Új Szó, 1969. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1969-03-16 / 11. szám, Vasárnapi Új Szó

CSELÉNYI LÁSZLÓ PÁRIZSI LEVELE Filmekről, filmművészekről, művészeti irányzatokról Jozef Króner ai Üzlet o korzón című Oscar-díjas csehszlovák film főszerepében. Ami pedig a filmeket illeti: Épp az Űj Szó egyik vasárnapi számában olvastam párizsi kollégám kritikáját a rengeteg rossz filmről. Nos, az igaz, hogy rengeteg a rossz film Párizsban is, sőt, több mint másutt, lévén Párizsban sokkal több a mozi, mint bárhol a világon. De ne legyünk igazságtalanok: lássuk az érem másik oldalát is: sehol annyi jó filmet nem játszanak egyugyanazon Időben, mint Párizsban. Ezt bizonyítani nem lenne nehéz: elő kell csak venni valamelyik hetilap filmműsorát, s bárki megbizonyosodhat, hogy až éremnek ez az oldala is igaz. Válasszuk ehelyett — ha csak nagy vázlatokban is — azt, hogy elmondjam: itt-tartózkodásom [beleértve két előbbi séjour-omat is) alatt, mi mindent láttam a filmek világából Párizsban? Meggyőződésem, hogy ebben, mint cseppben a tenger, úgyahogy benne lesz az egész ls. ISMERKEDÉS A KLASSZIKUSOKKAL Kezdjük talán a kezdettel, vagyis a régi filmekkel. Említettem már, hogy a film voltaképpen Párizsban született, s a franciák méltán büszkék erre. Sáfárkodnak is szorgalmasan a régi filmekkel, sokkal inkább, mint bárhol. Két filmmúzeum is van Párizsban, egyik a nevezetes Palais de Chaillot-ban, szemben az Eiffel-toronnyal, a másik a pedagógiai intézetben, a Pantheon mellett. A naponta négy-négy filmet vetítő két cinématheque műsorán, elsősorban a régi művek láthatók, noha gondosan figyelnek arra ls, hogy ne porosodjék be a program, s így gyakran előveszik az izgalmas újabb filmet is, nem szólva a szerzők (rendezők) jelenlétében leforgatott előbemutatókról, vagy az ugyancsak szerzők jelenlétében megtartott hommage-sorozatokról, amelyek keretében a filmművészet legjelentősebb mestereinek életműve kerül egymás után bemutatásra. Mi minden látható hát a műsorban? A Lumiére-filmekkel kezdve, Linder, Sennet, Chaplin groteszkjein, a némafilm (Grifjith, Stroheim, Eizenstetn, Dreyerj remekein át a legfrissebb klasszikusokig voltaképpen minden. Személyes nagy élményeim: az első Lumiére-kísérletek, Grlffith: Türelmetlensége, a némafilm első klasszikus remeke: a Potyomkin páncélos, Ejzenstein 1925-ben gyártott, a világ legjobb 12 filmje közül az első helyre került filmremek Chaplin Aranyláza. S itt láttam, még hatvanhatban Rosselini dokumentum-remekének, a VasAror-nak az ősbemutatóját is, amely már azért is nevezetesebb volt, hogy maga Rosselini vezette be és kommentálta; legutóbb pedig Bergman Persóját, az utóbbi évek filmtermésének egyik legizgalmasabb alkotását. Ezzel tulajdonképpen a múltból visszaszökhetünk a mába. Gondolom, még a filmtörténetet alig Ismerő hazai olvasót Is Inkább érdekli a ma. A FRANCIA ÚJ HULLÁM S ha a mai filmről akarok szólni, akkor nemcsak azért kell megint Párizzsal kezdeni, mert innen írom beszámolómat, hanem elsősorban azért, mert az egyetemes filmtörténethez hasonlóan, a modern film története is itt kezdődött. Nevezetesen a francia új hullámmal, tíz évvel ezelőtt. 1958—59-ben éppen a Szerelmem, HirO' sima, a Négyszáz csapás, a Kifulladásig, a Szeretök, az Unokatestvérek, a P

árizs és a filmek — ez a két fogalom, gondolom, még a kevésbé tájékozottak között is, eléggé közel esik egymáshoz. Mint ahogy így is van. Nemcsak azért, mert az első filmeket a francia LUMIÉRE gyártotta éppen Párizsban; nemcsak azért, mert a francia filmművészet egyike a legjobbaknak a világon; nemcsak azért, mert nincs olyan filmújdonság, ami bemutatása után egy-két héttel (ha nem előtt) meg ne jelenne a párizsi mozik műsorán is; hanem elsősorban azért, mert a párizsi mozi külön világ. Arról ne beszéljünk, hogy hány mozi van Párizsban — azt hiszem, ez megállapíthatatlan. A társadalmi szerep, amit a mozi betölt a franciáknál, az egészen különleges, elsősorban a közép-európaitól gyökeresen különböző valami. A párizsi mozik előadásai permanensek. Vagyis a néző, ha már egyszer befizetett, akkor megy be, amikor akar, s akkor jön ki, amikor akar. Nem mindig szerencsés dolog ez, mert rengeteg mozgolódással jár film közben, ám ad az egésznek bizonyos feszteienséget, otthonosságot. Veszedelmes viszonyok, stb. volt az, amely új vért ömlesztett a fokozatosan elszürkülő hagyományos filmkeretbe. Hogy hatnak ma, tíz esztendő múltán az „új hullámú" filmek? Mit csinálnak ma az új hullám neves rendezői? Az „új hullám" gárdája, mint az minden közös indulás esetében lenni szokott, az évek folyamán differenciálódott, szétszóródott. A minap láttam példának" okáért Chabrol ötvennyolcban készült filmjét, az Unokatestvéreket. Sokat hallottam már erről a filmről, megnézni most sikerült először. Megdöbbentően nagy alkotás, s megdöbbentően hat ma is, tíz év múltán. Az egymás mellett élő két unokafivér, a nőktől elkényeztetett szépfiú, s a félszeg, vidékről felkerült unokaöcs, a kettőjük közé került, a két típus, a szeretés két módja" között őrlődő lány története, a mai, tíz évvel öregebb fiatalság szemében is „izgalmas" mű. Azért mondom ezt, mert ott ültem közöttük, a •D O -C O •3 E _o "3 o -D O m ° c 1-8 <o £ c dl • N mal hatvankilences, annyiszor cinikusnak nevezett Ifjúság (s főként párizsi ifjúság) körében, néztem a filmet, s talán magánál a filmnél is érdekesebb volt a közönség reagálása egy-egy különösen élesen felvetett helyzetre. Ami Igaz, Igaz: Chabrol nem kendőzi el a problémát, s a nézőnek, bármely kor nézőjének, magának is szembe kell vele nézni: lehet-e élni csak cinikusan, egyik napról a másikra, avagy még a ma emberének ls szüksége van kapcsolataiban valami többre, mint a szeretkezés. .. Azért írok erről Ilyen bőven, mert ezzel szeretném példázni az egész mai francia filmművészet helyzetét, problematikáját. S a film szerzőjének, Chabrolnak a sorsa ls megérdemel néhány szót. Az első filmjével oly súlyosat alkotó Chabrol az „új hullámosok" közül elsőnek fordított hátat ideáinak. Tíz év óta csak kommersz filmeket készít, a szó legroszszabb értelmében; legújabb filmje a csapnivalóan rossz Barbarella talán a legjobb bizonyíték erre. S nem egyedüli példa az övé. Ha Malle nálunk is bemutatott, s oly nagy /közönségsikert aratott Bardotfilmjére, a Viva Mariara utalok, akkor talán érzékeltetni tudom azt a mélységet, amelybe e nagyszerűen indult filmesek zuhantak. AKIK NEM TÉRTEK LE A MEGKEZDETT ÚTRÓL Vannak, persze, akik nem adták fel ideáikat. Resnais a Hirosima rendezője például minden újabb filmjével jelentőset alkotott. A Hirosima után készült „Tavaly Marienbadban" című alkotása véleményem szerint a filmművészet egyik legjelentősebb, kifejező-eszközeiben mindenesetre talán máig legtovább merészkedett műve. A Robbe-Grillet „ciné-roman"-ja alapján készült filmet nálunk, sajnos^. mind a mai napig nem mutatták be, így a mi közönségünk aligha tud képet alkotni magának erről a stílusról. Magának Robe-Grillet-nek (aki a Marlenbad után maga rendezte forgatókönyvelt) nálunk is játszott filmjei, a Halhatatlan nő, vagy a nálunk ls forgatott „A férfi, akt hazudik" csak félig-meddig folytatták a Marlenbad problematikáját, hisz RobbeGrillet épp azért önállósította magát, mert nem értett egyet Resnais-vel. S a másik két, immár fogalomnak ls nevezhető rendező: Truffaut és Godard. Truffaut nálunk is játszott filmjei, a Négyszáz csapás, valamint a felejthetetlen „füles és fim" után újabb nagy filmmel lepte meg a közönséget. A francia film 68-as nagydíjával kitüntetett Lopott csókok a Négyszáz csapás gyerekhösének tlz év utáni újabb, ezúttal az Unokatestvérek problematikájához hasonló kalandjait „meséli" el. Ma még aligha állapítható meg, hogy valóban időtálló remekműről van-e szó, vagy csak divatos témáról (ezt maga a francia filmkritika sem tudja megállapítani). Mindenesetre Truffaut tovább állja a sarat, s ha nemis olyan egyértelmű a fejlődése, mint Resnais-é, erőfeszítése tiszteletreméltó. A másik „fenegyerek" Godard. A Godard-eset kezdi lassan túllépni a filmvilág területét, s lassan társadalmi jelenséggé kezd válni. Néhány Filmjét, a Kifulladásig című, az Alphaville-t vagy a Bolond Pierro-t nálunk is játszották, s így a mi közönségünk számára is ismerős az az abszurd filmvilágkép, amit Godard honosított meg e művészetben. Újabb filmjel: a Masculin, feminin, a Made in U. S. A, a Kínai nő gyors tempóban követik egymást, s Godard egyre következetesebben vezeti bennünk végig alapgondolatát az abszurdról, a lázadásról, a forradalomról. A Godard-probléma ma nyitott kérdés, ahogyan a májusi események és következményei is azok. „Majd meglátjuk" mondotta volt állítólag a vak Is. MAGYAR ÉS CSEHSZLOVÁK FILMSIKEREK Túl hosszúra sikerült a franciákról szóló rész, az idegenekről már csak röviden. Bergmanról már szóltam, legutolsó filmjét, a Szégyent még nem játsszák Párizsban. Hírek szerint jeles alkotás, s a megelőző két Bergman-filmmel, a Persóná-val, Farkasok órájával, a filmművészet legújabb csúcsa. Antonioni utolsó filmje a Blow up, (Nagyítás), Polanski és Jancsií, valamint az új cseh filmek azok, amelyek az utolsó két-három év párizsi filmesemgjiyeire rányomták bélyegüket, Antonioniról aligha kell külön szólni, Polanskiról az a kritika általános véleménye, hogy a hatvanas évek legjelentősebb indulása az övé. Jancsó legutolsó filmje egyik kritikájának ez a címe: Bergman és Antonioni között. S ezzel talán érzékeltetni tudom, milyen felsőfokú dicséretekben részesíti a kritika ezt a valóban csak a legnagyobbakkal mérhető művészt, akinek mindhárom filmje J Szegénylegények, Csillagosok, katonák, Csend és kiáltásI állandó programja a párizsi moziknak. Ahogy a cseh filmek is. A cseh film párizsi divatja nem ma kezdődik. Az 1966-os év legjobb külföldi filmjének díját az Egy szöszi szerelmei kapta. A Stúdió Racina hosszú hónapokig tartotta műsorán (ami elég nagy ritkaság) s a másik Formán film, a Fekete Péter sem maradt sokkal alatta a Szöszi sikerének. Azóta a cseh filmek állandóan izgatják a francia közönséget. Az Üzlet a korzón, az Éjszaka gyémántjai, a Százszor szépek (a televízió e heti adásában ls szerepel), Szigorúan ellenőrzött vonatok, legújabban pedig a Vihar a lombikban. Jó érzés a Quartier Latin kellős közepén, annyi nagy filmet látott filmszínházakban hazai szót hallani. De olykor szorongató érzés is. Legutóbb épp a Csillagosok, katonák bemutatója előtt tapasztaltam ezt. Az előadást megelőző rövidfilm ugyanis Csoóri— Sára—Gaál-trió Vízkeresztje volt. Istentől embertől elhagyatott alföldi tanyára látogat (talán elsóízben a történelemben j egy műkedvelő színjátszó csoport. Ottalan utakon vergődik velük az autóbusz, hogy bemutathassa a messzi tanyákról, ugyancsak úttalan utakon összeverődött, csodát-látnl Jött közönségnek Shakespeare Vízkeresztjét. Megdöbbentő élmény Párizs világvárosi forgatagából belépni ebbe a világba, látni a két véglet közötti különbséget. S tudni, hogy ez is, az is Európa.