Új Szó, 1969. február (22. évfolyam, 27-50. szám)
1969-02-02 / 5. szám, Vasárnapi Új Szó
Fábry Zoltán legújabb könyvéről Ha azt kérdeznék tőlem: kicsoda Fábry Zoltán, akkor én a lényeget kitapintani akarő, s keresgélő „keresetlen" szavak helyett a Stószi délelőttöket adnám a kezébe. Rend és harmónia: így kell élnie az embernek. Így kell leltárt készítenie elődökről, példaképekről és kortársakról, az egyént és a nagyvilágot foglalkoztató nagy problémákról. Ezért nem tűnik frázisnak, s Fábry Zoltánra mutatóan nagyképűségnek — ha azt mond• juk: a Stöszl délelőtt ökbea megleljük és megismerjük Fábry Zoltán igazát, amely a század emberének vallomása. Fábry Zoltán régen vallja, le is Irta, szóban el is mondotta, levelek is őrzik ama nyilatkozatát, mely szerint ő minden művében — publicisztikai írásokról lévén szó — önmagát adja. Mégis, ha ezt figyelembe vesszük ls: azt kell mondanunk, hogy a Stöszl délelőttökkel a legszubjektívabb Fábryfrások gyűjteményét veszi kezébe az olvasó. Talán szabadon Játszó gondolatnak tűnik, ha azt írjuk a kötet címe alá: „Fábry Zoltán őszikéi". A kötet önvallomás, sőt önéletrajz (gondoljunk a Stőszt előszó raj. Költőelődök és kortársak, példaképek hatását bemutató könyvről van szó. A Stószi délelőttök jórészt, s szinte önéletrajz, az író által objektivált motívumokkal. Mit tesz az író? Cáfolja a „Stószi remeteség" legendáját (Stószi előszó). De hogyan? Ogy, hogy közben írói-emberi arculata bomlik ki előttünk: a stószi magányban a világra nyit táruló ablakot Fábry Zoltán. Stósz és a világ. Stósz és Európa. Stősz és a humanizmus. Ezek együttesen a valóságot és a vox humanat idézik. A szellem: erkölcs. A valóság: erkölcs. A kettő között a híd: az erkölcsi realizmus. Az író megvétőzhatatlan alapállása és joga. Ezen keresztül nézi a világot. Végeredményben azt mondhatjuk: Fábry Zoltán Ily módon, ilyen emberi és írói prizmán keresztül néz ki stószi házának ablakán — a csöndben; a zúgó, zuhogó kis Bódva patak partján. Ezzel már meg is fogalmaztuk azt, amelynek elsőségét nem tulajdonítjuk magunknak: Stősz — mérték lett. Az emberi és az írói helytállás mértéke. Nézzük csak: Ady, Gorkij, Romáin Rolland, Bartók, József Attila, Gaál Gábor, Kodály, Lysohorsky és így tovább, igy sorjázik a példaképek rendje. Ámde ezek az írók és költők nemcsak névmutatói rendben kapnak helyet. A tematikus elrendezés, a kötet összeállításában — ez az Író vizsgája. Lukács György éppen harminc esztendeje irta meg Ady-tanulmányát, s abban azt, hogy mit is jelentett az ő nemzedékének egy-egy újabb Adykötet: „... a magyar olvasók idősebb nemzedéke, amely még az önálló publikációból ismerte az egyes Ady-verseket, emlékezni fog arra, hogy minden kötet meglepetést hozott. Ismertük az egyes verseket, de összefüggésükben, az Ady teremtette sorrendben, kompozícióban, egymást támogatva és erősítve, egyoldalúságokat és kilengéseket a fővonalba Igazítva, erősebben hatottak, mint különkülön." Valahogyan Így vagyunk Fábry Zoltán köteteivel, s köztük a Stószi délelőttökkel is. A pozsonyi Irodalmi Szemléből, a Nagyvilágból, a Kortársból és még néhány magyarországi folyóiratból jól ismerjük mindazokat az írásokat, amelyek most a kötet szerves részei (az egyetlen kivétel A vádlott megszólal]. Mégis: ahogy itt kapjuk a tematikai csoportosítást — Csokonaitól Adyn át, Kodályig és Balogh Edgárig, mindezt az író sajátos prizmájának törésszögein át látjuk korunk és századunk nagy problémáit. Csak most értjük meg igazán, mit is jelent a kötet — közel kétharmadát kitevő — első nagy fejezete, a Mag hó alatt. A Stószi előszón, az Antisematizmuson, és a Függelékben szereplő A vádlott megszólal című íráson kívül a kötetben szereplő minden név, problematika, írói gond — mind besorolható a Mag hó alatt című fejezetbe. Mag hó alatt: „hadköteles századunk" írói törekvéseit gyűjti össze; a humanizmus hangját sűríti, az írói hitvallás manifesztumait. „Őrzők a strázsán" — mondja Adyval együtt Fábry Zoltán. „Harminc év előtt megjelent könyvemben — Fegyver s vitéz ellen — az első világháború tanulságalt vonultattam fel a második világháború elrettentésére. Harminc év múlva — az atomháború küszöbén — sem mondhatok mást. Semmit sem változott. Állok felváltatlanul ugyanazon a vártán egyazon ellenség — a katona, a szoldateiszka, a háború — ellen..." „Fegyver s vitéz ellen énekkel... Add további" — írtam harminc év előtt. — „Nem adták tovább!" — Irta egy éve. Mag hó alatt: Csokonai, Ady, Bartók, József Attila, Gaál Gábor, Győry Dezső, Balogh Edgár nevében: „Vigyázzatok! Magányos strázsa szólt újra. Váltsátok meg, váltsátok fel végre! Adjátok tovább..." — íme: ezért a' legszubjektívabb, s egyben az író által objektivált Fábry-kötet, a Stószi délelőttök. Simándy Pál, közel négy évtizede (1930-ban a Nyugatban) a „szlovenszkói magyar irodalom" jövőjéről szólván, két lehetőséget említ föl. Az egyik: „... megteremtődik egy sajátos szlovenszkói magyar irodalom külön fórummal, írógárdával, kiadói szervezettséggel és jellegzetes szellemmel". Ez — lényegében elmondható — így van. Ámde ott a másik lehetőség, amely tegnap és ma érvényes, Fábry Zoltán is Igy tartja: „... a szlovenszkói szellemi élet értékei bekapcsolódnak az egyetemes magyar irodalom áramaiba és azt fogják gazdagítani a maguk sajátos szellemével és színeivel..." Vagyis: a csehszlovákiai, szlovenszkói magyar irodalom, Fábry Zoltán életműve része-e a magyar irodalomnak? Igy van-e? ... Nagy problémákat jeleznek Fábry Zoltán írásai, melyek a Stószi délelőttökben most együttesen látnak napvilágot: a magyarság és az európaiság kapcsolatát, a határokon túl szakadt magyarság provinciálisnak tűnő kérdéseit, a Dunavölgyi népek kapcsolatát. Olyan esztétikai problémákat vet fel, mint például az Antlsemattzmus. A költő helyét, a költészet funkcióját vizsgálja Fábry Zoltán — a legbonyolultabb kölcsönhatásban, abban a közegben, amelyben az író él, mozog, létrehozza az alkotásokat és amelyben a mű funkcionál (vissza is mutatva a Mag hó alatt problematikájára). „A költészet realitás. A költő mint névadó: a valóság hitelesítője" — vallja egyhelyütt. „A lényeg: az emberség. Az Írás lényege és értelme, mértéke és értéke: a vox humana" — mondja egy másik helyen. A Fábry Zoltán-i életmű és mondanivaló lényegéhez érkeztünk. A vox humana és a valóságirodalom mondanivalójához. Mindezek fel is hívják a figyelmet, sürgetnek is: fel kell dolgozni a Fábry Zoltán-értelmezte valóságIrodalom problematikáját, kimutatva annak sajátos értelmezését. így — e sajátos prizmán át nézve — jobban érthető Ady — Csokonai emberségét és magába olvasztó-átsütő, lobogó hatása, a Bartók-i tiszta forrás lényege („Mivel én vagyok a forrás, a művem azonos velem"), a József Attila-! emberi-költői szépségideál — mindaz, ami képes szembeszállni, erkölcsileg vétózni a barbársággal, a háború démoni erőivel, a zsarnoksággal, az atomháborúval, a hamis vádakkal. A Stószi délelőttök: Fábry Zoltán legszemélyesebb vallomásait tartalmazza — a személyi kapcsolatok feltárásában, a tematika sokféleségében. Mind mögött, a példaképek előtt, kortársak között ott a fedezet: az író, Fábry Zoltán. „A szellemi antifasizmusnak nem voltam épp utolsó magyar katonája. Aki ismeri Írói működésemet, az tudja, hogy az utolsó szabad években (itt: az 1938-1939es évekre gondol az író) minden soromat és gondolatomat a hitlerizmus elleni szellemi harc determinálta, annyira, hogy kritikusaim »mániákus monotóniáról* beszéltek" — írja A vádlott megszólalhat, amelyet nem éppen könnyű vitában idézett fel (s amelyet érdemes lesz egyszer egy másik, 19S8-as cikkével együtt behatóan, s filológiailag elemezni! j, még 1946-ban, és amely csak most, 1968-ban jelent meg első ízben nyomtatásban (a Stószi délelőttök függelékében, illetve két részletben az Irodalmi Szemlében 1968. szeptemberében és októberében J. Olyan Írás ez, amelyet az Író — saját szavai szerint — „lélekből leledzett legkedvesebb gyermekének" tart. Méltán. Az írónak megvan erre és ehhez a Joga. Hogy miért? Az író mondja: „A vox humana: az emberség magatartása, megtartása. Korunk — a világháborúk százada, tehát az embertelenség gigantikája — végeredményben embert provokáló, embert kiváltó, embertudatosító, embererősítő pedagógia ..." Ezért: „A vox humana ma politikai érv: kinullázhatatlan tényező". Ezért: a vox humana Igaza — Fábry Zoltán igaza. Ma is ... KOVÁCS GYÖZfl