Új Szó, 1969. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1969-03-30 / 13. szám, Vasárnapi Új Szó

ä m idézése Utószó a Korparancshoz* A

Korporoncs először harmincöt évvel ezelőtt jelent fneg mint Az Ot Könyvtára elnevezésű kiadói kísérlet második kiadványa. (A rövid életű vállalkozás első tette a Prágában tanuló romániai író. Szilágyi András Az idő katonái című regényének megjelentetése volt.) A csehszlovákiai magyar sajtóból ekkor már rég közismert Fábry Zoltánnak a Korparancs volt az első könyve, s a szenzáció erejével hatott, címe szinte szállóigévé vált a baloldali értelmiség és munkásság körében. Igaz, Írójának nemcsak tisztelői voltak, hanem olyanok is, akik féltek kíméletlenül ostorzó, más írók érzékenységére keveset tekintő kritikáitól. Ekkor tapadt a nevéhez a „Szlovenszkó réme" és a „stószi remete" elnevezés, s Szalatnai Rezső a Korparancsot ismertetve ezt írja róla a Magyar Figyelőben: „Valóban: Fábry Zoltán, a kritikus hangos szavú volt És kritikai mitológiát termelt ki magának kurta-furcsa új szavakat es soká szent homályban tartott hivatkozásokat az Abszolútra, a fő textusra, amit be kell tartani. Sosem ismerte el az esztétikai mérték szokásos uralmát az irodalomban, mindig többé-kevésbé ellentétben volt a l'art pour l'art-tal, az írásmű emberi tartalmára és társadalmi elhivatására fordítva gondot és figyelmet. Mindig tagadó volt, s a tagadás nagy hévömlésében érdekes és sajátos. Igy természetesen nemcsak hamar hírt keltett maga körül, ami a tagadással néha sokkal könnyebben megy, mint az alkotással, hírt, fontosságot, sőt szenzációt is (egy pozsonyi napilapban megjelent cikke nevezetes sajtópört vert fel), de fájdalom sorompókat is csinált magának." (1934. 3-4. sz. 165.) Ha van a csehszlovákiai magyar irodalomnak klasszikus értékű alkotása, akkor a Korparancs kétségkívül ezek egyike. Fábry első könyve irodalomtörténeti jelentőségű, mert — hasonlóan más gondolkodókhoz és publicistákhoz - későbbi írásaiban néha átértékeli, újrafogalmazza vagy ismétli az itt megfogalmazott gondolatokat. A cikkek sorrendjét követve kibontakozik az olvasó előtt az író művészi és eszmei fejlődése az aktivista „Emberirodalom"-tól a szocialista realizmusnak kissé dogmatikus változatát tükröző „írástudók árulása" című írásáig. S ma már szakemberek és olvasók szinte egy emberként elismerik, hogy a Fábry-életmű a szlovákiai irodalom legfontosabb fejezete. Kulcsfontosságú ez a könyv Fábry stílusának, sajátságos expresszionista kifejezéseinek megértéséhez is. Aktivista, expresszionista írói korszakára célozva némi neofita túlzással mondja az előszóban: „A Korparancs - mely tíz év szétszórtan megjelent cikktömkelegéből húszat gyűjt egybe - a korsíkon példázza egy ember fejlődését, vátlozósát, az embertestvériség dadogó felgyúlt pátosszólamaitól a valóság vállalás, a valóság változtatás pozitívumáig: az osztályharcig. A Kortárs útját az emberirodalom suta zavaros manifesztációjótól (mely épp ezért ma már nehéz olvasmány és aki nem bírja, lapozzon tovább) — a kommunizmusig, humanizmus korszerű summájáig. A Korparancsból akkor aktív humanizmusa, az embererkölcs mai parancsa: a szociális felelősség és állásfoglalás beszél egyre józanabb, egyre érthetőbb hangon." Az emberirodalom - ahogy ez a kötet első írásából kitűnik — az irodalom humánus, szociális, antimilitarista változatát képvi* A Madách Könyvkiadónál rövidesen megjelenő Fábry kötet utószava. seltej tipikusan avantgardista, progresszív programot hirdetett, Fábry szokatlan szóösszetételei és szóképei elsősorban az expreszszionista költők verseire emlékeztetnek, olyannyira, hogy Földes Sándor költeményeit idézgetve szinte egybeolvadnak sorai a versrészletekkeL „Ma már tudjuk a szenvedés ajándékát az egyforma szenvedés hangos mentősikolyát, mindenki egyforma szavát, emberélet, nehéz avató jegyét; Testvér.* (Fábry) „keressük az egyszerű tiszta szót, mit gyermekünknek mondjuk, ó néma apákl de szép lenne a föld, ha egyszer ki tudnánk beszélni magunkat testvéremi" (Földes Sándor)... „Én vagyok a szem. A te szemedI Én vagyok a hang. A te hangod. Szem vagyok. Hang vagyok, ÉS vakon tapogatózó szemek nyílnak és látnak: — Te vagy a Szem: látunk. És süket fülek pattannak és néma szájak szólnak: - Te vagy a Hang: hallunk." (Fábry) Az olvasók egy része bizonyára szokatlannak, nehezen érthetőnek találja Fábry stílusát, expreszszionista kifejezéseit. A köznyelvtől eltérő kifejezéseinek többsége szóösszevonás (stílusa ezért tömörebb a köznyelvnél) vagy szókép: nagyrészt metafora. Lássunk néhány példát: „kápiárverte emberbarom" - baromként vert ember (találó kifejezés a világháborúban szenvedő tatár katonára); „önsíróssal" - önmagát siratva (szokatlanabb összetéSpc mm mm w „ - ms •% - '< Z í

4- > - ~ « H t-HK t: "Zffi&í"" PARANCSilllllllí ftlllllllllliliifl A Korparancs rég! kiadása tel); „szinténember" - testvér, szintén ember (alkalmi szóösszetétel); „tükörnézéssel" - tükörben nézéssel, a nézés tükröztetéséve (a szövegben: Narciszszosz folyton a víz tükrében nézi magát); „énpusztulón" - önmagát pusztítón; „emberlátás, emberébresztés" — embert látás, embert ébresztés (tárgyas szóösszetételek); „életvetítő művészet" — az életet tükröztető (kifejező) művészet; életborrá, akaratenergiává" — az élet borává, az akarat energiájává; „könnyelműségadóját" — könnyelműségének adóját; „állatkegyetlenséggel és állatörömmer — állati kegyetlenséggel és állati őrömmel; „pózköpenye" - a pózolás köpenye; „földoduk" — földalatti odúk (fedezékek); „örömember" — örülő ember (a „szenvedésember" ellentéte); „a dadogás könnyes szavai imádságos sikolyba görcsösödnek" a dadogás, könnyezés szavai imádságos görcsös sikollyá válnak (nem egészen pontos fordítás, mert az expresszionista kifejezéseket gyakran csak körülírni lehet); „kiszáműznek magukból" - kiűznek magukból és száműznek; „a semmireébredés öklös fájdalma" — a semmire való ráébredésnek kezet ökölbe szorító fájdalma. (Valamennyi példánk az Emberirodalom című esszéből való.) Fábry sajátos stílusát természetesen csak szövegen belül, összefüggéseiben lehet megérteni, mert kiszakítva pl. az örömember (az örömlány analógiájára) mást is jelenthetne. A kötet első esszéi inkább a lírai vershez állnak közel, a későbbiek pedig a politikai publicisztikához. A világirodalomhoz, a szocialista realizmushoz közeledő Fábry-esszékben már kevesebb a költői szókép, stílusa a köznyelvhez hasonlít, ami bizonyára kapcsolatban van a közérthetőséget, a vavalósághoz való közeledést hirdető tartalommal. Mindez a stílusban bizonyos egyeszerűsödést, a tartalomban pedig sematizmust is eredményez. Külön tanulmányt lehetne írni Fábrynak Kassákkal és régebbi avantgardista írótársaival folytatott vitáiról. Amint már másutt is elmondtuk, Fábry Földes Sándorral együtt a forraddalmi avantgardistáktól nőtt ki, a harmicas évek elején azonban szembe fordult az avantgardizmussal, és a szocialista realizmus hívévé vált. A harmincas évek második felétől kezdve azonban bizonyos szintetizálódó és a szocialista realizmus hibáit is meglátó szemlélet érvényesül esszéiben. E kötet számos írásában találkozunk az aktivizmus bírálatával, sőt megbélyegzésével is. Fábry ekkor úgy vélte, hogy eszmei szempontból meghaladta az aktivizmust, a megalkuvást, menekülést látott benne. Mindez abból fakad, hogy az esztétikai szempontot ekkor alárendelte a politikainak, s politikai aktualitások érvényesítéséért gyakran egyoldalúan és túl szigorúan ítélt meg egyes maradandó irodalmi alkotásokat (pl. Kassák, Móricz Zsigmond, Kodolányi János műveit). Az aktivizmust bíráló esszékben azonban sok igazság is van, amint Fábry a Sebezhetetlen menekülés újraközlése előtt megállapította: „Ha most, annyi év után mégis leteszem a születésnapi asztalra, azért teszem, mert sok avult rögzítése ellenére is van benne valami, ami a kassáki költészet eredendő lényegét érinti és megőrzi, és így — ha sután és furcsán is — ma az évek történeti hitével igazolhatja és köszönheti ä nyolcvanéves Kassákot." (Irodalmi Szemle 1967, 234.) Talán egyetlen olyan esszéje sincs a Korparancsnak, amelyben ne találnánk vitatható vagy téves állítást is, de ez nem változtat azon a véleményünkön hogy irodalmunknak így is klasszikus alkotása, mert érdekei a problémáik feltárásában, egyéni sajátosságú értékléseiben és Fábry gondolatébresztő meglátásaiban vannak. Az avantgardizmussal való vitáját pedig csak jelentősebb időtávlatból tudja majd helyesen értékelni az irodalomtörténet. Mert a történelem egyszer minden jelentős alkotónak igazságot szolgáltat, s akkor eldől, miben volt igaza Kassák Lajosnak, s miben Fábry Zoltánnak. Ma már szinte köztudomású, hogy Fábry eszmei és esztétikai nézeteinek fejlődése erkölcsi indíttatású volt. A „stószi remete" mindig klikkek és egyéni érdekek fölé emelkedve ítélt emberekről és művekről. Még Hitler hatalomra jutása előtt, a magyar írók és politikusok nagy többségét jóval megelőzve felismerte a német fasizmusnak az egész emberiséget fenyegető veszélyét, újabb világháborúba vezető agresszivitását, ezért erkölcsi igazságérzetének tudatában szór átkot mindenkire, aki nem akarja meghallani a vox humanát, a kor parancsát. CSANDA SÁNDOR Staudt Mihály képes HARMÓNIA KÉT FA SZEPESSÉGI TÁJ