Új Szó, 1969. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1969-01-24 / 20. szám, péntek

A CSKP Központi Bizottsága plenáris ülésének vitáin (Folytatás a 4. oldalról) És ml lesz azután, évek múlva ... Mit mondanak majd az emberek erről a generációról, erről a garnitúráról? Ezt nem ludom. Van-e kivezető út ebből a helyzetből? A Központi Bizottság gyakran foglalkozott ezzel és világosan megmondta — mondhatnánk egyhangúlag —, hogy mi a kivezető út. Utoljára megmondtuk ezt a novemberi és a decemberi ülésen, amikor a politikai válságon kívül a gazdasági problémákkal is foglalkoztunk és el akartunk jutni a további problémákhoz is. Mivel ezekhez nem jutottunk el, ma rosszabb helyzetben vagyunk, mint novemberben voltunk. Miért nem sikerül realizálni ezt a kiutat? Két lehetőség van: vagy helytelenek a novemberi és decemberi határozatok, vagy helyesek és akkor meg kell állapítani, hogy miért nem valósulnak meg. Nem hallottam — ezen a Központi Bizottsági ülésen sem —, hogy valaki nyíltan rámutatott volna a novemberi határozat helytelenségére. Mély meggyőződésem, hogy helyes, és olyan alapot ad, amelyen élni lehet. És ha valakinek más platformja van, akkor terjessze elő. Gyakran ismételjük a pártvonal és a vezetőség minden bírálójának: „lépjenek fel nyíltan. Mondják meg milyen programjuk van a nemzetek számára. Terjesszék elő." Ez a legszabadabb, legdemokratikusabb — komplett program. Csakhogy, jelenleg nem lépnek fel programmal, hanem más program híján az ügyek takargatásával felaprózzák és ténylegesen tagadják a párt 16 irányvonalát. Azonban mondhatjuk, hogy amennyiben ez az irányvonal helyes, miért nem tudjuk bevinni az emberek tudatába, miért nem tudjuk megvalósítani és miért nem tudjuk a politikában és fokozatosan az összes többi területeken is áthidalni a válságos jelenségeket. Tudjuk, hogy már a novemberi ülést követő napon megkezdődtek az ellenakciók. Konkrét ellenakciók kezdődtek egy, két, három vagy öt nap múlva. Az emberek tudatába egészen más gondolatokat ültettek, mint azokat, amelyeket a Központi Bizottság kivezető útként fogadott el. Hallottunk itt sok tudós beszédet a mozgalom vontatottságáról, az emberek gondolkodásáról, erről vagy arról. Magától értetődő, hogy ilyesmi nem önmagától keletkezik. Az emberek természetesen gondolkodnak, csakhogy az emberi gondolatok néha befolyásolhatók, és hasonlóképpen befolyásolhatók és irányíthatók az akciók is. Ezt látnunk kell. Tehát a novemberi határozattal szemben más kérdéseket és más akciókat hoztak előtérbe és ezt az akciót elnyomták. Nem valósultak meg és már decemberben ismét válságos helyzetben voltunk, amely később tovább fokozódott. Az ellentétek egységéről létezik egy filozófiai tétel, csakhogy nálunk csupán ellentétek vannak és semmiféle egység. Azt is mondták, hogy nálunk a pártban ellentétes áramlatok és irányzatok vannak. Ugyanazon párt igazolványát hordjuk, de mit mond ez ma nekünk? Mi köt össze bennünket? Már nemcsak két, hanem még több áramlat létezik, amelyek néha annyira ellenségesek, hogy engem teljesen az 1948-as esztendőt megelőző időszakra emlékeztetnek. Akkor már alig vártam, hogyha a Nemzeti Frontban vagy máshol fellép Zenkl vagy Lettrich, hogy válaszolhassak nekik. De hasonlóképpen készültek a válaszadásra ők is. Kommunisták voltunk és ez kötött össze bennünket, holott például személyesen szidtuk is egymást. De mi köt össze ben|J7j nünket ma elvtársak? Hallottam, hogy itt Prágában a Köz1989 pon,

i Bizottságban találkoznak kommunista emberek, ugyanI. 24. azon párt tagjai és nem is köszönnek egymásnak. 5 Bizonyos, hogy egész mozgalmunk az emberek aktivitásán alapul, de a kommunista—marxista nem tarthat bármilyen aktivitást hasznosnak e mozgalom számára, nem tarthat akármit haladónak vagy forradalminak. Hol hagytuk a tömegek, a munkásosztály, a nép megközelítésének marxista kritériumait? Nemzeti szocialisták vagyunk, hogy reklámjelszavakkal: „semmi, csak a nemzet", semmi, csak a nép", vásári színészkedő gesztusokkal közelítsünk a munkásosztályhoz és a néphez? Mélységesen tisztelem az emberek, a munkásosztály és minden réteg aktivitását, de azt gondolom, hogy ezt az aktivitást nem helyes módszerrel irányítják. Az utóbbi hetekben ismételten kijelentették: „Hanem teljesítik a novemberi határozatot, sztrájkba lépünk! Ha különféle egyének nem engedelmeskednek Svobodának, Dubčeknak, Černíknek, leállítjuk a gyárakat." Vagy ezt az aktivitást a párt vezetősége és iránya ellen szervezték? Nem olvassuk a különféle kongreszszusok és különféle nyilatkozatok dokumentumait? És mi a Központi Bizottságban lelkesülünk, ha a becsületes emberek aktivitását kihasználják a párt irányvonala és a párt vezetősége ellen? Ezért lelkesülünk? Ogy vélem, hogy Csehszlovákia Kommunista Pártja 50 év aialt már valamilyen politikai erőt alakított ki a munkásosztályból és hogy ez nem 1988 decemberének a „bűne". A marxizmuson bizonyosan sokféle hordalék van. Mindenféle hordalék, ahogy mondani szoktuk és a január utáni mozgalmunk nagy többlete éppen az, hogy fel akartuk számolni saját hiányosságunkat, saját hibáinkat. Ez teljesen helyes. És ezt tesszük a jövőben is és ezt kell tennünk. Csakhogy nehogy annyira megtisztítsuk a marxizmust, hogy semmi sem maradjon belőle. Nehogy itt a nemzeti szocialisták platformját fogadjuk el, Szlovákiában pedig nem tudom, melyik hasonló mozgalomét, tehát valamilyen szociáldemokrata vagy valamilyen kisburzsoá mozgalomét, valamilyen anarchista tendenciát, amelyet főleg a t ifjúságba fogunk beoltani. Töltsünk becsületesen tiszta vizet a pohárba, bármilyen bázison álljon is az illető a marxizmus szempontjából, e párt ós mozgalom tanainak és programjának szempontjából. És ott majd megállapítjuk, ho! találkozunk és hol térünk el. Ilyen nehéz időben mindenfelé a bűnösöket keresik. Nem tudom, örüljek-e vagy sem, hogy hála a különféle nagyon bölcs és agilis embereknek, valahogyan sikerült a szlovákiai kampány bűnbakját megtalálni vagy legalábbis részben éppen az én személyemben. Mindig jó, ha valami jelszót az emberek felkapnak. Mindenféle jelszót hallottunk. Ma nagyon egyszerű lenne azt mondani — az oroszok okozták. Szlovákiában elfogadható lenne, ha a csehek lennének a bűnösök, Csehországban pedig, ha Szlovákiára lehetne hárítani. A demagógia számára soha sincs zárt terület és sohasem ragaszkodik az értelmes gondolkodáshoz, amely valamivel nehezebb. Mire ment ki itt a játék, min spekuláltak? Alapjában véve a cseh társadalom még le nem küzdött szlovákellenes előítéleteire, másodszor pedig a szovjetellenes hangulatra. És ez nagyon szépen egyezik, ha azt mondják perszonifikálva, hogy az a Husák egyrészt szlovák nacionalista, másrészt szovjet ügynök, akkor ez ideális eset, amelynek révén hatalmas tér nyerhető. De természetesen nem személyi, hanem mélyreható politikai kérdésről van szó. Szlovákiában semmiféle kampány nem volt. Egyetlen illetlen vagy sértő szót sem írtak le például Smrkovský elvtársról vagy bármelyik cseh vezető politikusról. Nem volt egyetlen kampánycikk sem. Nem volt egyetlen negatív határozat sem. És gondolják, hogy mi nem szervezhettünk volna kampányt és határozatot? Nézzék végig az egész szlovák sajtót, hogy van-e benne valamilyen csehellenes hang és nézzük meg az érem másik oldalát. Nem lett volna lehetőségünk? Azonban ezt nem engedtük volna meg. Nem vollak komolyabb kísérletek sem. De nem engedtük volna, hogy Szlovákiában valaki csehellenes kampányt / kezdeményezzen vagy olyan kampányt, ami a vezető cseh tényezők ellen irányult, akikkel együttműködünk. Ami a személyemet illeti, nem tárom fel ezeket az ügyeket. Az életem elég nyitott mindenki számára, aki erről valamit tudni akar. És ha nem hamisítja meg a dolgokat, akkor nincs mitől félnie. A cseh nemzethez fűződő kapcsolatom sem abban az időben keletkezett, amikor az embernek funkciója van. Az 1944. esztendőben és később, amikor a saját nemzeti államunkat kellett lerombolni, a bár fasiszta, de nemzeti államot. Szembeszálltam vele a cseh nemzettel való közös életért. Néhányan azt gondolták, hogy ez könnyű, egyszerű. Különböző próbákkal bizonyítottuk a cseh nemzethez fűződő kapcsolatunkat. És senkinek nem kell engem kioktatni a cseh nemzethez vagy a saját nemzetemhez fűződő kapcsolatokról. Senki sem fog bennünket oktatni a cseh és a szlovák dolgozó néphez és az ehhez a párthoz fűződő kapcsolatokról. Ez a 14 milliónyi nép itt akar élni és itt kell élnie, és ebben a térségben kell kialakítania a feltételeket, a konkrét feltételeket. Nem emigrálhatnak sem eszmeileg, sem másképpen. És mi velük együtt akarunk itt élni és megoldani a problémáikat. Miben tér el a szlovákiai politikai szemlélet? Ezt én így mondanám: a szlovákiai pártpolitikában igyekszünk becsületesen játszani. Arra törekszünk, hogy ezt a becsületes játékot valósítsuk meg mind a belügyi, mind a külügyi vonalon az egyezmények és határozatok következetes teljesítésével. Az alapelvem: ha egyezményt kell kötnöm, gondolkodom fölötte és ha helyesnek tartom, megkötöm és aztán az egyezményt tiszteletben tartom. De nem fogom a gombomon kiszámolni, hogy most megegyezem, hogy aztán azon gondolkodjam, hogyan kerüljem meg, milyen módszerrel lehet „svindlizni". És ilyen svindlizés vagy svindlizési kísérlet határozatainkat és egyezményeinket illetően már szinte eláraszt bennünket. A külpolitikai kapcsolatokban is és ebből kifolyólag belsőleg is az ilyen határozatokkal kapcsolatban keletkeznek a feszültségek. Szlovákia Kommunista Pártja — amióta felelős vagyok érte, tehát augusztustól kezdve — a saját határozatát, a CSKP KB határozatát és az egyezményeket ezekben a nemzetközi kérdésekben is becsületesen és következetesen akarja teljesíteni, mert ebben látja a megoldást saját nemzete és az egész állam számára. Ebből keletkeznek azután a politikai fejlődés különféle félreértései. Boldogok lennénk, ha államunkban az élet mindkét nemzeti területen azonos mértékben haladna. Ha mindkét területen következetesen teljesítenék a párt határozatait, mert az aránytalanság mindkét helynek árt, nagyon árt és Szlovákia igyekszik támogatni az egységes eljárást. toktól, tehát a kommunista párttól is. Ogy vélem, hogy a szakszervezetek függetlenségéről szóló tétel jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a szakszervezetek eltávolodjanak a párttól, amiről a „szakszervezetek kommunisták nélkül" jelszó is tanúskodik. A helyes módszerek és a pozitív utak keresése mellett, amely arra vonatkozik, hogyan kell érvényre juttatni ezt a vezető szerepet a társadalomban, volt sok helytelen tendencia is. Sőt kísérletek történtek arra nézve is, hogy be kellene vezetni politikai rendszerünkben a politikai erők úgynevezett szabad játékát; ezek a párttal szemben ellenséges érzülettel viseltető szervezetek voltak, akadtak közöttük még olyanok is, amelyek a Nemzeti Front keretein kívül alakultak. A politikai hatalom szocialista rendszere azonban megvalósíthatatlan a párt vezető szerepe nélkül. Egyes elvtársak talán úgy vélik, hogy az értékek általános mozgásában csak az érvényes, amely valamely csoportnak éppen megfelel. Egyáltalán olyan helyzet alakult ki, amelyben a párt mintha valamiféle szabad társulássá változott volna, amelyben a kommunistáknak és a párttagoknak egy része kisajátítja magának bizonyos nézetek propagálását, éspedig igen rugalmas propagálását. Amikor úgy látszik, hogy lehetetlen vitába szállni a novemberi plenáris ülésen hozott határozatokkal, egyesek a január utáni politika valamennyi célkitűzésének megvalósítását követelik — és a Központi Bizottság biztosítja például a Cseh Fémipari Munkások Szakszervezeti Szövetségének Központi Bizottságát, hogy nála támogatásra és megértésre talál a novemberi és decemberi plenáris üléseken hozott határozatok megvalósításának tekintetében is. Az a látszat tehát, hogy valamennyi tömegszervezet, beleértve a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalmat is, támogatja a párt politikáját. Szeretnék azonban valamit megállapítani, éspedig azt, hogy szélsőséges helyzetek és feszültségek kialakítása mind a pártban, mind pedig a párton kívül a demokrácia fejlesztésének jelszavával történik. Bizonyos csoportok nemegyszer vitát kényszerítenek a pártra nem reális és teljesíthetetlen követelésekről. Egyrészt mindennemű cenzúra eltörlését követelik a jobb tájékoztatás biztosítása céljából, másrészt azonban sor kerül a cenzúra bevezetésére, amint annak tanúi lehettünk például a Tribúna című pártfolyóirat esetében. Hangsúlyozni kell, hogy önmagában még a legtökéletesebb demokrácia sem képes megoldani a dolgozók szociális problémáit és kielégíteni anyagi igényeiket. Ezért sok múlik elsősorban azon, milyen lesz a pártpolitika valódi tartalma, amiről gazdasági helyzetünk csakhamar könyörtelenül meggyőz majd bennünket. Nem döntő például az, mennyi demokratikus szervvel fogunk rendelkezni a vállalatokon belül, vajon a legrövidebb idő alatt megalakulnak-e, hanem csakis a vállalatok becsületes és jó minőségű munkája és hatékony tevékenysége vezethet ki minket a jelenlegi nehézségekbőr. Kozelka elvtárs ezután az úgynevezett kényszerítési politikáról beszélt. Mint mondotta, vannak nálunk ugyanis olyan nézetek, hogy a párton és a társadalmon belül van „baloldal", „jobboldal", és „közép". „A baloldal és a jobboldal veszélyt jelent a pártra és a szocializmusra nézve, állítólag csak a közép jó, amelynek politikai irányvonala mellett egységesen fel kell zárkózni; ezért ha nyomás jelentkezik az egyik oldalról, ugyanezt kell tenni a másik oldalról is, hogy a központi szervek politikája megmaradjon a középúton." A középút-politika, az úgynevezett „centralizmus" nem lehet azonban a kommunista párt politikája. A munkásmozgalom történetéből tudjuk, hogy ilyen nézeteket mindig az opportunisták vallottak. A párt politikájának az igazi alkotó marxizmuson—leninizmuson kell alapulnia. A két oldalról jövő nyomás politikájával nem lehet ugyanis a pártszervek ellenőrző tevékenységét helyettesíteni. A különböző oldalról jövő nyomásnak való engedés következményeiben mindig nz opportunizmushoz vezet. Az elmondottak arra ösztökélnek, hogy elgondolkozzam a pártpolitika jövendő érvényesítéséről. Ezért csatlakozom azokhoz, akik azt követelik, hogy a párthatározatokat következetesen teljesíteni, rendszeres szervező munkával biztosítani kell és ezeknek a párttagok és funkcionáriusok számára kötelező erővel kell bírniuk, bármely munkaszakaszon dolgoznak is. Csak a konkrét kritika segít VLADIMÍR KADLEC elvtárs felszólalása Oj kapcsolatok és a párt vezető szerepe BEDRICH KOZELKA elvtárs felszólalása A Központi Bizottság novemberi plenáris ülésén hozott határozat újból helyesen leszögezte, hogy a január utáni egész politikai rendszer legfontosabb feltétele mindenekelőtt a párt vezető szerepének következetes érvényesítése és megszilárdítása — mondotta Kozelka elvtárs —, majd ezeket a megállapításait a szakszervezetekkel kapcsolatban bővebben kifejtette. A szakszervezetek függetlenek és az új alapszabályzat értelmében a jövőben is függetlenek maradnak a politikai párKadlec elvtárs részletesen foglalkozott a tömegtájékoztatási eszközök munkájával. Ma, a január előtti időszakkal ellentétben a tömegtájékoztatási eszközök szerkesztőinek nézetei túlnyomórészt azonosak olvasóiknak, illetve hallgatóiknak nézeteivel — mondotta Kadlec elvtárs bevezetőjében. Senkit sem kötelezünk már arra, mint január előtt, hogy előfizessen a pártsajtóra. Az újságok és folyóiratok példányszáma ennek ellenére nagymértékben növekedett. Az emberek látják, hogy az újságok foglalkoznak problémáikkal, gondjaikkal. A január előtti időszakhoz képest a tömegtájékoztatási eszközök eddig sohasem tapasztalt bizalmat élveznek, számot tarthatnak a közönség érdeklődésére, és nagymértékben tükrözik a közvéleményt. Ezért nem helytálló az a gyanú, mintha pojitikánk egyes vonásainak kritikája csak az újságírók fejében született volna meg és terebélyesedett volna ki. Ha a szerkesztőségek százszámra kapják a határozatokat, nem hallgathatják el ezt a tényt mert ez esetben elveszítenék a közvélemény bizalmát. Miért bíráljuk tehát ezért a tömegtájékoztatási eszközöket és miért nem azokat, akik a határozatokat írták? Erre talán nem lenne elég bátorságunk? Bizonyára helyes lenne annak megállapítása, kl adott indítékot e határozatok megírásához, és komolyan el kell gondolkozni azon is, miért váltott ki ez az ösztönzés olyan széles körű és nagymértékű visszhangot? Egyesek azt állítják, hogy létezhetnek holmi „megrendezett" határozatok, de miért éppen ezeknek a határozatoknak volt olyan nagy visszhangja és egyes más vélemények pedig, amelyeknek szerettük volna talán mindannyian, hogy nagyobb visszhangjuk legyen, nem értek el ekkora visszhangot? A népnek a tömegtájékoztatási eszközök iránt megnyilvánuló, eddig még sohasem tapasztalt bizalma mindenekelőtt azzal magyarázható, hogy nem térnek ki a kérdések elől, választ kérnek a politikusoktól a kényes és fontos társadalmi problémákra, közvetve kényszerítik őket a válaszadásra, és ha a hivatalos információk nem kielégítők, nem világosak, nem egyértelműek, ködösek, akkor legalább maguk próbálkoznak azzal, hogy amennyire saját erejükből telik, választ adjanak e kérdésekre a közvéleménynek. A szerkesztők számára igen kényelmes volna, ha mintegy közvetítőkként csak továbbítanák a hivatalos véleményeket és nem kellene törődniük az ezek által kiváltott visszhanggal, vagy pedig ezeket az írásba foglalt véleményeket bedobhatnák az asztalfiókba, a szemétkosárba. De szerencsére szerkesztőink politikusok is. £s éppen azért, mert élvezik a közvélemény többségének bizal(Folytatás a 10. oldalon)