Új Szó, 1969. január (22. évfolyam, 1-26. szám)
1969-01-26 / 4. szám, Vasárnapi Új Szó
V iharos évet zártunk le. Nemzetiségi életünkben sorsdöntőt. Hasznos lesz, ha ezzel kapcsolatban röviden megvizsgálunk néhány alapvető problémát, ami ma sok helyen szóba>zéd tárgyát képezi. Vegyük elő újra a nemzetiségi alkotmánytörvény tervezetét és hasonlítsuk össze magával a nemzetiségi alkomtánytörvénnyel. Az első csalódás a törvény preambulumánál (bevezetésénél) ér. A közzétett törvényjavaslat szövege szerint „a magyar, a német, a lengyel és az ukrán (ruszin) nemzetiségek ... részt vesznek az ország, annak szocialista társadalmi és államrendszere fejlesztésében és ennek keretében önállóan és önigazgatáslI a g fejlesztik saját nemzeti életüket." Az alkotmánytörvényben magában viszont ezt olvassuk: „.. részt vesznek az ország fejlesztésében s egyben kibontakoztatják nemzeti életük sajátos formáit." Szóval a törvényből kimaradt ez a mondatrész: „önállóan és önigazgatásilag fejlesztik saját nemzeti életüket." Ezt úgy is mondhatjuk, hogy az olkotmánytörvény végleges és jóváhagyott szövegéből kimaradt az ún., önigazgatás elvének a hongsúlyozása, annak ellenére, hogy o párt £7 liliiill 111 ^ EÄ ííŕíÄi í II I .: akcióprogramja is leszögezi ezt. Az említett szövegváltoztatós azonban bármily csalódást is okozott, azt mégsem szabad tragikusan venni. A törvény kimondja ugyanis, hogy a magyar, a német, o lengyel és az ukrán (ruszin) nemzetiség a cseh.és a szlovák nemzettel együtt alkotja a Csehszlovák Szocialista Köztársaság dolgozó népét, amely a teljes államhatalom forrása. Az sem vitatható, hogy a Csehszlovák Szocialista Köztársaság a cseh és a szlovák nemzet, valamint a területén élő nemzetiség közős állama. Ebből államjogilag viszont az következik, hogy az államot nemcsak a két nemzet alkotja, hanem a nemzetiségek is. Ha pedig a nemzetiségek is alkotják, akkor a nemzetiségek is államalkotók. Az államalkotóknál viszont nem lehet kétségbevonni az egymásközti egyenjogúságot, még akkor sem, ha ezt a törvény külön nem is hangsúlyozza. Ezek után vitathatatlan, hogy a nemzetiségeknek mint a nemzetekkel azonos társadalmi olkulatoknak joguk van saját életüket s annak sajátos formáit önállóan és önigazgatásilag fejleszteni. Sajnálatos, hogy azokat a sorokat, melyek e kérdés körül minden vitalehetőséget eloszlattak volna, kihagyták az alkotmánytörvényből. Azonban az önigazgatás elvével is úgy vagyunk, mint az önrendelkezés elvével; ez a jog akkor is megilleti a nemzeteket és a nemzetiségeket, ha azt az ország alkotmánya külön nem is szögezi le. További lényeges változtatás a második cikkelyt érte. Az eredeti szövegezés szerint, „a nemzetiségeknek létszámuk arányában kell képviseletet nyerniük a politikai szervekben ... és a többi állami szervekben, egyenjogú helyzetüknek kell lenniük a gazdasági és a kulturális életben." Ezt a mondatot az utolsó pillanatban elhomályosították és látszólag megnyirbálták. A törvény azt hangsúlyozza, hogy „a nemzetiségek létszámuknak megfelelően nyernek képviseletet a képviseleti testületekben és más választott szervekben." Azoknak van igazuk, akik azt állítják, hogy az arányos képviselet elvét kár ennyire csűrni-csavarni, mert az egyenlőségből az is következik, hogy a létszámnak megfelelő képviseletet megtagadni a nemzetiségektől jogsértés volna. A jövőben ennek az elvnek létjogosultsága nem képezheti többé vita tárgyát sem a politikai, sempedig a gazdasági és a kulturális életben. Ez a nemzetek és a nemzetiségek közötti egyenjogúság fent kifejtett elvéből minden kétséget kizáróan következik. Sajnálatos változtatás történt a harmadik cikkely szövegében is. Míg az alkotmánytörvény-tervezet szerint biztosítani kellett volna „az anyanyelv használatának jogát a hivatalokkal és más állami szervekkel való kapcsolatban", addig az alkotmánytörvény harmadik cikkelyének c) pontja szűkebbre szabja az anyanyelv használatának a jogát, mert azt csak „az illetékes nemzetiség által lakott területeken" biztosítja. Bár fájdalmas, hogy a törvény szövegezését így módosították, de azért nincs ok a túlságos aggodalomra. Szocialista államunkban nem szabad előfordulnia, hogy valamelyik központi szerv visszaküldje polgárai beadványait csupán azért, mert azt nem csehül, vagy szlovákul írták, és egyetlen hivatalnok sem zárhatja be irodája ajtaját azok előtt az állampolgárok előtt, akik csak az anyanyelvükön tudják magukat megértetni. Mi tagadas, ez összefügg a kulturált és a humánus ügyintézés elvével is. Régi mondás, hogy nem a nép van a hivatalért, hanem a hivatal a népért. A nemzetiségi hovatartozás és a reszlovakizáció Még valamit az alkotmánytörvénnyel kapcsolatban. Sok helyen ma is vita tárgyát képezi az ún. reszlovakizáció. Egyesek felróják, hogy a törvény nem mondja szó szerint ennek a semmisségét. Ez a „hiányosság" ne okozzon azonban senkinek sem gondot. Lelkiismeretének megnyugtatására bárki elolvashatja még egyszer az alkotmánytörvény negyedik cikkelyének 1. bekezdését. Ennek alapján minden polgár szabadon saját meggyőződése szerint dönt nemzetiségéről. A két évtized előtt kiadott ún. reszlovakizációs dekrétumok mór senkit sem köteleznek, hisz január elsejével, a törvény hatálybalépésének napjával, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság állampolgárai, tehát a magyarok is szabadon vallhatják magukat magyar nemzetiségűeknek, még akkor is, ha reszlovakizáltak. Elhatározásukat nem szabad befolyásolni sem előnyök ígérgetésével, sem pedig hátrányos helyzettel való fenyegetőzéssel. Ezentúl a magyar nemzetiséghez való tartozás nem lehet egyetlen polgárnak sem a kárára, a politikai, a gazdasági és a társadalmi életben. Meggyőződésünk, hogy nem is lesz. Egy alkotmánysértő határozatról Az 1968. október 27-1 nemzetiségi alkotmánytörvény minden hiányossága ellenére is határkövet jelent a magyar nemzetiség életében. Visszagondolva az itteni magyarság reménytelen helyzetére az elmúlt negyed évszázad alatt, megértjük, hogy mit jelent ez az olkotmánytörvény a jövőnkre nézve, de megértjük azokat a nehézségeket is, amelyekkel a szlovák nemzet mostani vezetőinek kellett megküzdeniük azokkal a szélsőséges nacionalista erőkkel, melyek a nemzetiségi alkotmánytörvény megnyirbálása érdekében minden erejüket és tekintélyüket latbavetették. A realitások megismerését bizony sok esetben gátolja a múltból fakadó és ma már túlhaladott nemzeti romanticizmus, amelynek a napja ma már egész Európában leáldozóban van. A munka dandárja előttünk van. A törvényt át kell ültetni az életbe. S ez már a legközelebbi jövő feladata. Nem titok, hogy minden téren emberibb megértést és emberségesebb megoldásokat várunk a törvényhozó szervektől, s legalább olyan nagyvonalúságot, amilyennek a szövetségi viszony megoldásánál voltunk tanúi. Nem szabad megismétlődni a múlt hibáinak, sőt azt is tudnunk kell, hogy a félmegoldás — nem megoldás. Tudatában vagyunk annak is, hogy ezt a munkát sok tényező befolyásolhatja. Nem ismeretlen előttünk a Matica slovenská hírhedt novemberi magas-tátrai határozata sem, melyben azt követeli, hogy „a honismereti tárgyakat a nem szlovák iskolákban is csak szlovák tanítók taníthassák, szlovák nyelven." Mit jelent tulajdonképpen számunkra ez a száraz mondat? Egyrészt azt, hogy minden magyar iskolában valamennyi magyar diák szlovákul tanulná a honismereti tárgyakat, tehát elsősorban a történelmet és a földrajzot, másrészt pedig azt, hogy a magyar nemzetiségű tanítók a jövőben egyáltalán nem taníthatnák ezeket a tantárgyakat. Az ilyen határozatok olvasása után jogos a felháborodás. Ennek a határozatnak 1968-ban nem lett volna szabad Komenský földjén napvilágot látnia. Egy szervezetnek, mely magát kulturális szervezetnek tartja, nincs joga arra, hogy bármely tantárgy tanítását bármilyen faji vagy nemzeti kritériumhoz kösse. Sőt, az is megengedhetetlen, hogy utasítsa a párt és állami szervekben tisztséget betöltő tagjait ennek az alkotmányellenes határozatnak a realizálására. Mindennemű hasonló tevékenység nemcsak alkotmánysértő, de ellenkezik oz emberiesség nemzetközi normáival is. Az érem másik oldala S ha már az iskolákat említettük, nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a beszámolót, amelyet a múlt tanév végén és a mostani elején a nemzetiségek által lakott 16 járásban végzett felmérés alapján terjesztettek azSZNT Oktatásügyi Bizottsága elé, 1968. decemberében. S annál inkább sem árt ezzel a kérdéssel foglalkozni, mivel az elmúlt hónapokban az oktatásügyi szervek számlájára több vád hangzott el, melyek elnemzetlenitéssel vádolták a tanügyi hatóságokat. A valóság megismerését tehát ez is indokolja. Azokban a járásokban, melyekben a felmérést végezték, 2 millió 128 ezer ember él. Ezeknek 73 százaléka szlovák és 25 százaléka magyar nemzetiségű. A fennmaradó 2 százalékot az ukrán (ruszin) és más nemzetiségű polgárok alkotják. Ezek után ismerkedjünk meg röviden a magyar nyelvű óvodák és .a kilencéves alapiskolák helyzetével, e számok tükrében. Az említett 16 járásban legszembetűnőbb a magyar óvodások helyzete. Csupán 18,75 százalékát képezik az óvodások összlétszámának. Tehát ez a százalék a felmért területeken egyáltalán nincs arányban a magyar nemzetiségű lakosság számával. Az eltérés talán a legkirívóbb a komáromi járásban. Itt az 1961. évi népszámlálás szerint a szlovákság az összlakosság 28,5 százalékát, a magyarság pedig 71,5 százalékát alkotja. Ezzel szemben a gyermekek 45,8 százaléka jár szlovák óvodába, a magyar óvodások száma pedig csak 54,2 százalék. Rejtély marad, hogy a felmérés eredményeiből nem tudhatjuk meg azt is, hány magyar nemzetiségű gyermek jár szlovák iskolába. Felmérték-e vagy sem, kl tudja? A beszámoló erre vonatkozóan nem tartalmaz semmi adatot, pedig ezt a körülményt nem lett volna szabad figyelmen kívül hagyni. Vizsgáljuk meg az érem másik oldalát is, a rendelkezésünkre álló további adatok alapján, legalább a komáromi járásban. A beszámoló 2. számú táblázata szerint a komáromi járás területén 1801 gyermek jár szlovák óvodába, ez a szlovák óvodások 45,8 százalékát jelenti. Azonban ezek sem mind szlovák szülők gyermekei. A járási tanügyi szervek felmérése alapján 416 magyar nemzetiségű gyermek jár szlovák óvodába, viszont magyarba csak 42 szlovák, s ezek jobbára vegyes házasságokból származnak. A kilencéves alapiskolák helyzete sem rózsásabb. A harmadik számú táblázat szerint a nemzetiségek által lakott 16 járásban összesen 397 200 diák jár alapiskolába. Ebből 312 000 szlovák iskolába és 79 400 magyarba, a többi ukrán (ruszin) iskolát látogat. Ezek a számok sincsenek arányban a 16 járás lakosságának nemzetiségi összetételével. Nem lesz érdektelen megnézni itt is az érem másik oldalát, szintén a komaromi járásra vonatkozóan. Az említett felmérés szerint 7345 gyermek látogatja a szlovák tanítási nyelvű alapiskolákat, a magyar iskolákban pedig 10 814 gyermek tanul. Igen ám, de a szlovák iskolákba nem csupán szlovák anyák íratták be gyermekeiket, hanem magyarok is. A járási kimutatás szerint az egész járás területén 2065 mogyar gyermek a szlovák nyelvű kilencéves alapiskolák diákja. Ezeknek az adatoknak alapján meggyőződhetünk orról, hogy a magyar gyermekek jelentős hányada tanul szlovák tanítási nyelvű Iskolában, viszont a szlovák anyanyelvű gyermekek számának csak elenyésző töredéke jár magyor iskolába. A helyzet ismerete után tehát tanácsos volna, hogy a jövőben bárki Is nagyobb felelősséggel nyilatkozzék az elnemzetlenítés veszélyéről és ne vádoljon meg senkit oktalanul. Pedagógusaink érdemei és munkájuk dicsérete Ismeretes, hogy 1945-ben bezárattak minden magyar iskolát. A valóságban 5—10 év telt el, míg a magyar iskolák ismét teljesíthették küldetésüket. Azt is tudjuk, hogy a magyar tanítókat annak idején szélnek eresztették, abban a hitben, hogy többé mór nem lesz rójuk szükség. Ezek után elképzelhetjük, mennyi fáradságába, áldozatába és Idejébe került a magyar tanítóságnak, míg a hiányokat és mulasztásokat bepótolhatta. Menynyit kellett tanulniuk és képezniük magukat, míg elérték a mai szinvonalat. Éppen ezért sérelmesek azok a vádak, hogy a magyar tanítók minősítése és a magyar iskolákba járó diákok színvonala alacsonyabb, mint a szlovák iskolákban. Ezek a vádak elhangzottak és a felméréshez ezek alapján fogtak hozzá. Csakhogy oz eredmény nem igazolta a vádakat A magyar tanítóság felett idő előtt törtek pálcát. Megállapítást nyert, hogy a magyar tanítók minősítésének színvonala hozzávetőlegesen hasonló, mint más járásokban, sőt „a nemzetiségi iskolákban magasabb, mint a szlovák iskolákban." A tanítás színvonalóért sem kell szégyenkeznünk. A tanügyi szervek megállapították, hogy a nemzetiségek által lakott járásokban a tanítás színvonala hozzávetőlegesen olyan, mint más területeken. Ha pedig akadna valamilyen különbség az iskolák színvonala között, az nem a szlovák és a magyar tanítási nyelvű iskolák között van, hanem a városi és a falusi iskolák közt. Hivatalos adatok alapján meggyőződhettünk arról> hogy a múlt év folyamán tendenciózuson terjesztett hírek a magyar tanítási nyelvű iskolák alacsonyabb színvonaláról nem felelnek meg a valóságnak. Nem szolgálták az iskolák nívójának felemelését a közel egy évtizedes kényszerű lemaradás után, csupán a magyaf tanítóság és a magyar tannyelvű iskolák diszkredítálását akarták elérni. Tehát nemcsak, hogy nem lehetett bizonyítani azt az állítást, miszerint a magyar és ú szlovák iskolák között színvonalkülönbség van, hanerfl a szakemberek véleménye éppen az ellenkezőjét támasztja alá: nincs különbség. Azokat a tanítókat, tehát, akik olyan rövid idő alatt újból lerakták a csehszlovákiai magyar Iskolaügy alapjait és elérték a mai eredményeket, köszönet és elismerés illeti. A tárgyi tudás előnye A magyar tanulók iskolai eredményei azt igazolják, hogy nem igaz az az állítás sem, miszerint a magyar gyermekek jobban érvényesülhetnek az egész országban, ha szlovák iskolát látogatnak. Bebizonyosodott, hogy a magyar iskolákban sem tanítanak gyengébb képességű és képesítésű tanerők, s a diákság tanulmányi eredményei sem rosszabbak más iskolákénál. A tanulók tárgyi tudása pedig olyan magas, hogy a főiskolákon éppúgy megállják a helyüket, mint a' többiek. Hazafias magatartásukat sem vonhatja kétségbe senki. Az sem vitás, hogy a tárgyi tudás mellett a szlovák nyelvet is elsajátítják, s egyre tökéletesebben. A főiskolákat időről időre nagyobb számban hagyják el olyan magyar orvosok, mérnökök, tanárok és jogászok, akik előtanulmányaikat magyar iskolákon végezték. Nemcsak a szlovákiai főiskolákon találkozunk velük, hanem megállják helyüket Prágában is, akár atomfizikát tanulnak, akár pedig kibernetikát. Azt is tudnunk kell, hogy a magyarok előtt végre megnyíltak a politikai érvényesülés lehetőségei is. O Az utóbbi negyedévszázad nemzetiségi politikájának gyászos öröksége sürgős rendezésre vár. Itt az ideje, hogy a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban minden magyar újra félelem nélkül megvallhassa nemzetiségét, és minden magyar szülő végre aggodalom nélkül ojyan iskolába irathassa gyermekeit, amelyet megfelelőnek tart. Választásában ne az legyen az irányadó, hogy milyen nemzetiségű tanítók tanítanak, hanem az, hogy az adott körülmények között melyik iskolában lehet elsajátítani a legtöbb ismeretet és a legnagyobb tárgyi tudást. Ha pedig még ezek után is felmerülnének nemzetiségi problémák, azokat nem az egyes intézmények kétes értelmű határozataival, hanem az illetékes pórt- és állami, valamint nemzetiségi érdekvédelmi szervek bevonásával kell megoldani. GYÖNYÖR JÓZSEF
