Új Szó, 1969. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1969-03-25 / 71. szám, kedd

Katonaság orzi Karachiban a stratégiai központokat Tűzpárbaj az indiai—pakisztáni határon Kína felkészült az ellenállásra A Szovjetunióban folytatódnak a tiltakozó gyűlések Karachi — A Reuter hétfői Jelentése szerint Karachiban katonaság őrzi a stratégiai központokat, és a főváros üze­meinek nagy többségében áll a munka. Karachi gyárai képvise­lik a pakisztáni ipar 40 száza­lékát. Feltűzött szuronyú gép­pisztolyos katonák állnak őr­séget a pakisztáni rádió, tele­vízió és posta épületei, vala­mint más kulcsfontosságú he­lyek előtt. Ajub Khan tízéves rendszere egyre növekvő zűrzavar elé néz. Kelet- és Nyugat-Pakisztánban, az egymástól mintegy 2000 ki­lométerre fekvő két országrész­ben egyaránt növeksztk a halá­los aldozatok száma és az anya­gi károk mérete. A nemzet éle­tét csaknem megbénították a néhány m^m h i S. WALCZAK lengyel igazság­ügyminiszter hattagú küldött­ség élén Moszkvába utazott, hogy részt vegyen a hitlerista háborús bűntettek elévülhetet­lenségének ügyével foglalkozó nemzetközi értekezleten. A GÖRÖG diktatúra és az azt támogató amerikai Imperializ­mus elleni tüntetéssel zárult Montrealban a Görögország függetlenségének 143. évfordu­lója alkalmából rendezett ün­nepség. A rendőrség 11 sze­mélyt őrizetbe vett. JAPÁN állt 1968-ban a keres­kedelmi hajókat építő orszá­gok között az első helyen vi­lágviszonylatban, az ENSZ sta­tisztikai adatai szerint. Sor­rendben utána az NSZK és Svédország következik. AZ „AL AHRAM" című kai­ról lap közölte, hogy áprilisban az Egyesült Arab Köztársaság kormányküldöttsége Washing­tonba utazik, ahol 25 milllő dollár összegű kölcsönegyez­ményt köt. ANGOLA északi részén egy mérföld hosszú aranytelérre bukkantak. A szakértők szerint a lelet a világ legnagyobb aranyérc-előfordulása, nagyobb mint a dél-afrikai aranybányák. A NORVÉG Kommunista Párt konferenciája vasárnap befejez­te munkáját. Megvitatták a párt választás előtti politikáját és megvizsgálták a nemzetközi kommunista- és munkásmozga­lom helyzetét. BRÜSSZELBEN hétfőn „euro­afrikal diplomáciai hét" vette kezdetét. A tárgyalások közép­pontjában az afrikai államok és a Közös Piac viszonya áll. A. SELJEPIN vezetésével szovjet szakszervezeti küldött­ség érkezett Varsóba. HERBERT WEHNER nyugat­német miniszter, a Szociálde­mokrata Párt elnökhelyettese egyik legutóbbi rádióinterjújá­ban kijelentette, hogy a közel­jövőben sor kerülhet gazdasági tárgyalásokra Bonn és Moszkva között. COSTA DE SILVA brazil el­nök rendeletett írt alá, mely szerint szabadságvesztésre ítél­hetők azok az újságírók akik „hamis, tendenciózus, sőt a va­lóságnak megfelelő híreket tesznek közzé amelyek a hiva­talokkal szembeállítják a köz­véleményt". CEAUSESCU, a Román Állam­tanács elnöke ez év őszén Fran­ciaországba látogat. KASZAVUBU volt kongói el­nök hétfőn reggel hosszú be­tegség után elhunyt. Kaszavu­bu Lumumbával együtt harcolt Kongó függetlenségéért. ADOLF VON THADEN, a nyu­gatnémet neonáci prát (NPD) elnöke szombaton kongresszusi beszédében kijelentette, hogy nem kell tartani a párt betil­tásától, amellyel Benda belügy­miniszter fenyegetőzik. NYUGAT-NÉMETORSZÁG Szo­ciáldemokrata Pártja megkezd­te választási kampányát. A szo­ciáldemokraták választási kam­pányukban főként a nyugatné­met külpolitika sikereire hi­vatkoznak majd, amelyeket az ország Brandt pártelnök veze­tésével ért el. A KÖZÖS PIAC egyik bizott­sága javasolja, hogy a gazda­sági közösség minisztertanácsa folytasson tárgyalásokat Argen­tínával hús- és egyéb árubeho­zatal előnyösebbé tételéről. sztrájkok, a tüntetések és az erőszak megnyilvánulásai. A dühödt tömeg sok helyen meglincselte a „korrupt eleme­ket, a „bajcslnálőkat", általá­ban Ajub Khan kormányzó pártjának, a Muzulmán Ligának a helyi vezetőit. A rendőrség tehetetlen a tömeggel szemben. A kormány katonaság kiküldé­sét fontolgatja. Kelet-Pakisztán új kormány­zója, Huda, az Ismert közgaz­dász a diákok és politikusok közös .pékebizottságai" révén kívánja helyreállítani a rendet. Juszuf Harun, Nyugat-Pakisztán új kormányzója vasárnapi sajtó­értekezletén a sztrájkokat a po­litikai vezetők általa „felelőt­lennek" minősített beszédei­vel magyarázta és azt hangoz­tatta, hogy 48 órán belül re­formokat fog befelenteni. Ha ez nem elegendő a rend hely­reállítására, a hadsereg segít­ségét fogja kérni. Lahore vá­rosában összecsapásra került sor a szembenálló politikai cso­portok között: tizenkét sze­mély megsebesült. Calcutta — Az indiai Malda területén tegnap tárgyalások kezdődtek a két állam bizton­sági határalakulatainak pa­rancsnokai között a szombati és vasárnapi Incidensekről, amelyekre az Indiai—pakisztáni fegyverszüneti vonalon került sor. Az indiai hatóságok sze­rint az Incidenst kelet-pakisz­tánl egységek Idézték elő, és Indiai részről több súlyos sebe­sülés történt. Az Indiai kormány szóvivője bejelentette, hogy tegnap ismét lövöldözésre került sor indiai és kelet-pakisztáni egységek között. Három indiai katona megsebesült. (CSTK—MTI) N. Ceausescu Törökországba érkezett Bukarest — Ntcolae Ceauses­cu, a Román Államtanács elnö­ke hétfőn délelőtt Ankarába érkezett. A román államférfit és kíséretét Cevdet Sunay el­nök és Demlrel miniszterelnök fogadta. Ceausescu, aki hatna­pos hivatalos látogatásra érke­zett Törökországba, az üdvözlő beszédekre válaszolva kijelen­tette, hogy útjának célja a két ország közötti baráti kapcsola­tok és együttműködés elmélyí­tése. Ceausescu továbbá szólt arról ls, hogy tanácskozásai során kifejti Sunay elnöknek nézetét a balkánt államok együttműködésére vonatkozóan, amelynek oda kellene fejlődnie, hogy a világ e térségéből von­ják ki az Idegen haderőket és számolják fel a katonai támasz­pontokat. (ČSTK) KOMMENTÁRUNK A z indonéziai „Orde baru", az „Ojrend", amely 1965 októ­berében a kommunisták elleni könyörtelen irtóhádjárattal tört utat magának, mindmáig az antikommunizmust tartja alap­vető politikai irányvonalának. Tovább folyik az a megsemmi­sítő hadjárat, amelyet az indo­néz tábornokok a hatalomátvé­tel után indítottak az Indonéz Kommunista Párt és az ország nemzeti demokratikus erői el­len, s amelynek óvatos becslé­sek szerint eddig 300 000 em­berélet esett áldozatul. Miután nemrég a haladó emberiség til­takozása ellenére kivégezték Nfonót és Sudismant, az Indo­néz Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagjait, a kato­nai vésztörvényszékek Sulave­siben, Közép-Jáván és az or­szág más részeiben „kommunis­ta tevékenység" vádjával újabb és újabb személyeket Ítéltek halálra vagy hosszú börtönre. A jelentések szerint Indonéziá­ban jelenleg mintegy 150 ezer politikai fogoly van. A börtönök túlzsúfoltsága mi­att az Indonéz kormány most távoli, kisebb szigeteken kon­centrációs táborokat létesít. Amint az Indonéstan Observer című lap rámutat, az első 15 ezer politikai foglyot családos­tul a szigorúan őrzött és elkü­lönített Molukka-sztgetekre in­ternálfák. A fokozott antikommunista A Népszabadság cikke a világértekezlet előkészületeiről Budapest — Az MSZMP köz­ponti lapja tegnap szerkesztő­ségi cikkben foglalkozik a kom­munista és munkáspártok nem­zetközi tanácskozását előkészí­tő bizottság ülése után kiadott közleménnyel. A lap rámutat, hogy a több mint egy évvel ezelőtt Budapesten megkezdett megfeszített munka fontos állo­máshoz érkezett. A testvérpár­tok nemzetközi tanácskozása közös okmányának előkészíté­sében eljutottak ahhoz a pont­hoz, amikor az előkészítő bi­zottság beható vita után maga ls állást foglalhatott. A mosta­ni ülésszak újból igazolta, hogy a fő dokumentumtervezet, akárcsak az egész nemzetközi tanácskozás előkészítése, vala­mennyi résztvevő testvérpárt önállóságának és egyenjogúsá­gának következetes tiszteletben tartása alapján folyik, és szé­les körű kollektív erőfeszíté­seknek az eredménye — han­goztaatja a Népszabadság. A továbbiakban a cikk meg­említi, hogy a kommunista mozgalom egységének útjában még vannak nehézségek, ame­lyek nem becsülhetők le. A testvérpártok túlnyomó többsé­génél azonban erősödik az az eltökéltség, hogy tovább foly­tassák terúlmes és állhatatos erőfeszítéseiket, soraikat szi­lárd elvi alapokon és interna­cionalista szellemben zárják szorosabbra. Btafrában javul a helyzet London — A ,J)aily Tele­graph" clmü brit lap különtu­dósítója arról számol be, hogy tavaly flsz óta, amikor a nigé­riai szövetséges csapatok elfog­lalták Aba és Owerri városokat, Biafrában javult a gazdasági és katonai helyzet. Csapatai 2000 négyzetmérföldet vissza­foglaltak. Javult a lakosság élelmiszerellátása ls, bár az éhínség még nem szűnt meg teljesen. Az említett két városban kö­rülzárták a nigériai csapatokat. Az utcákon már itt-ott megje­lennek az árusok és a földmű­velők is kimerészkednek a ha­tárba. Bár a biafraiakat látszó­lag kifárasztotta a harc, sem­mi jele sincs annak, hogy meg­törték őket. Biafra fegyverellá­tásában azonban még mindig hiány mutatkozik, és ezért na­gyobb ellentámadásra jelenleg nem lehet számítani. Egy lagosi rádiójelentés sze­rint Nigéria külföldi fegyvervá­sárlásának 20 százalékát Nagy­Britanniában szerzi. A brit saj­tó ugyanis az utóbbi időben bírálta a kormányt Nigériával kapcsolatos politikája miatt. (ČSTK) üldöző hadjáratot a kormányzat többek között azzal indokolja, hogy erre az „Oj rend" erői széthúzásának megakadályozá­sa végett van szükség. A szél­Vészé Ifes irányvonal Indonéziában sőséges jobboldali csoportok ugyanis a befolyásos katonai körökkel szövetkezve még radi­kálisabb politikai irányvonalat: az összes demokratikus erők felszámolását követelik, fgy ke­rült sor 1967 végén az Indonéz Nemzeti Párt (PNI) tagjai el­leni nagyarányú kampányra is. Ezek a szélsőséges jobboldali körök most egyre hangosabban követelik Sukarno volt elnök elitélését. A Bogorban szigorú katonai felügyelet alatt élő Su­karno elleni per szabad teret nyitna a politikai ellenfelek­kel való végleges leszámolásra és a jobboldali irányzat foko­zott előretörésére. Ezzel szemben Suharto tábor­nok és hívei rugalmasabb ál­láspontot foglalnak el. Eddigi koncepciójuk arra irányult, Peking — Kína felkészült, hogy szembe sziUjon az impe­rialisták és a jelenkori revizio­nisták támadásával — jelentet­te kl Szle Fu-csi, a Kínai Nép­köztársaság Államtanácsa elnö­kének helyettese. Szie Fu-csl belügyminiszter, akit a kultu­rális forradalom Idején igen élesen bírálták, a pakisztáni államünnep alkalmából rende­zett vasárnapi fogadáson Pe­kingben kijelentette, hogy a politikai helyzet Kínában je­lenleg „konszolidáltabb, mint bármikor az előtt", és hogy a Kínai Népköztársaság „minden szükséges előkészületet meg­tett az imperialisták és a fe­lenkori revizionisták agresszió­jának visszaverésére". Pekingi megfigyelők szokatlannak tart­ják, hogy Szle Fu-csi ezzel ösz­London — Az Auguilla-ügy, vagyis a karib-tengeri kis ko­rallzátony angol megszállása Nagy-Britanniában is egyre inkább felkorbácsolja a politi­kai kedélyeket. Vasárnap a ké­ső esti órákban több száz fő­nyi tömeg tüntetett Wilson mi­niszterelnök lakása előtt An­gullla megszállása ellen. A rendőrség tlz személyt őrizet­be vett. Wilson miniszterelnök a hírek szerint a brit főváros­ba rendelte a forrongó karibi térség angol közigazgatás alatt álló területeinek több politikai vezetőjét. Távirati jelentések szerint egyre inkább romlik a helyzet a megszállt szigeten. Szomba­ton este felháborodott tömeg lepte el az utcákat, s megaka­dályozta, hogy Anthony Lee, a brit korona helytartója eljus­son hivatalába. Időközben a világszervezet központjában folytatja „diplo­máciai offenzíváját" Webster, Párizs — A l'Humantté című francia kommunista napilap tegnap hosszas elemzést közölt a jelenlegi spanyolországi hely­zetről azzal kapcsolatban, hogy a múlt héten megszüntették a januárban bevezetett szükségál­lapotot. A cikk szerint az or­szág szociális és politikai hely­zete továbbra is éppoly feszült, mint két hónappal ezelőtt. A Franco-kormányt három szem­pont vezette a szükségállapot beszüntetésében: a) nem sike­rült megszüntetni a demokrati­kus mozgalmat, b j széles körű nemzetközt tiltakozás és súlyos diplomáciai következmények miatt, c) a szükségállapot gaz­dasági következményei miatt. hogy ügyes taktikázással elke­rüljék az újabb feszültséget és a politikai „egység" megterem­tésével minél szélesebb rétege­geket — természetesen a kom­munisták kivételével — bevon­janak az „új rend" kiépítésé­be. Ezért leállították a PNI el­leni kampányt, mihelyt a párt vezetősége nyilvánosan magáé­vá tette a Suharto-kormányzat célkitűzéseit. Ezzel magyaráz­ható az is, hogy Suharto mind­eddig nem foglalt határozottan állást Sukarno elítélése mel­lett. Indonézia belpolitikai zilált­ságát fokozza a gazdasági ká­osz is. Az árak az utóbbi két év alatt négyszeresére emelkedtek, sőt a rizs, Indonézia lakossá­gának fő tápláléka hatszorta lett drágább. A hazai ipar hanyatlása fel­tartóztathatatlan, egymás után zárják be a gyárakat. Miután eltörölték a Sukarno idejében végrehajtott államosítást, a Su­harto-kormányzat külföldi be­ruházási törvénnyel védelmezi a monopóliumokat az államosí­tástól és a legmesszebb menő könnyítésekkel támogatja a külföldi beruházásokat. E poli­tika következtében csupán az utóbbi két év alatt 84 külföldi monopólium, elsősorban ame­rikai, japán, holland és nyugat­német konszernek nyertek be­ruházási jogot Indonéziában. A külföldi konszernek első­szefüggésben nem nevezett meg egy államot sem. A kínai miniszterelnök-he­lyettes nagyra becsülte Kína és Pakisztán jelenlegi kapcsola­tait és értékelte Ajub Khan el­nök „pozitív szerepét" e kap­csolatok fejlesztésében. A TASZSZ jelentése szerint számos szovjet városban foly­tatódnak a tiltakozó gyűlések a Damanszkij-sziget körzetében elkövetett maoista provokációk ellen. Számos katona jelentke­zett távól-keleti szolgálatra. Iman városában, amely a leg­közelebb fekszik Damanszkij­szlgetéhez, a moszkvai Pravda tudósítója szerint rendesen fo­lyik az élet. A munkások azt mondják, hogy szükség esetén a határőrök soraiba lépnek. az egyszál csónakon számki­vetésbe kényszerltett anguillai elnökjelölt. Webster minden­áron kl akarja eszközölni, hogy az ENSZ folytassa az angol megszállás ügyének kivizsgálá­sát, s főként arra törekszik, hogy eltávolítássá hazájából az angol kormány megbízottját. Tervek szerint találkozni fog U Thant ENSZ-főtitkárral és lord Caradon angol ENSZ-fő­megbízottal ls. Stewart brit külügyminiszter vasárnap esti televíziós beszé­dében utalt arra, hogy a kor­mány nem szándékszik vissza­hívni Lee helytartót Anguillá­ról, s feltételezi, hogy az még évekig a szigeten marad. A brit külügyminisztérium tovább­ra ls ragaszkodik ahhoz a né­zetéhez, hogy a szigetet néhány felelőtlen személy kerítette ha­talmába, s fegyveres erővel kényszerítette rá akaratát a lakosság többségére. Veszélybe került ugyanis az Idegenforgalomból tervezett be­vétel. A lap ezután részletesen Is­merteti azokat a káros jelensé­geket, amelyeket a Franco­diktatúra kétségbeesett intéz­kedései közvetve vagy közvet­len váltottak ki. Végül megál­lapítja, hogy a spanyol dolgo­zók a diktatúra elleni harc újabb módszereit keresik, ame­lyek végül is győzelemhez ve­zetnek. (ČSTK) MARC DRUMAUX, a Belga Kommunista Párt elnöke hétfőn Moszkvába érkezett. A repülő­téren M. Szuszlov, az SZKP KB titkára fogadta. sorban az ország természeti kincseit aknázzák ki: a kőolaj-, nikkel-, réz- és cinforrásokat. Ezek az olcső nyersanyagforrá­sok óriási stratégiai fontossá­guk miatt elsősorban az ame­rikai konszerneket csábítják. „A külföldi tőke — Irta a Nusantara Bahari című, időköz­ben betiltott indonéz lap —* nemcsak természeti kincseink­től foszt meg bennünket, ha­nem országunkban katonai tá­maszpontok létesítésére is tö­rekszik." Nagy feltűnést keltett ezzel kapcsolatban az El Ba­har-nak, az indonéz hadsereg lapjának a cikke, amely szerint az Egyesült Államok három tengerészeti támaszpontot szán­dékozik létesíteni Indonéziá­ban, mégpedig az észak szumat­rai Sabangban, az észak-sula­vesi Bitungban és Közép-Jáván. Suharto, tekintettel a belpo­litikai ellentétekre, eddig óva­kodott hivatalosan elkötelezni magát az amerikai katonai szö­vetség mellett. A napokban új­bél kijelentette, hogy Indonézia nem lép semmilyen katonai tömb kötelékébe, 1971 után sem, amikoris a brit egységeket ki­vonják Singapore-ből és Malay­siából. A jobboldali szélsőséges irányzat törekvései azonban ar­ra utalnak, hogy Indonézia csatlakozása valamilyen „meg­felelő" formában a nyugati ka­tonai szövetségi rendszerhez — nincs kizárva. P. {• Csak látszólagos enyhülés Nagy-Britannia nem változtatja meg Anguilláról hozott határozatát

Next

/
Oldalképek
Tartalom