igen szerény vacsora után, a Korona büfféből a Jungmann utcai Mozarteum felé Indultunk, ahol a legjobb cseh színház ezen az estén a D-34-színházban Salamon király szerelmi dalát mutatta be. És ml, If­júmunkások, diákok, baloldali értel­miségiek rádöbbentünk, hogy az év­századok óta szerelmi himnusznak vélt „Énekek éneke" lényegében for­radalmi megnyilvánulás. Szulamit hosszú éjeken ellenáll Salamon ki­rály csábításainak, hű marad szerel­meséhez, a vad hegyi pásztorhoz, aki végül ls társai segítségével kiszaba­dítja Szulamitot a vén királyi kéjenc ágyasházából. És a nagy, bölcs Salamon király nevetséges figurává válik ... Ekkor találkoztam első ízben Emil František Buriannal, aki egy mellet­tem levő székre Olt le. Így szokta mindig. A legcsillogóbb szemű láto­gató mellé ült és a szünetben mindig vele vitatkozott. Másodszor a Koldus­opera első premierjén beszélgettünk, majd a háború után a Rómeó és Jú­lia előadásán. Ekkor már bálványkép volt, de még nem barát. Barátokká az aktualizált Koldusopera harmadik bemutatóján lettünk, akkor meleged­tünk össze. Vörös bor mellett és he­ves vita közepette. Ezerkilencszázöt­venhat októberének utolsó hetében jártunk ... Ekkor már nemzeti mű­vész volt és szerencsétlen ember, akit az irigy barátok végül is a ha­lálba kergettek, azok a barátok, akik vele együtt indultak és akiket a ha­talom erkölcsileg deformált, míg EFB mindig a hatalom erkölcstelen­sége ellen harcolt. Hiába volt Emil František Burian, egy világhírű művészdinasztia leszár­mazottja, hiába volt páratlan tehet­sége és műveltsége, a cseh nyárspol­gár a komédiások gyerekét látta ben­ne! S így aztán a kis Emil František hamarosan a smíchovl proletárok közt érezte magát Istenigazában ott­hon. Tizenkilenc éves korában már a CSKP tagja, mégpedig aktív, harcos tagja. Húszéves korában, a prágai Nem­zeti Színház már a második operáját mutatja be, majd egy ideig a régi Osvobozené Divadloban (Felszabadult Színház) színészkedik, ténykedik se­géctrendezőként. EFB azonban nem olyan ember, aki a szárnysegéd szerepével meg tudna elégedni. Brnóba távozik, ahol saját színtársulatával szerepel mind­addig, amíg meg nem alkuvó magatar­tása a művészet kérdéseiben s nem utolsósorban harcos kommunista vi­lágnézete a brnói maradiakat fel nem bőszíti, s ezek egy szép napon lapulevelet kötnek a két világháború közti cseh színház és kultúra legna­gyobb, sőt úgy mondhatnók tüne­ményes személyiségének. Morvaországi odüsszéája után EFB visszatér Prágába, ahol munkásszava­ló-kórusokat tanít, felveszi a kap­csolatot a magyar emigráns E. Spit­zerrel, a Műkedvelő Munkás Színhá­zak Szövetségének titkárával és fő­rendezőjével, s érdekes, hogy a forradalmi színház e két megszállott­jának barátsága szinte síron túllg tartott! Ezerkilencszázharminchárom aug. 4-én EFB kérvényt nyújt be a prágai rendőrigazgatóságnak, a Belügymi­nisztériumnak. A belügyminisztériumi szervek, Il­letve a prágai rendőrkapitányság, ala­pos káderezés után megállapította, hogy EFB javíthatatlan kommunista agitátor, de mint „színházi vállalko­zót" (az volt a terminus technikus) mégis jóváhagyta. Az Illetékes refe­rens Jól tudta, hogy a színházhoz nemcsak színészek, színpad és kellé­kek szükségesek, hanem pénz ls. Pénze pedig EFB-nek nem volt. És ott voltak tartalékban a cenzorok ls, akik már a színévad megkezdése előtt puskavégre vették a nemes va­dat! Ilyen körülmények közt kezdte meg működését a Jungman utcai Mozar­teum miniszínháztermében EFB világ­hírűvé vált színháza a D-34. A Di­vadlo-34, mivel 1933 őszén alakult a D-34 nevet használta és nevét mln^ den őszi szezon kezdetén változtatta^ (D-35, D-36 stb.). A D-34, Erich Kästner: Napok, a mi napjaink című darabjának bemu­tatásával kezdte meg működését 1933 szeptemberében. És a cenzorok rög­tön közbeléptek, mint azután rend­szeresen minden premier előtt. A bemutató óriási sikert aratott. Július Fučík a Tvorbában nem győzte az előadást, a színészeket, a rendezőt (EFB-t) eléggé dicsérni. És nagy visszhangja volt a premiernek a kö­zönség körében is. Igy Konstantin Biebl, a kiváló költő beállított EFB­hez: „Emil, én nem tudok színdara­bot írni, de pillanatnyilag van pén­zem, nesze, kölcsönzők Neked 5000 koronát." A sikerek sorozata következik: Brú­nó Jasienskij: A manökenek bálja, Géza Včelička: Kávéház a Főutcán, Moliére Fösvénye, amelyet azonban a cenzúra nagy elégedetlenségére EFB aktualizált, telt házat jelentet­tek és a közönség nyíltan tüntetett a Hitlerrel szimpatizáló nagypolgárság és a minisztériumi bürokraták ellen. Gorkij után Brecht Koldusoperája következett, a D-színház egyik legna­gyobb sikere, amelyről a svájci lapok megállapították, hogy EFB színháza zürichi és bázeli vendégszereplése egy új Brechtet, egy harcos, bátor, könyörtelen társadalombírálót muta­tott be a svájci közönségnek. Har­minchatban a Belügyminisztérium ugyan nem tiltja be, de felfüggeszti az akkor forradalmár Háy Gyula da­rabjának, a Tiszazugnak az előadását, amelyet EFB csupán két év múlva ad­hat elő. München után EFB és színháza a D-39, a támadások központjává vá­lik. A cenzorok, spiclik és kollaborán­sok nyíltan, szemérmetlenül denun­clálják, s felteszik lapjaikban a kér­dést: „Mikor zárják be a D-40-et, és mikor teszik hidegre E. F. Buriánt, ezt a veszedelmes megátalkodott kom­munistát. Ezerkllencszáznegyvenegy február­jában aztán erre is sor kerül. E. F„ Buriánt a Gestapo pribékjei letartóz­tatják, majd Terezínbe, innen pedig Dachauba szállítják. Másfél évet szenved Itt egy „büntető század" ha­lálra Ítélt egységében, aztán a Ham­burg melletti Neuengammenbe transzí­portálják. Emil, ez az élő csontváz, akinek csupán szemel égtek próféti­kus lázban, a láger belga, francia, holland, német és szovjet kommunista foglyokból ellenálló csoportot szer­vez: a tábor őrségét és parancsnokát akarják lefegyverezni. Az angol had­vezetőség taktikai sakkhúzása tervü­ket azonban meghiúsítja és az SS le­gények az összeesküvés felszámolása után az életbenmaradottakat a Balti­tengeren horgonyzó Cap Arcona nevű hajóra deportálják. EFB és társai Itt ls lázadást készítenek elö. De az an­golok Ismét áthúzták számításalkat. A brit Royal Air Force bombázói, no­ha Jól tudták, hogy a Cap Arcona és a közelében tartózkodó további há­rom hajó nem más, mint úszó kon­centrációs tábor, a hajókat szőnyeg­bombáikkal elsüllyesztették. Amire a német fasisztáknak merszük nem volt, legalábbis egyelőre nem, azt az angol gentlemenek hidegvérrel meg­tették. A húszezer fogoly közül, alig néhány százan menekültek meg, s köztük, a csodával határosan, Emil František Burián ls. Amikor visszatért Prágába, a jó ál­lásokban elhelyezkedett „elvtársak és hazafiak" megdöbbentek: mit kezdje* nek ezzel a kellemetlenül meg nem alkuvó kommunistával, aki bizony még sok borsót törhet majd az orruk alá. És megtörtént a szégyenletes cso­da, hogy a cseh kultúra nagy egyé­nisége csupán a Na Poŕlčl utcai „U Rozvafilu" című vendéglő pincéjé­ben, „ebben a föld alatti patkány­lyukban" (EFB) kezdhette meg új színházának szervezését. Itt Indult el a D-46, mégpedig nagy sikerrel. Fran­tišek Hrubin Jobb éjszaka című drá­mai költeményét EFB előadása re­mekművé léptette elő. Azután a második bemutató követ­kezett. Shakespeare Rómeó és Júliá­Ját aktualizálta E. F. Burián. Már a darab címe — „Rómeó és Júlia — egy fogoly álma" ls provokált. Tartal­ma még inkább. A függöny felgördül. Éjszaka van. Baloldalt a Hold sápadt (Folytatás a 11. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom