Új Szó, 1969. február (22. évfolyam, 27-50. szám)

1969-02-02 / 5. szám, Vasárnapi Új Szó

Gyermekorvosok a populációról •Kedvezőtlen arány a szaporodás statisztikájában Megdöbbentő példa a Garam völgyéből # Harmincéves anya, 29 éves az apa — gyerekeik száma 11 # Miért nem kap B. K. munkát és családi pótlékot a gyerekekre? # A tejport a nagyobb testvérek várják # A hathónapos gyerek már szalámit eszik. M

anapság egyre gyakrabban emlegetett kérdés a rendkívül lassú ütemű népesedés. A szakértők komoly aggodalmukat fejezik ki amiatt, hogy a populáció mai üteme mellett néhány év múlva baj lesz a produktív nemzedékkel. Ugyanakkor, amíg a szaporodási statisztika hirtelen csökkenést mutat, egyes családokban szinte egészségtelenül sok gyerek születik, ami rányomja bélyegét a gyermek testi és szellemi fejlődésére. Főleg a cigányok szaporodnak aránytalanul gyorsan.- Ez a probléma Szlovákia magyar lakta vidékeit is érinti. Például a volt zselízi járás, vagyis a zselízi klinika körzetében, amíg 1960-ban 737 gyermek született, addig 1969-ben mindössze 509 — ebből 68 cigány családban. — Miért okoz gondot ez az arány, hiszen társadalmunk nem különbözteti meg a cigányszármazású embereket a többi állampolgártól? — kérdeztük Dóka Rudolf doktortól, a zselízi gyermekkórház nagy tiszteletnek örvéndő körorvosától. Elmondta, hogy megkülönböztetésről szó sincs. Ő maga is éppen úgy szereti a kis cigány pácienseket, mint a többit. A cigányok mintegy 70 százalékával nincs is semmi különösebb baj. Az igazi gondot a hátralevő 30 százalék okozza. Az aszoclális esetek. Azok a családok, melyek az állam gondoskodása ellenére sem tudnak kikerülni nyomorult helyzetükből. S ezekben a családokban a legnagyobb a szaporulat. — Egyáltalán nem ritkaság a nyolctíz gyerek. Ilyen nagyszámú családról, ennyi gyermek egészséges testi és szellemi fejlődéséről a szülők nem tudnak gondoskodni. Ráadásul jobbára primitív, olykor testileg, illetve szellemileg fogyatékos szülőkről van szó. Sok szülő nem is dolgozik, így nem tudja biztosítani családjának a mindennapi betevő falatot sem. A lakásviszonyokról nem is beszélek. De talán a legjobb lesz, ha ellátogatunk egy 11-gyermekes családhoz. A Garamsallói B. K. otthonát választottuk. A dimbes-dombos faluvégen alacsony, kamraszerű sárház előtt állunk meg. — Ez lenne az? — mutatok a lakásnak semmiképp nem tűnő viskóra. — Nem — válaszolja Dóka dr. — Ez ahhoz képest palota — teszi hozzá, s nekivág a meredek dombra vezető gyalogútnak. Kezével a jéggel borított szerpentin útra hajló, száraz bozótba kapaszkodik, hogy el ne csúszszon. Ügyesen lépked a kacskaringós ösvényen; látszik, hogy sokszor járt már itt. Végre a domb tövében feltűnik egy cseréppel borított háztető. Igen, csak a cserép látszik — falak ugyanis nincsenek. Csupán „homlokzata" van a háznak. A két oldalsó s a hátsó „fal" nem más, mint a simára lenyesett domboldal. Érkezésünket az ajtó előtt megkötött komondor heves ugatással jelzi, de — nyilván a dermesztő hideg miatt — mégsem jön ki senki a földbarlangból. Végül egy tíz év körüli gyerek jön elő, s fürge mozdulattal átöleli a kutyát, hogy hallgasson el végre. Miután mindhárman beléptünk az ajtón, zsúfolásig megtelik az amúgy is népes „lakás". A berendezés egy priccs, egy pad, egy tűzhely és egy vlzeskanna. A gyerekek a padlón ülnek. Csak heten vannak idehaza — három nem a családban nevelkedik, egy kislány pedig állítólag éppen kéreget valahol. Az asszony — harmincéves — a pricscsen ül, a legkisebb csemetével, a háromhónapos Ibolyával játszik. A 29 éves férj, pontosabban az élettárs — hiszen nincsenek megesküdve — a tűzhelynél állva melegszik. Két férfi gubbaszt még a tűzhelynél, de ők nem a család tagjai, csupán melegedni, szórakozni jöttek át — bizonyára nem dolgoznak ma, hiszen éppen dél van. Dóka doktor megnézi a csecsemőt. Már jobban van, de figyelmezteti az asszonyt, hogy ne hagyják kicsomagolva, mert megfázhat. Most is meztelen féltestecskéje, pedig az ajtótól — mely közvetlenül az udvarra nyílik — alig egy méternyire fekszik. Az orvos érkezése jól esik a családnak. A gondoskodás, a közvetlen emberi hang megoldja a család nyelvét. Az asszony és a férfi szinte egymás szavába vágva sorolja a bajokat. — Doktor úr, szerezzen lakást! — mondja a férfi. — Akárhová elmegyek dolgozni, ahol lakást adnak. Bármelyik majorba szívesen elmegyek. — Mennyi családi pótlékot kap a uyolc gyerek után? — fordulok a férfihez. M > < J a s* u o H — Egy fillért se! — válaszolja majdnem sírva. — Mert nem dolgozom. Pedig én szeretnék dolgozni, de nincs hol. — Akkor miből élnek? — kérdem értetlenül. Kissé elgondolkodik, mintha találós kérdésre kellene válaszolnia. — Valahogy segítjük egymást — mondja kisvártatva. S látom rajta, hogy egy pillanatra maga sem érti, miből is él népes családjával. Aztán az asszony beszél. Azt magyarázza, hogy nem is olyan régen még rendes házuk volt bent, a faluban, de a parasztok megrongálták, beverték az ablakait. Azért jutottak ide. — És miért rongálták meg? — csodálkozom. — Mert ráfogták a gyermekeinkre, hogy lopnak. Azelőtt nem mondtak rájuk semmit. Csak most, egyszeriben állították, hogy loptak! — legyint sértődötten és lemondóan. A gyerekekre pillantok. Kissé ijedten ülnek a padon. Egyikük-másikuk lábán cipő sincs. Kócos, fekete hajuk ki tudja mikor látott utoljára fésűt. Elnézem őket, s akaratlanul arra gondolok, hogy vajon mi vár rájuk? Mi lesz belőlük? Hova löki őket az élet? Mert hát innen, a földbarlangból (mondjuk ki nyíltan!) nem oda vezet az út, mint a többi házból. Aki itt születik, arra kegyetlen sors vár. Csecsemőkora óta. Mint a kis Ibolyára, Attilára meg a többiekre. Talán valamelyiket közülük örökbe fogadják, vagy az elhagyott gyermekek intézetébe viszik. Vagy a javítóintézetek és fogházak falai közé vezet az út a földbarlangból?.. . Dóka doktor megsimogatja a gyerekeket. Tőle nem félnek, őt szeretik, mert mindig eljön hozzájuk, ha betegek. S főleg azért, mert több tejport (Relaktont) ír ki a kicsinyeknek, hogy a többi gyereknek is jusson belőle. Sőt, mindet ök fogyasztják el, hiszen a legkisebb mindig anyatejjel táplálkozik. A földbarlangból Csontos Jánoshoz, a Garamsallói HNB elnökéhez vezetett utunk, hogy megtudjuk, miért rombolták le B. K. házát a faluban az emberek. Meglep a nemzeti bizottság elnökének állítása, hogy a falubeliek csupán az ablakokat verték be. Az egyre ismétlődő lopást bosszulták meg vele. Holott talán nem is B. K. gyerekei loptak, hanem a náluk tartózkodó vendégei. Ami viszont a ház lebontását illeti, azt maga a tulajdonos végezte el (az említett ablakbeverés után), s az épületanyagot eladta. Csontos János szerint erre bizonyíték van. Ezután az iránt érdeklődtünk a falu elnökétől, hogy oldaná meg B. K.-ék és a hozzájuk-hasonló cigánycsaládok problémáját." Ha őszinték akarunk lenni, be kell vallanunk, megoldást ajánlott a HNB-elnök. Legalábbis B. K-át illetően. Felháborodása abból ered, hogy B. K. eddig egyetlen munkahelyen sem állta meg a helyét. Például előleg és fizetés utáni nap rendszerint nem dolgozott. A sok hiányzás miatt nem tűrik meg sehol. Az elnök személyes ismeretségre támaszkodva két alkalommal is bejuttatta az állami gazdasághoz. Amikor azonban a fázó és éhező- gyerekekre terelődik a szó, meglágyul Csontos János szíve és megígéri, hogy ismét megkísérli bejuttatni B. K.-át valamelyik majorba. Már csak azért is, hogy családi pótlékot kaphasson a gyerekekre. Bár meggyőződése, hogy soká ott sem bírja ki.. . Egyébként tíz cigánycsalád van a faluban, s abból három lakik hasonló körülmények közt. Három-négy családdal nincs semmi baj. Benn laknak a faluban, tisztességesen dolgoznak, disznót vágnak, — néha egy évben kettőt is. Az is említésre méltó, hogy a tisztességesen élő családokból már érettségizett gyerek is került ki. Mindez tehát azt bizonyítja, hogy csupán az a bizonyos 30 százalék, — melyről a körorvos is beszélt — okoz gondot a község vezetőségének. És éppen ezekben a családokban olyan nagy a szaporulat. — Az orvos szemével nézve van-e kiút ebből az áldatlan helyzetből? — fordulok Dóka doktorhoz. — A kiutat mindenképpen meg kell találni —. mondja a körorvos, majd hozzáteszi: — Ha semmi más nem segít, akkor a legszélsőségesebb esetben én is helyeslem azokat a — sajtóban is napvilágot látott — javaslatókat, melyek ilyen esetben a sterilizálást szorgalmazzák. Meg kellene gátolni, hogy testileg, illetve szellemileg fejletlen emberek minden felelősség nélkül gyermeket nemzzenek. Annál is inkább, mivel a csecsemőgondoző intézetek nem jelentenek teljes megoldást, hiszen a gyermekeknek édesanyára, szülőre van szüksége. Azt semmilyen intézet nem tudja pótolni. A sterilizálást az ilyen esetekben dr. Ján Lupták, a zselízi klinika gyermekosztályának főorvosa is indokoltnak tartja. Kivált azért, mert az ilyen emberek félnek a fogamzásgátló szerek alkalmazásától. Mindenekelőtt azonban azt tartja fontosnak, hogy megszüntessék a cigányputrikat. Valamiképp azt is el kellene érni, hogy a családfenntartónak állandó munkahelyük legyen, s a családi pótlékot valóban a gyerekekre költsék. Például megemlített egy üzemet, ahol gondoskodnak arról, hogy a szülők rendszeresen vásároljanak a gyermekeknek ruhát és lábbelit. Rámutatott a gyermekek helytelen táplálkozására is. Nem ritkaság, hogy a hathónapos csecsemőnek a szülők szalámit vagy más veszélyes élelmet adnak. A gyermekbetegségek közül leggyakrabban a tüdőgyulladás és a rosszultápláltság fordul elő. Nagyon sok az ilyen családokban a gilisztás és tetves gyerek is. S természetesen imbecillis gyerekek is születnek. A szülészeten a cigányasszonyok három napnál tovább nem szívesen maradnak, mert sietnek haza az otthon maradt gyerekekhez. Azt is elmondta a főorvos, hogy az elmaradt cigánycsaládok igen félnek a fertőzés elleni oltástól. Szerencsére nem terjednek köztük a fertőző betegségek. A zselízi kórház s az orvosi gondoskodás rendkívül nagy szerepet játszik a környék gyermekei egészségének biztosításában. Elég megemlíteni, hogy amíg 1957-ben 80 promile volt a csecsemőelhalálozás, addig 1968-ban már csak 19 promile, ami a csehszlovák norma alatt van. A vidék lakossága populációjának nagyarányú megcsappanását dr. Lupták egyebek közt abban látja, hogy 100 terhes aszszony közül csak 50 szüli meg a gyermeket. Az 50 megszületett gyermek közt vannak azok is, akik a későbblek folyamán — ha nem változik meg környezetük — sok gondot okozhatnak még a társadalomnak. A probléma tehát valóban komoly, elodázása csak növelheti súlyosságát. FÜLÖP IMRE