Új Szó, 1969. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1969-01-23 / 19. szám, csütörtök

K A CSKP Központi Bizottsága plenáris ülésének vitáin (Folytatás a 7. oldalról) építésünkben lejátszódó forradalmi változásoknak az eredménye. Azonban nehéz feladat előtt állunk: le kell ráznunk a múlt hibáinak és mulasztásainak valamennyi kedvezőtlen következményét, mert ezek még sokáig • kihatással lehetnek az emberek gondolkodásmódjára, s ugyanakkor nagy anyagi károkat okoznak népgazdaságunknak. Hiszem, hogy képesek leszünk ezt a feladatot megoldani, ha pártunk mostantól fogva a szigorúbb párton belüli demokrácia szellemében halad tovább. Ennek a szellemnek a segítségével kell tapintatosan formálni társadalmunkat. Természetes jelenség, hogy a közelmúlt túlságosan megrendítő eseményei után a kétkedés és a határozatlanság hangulata kerekedett felül, és ez rendkívül megnehezíthetné munkánkat, ha nem lennénk szilárdan eltökélve, hogy szembeszálljunk akár a jobboldali, akár a baloldali zavaros áramlatokkal. Ezt a légkörünkben észlelhető eléggé kispolgári gondolkodásra valló eszmei határozatlanságot — az előző hiányos szocialista nevelés mulasztását — a legkülönbözőbb rétegekhez tartozó emberek támogatják. Találunk közöttük volt baloldali dogmatikusokat is, akik ma egyszerre az elvtelen liberalizmus álláspontjaira helyezkedtek, de olyanokat is, akiknek sohasem /olt őszinte a szocialista meggyőződésük, még akkor sem, ha 1948 óta állítólag velünk tartottak. Gyakran játszanak szerepet a személyes ambíciók is, s ezek aztán radikalizmusra csábítanak. Ezek a szkeptikusok — ha álcázottan is — minden bizonynyal kisebbségben vannak, viszont a látszólag objektív érvek egész fegyvertárával rendelkeznek, amelyek a határozatlan polgárokra olyan nagy hatással vannak, amelyet nem szabad lebecsülnünk. Demokratizmussal álcázzák magukat, noha másoktól elvitatják a demokratizmushoz való jogukat. Vissza kell térnünk az igazi tudományos szocializmushoz — mondotta a továbbiakban Fierlinger elvtárs. — Persze nem ahhoz a merev, formális, tudományos szocializmushoz, hanem ahhoz, amely követi az idők szellemét, és természetesen mentes, a dogmatizmustől. És ugyanúgy vissza kell térnünk az igazi tudományos történetíráshoz. Emlékezzünk csak vissza, hogy nemrég mennyi zavaros vita folyt a Marsall-terv körül, amelyet pedig a világ haladó szellemű közvéleménye már úgyis régen elítélt. És éppen a könnyen példálózó közgazdászaink és bölcsészeink, köreiből kerülnek ki azok az emberek, akikből aztán az idegességet és nyugtalanságot kiváltó legkülönfélébb csoportok alakulnak. Nyilván meg akarják gátolni, hogy problémáinkat megfontoltan, nyugalmas légkörben oldhassuk meg. Ezekkel a kétely és a borúlátás magvát elhintő emberekkel pártunknak szervezettségét, valamint minden tárgyilagos és józan tájékozottságát kell szembeszegeznie. Semmiképpen sem lehet elsiklani bomlasztó hatásuk veszélye felett. Tökéletesítenünk kell a tömegek tájékoztatását, mert így lehetővé válik, hogy tárgyilagos érvekkel szálljon szembe a hamis és elfogult híresztelésekkel, amelyek részben hazai, részben külföldi forrásokból erednek. Hiszen egyetlen szervezett társadalom sem mellőzheti a szükségszerű önvédelmet a tájékoztatás terén. Rá van kényszerítve, hogy a tömegpropaganda minden eszközét nyilvános ellenőrzés alá helyezze, anélkül, hogy a lényeges dolgokat el kellene titkolnia, s el kellene ferdítenie az objektív igazságot. Időben, lehetőleg minél hamarább véghez kell vinnünk a gazdasági reformot, egyensúlyt és rendet kell teremteni az értékek kölcsönös kapcsolatában, gazdasági normáink és elveink stabilitását mint szilárd távlatot kell a szocialista vállalkozásaink elé állítani, elegendő teret kell nyújtanunk az önkormányzáshoz a demokratikus centralizmus keretén belül. Minél színvonalasabb terveket állítunk fel, annál nagyobb teret adhatunk az alulról jövő kezdeményezésnek. Itt semmiféle teoretikus, absztrakt, csodamodellek, amelyek automatikusan hatnának, nem segíthetnek. Vezetőinktől főleg közgazdászainktól megköveteljük a magasan tudományos képzettséget, de mindenekelőtt dolgozóink kívánatos, demokratikusan emberi kapcsolatának reális megértését a termeléshez és a társadalomhoz. Az elkerülhetetlen munkafegyelem, a munka produktivitásának és effektivitásának elvét csak akkor leszünk képesek érvényesíteni, ha valamenynyl alkalmazott a saját munkahelyén csakugyan tudatosítja részvételét a közös irányításban. Ehhez azonban meg kell találnunk a vállalati tanácsok helyes és célszerű formáját. Meggyőződésem, hogy a munkásosztály — ma már kibővítve a művelt értelmiségiekkel — már teljes egészében megérett az új, megfelelő demokratikus együttműködésre, és irányító szerepre, s hogy az ebben a szellemben véghez vitt gazdasági reform ismét magához téríti a munkásságot, és új irányt szab gondolkodásmódjának. A munkásságnak éreznie kell, hogy tőle függ egész társadalmunk előmenetele, de a vállalat az üzem és minden dolgozó előmenetele is. Gazdaságunknak csak ilyen fejlődése hozza meg az óhajtott dinamikát. Fierlinger elvtárs felszólalásának zárórészében a Szovjetunióhoz fűződő mai kapcsolatunkat elemezte. Komolyan elgondolkoztató, hogy valamennyi tájékoztatási közegünk tulajdonképpen olyan korlátokat állított fel, amelyem keresztül csak azt engedik át, ami nekik tetszik, mégpedig azzal a jóhangzású jelszóval, hogy „a január utáni politikát szolgáljuk". Ugye, ez a magatartás már túlságosan is közel áll az ideológiai terrorhoz? Mit segít ez a pártnak? Ez senkit közülük nem érdekel. A múlt év végén és ez év elején mindannyian feszült napokat éltünk át. Mindnyájan tudjuk, hogy köztársaságunk föderalizálása elveinek érvényesítése a jövőben is nemegy bonyolult probléma elé állít majd bennünket, s hogy nem elegendő a cseh és a szlovák nemzet egyenlőségének hangoztatása csak úgy általánosságban, hanem hogy ennek az egyenlőségnek minden intézkedésben meg kell mutatkoznia. Meg kell akadályoznunk az ideológiai terrort KVÉTOSLAV INNEMANN elvtárs felszólalása A CSKP KB elnökségének nyilatkozata arra figyelmezteti a tájékoztatási közegeket, hogy a magas fokú politikai érettség fokán kell állniuk. Nem hinném — mondotta Innemann elvtárs —, hogy ennek a köve-, telménynek már megfelelnének. Elég felidézni a televízió január 11-1 és 12-1 adásának néhány részét. A nyomást gyakorló csoportok változtatják praktikájukat és taktikájukat, mindig más és más köntösben jelennek meg, de céljaik semmiképpen sem változnak. Ennek legutóbbi bizonyítéka a sajtó- és nyomdaipari alkalmazottak állásfoglalása a Tribúna elmű új pártújsággal kapcsolatban. Először a nyilvánossággal azt közölték, hogy a Tribúna január 8-án jelenik meg, később viszont arról értesítették, hogy megjelenése — nem a szerkesztőség hibájából — eltolódott, mert a Rudé právo nyomdájának dolgozói nem voltak hajlandók néhány cikket betördelni. Elkerülhetetlenül Időben állást fogfalni — ez korparancs MILOŠ JAKEŠ elvtárs felszólalása felmerül a kérdés: kié ez a nyomda, a párté vagy a nyomda alkalmazottjaié? A továbbiakban Innemann elvtárs megjegyezte, hogy egyes folyóiratok — pl. a Literárne listy, a Zitrek, a Mladý svet, a Práca, sőt a Rudé právo — sok cikkének tartalma nemcsak hogy vitás, de ideológiai szempontból hatványosan ellentmondásos. Mi lesz tovább a Tribunával? — kérdezte. Vajon minden számot, amelyben egyikmásik anyagnak vitatható lesz a tartalma, s ha ez valakinek majd nem tetszik, a cseh iroda titkára minden esetben meg fogja tárgyalni a nyomda dolgozóival? Sokan közülünk átélték azt az időt, amikor pártunk félig, illetve egészen illegalitásban volt. Tudjuk, hogy olyan időket éltünk át, amikor nézeteinket a körülményektől függően különböző módon kellett érvényesítenünk, mert ezeket a körülményeket a burzsoá társadalom sáncként állította a kommunista eszmék útjába. A Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottság még a múlt évi decemberi plenáris ülésén egész sor intő javaslatot vetett föl, amelyek már akkor összefüggésben voltak a jelen problémáival és általában a pártmunkára vonatkoztak — mondotta Jakeš elvtárs. — Ma tehát nem beszélhetünk mindig a határozatok aránytalan mennyiségéről, szövevényes voltukról, úgy mint január előtt. Sikerült megszüntetnünk a határozatok inflációját; ezek most sokkal szorosabban kapcsolódnak a szükségletekhez, tehát realitásuk is nagyobb. De ennek ellenére megvalósításuk mégis lassan halad előre A határozatok elfogadását követő szervezési munka a pártvezetőség minden vonalán fölöttébb meggyöngült. Ez gyakran az egyes párttagoknak a demokratikus centralizmusról kialakított sajátos felfogásában gyökerezik. A mai pártvezetés mindeddig szokatlan öt fokozatos struktúrája megköveteli az egyes sejtek kölcsönös kapcsolatának a legnagyobb mérvű egyszerűsítését, mégpedig mindkét irányban — alulról fölfelé és fordítva. A határozatok kidolgozásának elavult és sematikus módja, valamint az; hogy a tetteket papírháborúra váltjuk föl akkor, amikor itt az idejr az aktív munkának, mindez csak kárára válna a legjobb határozatnak is. A munkánkban megnyilvánu- ~ ló hanyagság egyik tünete a pártbizottságok és a Központi Bizottság aktíváiról érkező határozatok és különféle állásfoglalások feldolgozása. Noha ez a problémakör rendkívüli jelentőséggel bír a vezetés szempontjából, bizony nem reagál eléggé konkrétan a határozatok tartalmára. Az említett határozatokba foglalt problémák összegezésének, értékelésének színvonala még igen kezdetleges. Bátran állíthatjuk, hogy az értékesítés szempontjából a párt szükségleteihez és lehetőségeihez viszonyítva, nem kielégítő. A Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottság ezért azt javasolja, hogy az elnökség vagy a végrehajtó bizottság még időben szögezze le állásfoglalását, amelyeket aztán a párfon belül vagy a nyilvánosság előtt népszerűsíthet. Ily módon időben biztosítaná a megismétlődő kérdések és javaslatok egységes magyarázatát, nehogy a bizonytalanság, feszültség és találgatások forrása legyen, és így a pártszervek, és szervezetek figyelmüket a gyakorlati szervező munkának szentelhessék. Ez azokra a határozatokra is vonatkozik, amelyek vitatható nézeteket tartalmaznak. Véleményünk szerint el kell érnünk, hogy a párt Központi Bizottságának szervei a járási bizottságok közvetítésével biztosítsák az ilyen nézeteknek a magyarázatát, azon alapszervezetek bizottságában, ahol felmerültek. Gyakran hiányoljuk, hogy a szervezetek határozottabb hozzáállása és fokozott aktivitása, többnyire csak a határozatok és állásfoglalások küldözgetésében nyilvánul meg, ahelyett, hogy ugyanannyi erőt fordítanának a saját általános pártpolitikai tevékenységük fejlesztésére, a párthatározatok megvalósításában. Ha ez az állapot tovább tart, egyes szervezetekben felmerül annak a nagyon is valószínű veszélye, hogy lassanként amolyan önkéntes társulásokká válnak, amelyek eszmecserét folytatnak egymás között, s minden aktivitást nélkülözve foglalnak állást azokkal a feladatokkal kapcsolatban, amelyeknek megoldását konkrétan kellene biztosítaniuk. Ezért a párt Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottsága azt ajánlja, hogy a határozatok feldolgozásának munkáját sokkal nagyobb és mélyebb körültekintéssel végezzék. A továbbiakban Jakeš elvtárs felhívta a figyelmet arra, hogy a kádermunkában állandóan egész sor hiányosság mutatkozik. Elbírálandó, hogy mind a káderátcsoportosítások, mind a funkcióból való felmentések alkalmával mellőzik a komplex értékelést. Ezzel kapcsolatban szeretném hangsúlyozni, hogy még mindig nincs biztosítva, hogy ott, ahol a pártfunkcionáriusok és tagok ellen különféle igazságtalan eljárások vannak folyamatban vagy vádak merültek fel, a mulasztások jóvátétele. Különben fennáll annak a veszélye, — miután egy éve szorgalmazzuk az elmúlt években elkövetett hibák felszámolását a kellő alapossággal végrehajtott rehabilitációkkal —, hogy a jelent illetően csak nagyon kevés tanulságot vonunk le belőlük, s gyakori következetlenségünkkel esetleg újabb rehabilitációkra adhatunk okot. Ezt azonban közülünk senki sem kívánja. A pártegységnek ártó összetevők közé számíthatjuk azt is — hangsúlyozta jakeš elvtárs —, hogy a tagság egy része nem ismeri a vezetőség állásfoglalását azokkal a vezető párt- és kormányfunkcionáriusokkal kapcsolatban, akiket a közelmúltban „kollaborációval és árulással" vádoltak. A Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottság plénuma engem bízott meg azzal, hogy javaslatot tegyek ennek a bizottságnak, miszerint a KB elnökségének köteleznie kellene magát, hogy ezekkel a vádakkal kapcsolatban állást foglaljon. Ugyanez vonatkozik az egyéb vádaskodásokra is, akármilyen formában merülnek fel. A következőkben Jakeš elvtárs felvetette, hogy az Ellenőrző és Revíziós Bizottságok — annak ellenére, hogy a novemberi és a decemberi plénum számtalanszor figyelmeztetett a legfontosabb feladatok egységes magyarázatára — továbbra is megtörténik, hogy a KB egyes intézkedéseit szubjektivista módon magyarázzák, kezdve a központtól. Feltétlenül fontos, hogy a fogyatékosságot minden fokozaton felszámoljuk, meggátolva ezzel a bomlasztó irányzatok feltámadását, amelyek gyengítik a párt eszmei és akcióegységét, valamint az elfogadott határozatok megvalósításának esélyeit. Meggyőződésem, hogy az előterjesztett javaslatok hozzásegíthetnek az elfogadott párthatározatok következetesebb megvalósításához. A KB plénumának meg kell adni az őt megillető helyet VLADIMÍR KOLMISTR elvtárs felszólalása A párt tevékenységében bekövetkezett deformációnak, a kollektivitás és a demokratikus centralizmus megsértésének egyik alapvető oka az volt, hogy a Központi Bizottság nem volt a legmagasabb pártszerv, nem töltötte vagy nem tölthette be ezt a funkciót a párt alapszabályzata terén. Ezt már többször megmondták és megállapították. Ezt a gyakorlatot számtalanszor elvetették, — az SZKP XX. kongresszusán-, utána nálunk is, majd újfent igen kifejezetten a múlt év januárjában. És ennek ellenére állandóan ismétlődik, amint az SZKP XX. kongresszusától 1968 januárjáig látható tapasztalatok bizonyítják, de ugyanúgy az utóbbi hónapok és a jelenlegi napok jelenségei is. A bírálat és az elutasítás ellenére is mindig megismétlődik a Központi Bizottság plénumának, mint legfelsőbb szervnek a gyakorlati lebecsülése. A régi elavult formák és szokások befolyásolják — mondotta Kolmistr elvtárs — magát a plénumot is. Ez azért van így, mert nem elegendő azt az alapelvet — mi szerint a plénum a legfelsőbb szerv — csupán proklamálni. Nem elegendő csak a múltat bírálni. Ezt az alapelvet kell kiharcolni állandóan minden tanácskozáson, minden kérdésben. Ogy vélem, hogy ez eddig nem így volt, hogy a plénum nem a legfelsőbb pártszerv a szó valódi értelmében, hogy ezeket az alapelveket ismét megsértik vagy legalábbis nem törekszenek kielégítő módon érvényesítésükre. A Központi Bizottságnak tevékenységével és hatáskörével, cselekedeteivel példát kellene mutatnia a párt egész tevékenysége számára. Es úgy vélem, hogy ez eddig nem volt így. Azt gondolom, hogy a KB munkájának irányítási módszerei ez ideig csak kis mértékben felelnek meg azoknak a követelményeknek, amelyekről úgy beszélünk, hogy a pártépítés lenini alapelvei. Kolmistr elvtárs felszólalása befejező részében kijelentette, hogy a Központi Bizottság az események uszályába került, ahelyett, hogy ezekre hatást gyakorolna, saját maga teremti meg a feltételeket ahhoz, hogy megoldhassa akárki, akárhogyan, akár a párton vagy a párt szervein kívül is. Ily módon a Központi Bizottság maga sérti meg a párt vezető szerepét. A KB tagjai tehát nem érezhetik, hogy határoznak vagy hogy valóban részt vesznek a politika alakításában. Ez-által hiányzik a határozatok valóra váltásához szükséges fegyelem és törekvés belső motívuma, holott a fegyelmet nagyon hangsúlyozzuk. Bizonyítja ezt az a módszer is, amivel a Központi Bizottság egyes tagjai könnyedén és mindenütt bírálják például azt a tényt, hogy nem teljesítették a májusi plénum határozatát, mintha az nem is az ő határozatuk, az ő ügyük lenne. Harcolnunk kell tehát azért az alapelvért, hogy a plénum a legfelsőbb szerv az összes kérdések megoldásában és mindenforma érvényesítésében. Ebből kellene levonni a következtetéseket a mai plénumnak is minden fontos kérdésben. Vagyis az ügyrend elfogadásán kívül értékelni kell a novemberi, decemberi és januári plénum határozatalt, a tagok részvételét ezek teljesítésében, s hogyan kapcsolódnak be a KB tagjai a bizottságokba, fel kellene újítani a Központi Bizottság bizottságainak tevékenységét különösen a következő tanácskozások előkészítésére. Meg kell találni a módot arra, hogyan foglalkozzék a Központi Bizottság saját magával és ezzel összefüggően hogyan teljesíti feladatát. Mint a Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottság j. 2 tagja kötelességemnek tartottam felhívni erre a figyelmet. Q (Folytatás a 10. oldalon)