Új Szó, 1969. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1969-03-30 / 13. szám, Vasárnapi Új Szó

5. Libasült, pezsgő, revolver A bűnügyi szakemberek szerint a háborúban csak a mú­zsák hallgatnak, a betörök viszont szorgalmasan dolgoz­nak. A második világháború kellős közepén, 1943-ban Pozsonyban, Zsolnán, Nagyszombatban, Trencsénben és Mo­dorban négy hónap alatt több mint 250 000 korona értékű zsákmányt rabolt össze egy teljesen azonos módszerekkel dolgozó banda. A nyomozók már a második, harmadik eset után megállapították a tettesek személyazonosságát, mert a betörések színhelyén talált ujjlenyomatokat a nyilván­tartóban már „régi ismerősként" üdvözölték a daktiliszkó­pusok. Az első nyomok Nagyszombatba vezettek, ahol el­fogták K. Ferenc többszörösen büntetett előéletű bűnözőt, s később sikerült lakat alá tenni a banda három további tagját, a 19 éves G. Mihályt, a 24 éves Sz. Istvánt és a 32 éves, szintén „hivatásos" bűnözőként nyilvántartott R. Vin­cét. Garden party az erdőben A bűnszövetkezet tagjai álta­lában éjiéi után 1 órától haj­nali 5 óráig dolgoztak és a leg­több esetben az éléskamra ab­lakán át jutottak a kiszemelt lakásokba. Ilyen módszerrel sikerült például „kitakarítani" egy pozsonyi állami tisztviselő lakásából 40 000 korona értékű zsákmányt, miközben a lakás tulajdonosa fürdőhelyen élvez­te a pihenés örömeit. Az „árut" azonnal elszállították, de ami­kor például az egyik betörés elhúzódott, és a zsákmányt egy csendőrlaktanya előtt kellett fényes nappal „fuvarozni", a „szajrét" gyermekkocsiba cso­magolták, és minden baj nél­kül átjutottak a veszélyes zó­nán. Persze az is előfordult, hogy a zsákmány nagyon jelenték­telen volt. Egy trencsénl vál­lalati igazgató lakásából mind­össze egy frissen sült libával és néhány üveg pezsgővel tá­voztak. Távoztak, mert hiszen régi vagánybabona tiltja, a „munkahelyen" az eszem-iszo­mot. A hagyományokat tisztelő társaság tehát elvonult a kö­zeli erdőbe, ahol egy kis „mu­rit" rendeztek. A hangulat ki­tűnő volt, elvégre napfényes nyári reggelen, erdőben ülve libasültet enni és az ízes fala­tokat pezsgővel locsolgatni, va­lóban kellemes dolog. A szerelem veszélyes A kriminalisztika bizonysága szerint a bűnözök Jelentős több­ségét egy-egy nő juttattta rend­őrkézre, ezért az igazi nagystí­lű vagányok csak a futó kalan­dokat kedvelték. A Sétaffy-cso­port szerencséje éppen az volt, hogy a banda feje túlságosan „szerelmes" természetű volt, és minden városban volt egy nőismerőse, ahol néhány napig puha karokban pihenhette ki a szakma fáradalmait. Pozsony­ban például a Heyduk utcában egy fiatal háztartási alkalma-, zott volt az ideálja. A nyomozók tudták, hogy a banda őrizetben levő tagjai csak „kis halak", a vezér, a banda főnöke még szabadon van. De a kis halak nem be­széltek, a vezér — az ujjlenyo­matok szerint T. József tizen­ötször büntetett előéletű, min­denre elszánt rabló — pedig nyomtalanul eltűnt. A rendőrség tehetetlen volt, de T. József — szerencsére — megfeledkezett a régi szabály­ról, hogy a nő veszélyt jelent, és közölte pozsonyi kedvesével, hogy szomszédjukat agyonüti és kirabolja, aztán feleségül veszi a lányt és új életet kezd. Az egyszerű parasztlány megrémült. Udvarlója előéletét nem Ismerte, azt hitte, becsü­letes munkásember. T. József vallomása annyira megdöbben­tette, hogy mindent elmondott gazdáinak, akik értesítették a szomszédot a készülő veszede­lemről, és ez természetesen azonnal a rendőrséghez fordult. Élve nem fognak el Paradox tétel, de minden de­tetktlv tudja, hogy vannak „jó­indulatú" és vannak „rosszin­dulatú" vagányok. A jóindulatú soha nem hord fegyvert, soha nem támad a hatósági köze­gekre, a sittet a foglalkozásá­val együttjáró veszélynek te­kinti, csakúgy, mint a bányász a bányaomlást, vagy a robba­nást. A rosszindulatú betörőt csak egy hajszál választja el az alvilág különálló, és még az alvilág lakói által ls megvetett és rettegett csoportjától — a gyilkosoktól. T. József a rossz­indulatúak közé tartozott. Zse­bében csőre töltött pisztolyt hordott, és úton-útfélen hangoz­tatta, hogy nem kerül rendőr­kézre, hanem végez magával, de előbb néhány „hekust" a másvilágra küld. Életének na­gyobb részét börtönben töltöt­te, ahol erőszakos, durva ma­gatartásáért kénytelenek vol­tak ételmegvonással, magán­zárkával büntetni. A nélkülözé­sek, a szertelen életmód követ­keztében tüdőbajt kapott. A „minden mindegy" típushoz tartozott, ez a bűnözök min­denre elszánt, leggonoszabb, legkegyetlenebb típusa. Pisztoly a holdfényben Holdfényes éjszaka volt, amikor az egyik pozsonyi bér­ház első emeletén Sétaffy fel­ügyelő óvatosan megközelítette T. Józsefet. — A törvény nevébenl Az üldözött azonban pisztolyt rántott és a detektívekre sze­gezte. A nyomozók tudták: egyetlen mozdulat és a fegyver elsül, a golyó átüti valamelyi­kük testét. Az emberek úgy áll­tak mint a szobrok. Középen a pisztolyt szorongató férfi, kissé távolabb tőle félkörben a detektívek. És a megmerevedett képet beezüstözte a nyári hold fénye. Aztán hirtelen dobbanás hal­latszott: Sétaffy felügyelő ug­rott előre, és a kezében levő gumibot lecsapott. T. József el­vágódott, a fegyver csörömpöl­ve hullott a folyosó kövére. Kattant a bilincs, és a betörő király támolyogva Indult — a börtön felé. A rablóbanda tagjait 35 betö­résért vonták felelősségre, de a vádlottak padján nem voltak egyedül, melléjük került a 13 orgazda ls, akik felvásárolták és értkesltették a zsákmányt. Ezzel a fejezettel végződik Sétaffy felügyelő naplója. Feljegyezte: P. Gy. Mivel olvasóink közül többen nem kapták meg a VASARNAPI OJ SZÚ t, a múlt héten megismételtük az első forduló kérdéseit, ezen a héten pedig is­mét közöljük a második forduló kérdéseit, természetesen a 2. számú verseny­szelvénnyel együtt. Az első, a második és a harmadik forduló kérdéseire adott válaszok beküldési határideje 1969. április 4. A helyes válaszokat csak a ver­seny befejezése után közöljük. A megfejtéseket az Új Szóban találják meg. A MÁSODIK FORDULÓ KÉRDÉSEI: 1. Az Apoilo 9. űrhajó utasai a 10 napos űr­utazás negyedik napján hány órát alhattak? 2. A FLÓRA OLOMOUC 69-re eddig hány ker­tészet, s köztük hány külföldi cég jelentette be rész­vételét, és hány látogatóra számít a rendezőség? 3. Mi az a Faberolle, Bresse és Marans-cou­cou? A NEGYEDIK FORDULÓ KÉRDÉSEI: 1. Csehszlovákia sörivói évente és személyen­ként hány liter sört fogyasztanak? 2. Mit tudnak ANGUILLARŐL és mi történt ott? 3. A losonci járás dolgozóinak hány százaléka mezőgazdasági és hány százaléka ipari dolgozó? A negyedik forduló kérdéseire adott válaszokat 1969. április 7-ig kell postára adni. Xx X M X X- X * X * Ä ffei) <­x u> \sfmf// XT) * x x x x. x. x x X v ' x H P O? * ŕ? x 7 x x x x^x X jtx.x x : „ az 0 i • c (ti Q>' § Ž x x x x x x x x x x x ARANYMONDÁSOK VÍZSZINTES: 1. EIsö mondá­sunk, folytatva a függőleges 21. sorban. 15. Mezőgazdasági gép­márka. 16. Megtölt. 17. Város Svájcban — névelővel. 18. Spa­nyol női név. 20. A Skandináv Légiforgalmi Társaság neve. 22. Ismert kávéház Budapesten. 23. Angol szeszes Ital. 24. Idegen férfinév. 26. Kanalaz. 28. O. E. M. 29. Astatlne vegyjele. 30. Nem Igaz. 31. Ott, ahol a meg­áll, régi magyar sláger dal. 33. László Viktor. 34. Lámpabél. 36. Tudor betfll felcserélve. 37. Ké­test 39. Talán röv. 40. Nemzetközi műnyelv. 42. jég Ausztriában. 43. Kettős betű. 44. Nem egészen iá­zik. 46. Évszak. 47. Nem németül. 48. Limonáde ..., régebbi cseh film címe. 49. Hangszer. 50. Szerb népi tánc. 52 Immánuel, nagy német filozófus. 53. Folyó Romániában. 54. Kevert akt. 56. Trombitahang. 58. N. K. N. 59. Állóvíz. 60. Mezőgazdasági mun­kás. 61. Textil munkás. 63. Ady Endre blogramja. 64. Hármas ta­lálat a lottóban. 66. Tévesen jegy­zett. 67. Spanyol névelő. 69. R. A. I. 70. Hajó sérülés. 72. Kezek közepe. 73. Ékezettel: személyem. 74. összeadást jelentő szócska. 76. Több mint langyos. 78. Halas­tóban vanl 79. Olasz pénzegység. 80. Római őt és négy. 81. Düle­dező épület. 83. Fundamentum. 84. Korszak. 85. Betű kiejtve. 86. Francia művészet. 88. Mutatőszó. 90. E. D. L. 91. Mátka. 92. A munka, és az energia egysége. 93. Ék! 95. Rajt — angolul. 97. Csur­gó. 99. Keresztül. 100. Francia né­velő. FÜGGŐLEGES: 1. Második mon­dásunk, folytatva a függőleges 19. sorban. 2. Tetőpont. 3. Keve­sebben mint hatan. 4. N. O. Z. 5. Zrl eleje. 6. A múlt idő jele. 7. Vadászállás. 8. Lendület. 9. Vá­ros Jugoszláviában. 10. Latin kö­tőszó. 11. Helyrag. 12. Kutyája. 13. San város Észak-Olaszor­szágban. 14. A magyar operazene kiváló mestere. 24. Déligyümölcs. 25. Fenyőfaj. 26. Kínai név. 27. Hí­res francia szobrász. 30. Fél tucat. 32. Nemzetközi segélykérő Jel. 35. Juttat. 38. Magánszám. 40. Lite­rátus. 41. Szlovák személyes név­más. 43. Finom húsféleség. 45. Jelt ad. 48 Amos Komenský. 51. Görög betű. 54. Nem erre-e? 55. Kl Szlovákiában. 56. Vissza: nem azt. 57. Értesítő. 60. Levegő görögül. 62. Skandináv váltópénz. 65. December 21-től, március 21-lg tart. 68. Lemásol. 70. Bolgár pénz­egység. 71. Gyümölcsös. 73. Eláru­sít. 75. Idegen fok. 76. Római ezeregy. 77. Menj angolul. 78. Kocka latinul. 80. Erődítmények. 82. Mozdulatlan. 85. Becézett női név. 87. Zokog. 89. Szeg betűi fel­cserélve. 92. Energia. 94. Mással­hangzó kiejtve. 95. Kettős betű. 96. Személyes névmás. 97. ö — németül. 98. Zola egyik típusú betűi. 99. Nem valódi. Beküldendő a vízszintes 1, és a függőleges 21, valamint a füg­gőleges 1, és 19. számú sorok megfejtése. A Vasárnapi Oj Sző múltheti keresztrejtvényének megfejté­sét és a nyertesek névsorát la­punk következő számában kö­zöljük. MÜLT HETI FEJTÖRŐNK MEGFEJTÉSEI: MÜLT ES JELEN: Alié volt a legnagyobb, utána Erviné következett, végül Jós­káé. Ha ugyanis feltételez­nénk, hogy nem Jóskáé volt a legkisebb, ellentmondásba ke­verednénk, mlve( akkor Allé lett volna a legkisebb, tehát nem Erviné, ez esetben azon­ban Allénak a legnagyobbnak kellett volna lennie, de Ali nem lehetett egyszerre a leg­kisebb és legnagyobb. Fel kell tehát tételeznünk, hogy Jóska csapata volt a legkisebb. Eb­ből következik, hogy Allé volt a legnagyobb, hiszen nem Er­viné volt a legkisebb. Ervin csapata tehát a második leg­nagyobb volt. SZERET, NEM SZERET . .. A szirmok száma 28. Ugyanis 20 és 30 között az „igen" az első Játékban a 22, és a 28. sziromra esett. A második Já­tékban a „ki tudja" a 24. és a 26. sziromra Jutott. A két vá­lasz csak a 28. sziromnál esett egybe.

Next

/
Oldalképek
Tartalom