Új Szó, 1969. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1969-03-09 / 10. szám, Vasárnapi Új Szó

Haladó hagyományok 1848-ban a pozsonyi országgyűlésen, a polgári demokratikus forradalom szellemében hozott törvények a magyar szabadságharc véres elnyomása után császári parancsra hatályukat veszítették. Hosszú ideig lehetetlen volt minden megmozdulás. Csak amikor Bach császári belügyminiszter 1858. augusztus 21-én kénytelen volt lemondani és távozott a miniszteri székből, enyhült valamelyest a légkör, de a számbelileg mindinkább gyarapodó és osztályöntudatban erősödő munkásosztály még évekig nem gondolhatott nyilvános szervezkedésre a Habsburg-birodalom területén. Ennek ideje csak az 1866. évi porosz—osztrák háború és az 1867-es osztrák—magyar kiegyezés után jött el. Ebben az időben Pozsony lakosságának száma kereken 45 000 volt; ebből túlnyomólag kisiparban foglalkozott mintegy 4700 munkás és majdnem 4000 napszámos. A lakosság számát tekintve Pozsony Magyarország hatodik városa volt, de mint ipari város közvetlenül a főváros után következett. miniszter. A kihallgatás végefelé mind kihívóbb lett a miniszter viselkedése, úgy hogy Nieinczyk, akt mindaddig türtőztette magát, az eddig következetesen használt kegyelmes úr megszólítás helyett Wenckheim úrnak titulálta a minisztert. Mire ez hátat fordított a küldöttségnek, amely köszönés nélkül távozott. A pozsonyiak bátor fellépését maga Marx Károly is nagy elismeréssel méltatta az I. Internacionálé 1869. szeptember 6—12. között Baselben megtartott IV. kongresszusának főtanácsa elé terjesztett jelentésében. Ezt Írja: „Amikor magában Ausztriában a munkásmozgalom ilyenforma üldözésnek volt kitéve, ugyanakkor Magyarországon nyílt és arcátlan hajlóvadászatot indítottak ellene. Erről a főtanács Pestről és Pozsonyból a legmegbízhatóbb híreket kapta. Egy példa elég lesz arra, hogy megmutassuk, hogyan bánik a kormány a magyar munkásokkal. Von Wenckheim magyar belügyminiszter éppen Bécsben volt államügyekben. A pozsonyi munkások, akiknek hetek óta nem engedélyeztek nyilvános gyűlést, sőt estélyek megtartását sem, hogy gyüjthessenek a betegsegélyző egyesület javára, végül is delegációt küldtek Bécsbe, hogy adja át panaszaikat a nevezetes von Wenckheimnek. Szivarjával a szájában, lihegve, és füstölve, a nagy férfiú fenyegető felkiáltással fogadta őket: „Önök — munkások, Önök szorgalmasan dolgozzanak? A többi nem tartozik Önökre. Semmilyen egyesület nem kell maguknak; és ha beleavatkoznak a politikába, mi maguk ellen megfelelő rendszabályokat tudunk alkalmazni. . Sn magukért semmit sem teszek. A munkások zúgolódhatnak, amennyi nekik tetszik." A munkások kérdésére, hogy a rendőrségi önkény ugyanúgy fog-e uralkodni ela pozsonyi munkásmozgalom jelentős évének SZÁZADIK JUBILEUMA P

ozsony, amelynek lakosai legnagyobb részt német nemzetiségűnek vallották magukat, szoros kapcsolatban állt Béccsel mind kulturális és gazdasági, mind politikai téren. Az itteni munkásosztály, különösen annak vezetői éber figyelemmel kísérték a bécsi munkásság megmozdulásait, szervezkedését és küzdelmeit. Amikor azután az I. Internacionálé hatására 1868 augusztusában Bécsben megalakult az Osztrák Szociáldemokrata Párt csakhamar a pozsonyi munkásság is hozzálátott a szervezkedéshez Tekintettel az akkori viszonyokra, politikai párt alakításáról nem lehetett szó, hanem csak művelődési egyesület jöhetett számításba, úgy mint Pesten, ahol 1868. szeptember 2-án megalakult az Altalános Munkásegylet. (Meg kell jegyeznünk, hogy a korabeli munkássaftó az Altalános Munkásegyletet pártnak tekintette./ Megalakul az „Előre" 1869. február 15-én a Mandl Ruhagyár munkásai és a már 1867-ben megalakult Nyomdászsegélyező Egylet kezdeményezésére az Előre munkásképző egylet alakuló gyűlést tartott. Az egyesület céljául a munkásság szellemi és anyagi színvonalának emelését, védelmét tűzte ki. Jóllehet az egyesület művelődési egyletként alakult meg, alapszabályaiban célkitűzései között szerepel a munkásosztály érdekeinek védelme és támogatása „és a felhasználandó eszközök egyikének megfelöli minden törvényes eszköz felhasználását a munkásosztály politikai és polgári jogainak elérésére". Az alapszabályok benyújtása után az Előre egylet 1869. piárcius 29. húsvéthétfőre munkásnagygyűlést hívott össze. Ez Solt Magyarországon az első munkásnagygyűlés, melyet ugyanez év augusztus 22-én az „Altalános Munkásegylet" pesti népgyülése követett. Az Előre elnöke megnyitó beszédében megjegyezte, hogy a jelenlevők nem a „Munkásképző Egylet" gyűlésén, hanem nyilvános munkásgyűlésen vesznek részt. A gyűlésen, ameiy a Városi Kaszinó Zöldszoba utcai helyiségeiben folyt le, több mint ezer munkás vett részt, és meghallgatta a béESÍ és pesti munkáss'ág vezetőinek jelentéseit az ottani munkásság helyzetéről. A szónokok különösen rámutattak arra, hogy a tőke önkényuralma által a középosztályhoz tartozó polgárok és a munkások „egy idő múlva annak rabszolgáivá fáinak, amit csak úgy lehet megelőzni, ha a munkás mint törvényhozó hozzájárulhat a társadalomban szükséges törvények alkotásához". A gyűlésen a következő programot fogadták el: Legközelebb a társadalmi demokrata párt a következő követeléseket állítja fel és minden törvényes eszköz felhasználásával igyekszik elérni: „1. Korlátlan társulási és gyülekezési jogot bezárólag a koalíciós (szövetkezési jog) szabadsággal. 2. Tökéletes sajtószabadságot. 3. Altalános közvetlen választási jogot minden képviselőtestületbe. 4. Tökéletes vallásszabadságot. 5. Az állandó hadsereg megszüntetését. 6. Az általános népfelfegyverzést." A párt föladatul tűzi ki az általános népnevelés céljaira az ország minden részén egyletek alakítását. Tehát itt már nyíltan pártról, mégpedig a „társadalmi demokrata pártról" beszéltek, ami annál figyelemreméltóbb, mert a Magyar Munkáspárt csak 1873. március 23-án jelentette be a kormánynak szabá'yszerű megalakulását, amelyet a belügyminiszter egy hónap múlva semmisnek mondott ki. Mint látjuk a pozsonyi munkásság is Lassalle követőihez, a lassalleánusokhoz csatlakozott, akik ugyan a szocialista társadalom létrehozását tűzték kl célul, de megvalósítása legfőbb eszközének az általános választójog kivívását tekintették. Azt vallották, hogy az általános választójog birtokában idővel a szocialisták kerülnek többségbe a parlamentben, amely így népparlamentté, az állam pedig „szabad népállammá" válik. A párt legfontosabb feladatának a választójog kiharcolását tekintették. Jóllehet a program nem volt mentes hiányosságoktól, mozgósító hatása a munkásságra kétségtelen, és meghatározta a politikai küzdelem irányát és célját. Pozsony város polgármestere 1869. március 24-én továbbította az „Előre" alapszabályait a pesti kormányhoz. A jóváhagyás, amennyiben az alapszabályok az egylet művelődési irányú működésére vonatkoznak, a földművelési, iparügyi és kereskedelmi miminisztérium hatáskörébe tartozott, amennyiben pedig az egylet politikai működésével voltak kapcsolatban, a belügyminiszter hatáskörébe. A földművelés-, iparügyi és kereskedelmi miniszter véleményezésében közölte a belügyminiszterrel, hogy „a számban naponként növekvő iparos és gyáros munkások oly irányú törekvése, mellyel úgy anyagi, mint szakképződést elhaladásról és biztosításról saját erejükön kívánnak gondoskodni, a kormánynak támogatását annál inkább megérdemli, minél sikeresebben megelőztetik ez által amaz igénynek fölszínre emelkedése, mely a hasonló célú gondoskodás terhét az államra hajlandó ruházni". Részlet az Előre alapszabályzatából összetűzés a belügyminiszterrel A belügyminiszter döntése többszöri sürgetés ellenére ís késett, és azért az egylet vezetősége három tagból álló küldöttséget bízott meg azzal a feladattal, hogy közvetlenül a belügyminiszternél, báró Wenckheim Bélánál sürgesse az elintézést. Wenckheim Júliusban Bécsben tartózkodott, ahol részt vett a delegációs tárgyalásokon. Ezt felhasználva a küldöttség Niemczyk Ede (egyik kezdeményezője volt az „Előre" alapításának J vezetésével július 19-én kihallgatásra jelentkezett a miniszternél, aki nem mutatott hajlandóságot arra, hogy meghallgassa a küldöttséget, csak akkor fogadta Niemczyket és társait, amikor i kijelentették, hogy amenynyiben a miniszterrel nem beszélhetnek, az uralkodótól kérnek kihallgatást. A miniszter fennhéjázóan és sértő hangnemben tárgyalt a pozsonyi küldöttséggel, de ezek vezetője bátran és határozottan válaszolt. És amikor a miniszter azt mondta, hogy a rossz munkás kárt okoz az országnak, Niemczyk megjegyezte, hogy véleménye szerint egy rossz munkás kevesebb kárt okoz az államnak, mint egy rossz lenőrzés nélkül, mint azelőtt, a liberális miniszter azt felelte: „Igen, és én a felelősséget ezért magamra vállalom." Néhány elhúzódó, de eredménytelen magyarázat után a munkások távoztak a minisztertől, kijelentvén: „Amennyiben az állami ügyek befolyásolják a munkásság helyzetét, a munkások kötelesek és természetesen fognak is foglalkozni politikával." (Marx—Engels Művei oroszul, XIII. kötet, 331—332. oldal.) Ez a kihallgatás a miniszter bukását vonta maga után. Wenckheim három nap múlva beadta lemondását. Az alapszabályokból törölték a „minden törvényes eszköz felhasználása a munkásosztály politikai és polgári jogai elérésére" részt, de különben jóváhagyták, és az egylet vezetősége rövid időn belül átvehette a polgármester kezéből. Az alapszabályok átvétele után a pozsonyi munkásság a ligeti versenypályán ünnepélyes zászlószentelésre gyűlt össze. Ekkor az „Előre" egyletnek már négyszáz tagja volt. Az ünnepi szónok, Niemczyk Ede, beszédében rámutatott arra, hogy ez az ünnepség „a szó legszorosabb értelmében demokratikus ünnepség, amely mentes minden felekezeti jellegtől, és amelyet világpolgárokhoz méltóan, nemzetközi szellemben ünnepelnek." Büszke megelégedéssel mondta a következő szavakat: „Még csak rövid ideje dolgozunk, és kizárólag bátorságunknak és kitartásunknak köszönhetjük, hogy ma teljes öntudattal elmondhatjuk: Magyarországon Pozsony munkásai az elsők, akik magasra emelik a szocialista lobogót." Néhány jelentéktelen beszéd után következett az eskü, amelylyel a jelenlevők megfogadták, hogy hűek maradnak a szabadság zászlajához és a szociáldemokrácia alapelveihez. Szeptember 18-ára hívták össze az alakuló közgyűlést, és ennek megtartása, valamint a vezetőség megválasztása után, az egyesület végre megkezdhette rendes működését. A szociáldemokrata párt alakuló kongresszusa Rendkívül jelentős nap nemcsak a magyarországi munkásmozgalom, hanem az I. Internacionálé és az Osztrák-Magyar Monarchia munkásmozgalmának történetében is 1869. november 14. Ezen a napon a Híd utca 6. számú épületben, a National-kávéház egyik melléktermében titkos találkozóra jött össze Ausztria-Magyarország szociáldemokratáinak 43 delegátusa (köztük négy Pozsonyból), hogy megtartsák első kongresszusukat. A megbeszélések két napot vettek igénybe, és azon az I. Internacionálé több képviselője is megjelent Londonból, Párizsból, Belgiumból, Németországból és a Monarchia más városaiból. A kongresszus elfogadta a Német Szociáldemokrata Munkáspárt megalakulásakor 1869. augusztus 7—9-én Eisenacliban hozott úgynevezett eisenachi határozatokat, és bejelentette egész Ausztria-Magyarország szervezett proletariátusának csatlakozását az I. Internacionáléhoz. További fontos határozatokat ls hoztak olyan értelemben, hogy minden magyarországi munkásegyesület csatlakozzon a Pesti Általános Munkás Művelődési Egylethez, amely már eddig is igyekezett egy országos munkásszervezetet létrehozni. Határozatot hoztak szervezkedési központok létesítésére vonatkozólag és megállapodtak a titkos érintkezés módjaiban. A magyarországi szervezet vezetésével a pozsonyi delegációt bízták meg. Száz év távlatából visszapillantva talán nem is tudjuk megfelelően értékelni azoknak az érdemeit, akik 1869-ben olyan bátran hirdették a munkásosztály jogait, annyi kitartással harcoltak a munkásság anyagi és szellemi színvonalának emeléséért, és a munkásmozgalom történetében a pozsonyi munkásságnak olyan előkelő helyet biztosítottak. Dr. FRANK VILMOS