Új Szó, 1969. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1969-01-12 / 2. szám, Vasárnapi Új Szó

S Z ä bó Bé ä e g ú j a bi b regénye Író számára, aki témáiban a megélt élményanyag elsődlegességére támaszkodik, minden kétséget kizáróan a kísértés izgalma is Jelentős szerepet játszhat, amikor új témalehetőségek vonzásába, új élményeket adó feladatok elé kerül. Az életrajzi regények önmaguk kínálta témája ugyanis nemcsak az utánköltés és a klszínezés csábító érzésével jár, hanem alkotói módszerét tekintve olyan „reguláris" műfaji igénye is van, ahol ez események adottsága, realitása eleve határt szab az írói fantázia szabad szárnyalásának. Ily módon tehát a kísértés lényege már nem a megtörtént elmondására, a változhatatlan megmagyarázására vonatkozik, hanem elsősorban mesterségbeli, írói próbatétel, s csak ezt követően az ismeretlen-ismert anyag izgalma. Az az érzés környékez szinte bennünket, hogy az adott esetben ez a próbálkozás egy művészi pálya tetőződése. Olyan magassági pont. melynek eléréséhez nemcsak a meglevő eszközök és minden tartalék mozgósítására volt szükség, hanem amelybe — témáját tekintve — a „szegény sorsból, szegényszagból Indult" író alkotómunkássága törvényszerűen torkollhat. Mert ha igaz az, hogy a csehszlovákiai magyar irodalomban „a régi világ külvárosának és embereinek művészi ábrázolásában ... nem közelíti öt meg senki" (Turczel Lajos), ebből természetszerűleg következik az is, a szegénységet, elesettséget, kiszolgáltatottságot egy élet munkássága árán témaként megél, valóságként magának valló író jobbára mindig „földközelben" érzi a forradalmas nagy időket is. Ezért is természetes számomra, hogy a társadalmi igazságtalanságokkal szemben kezdettől fogva elkötelezett író végül forradalmárt választ modellként, forradalmi témát érez és tapint. Az „előélet" ellenére azonban — alkati okoknál fogva ls — nem kevés az a feladat, melyet Szabó Béla a regény megírásával magára vállalt. A valóban megtörténthez, a bizonyíthatóhoz hűnek maradni, de mégsem az események uszályában vonszolódni, hanem rálelni a legfontosabb összefüggésekre, s előtérbe helyezni, hangsúlyozni a tái'sadalmilag-lélektanilag legfontosabbat, — mindez alapos munkát, előtanulmányokat, a hőssel való azonosulást, s művészi elmélyülést igényel. Szerencsésnek mondható ugyanakkor, hogy nem az egész élettörténet megírására vállalkozott, csupán Steiner Gábor, komáromi születésű kommunista forradalmár ifjúságát választotta a regény témájául. Ennek ellenére, a 32 éves fiatal forradalmár regényhősben hiánytalanul benne van az a harcos is, akinek később Buchenwaldban mártírhalállal telik be élete. A forradalmárrá érés időszakát ragadja meg a regény. S talán ezért sem véletlen, hogy a legsikerültebbnek az a rész tűnik, ahol a rendkívülivé fokozott társadalmi mozgás és a regényhős forradalmi gondolkodása egybeesik. A forradalmi eseményeknek ez a sodra a jellemek nagy próbája, formálója. Itt dől el végső soron az is, az egyéni bátorság és helytállás mennyiben képes segíteni azt az eszmét, melynek szolgálatába szegődött. Steiner Gábor ifjúkorát tekintve azonban szinte kitaplnthatóan nyomon követhető, hogy az író a pozitív hős gyermekkora leírásakor nem tud szabadulni Steiner Gábortól, a forradalmártól, a harcos pártmunkástól és népvezértől. Csakis ezzel magyarázható, hogy a gyermeki cselekedetek mindegyike eleve függvénye a későbbi forradalmárnak. ^Bármennyire is kedvesek ugyanis ezek a történetek, mindenképpen éreztetik az utánköltés természetellenességét, melyben a gyermeki báj és csínytevés egyaránt egy szemlélet kényszerzubbonyába gyömöszölődik. Itt Tžs kizárólag ezen a ponton érződik a regényben a „csináltság", bár — és ezt is meg kell mondani — a családi élet, környezet szinte plasztikus elevenséggel jelenik meg ezekben az epizódokban, leírásokban. Ha úgy veszem, persze, kissé egy-szempontú is ez a gyermekkor, mely például a cipőügyön keresztül a gyermeki lélek szegényszolidaritását érzékelteti, éppúgy, mint az elgurult aranypénz, a kikapós mostoha és a gyermek jellembeli tűzpróbáját. Mind az egyik, mind a másik túlhangsúlyozottsága, kizárólagossága okozza, hogy ezt a gyermekkort kissé koravénnek érezzük, stilizáltságában leszűkítőnek. Mert bármenynyire is illusztráló! akarnak ezek a történetek lenni a szociális igazságok iránti fogékonyságra, végső kicsengésükben tételesek, kiragadottak, összefüggéseket nélkülözők. Megközelítőleg ilyen minősítést kaphat a névtelen levéltörténet is, mely szintén amolyan kényszeredett konfliktuscsodának érződik. „Szombaton ebédtájban levél jött Steiner címére. Gábor éppen akkor érkezett, amikor Pista bácsi, az öreg postás az udvarban átadta apjának a levelet. Apja, mint olyan ember, aki ritkán kap postát, jobbra-balra forgatta, nézegette, vajon tényleg neki szól-e, nem tévedésből jutott-e hozzá. De nem, a tévedés ki volt zárva, nagy betűkkel volt rajta a neve, szemüveg nélkül olvashatta, a feladót viszont nem találta sehol. Morgott is emiatt, majd mielőtt felbontotta volna, odaszólt Gábornak hogy hozza ki a szemüvegét. Gábor a konyha felé tartott, de hirtelen úgy érezte, mintha valaki tarkón legyintette volna, amolyan könnyed, játszi legyintés volt, de elég ahhoz, hogy megsejtse a levél veszedelmét, és megfontoltan cselekedjék. A konyhában első dolga volt, hogy a szemüveget a varrógép fiókjába rejtse ... majd azzal jött ki, hogy sehol se találJa." (161. old.) Bármennyire is megmagyarázza később, hogy a tizenhárom éves gyermek apja iránti szeretete parancsolta, hogy megóvja a ház békéjét, mégis logikátlan az ilyen „tarkónlegyintés" s eleve csökkenti a mondanivaló hitelét. Steiner Gábor fiatalkorával kapcsolatban tisztázásra vár, hol tanulta a nyomdászmesterséget. Bár a lexikoni adatok e téren nem mindig perdöntők, említést érdemel, hogy az Oj Magyar Lexikon budapesti inasévekről szól, míg Szabó Bélánál a komáromi Freizinger a munkaadó. 1903 őszén szabadul fel, s bolyongására a világban 1905-ben „két fiatal nyomdászsegéddel" — Budapestről indul. („Gábor egy nyomdászkirándulásoD ismerkedett meg velük t Pesten, a szakszervezetben". 174. old.). A felnőtté válással a regény beli cselekmény is kiegyensúlyozottá válik. A valcolás (vándorlás) határozottan jó hatással van a férfiasodó fiatalemberre. Visszatérte után „ott kellett hagynia Komáromot, nem talált más megoldást". Először Salgótarján, majd Pest következik, s ez utóbbi jelenti számára az igazi tűzpróbát. Nemcsak fegyvertársakra talált itt, s nemcsak élettársat ad mellé a sors, hanem a háborút követő nagy forradalmi események közepette válik ő maga is igazi for-. radalmárrá. Az Író itt az élet legjellemzőbb mozzanatait ragadja meg. Lényegretörően ábrázol, összetetten szemléli az eseményéket, s hősei igazi hús-vér figurák, akik az eszmére koncentrálnak ugyan, magánéletük azonban nem mentes az ellentmondástól, sőt a megalkuvástól sem. A forradalom nehéz óráiban válik nyilvánvalóvá például a szerelmi háromszög, s a Kálmán arcán a peronon elcsattanó pofon a fizetség, a számadás Erzsi hűtlenségéért. Ebben a helyzetben egyedüli vigasz, hogy Gábor, a jóbarát az elhagyatottság és árvaság nehéz óráiban is ott van Zsiga, a salgótarjáni szénmedence hősi halottjelöltje mellett. Mert: „Zsiga ott maradt holtan Kisterenye egyik utcáján". A lírikus alkatú íróra jellemző, hogy sokszor milyen tömör, egyértelmű képekkel, sőt bizarr képzettársítással képes hiteles, lényeget megragadó jellemzést adni. „Amikor a szanitécek a hordágyakkal odaértek és megállapították, hogy Zsiga halott, elcsendesedett, de a rekedtség benne maradt, mint a szívében a fájdalom. Hiányérzete egyre mélyült, a mosolyát szerette volna látni... Ahogy szédülve követte a szanitéceket, arra gondolt, hogy Zsigának szerény, szeplős mosolya volt, mintha restellte volna derűjét. Szomorúság és gond szőtte át mindig a tekintetét. Olyan érzékeny volt, hogy a durva, hangos szóra egész testében megrezzent, de amikor a harcról, a munkásosztály érdekeiről volt szó, nem ismert félelmet." (298. old.). Erénye a regénynek az is, hogy a világ eseményei, s a társadalmi történés mozzanatai nem különállóan, hanem hősei életébe oldottan jelennek meg. Alakjai közül Lakatos tanító szeretettel megrajzolt figurája, valamint a bajtársak, Zsiga és Erzsi magasodik kl. „Ha a későbbi években gyerekvagy inaskorára gondolt — mondja az író a szülővárosától búcsúzó hőséről — képzeletében apja mellett a bicegi Lakkos, a világrabló fani, a kedves szőke Cili, a mosolygó Samu és a boldogtalanul gyötrődő Knhn r.inf' hfisér/es arca jelent meg. Látta, persze, a szigetet, a hömpölygő Dunát, a korzót, a Vármegyeház, a Csillag és a Rozmaring utcát, az elemi iskolát, a polgári meg a gimnázium épületét, látta a Szent Andrástemplom és a református templom tornyait, otthonát, testvéreit, ismerőseit, de példaképei az előbbiek voltak, és ifjúsága nehéz, válságos szakaszain ők segítették át" (173. old.). Szimbólumnak is mély értelmű az a zárókép, melyet a szerző Lakatos igazgatón keresztül a háborúról s az élet értelmetlenségeiről fest. Gábor annak idején neheztelt Lakatosra, amikor megtudta, hogy „a példás magyar tanító és hazafi" lelkes híve volt a háborúnak, s két fiát adta a hadseregnek. E vád alóli felmentést azonban csak a szülővárosába menekült, üldözött forradalmárként érkezett tanítvány adhatja. Mert a saját szemével látja, hogy a fialt Jelző egyik sírfelirat három sora egy fájdalmas élet szomorú summázása: „Haza vártunk, megjöttél, Büszkék vagyunk rád, Magyar tanító fia voltál." A temetői találkozás döbbenti őt rá a kőfaragó igazságára ls: „Emlékszem, mindig nyíltságra, becsületességre tanított bennünket. Tudom, hogy érettünk, szegényekért mindig síkraszállt. Hiába tesz hát magának szemrehányást, mint magyar tanító semmit sem tehetett fiaiért." (344. old.). Ez a találkozás még erőteljesebbé teszi nála az elszánást: a a reménytelen fájdalmak, az élet értelmetlenségei egyetlen lehetőséget kínálnak: a HARC-étl... Mert a szegényügy — igaz ügy, s az értelmes élet csak e lehetőség árán lehet teljes. Az Igazi erőpróba, persze, Steiner Gábor számára csak ezután kezdődik ... Mert félúton nem lehet megállni S ő az életével bizonyította, hogy — nem ls akart... Az író számára azonban a feladat, mellyel egy harcokkal teli gazdag élet egy szakaszának megírására vállalkozott — itt már befejeződött ... Eddig minden sorsban egy kissé az emberi kiszolgáltatottság, tehetetlenség érdekelte, a VÄD e világ mostohaságai miatt E regényben azonban már a mostohaságból, megcsúfoltságból kivezető utat is látja, a FORRADALOM igazságát... S művével nemcsak emléket állít a forradalmár életének, de elismerést érdemlő munkát ls végzett. Nem túloz, és nem marad aluL FONOD ZOLTÁN SZABÓ GYULA: Virágszedés (1959)