Új Szó, 1969. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1969-01-05 / 1. szám, Vasárnapi Új Szó

az anyanyelv használatának jogáról Az ember mindig azon nyel* formál között gondolko­dik, amelyet legjobban beszél. Ez leggyakrabban az anyanyelve. Nyelvlélektani kutatások igazolják, milyen nagy szerepet tölt be az anyanyelv a társadalom gaz­dasági, politikai és kulturális élete terén. A gondolko­dás nyelvi anyag, mely szavak nélkül lehetetlen. Az anyanyelvi szó van legközelebbi kapcsolatban az em­ber életével, tapasztalataival, hiszen ebben a szóban halmozódik fel az egész élményanyag, amelyet az előző nemzedékek évszázadokon át kialakítottak. Az idege nyelv szavai a legtöbb esetben csak akkor fejez­hetnek ki fogalmakat, ha ugyanazt a pszichológiai in­gert váltja ki, mint az anyanyelv szavai, vagy az anya­nyelv már meglevő ingere alapján történik. Tekintettel arra, hogy országunk nemzetei és nemze­tiségei nyelvének megértése fontos szerepet tölt be a kölcsönös közeledésben, egymás kölcsönös megismeré­sében és megértésében, a nemzetiségi kultúra, valamint /az állampolgároknak az állami szervekkel való érintke­zésének megkönnyítésében a gazdasági, kulturális és társadalmi élet minden területén jobbára szükségsze­rűen kell elkönyvelni az ország nemzeitei és nemzetisé­gei nyelvének kölcsönös megismerésére és elsajátítására irányuló kezdeményezéseket. A nyelvi egyenjogúságnak külön jelentősége van az ország területén élő lakosság, különösen a vegyes területek nemzetiségei szempontjából. Az egyenjogú nyelvhasználatról szóló jogi elvek következetes alkal­mazása fontos előfeltételt képez az állampolgárok jo­gainak megvalósításában. Szükséges, hogy megfelelő intézkedésekkel és jogi normatív rendelkezésekkel biz­tosítsák ezen elvek következetes és eredményes alkal­mazásának gyakorlati feltételeit. Az anyanyelv haszná­latának egyes kérdéseit bizonyos összefüggésekben jo­gilag már a múltban is szabályozták, sajnos, ami a gyakorlati realizálásukat illeti, sokszor felületesen. Igy a Tt. 60/100 sz. alkotmány, a Tt. 61/62 sz. a bíróságok szervezéséről szóló törvény, a Tt. 64/36 sz. a bíróság szervezéséről és a bírák választásáról szóló törvény, a Tt 61/141 sz. büntetőperrendtartás szabályozta. Legutóbb a nemzetiségek helyzetét szabályozó Tt. 61/144 sz. alkotmánytörvény szabályozza az anyanyelv használatának jogát oly értelemben, hogy kimondja eme jog biztosítását. Ezen alkotmánytörvény 4. cikkelye 2. bek. értelmében: „A bármely nemzetiséghez való tartozás egyetlen polgárnak sem lehet kárára politikai, gazdasági és társadalmi életben való érvényesülés te­rén". Ebből úgy tűnik, hogy eme alkotmányos rendelke­zés elvileg egyenlő garanciákat nyújt a nemzetiségek minden tagjának. Mindez azonban aligha lenne elegen­dő, ha az alkotmánytörvény nem tartalmazna külön rendelkezéseket is, melyek értelmében biztosítják ezen jogok tényleges realizálásának feltételeit is. Ha tekin­tetbe vesszük országunk nemzetei és nemzetiségei nyel­vében fennálló különbségeket, akkor megállapíthatjuk, hogy a szavatolt jogok biztosítása nagy mértékben meg­nehezülne, ha a nemzetiségek tagjai számára nem vol­na biztosítva anyanyelvük használatának a joga is. A nemzetiségek helyzetét szabályozó alkotmánytör­vényt megelőző vitában sok szó esett a törvényjavaslat ezen tétele körül, sőt bizonyos körök állásfoglalásaik­ban kétségbevonták e jog törvényesítésének létjogo­sultságát. Egyesek az államnyelv bevezetését javasolták, mondván, a nemzetiségek nyelvének hivatalos érintke­zésben való használata veszélyt rejt magában. Az SZTA L Štúr Nyelvtudományi Intézet nézete szerint például ez veszélyt jelent nemcsak a vegyeslakosságú terüle­teken élő szlovákság számára, hanem Csehszlovákia egysége szempontjából is. Nem kíváRom e helyen az államnyelv szükségességét vagy feleslegességét részle­tezni, mert erre világos feleletet adott Karel Pomaizl, a CSTA tudományos dolgozója a Rudé právo 1968. okt. 25-i számában. (Magyar fordításban a Hét 47-i számában jelent meg.) Egyet azonban szükséges leszö­gezni, hogy a marxizmus—leninizmus nem ismeri az ál­lamnyelv fogalmát, mivel az egyenjogúsággal ez össze­egyeztethetetlen. A burzsoá köztársaság és az Egyesült Nagyhatalmak között 1919-ben megkötött Saint-Germain en Laye-i egyezmény 7. cikkelyének a 3. bek. kimondja: „A cseh­szlovák állampolgárok gátlás nélkül szabadon használ­hatnak bármely nyelvet, úgy magán, mint kereskedelmi ügyekben, avagy ami a vallást, sajtót, vagy min3en­fajta nyilvános beszédeket illeti, ha nyilvános gyűlése­ken hangzanak is el". Ezen kötelezettségek teljesítése érdekében adták ki az 1920/122 sz. nyelvi törvényt, amely közelebbről részletezi a Saint-Germain en Laye-i egyezményben lefektetett feltételeket. Eme egyezmény 7. cikkelyének 4. bek. kimondja, hogy: „Ha a csehszlovák kormány hivatalos nyelvet vezetne be az államban, annak ellenére a más, mint cseh nyelvet beszélő cseh­szlovák állampolgároknak lehetőséget nyújt törvényes úton, hogy a bíróságok előtt saját nyelvüket hosznál­hassák szóban és írásban". Az 1920/122 sz. törvény 1. §-a a „csehszlovák" nyelvet hivatalos, államnyelvvé is nyilvánította. Bizonyos, hogy az államnyelvet a cseh nemzeti demokraták — a cseh fasizmus későbbi tá­maszai — szorgalmazták, akiknek ez nagyon is meg­felelt Az 6 jóvoltukból lett törvénybe iktatva az állam­nyelv, s nem is titkolták, hogy ezzel erőszakot alkal­maztak a köztársaság nemzeti kisebbségei ellen. Köz­tudomású, hogy az államnyelv koncepciója később tra­gikus következményekkel kudarcba fulladt. Eme kon­cepció nagyon is megfelelt a liberális burzsoáziának, ám kevésbé felelhetett meg a szocialistáknak és a kommunistáknak. A nemzetek és nemzetiségek szocia­lista testvériségének elkerülhetetlenül fontos előfeltétele a nyelvi egyenjogúság. A 68/144 sz. a nemzetiségek helyzetét szabályozó al­kotmánytörvény 3. cikkelye 1. bek. c./pontja kimondja:, hogy törvény által megszabott feltételek között a nem­zetiségeknek joguk van — az illetékes nemzetiség által lakott területeken — a hivatalokkal való érintkezésben saját anyanyelvüket használni. Az alkotmánytörvény 5. cikkelye továbbá kimondja, hogy eme jog feltételeit az SZNT külön törvényben határozza majd meg. Az alkot­mánytörvény 5. cikkelyének rendelkezése döntő jelentő­ségű tehát a nemzetiségek nyelvhasználatának törvé­nyes szabályozása szempontjából, mind az államha­talmi és államigazgatási szervek, ügyészségek, bírósá­gok előtti eljárásokat, mindoedig a kereskedelmi kap­csolatokat, hivatalokat stb. illetően. Vajon miért van szükség külön törvényben szabályozni és konkretizálni az anyanyelv használatának jogát? Az idevágó anyag törvényes rendelkezésével kapcsolatos tényleges helyzet Az elmúlt hónapokban sok szó esett az -ayenjogúságróí > az anyanyelv rtasznáiqtának ocá­ról. £zze! Kapcsolatban meokér­tük Dr. GYÖRGY ISTVÁNT i CSEMADOK KB dolgozóját, hogy a jogasz szemszögéből próbálja megvilágítani a kérdést. felmérésénél — az alkotmányos rendelkezés szempont­jából vizsgálva a helyzetet — megállapíthatjuk, hogy magában ez a szabályozás nem volna kielégítő, ahogy nem kielégítőek az eredmények sem. A gyakorlatban a törvényes rendelkezéseket — a nemzetiségek anyanyel­vének használatát illetően — gyakran önkényesen értel­mezték és értelmezik. Az előbbiekben már szó volt arról, hogy a nemzeti­ségek szabad nyelvhasználatára vonatkozó rendelkezé­seket egynéhány törvény általános formában tartalmaz­za. PJ. a Tt 61/62 sz. törvény 8. §-a kimondja: l rA bí­róság előtt minden állampolgár anyanyelvét használ­hatja". Ugyanez áll a Tt. 64/36 sz. törvény 8..§-ban, va­lamint a Tt. 61/144 sz. törvény 2 §-a 14. bekezdésében is. Az ilyen megállapítás ugyan elvileg pozitív, de to­vábbi vizsgálódás után rájövünk, hogy ezen törvények, sajnos, nem tartalmaznak semmiféle rendelkezést azon feltételek tekintetében, amelyek segítségével biztosítani lehet a nemzetiségek anyanyelve használatának jogát konkrét esetben a bírósági eljárásban. Magától értető­dő, hogy a fent említett rendelkezés jóval átfogóbb a Tt. 60/100 sz. alkotmányban foglalt rendelkezésnél, és bizonyos mértékben ezt konkretizálja is, de világosan kitűnik, belőle, hogy csak a bíróságok előtti anya­nyelv-használat lehetőségéről beszél, figyelmen kívül hagyva az élet többi területeit. Ha összehasonlítjuk a Tt. 60/100 sz. alkotmány ezzel kapcsolatos rendelkezéseit, valamint a 68/144 sz. nem­zetiségi alkotmánytörvény 3. cikk. 1. bekezdését, amely szerint külön törvény által megszabott feltételek kö­zött biztosítják az anyanyelv használatának jogát a hi­vatalos érintkezésben, és az 5. cikkely ama rendelke­zését, mely szerint az SZNT külön törvénye határozza meg azokat a feltételeket, melyek biztosítják a nem­zetiségek számára anyanyelvük használatára vonatkozó jogot, akkor megállapíthatjuk, hogy a Tt. 60/100 sz. al­kotmány hasonló rendelkezést nem tartalmaz, s így a nemzetiségi alkotmánytörvény ezen rendelkezését pozi­tívan kell értékelni. A törvény tehát szavatolja a nemzetiségek szabad nyelvhasználatának jogát. S ennek az a célja, hogy a nemzetiségek számára a gyakorlatban is biztosítva legyenek jogaik konkrét megvalósításának feltételei. A való helyzet vizsgálatónak eredményéből arra lehet következtetni, hogy egyrészt a nemzetiségek nem is­merik kellőképpen saját jogaikat, másrészt viszont az állami szervek gyakran nem világosítják fel az eljárás­ban szereplő felet jogairól. Gyakori például az olyan eset, hogy a szerv nem kéri ki a nemzetiségek tagjaitól a véleményt arra vonatkozóan, szükségesnek tartják-e az eljárást anyanyelvükön lefolytatni. Ezzel szemben egyszerűen arra várnak, hogy az eljárásban részt vevő nemzetiségi fél tiltakozzon, vagy esetleg bejelentse ez irányú igényét és csak utána járnak el a törvény sze­rint Tény, hogy a szlovák környezetben dolgozó ma­gyar fiatalok például többé-kevésbé elsajátítják a szlo­vák nyelvet, s ennek következtében gyakran ezt hasz­nálják az állami szervekkel, vagy más szervezetekkel való érintkezésükben. Anyanyelvüket inkább szűkebb körben használják. Elég gyakran előfordul azonban, hogy az ilyen ügyfél egyrészt nem érti meg az eljárás folyamán használt szakkifejezéseket s nem tud rá kel­lő gyorsasággal reagálni. A tények azt bizonyítják, hogy az ügyfél nem csak a szakkifejezéseket nem érti meg, hanem elég gyakran nem érti meg az eljárás tár­gyának lényegét sem. Az állami szervek gyakran hely­telenül járnak el, mikor olyan megoldásokhoz folya­modnak, hogy az eljárást cseh vagy szlovák nyelven vezetik le azzal, hogy magyar nyelvű felvilágosításokat adnak azon ügyfeleknek, akik nem beszélik, avagy nem értik eléggé a cseh vagy szlovák nyelvet. Sajnos, az effajta eljárást csak kényszermegoldásként lehet el­könyvelni, s korántsem a probléma megoldására irá­nyuló igyekezetként. A probléma gyökere ennél mé­lyebb. Dél-Szlovákia vegyes lakosságú területein mű­ködő államhatalmi és közigazgatási szervek alkalma­zottainak nagy százaléka nem bírja kellőképpen a ma­gyar nyelvet. Nem bírja oly mértékben, hogy nagyobb fennakadás nélkül tudna tárgyalni a magyar nemzeti­ségű ügyfelekkel, avagy le tudná fordítani az eljárás folyamán hozott határozatokat magyar nyelvre. Ilyen esetben, — különösen a bíróságokon — leggyakrabban tolmácsokat vesznek igénybe. Gyakran azonban olyan probléma áll fenn, hogy az eljárásba felvett egyén (tolmács) egyrészt nem ismeri kellőképpen például a cseh vagy szlovák nyelvű jogi kifejezéseket, s másrészt kevésbé ismeri a magyar igazságszolgáltatásban hasz­nált eléggé nehéz kifejezéseket Az ilyen helyzetben tehát nincs biztosítva a megfelelő minőségű fordítás sem. Szem előtt tartva a nemzetiségi jogok meghatározá­sával kapcsolatos azon alkotmányos rendelkezést, hogy külön törvényben kell megszabni a nemzetiségek nyelv­használati jogának biztosítására vonatkozó feltételeket, nem árt, ha röviden érintjük, mit kellene felölelnie en­nek a törvénynek. A bírósági, a közigazgatási és más szervek előtti eljárásban a nemzetiségi nyelvhasználat jogának tartalma felölelhetné a nemzetiségeknek azt a jogát, hogy beadványaikat (kérvények, kérelmek, ja­vaslatok, panaszok stb.), saját nyelvükön terjesszék be, szóban vagy írásban. Hogy kijelenthessék, milyen nyel­ven folytassák le az eljárást a bíróság és más állami szervek előtt, sőt a szervek a nemzetiségi féltől köte­lesek előre kikérni véleményét. Továbbá, hogy az eljá­rás folyamán hozott határozatokat, végzéseket az anya­nyelven elkészített és hitelesített fordításban is kézbesít­sék ki. A jegyzőkönyvben és más hasonló okiratban az ügyfél anyanyelvén vezessék be a nemzetiségi ügyfél anyanyelvi nyilatkozatát. Biztosítani kell továbbá, hogy az állami szervek határozataikat és más fontosabb ál­talános rendelkezéseiket a vegyes lakosságú területeken az illetékes nemzetiség nyelvén is közzé tegyék. Ugyan­ez érvényes a kétnyelvű feliratokat, bélyegzőket, kör­pecséteket, kétnyelvű űrlapokat stb. illetően is. A nemzetiségek nyelvhasználatának biztosítása tár­sadalmi életünk minden szakaszán legnagyobb mérték­ben a törvényhozástól és az államhatalmi és közigaz­gatási szervek határozataitól függ. A nyelvhasználat törvényes biztosítása nagy mértékben hozzájárulhat majd országunk nemzeti és nemzetiségi szocialista együttélése színvonalának emeléséhez. Szükséges tisz­tázni a nyelv szerepét és növelni iránta az érdeklődést, gondoskodva a kétnyelvűség anyagi, káderbeli, műsza­ki és más feltételeiről. A nemzetek és nemzetiségek tényleges nyelvi egyen­jogúságának elvéből kiindulva, amely a szocialista tár­sadalmi viszonyok jellegéből fakad, leszögezhetjük, hagy az anyanyelvnek a társadalmi életben történő sokoldalú alkalmazásának mély humanista értelme van. Fontos kötelességnek kell tartani p nacionalista és más egészségtelen megnyilvánulások felszámolását, melyek­kel a gyakorlati életben gyakran találkozhatunk. Ennek felszámolása akkor lesz eredményes, ha mind ä tör­vényhozásban, mind pedig a törvények gyakorlati élet­ben való alkalmazásában a marxizmus szellemében járunk el, szem előtt tartjuk a nyelvi egyenjogúságot, s ennek értelmében járunk el a gyakorlati élet minden szakaszán. Társadalmi és gazdasági szempontból egyaránt szük­séges, hogy a vegyes lakosságú területeken is olyan viszonyok alakuljanak ki, melyek összhangban állnak a nemzetiségi egyenjogúság politikájával, s ily módon az eddiginél jóval eredményesebben oldhatjuk meg mindazokat a konkrét problémákat, amelyek fontos sze­repet játszanak a társadalom továbbfejlesztésében. Ez alapvető feltétele annak is, hogy a nemzetiségek az ed­diginél nagyobb mértékben kivehessék részüket a szo­cialista társadalmi viszonyok formálásából.

Next

/
Oldalképek
Tartalom